DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a törvénycsomag, ami most a parlament elõtt tárgyalásban van, fontosabb, mint egy éves költségvetés. Mégpedig azért fontosabb, mert szinte a társadalom egészét érinti, sõt a jövendõ magyar kormányokat is. Egy költségvetés hibáit menet közben is ki lehet javítani egy pótköltségvetéssel, és a következõ év úgy is annullálja az egész elõzõ évi tévedést is. Azonban egy társadalombiztosítási törvény reformjánál - ami szinte a társadalombiztosítás minden területét érinti - nagyon alapos megfontolásra, jó elõkészületekre, kiváló hatástanulmányokra, prognózisokra, adatokra, optimumszámításra lenne szükség. Mindezt együttesen úgy nevezném meg, hogy a jogszabály minõségének meg kellene felelni annak a minõségnek, ami egy demokratikus jogállamban minimumszintként elvárható lenne.
A kereszténydemokraták elismerik azt, hogy szükség van a társadalombiztosítás reformjára, szükség van a nyugdíjreformra is többek között. Azonban mi még emlékezünk azokra az idõkre, amikor a társadalombiztosítás pozitív költségvetési befizetõ volt, még a teljes foglalkoztatottság idején, amikor az állam feneketlen zsákjában a nyugdíjjárulékok, a tb-járulékok, a dolgozóktól levont, a vállalatok által befizetett összegek eltûntek, és senki nem gondolt akkor 15- 20 évre elõre, hogy hátha ez az állapot nem fog örökké tartani, és hátha ennek a nyugdíjbiztosításnak valami fedezetre is szüksége lenne. Tulajdonképpen ezzel a törvényjavaslattal az a gondunk, hogy ma is kissé ugyanez a helyzet. Senki nem gondol arra, hogy mi lesz itt tizenöt, esetleg húsz év múlva.
A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak van egy koncepciója, ami ellentétes azzal, amit a kormány terjesztett elõ. De - hogy így mondjam - a kormány-elõterjesztés is lényegében megint csak a Pénzügyminisztérium íróasztala mögött született, és tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium koncepciója. De kérdezem én: hol vannak ebben, mondjuk, maguk az érdekeltek, a nyugdíjasok különbözõ társadalmi és érdekvédelmi szervezeteinek a koncepciója vagy a véleménye? Vagy hol van a Munkástanácsok véleménye?
Ezt azért mondjuk, mert úgy érzem: egy kiérlelt demokráciában nem negyven óra vita alatt születik meg egy ilyen, egész jövõt meghatározó törvényjavaslat és csomag... (Akar László a szinte üres ellenzéki padsorokra mutat: Persze, ott ül az egész párt!), hanem körülbelül kétéves komoly vita, elõkészítés után, a megfelelõ érdekképviseleti szervek bevonásával; és a parlamenten belül is a különbözõ szakértõi bizottságok és pártszakértõk bevonásával folyik le egy ilyen vita, amilyenben itt most, nálunk horribile dictu 40 órás idõkeretben ki is tudjuk fejteni a véleményeinket.
Tulajdonképpen mi a fõ gondunk? A fõ gondunk az, elismerjük: a probléma és a problémák gyökere az, hogy egyre kevesebb a befizetõ, a járulékot befizetõ, és egyre több lesz az eltartott és a nyugdíjas. Ennek a problémának a megoldása - a józan paraszti ész szerint is - nem látszik biztosítottnak azzal, ha mi most azt mondjuk, hogy ez a pénz, ami bejött, ez is kevés, ezért most felül kell vizsgálni az egész rendszert; ezt a felosztó-kirovó rendszert át kell helyezni egy tõkefedezeti elvre, és ugyanakkor nem vesszük figyelembe azt, hogy ezzel lényegében nem lesz semmivel sem több pénz; sõt azon bizonyos magánbiztosítók révén kivonunk tõkét, kivonunk pénzeszközöket a rendszerbõl azzal, hogy majd valamikor, majd 2013 után esetleg valami ebbõl vissza is fog jönni azoknak, akik majd akkor lesznek nyugdíjasok. Higgyék el, nemcsak a képviselõket, az egyszerû állampolgárokat is érinti, hogy hogyan lesz ebbõl több pénz és hogyan lesz ebbõl nagyobb fedezet.
Úgy érezzük, hogy a kormányzat által javasolt megoldás, a magánnyugdíjpénztárak bevezetése igazán nem oldja meg a problémákat. Az pedig felettébb gyanús szinte mindenki számára, hogy a kormányzati elõterjesztés a magánnyugdíjpénztárak propagandaanyagát tartalmazza. Az a melléklet, amit úgy neveznek, hogy "nemzetközi információk és tanulmányok", tulajdonképpen a Nyugdíjpénztárak Európai Szövetsége megrendelésére készült. Az egész elõterjesztés egy nagyon lényeges kérdésrõl hallgat, amit úgy hívunk, és amirõl azt mondjuk, hogy magának az áttérésnek a költségei. Errõl sehol semmilyen szó nincs!
