VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Elõször is sajnálom, hogy Mádai képviselõ Ír már nem tartózkodik a teremben. Szerettem volna reflektálni néhány kitételére. Így ezt megtartom arra az alkalomra, amikor itt lesz. Mindazonáltal szeretném elmondani, hogy kicsit méltatlannak tartottam hozzá ezt a hozzászólást, ugyanis semmilyen érvet nem mondott a nyugdíjrendszer mellett. Annyit mondott, hogy meg kell csinálni. Azt gondolom, hogy az ellenzék egyik alapvetõ kifogása is lehet ez a kormány nyugdíjreformjával szemben. Az önmagában nem érv, hogy meg kell csinálni - ennél azért némileg többet várnánk.
Hozzászólásomat hadd kezdjem azzal a megállapítással, hogy jómagam is híve vagyok az öngondoskodásra, az egyéni felelõsségvállalásra épülõ tõkefedezeti elvnek, ennek a rendszernek. Híve vagyok - nem egyedül - ebben az országban, hiszen a '96-os felmérések szerint az önkéntes biztosítópénztárakban már 327 ezer tag van. Körülbelül 14 milliárd forintos vagyont kezeltek '96 végén, és ma már ennél nyilván többet. Ez körülbelül 240 nyugdíjpénztár között oszlik meg. Én is azt gondolom, hogy a felosztó-kirovó rendszer mellett igenis szükség van egy olyanfajta rendszerre is, amely ezt a fajta piaci logikát behozza a nyugdíjrendszerbe. Azonban hozzá kell tennem: ha a kormány még sokat érvel a tõkefedezeti elv mellett, akkor kételyeim támadnak, hogy helyes-e ezt a rendszert támogatni.
Szeretnék néhány olyan gondolatot felvetni, amely talán a kormány és a kormánypártok számára nem volt evidencia e nyugdíjreform kidolgozásakor, és amelyrõl úgy gondolom, hogy jóval kevesebb szó esik ebben a vitában. Mintha ezekrõl a pontokról hallgatna a kormány, vagy legalábbis félinformációkat, téves információkat ad a társadalom számára. Az egyik az a kérdés, hogy a tõkefedezeti elv bevezetése hozzájárul-e a gazdasági növekedéshez. Erre nagyon optimista válaszokat hallunk: igen, mihelyt lesz tõkefedezet, lesz gazdasági növekedés.
Tisztelt Ház! Nem egészen hiszem, hogy ez önmagában így van. (Dr. Pusztai Erzsébet: Sõt!) Min alapszik ez a kormányzati logika? A logika azt mondja nagyon egyszerûen: ha lesznek megtakarítások, a megtakarításokból beruházások lesznek, ha több beruházás lesz, az nyilvánvalóan gazdasági növekedést fog jelenteni. Azt gondolom, ez egy túlságosan egyszerû képlet ahhoz, hogy igaz legyen.
Mivel a kormány nem beszél arról, hogy a gazdasági növekedés hogyan függ össze a tõkefedezettel, próbáljuk meg kitalálni. Vélhetõen arról van szó, hogy ha a rendszerben lesz valamiféle megtakarítás... De kezdjük az elejétõl, kezdjük azzal, hogy a pillér elsõ rendszerében vélhetõen hiány fog keletkezni. Ezt ma már a kormány is elismeri. Ma még nem tudjuk, hogy mekkora lesz ez a hiány, errõl diszkréten hallgat mindenki, de vélhetõen hiány lesz.
Ha hiány lesz, nyilván állampapírokkal - vélhetõen, mert ezt sem tudjuk pontosan - fedeznie kell a kormánynak. Az államadósságot állampapírokkal finanszírozzuk, ez nyilvánvaló. Azonban - mondja a kormány - a második pillérben ezalatt megtakarítások keletkeznek, és ezeket a megtakarításokat fogják majd ezek a nyugdíjpénztárak piaci módon befektetni. Méghozzá oly módon befektetni, hogy nem az állampapírokat vásárolják meg, hanem ennél nyereségesebb vállalkozásokat, részvényeket, papírokat - és így tovább - fognak vásárolni.