Néhány konkrét adat: a demográfiai sarokszámok és az elõrejelzések szerint a '95. év eleji 10,2 millióról Magyarország népessége 2050-re 8,4 millióra apad. De még súlyosabb a generációk közötti arány, ez pedig úgy módosul, hogy a húsz év alattiak aránya a '95. évi 26,6 százalékról 2050-re csak 19,8-ra, a 20-59 éveseké pedig 54 százalékról 48 százalékra csökken, míg a 60 év fölöttiek aránya 19,4 százalékról 31,6 százalékra nõ. És ezek a számítások még a Bokros- csomag családnyomorító intézkedései elõtt voltak. Azóta ezek a számok talán még tovább is romlottak.
A makrogazdasági fejlõdés tendenciájára háromféle forgatókönyv készült az elõterjesztésben. Van egy közepes változat - amire számít, épít is az egész anyag -, amely a gazdaság eleinte gyors, évi 4,5- 5 százalékos növekedését prognosztizálja, majd a növekedési ütemet csökkenti. Van egy optimista változat, amely a gazdaság gyors, évi 5- 6 százalékos növekedését tárgyalja. De van egy pesszimista változat - ami semmilyen vonatkozásban nem érvényesül az anyagban -, ez pedig a lassú növekedési pálya, amely mintegy évi 2-2,5 százalékos növekedést tartalmaz. A kormány a közepes forgatókönyvet tekinti reálisnak, azonban illõ lenne az alacsony növekedési pályával is számolni, hiszen eddig - nem akarom felhozni a kórházi ágyak csökkentésétõl kezdve az inflációs elõrejelzéseket, de - ezek a prognózisok általában nem jöttek be, mindig a rosszabb és a kedvezõtlenebb valósult meg. Lényegében az elsõ pillér minden évben hiánnyal fog zárni, s ez a hiány esetenként sokszor akár a GDP 1 százalékát is elérheti, illetve a nulla és az 1 százalék között ingadozik.
A kormány-elõterjesztés nem tartalmaz összesített hiánymutatót, nincsen benne olyan mérõszám, amely bemutatná, hogy összességében az elsõ pillérben mekkora tényleges hiány keletkezik. Azonban nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a jelenlegi áron számolva az elsõ pillér egy kedvezõtlen fejlõdési tendencia esetén az elõterjesztés által tartalmazott 1997 és 2050 közti idõhorizont alatt meg fogja haladni a 2600 milliárd forintot. A kormány elõterjesztése azzal a kérdéssel nem foglalkozik, hogy hogyan lehet ezt a hiányt kezelni. Honnan kerül ide elégséges tõke az elsõ pillér kiadásainak fedezetére? Erre csak három mód képzelhetõ el:
Az egyik, hogy a tõkefedezeti elven nyugvó rendszer megtakarításai fognak ide fedezetet nyújtani; a másik egy adóemelés, ami ismét csak azokat fogja sújtani, akik az adóval elérhetõk; a harmadik pedig: hitelfelvétellel történik a hiány fedezése.
Ha az elsõ variáció kerül sorra, vagyis a tõkefedezet megtakarításait csoportosítják át, akkor éppen a tõkefedezeti elv kedvezõ hatása elmarad, hiszen az elsõ pillér egészében el fogja nyelni majd a második pillér megtakarításait, sõt bizonyos kamatterhek is keletkeznek, hiszen a tõkefedezeti elven nyugvó pillér nyilvánvalóan csak hitel formájában fogja a tõkéjét átadni az elsõ pillérnek.
A második eset: hogy lehet az adórendszeren keresztül többlet forrásokhoz jutni, de az adórendszer - attól függõen, hogy milyen formában alkalmazzák - mindig csak bizonyos csoportokra teríti szét a terheket, és mindig vannak jelentõs csoportok, amelyek az adóból ki tudják magukat vonni.
(13.50)
A harmadik megoldás pedig - benne élünk most is - egy adósságörvényt jelent.
A kormány-elõterjesztés tehát semmiféle érdemi megoldást nem javasol (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) a problémák megoldására, holott ezt az óriási hiányt, amely az elsõ pillérben keletkezik, valamilyen módon kezelni kell. Ezért a kereszténydemokraták továbbra is aggályosnak tekintik, és várják azokat a megoldásokat és módosító javaslatok, amelyek a 40 órás vita során elõjönnek, és fel tudnák javítani ezt a kérdést, de nincs sok reményünk benne. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)