Mindjárt jön az elsõ logikai bukfenc: mûködési költségek vannak ezeknél az alapoknál. Nyilvánvalóan a mûködési költségeket le kell vonnunk e rendszer mûködésébõl. Itt mindjárt billen egyet a logika, de ez elvileg még nem zárná ki, hogy a kormánynak is igaza lehet. A kormány azonban úgy gondolkozik, hogy ha magasabb hozamot hozó papírokat vásárolnak ezek az alapok, akkor az ezek közötti különbség - amely az állampapírok kamata és a magasabb hozamot hozó papírok közötti kamatok különbségét jelenti - jelentkezik majd megtakarításként.
Úgy gondolom, azon a konferencián, amely az idén februárban volt a nyugdíjreform kérdésérõl, jó néhány szakértõ cáfolta ezt a fajta logikát, és igen erõs fenntartásait hangsúlyozta ezzel kapcsolatban. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy ha ez igaz, akkor a Pénzügyminisztérium elõtt a József nádor téren a szobrot le kell cserélni Münchhausen báró szobrára, mert ez a logika "a hajánál fogva kihúzzuk magunkat a bajból" címû logikára van felfûzve.
Az a kormányzati logika sem igaz ennek megfelelõen, hogy a nyugdíjak átlagos színvonala az új rendszerben se csökkenjen - fogalmaz a kormány-elõterjesztés. Azt gondolom, a társadalom számára ma már egyre inkább nyilvánvaló, hogy a nyugdíjak sajnos nem tudják megõrizni ebben az új rendszerben az eddigi szintjüket - ezek vélhetõen csökkenni fognak.
Abban vita van, hogy ez mennyivel fog csökkenni. Ezt elõre nagyon nehéz modellezni. A kormánynál készült ilyen számítás. Azt gondolom, hogy a hiány nagysága nagymértékben fogja befolyásolni azt, hogy milyen gazdasági növekedés lesz ebben az országban, hogy mekkora lesz az államháztartás hiánya. Enélkül tehát - hogy ezt az adatot ne tudnánk megbecsülni többé-kevésbé jól - nem lehet érdemben beszélni a nyugdíjreformról. A kormány elõterjesztése azt a logikát, érvet fogalmazza meg a felosztó-kirovó rendszerrel szemben, hogy itt majd a tõkefedezetinél mindenkinek egyénileg lesz nyilvántartva a nyugdíjfelhalmozása, a nyugdíjjáruléka, és ez az embereket ösztönzi arra, hogy a feketegazdaságból visszajöjjenek a legális szférába.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ez a logika szintén nem számol azzal, hogy ma Magyarországon a feketegazdaság milyen elvek szerint mûködik. Olaszországban megpróbálkoztak ezzel a rendszerrel, a feketegazdaságból nem jöttek vissza sem a munkaadók, sem a munkavállalók. Magyarországon - ahol az olaszországinál kétszerte nagyobb a kutatók számítása szerint a GDP-hez a feketegazdaság részaránya - nem hiszem, hogy ez szintén eredményre fog vezetni.
(14.00)
A munkaadó és a munkáltató sajnos továbbra sem lesz érdekelt abban, hogy ezek a járulékok befolyjanak.
A pénztári kezelés költségeirõl, úgy gondolom, szintén nem szól a kormány. Itt felmerült az a vita, már az elõttem hozzászólóknál is, hogy önkéntes vagy kötelezõ. Ha már kötelezõ, akkor gondoljunk bele abba, hogy a mûködési költségeknek vajon milyen korlátja van egy-egy nyugdíjpénztárnál. Ezek a pénztárak vélhetõen versenyezni fognak egymással - gondoljuk mi. De hát a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényjavaslat elõterjesztésében azt látom, hogy itt bizony kötelezõen jönnek létre ilyen nyugdíjpénztárak is, méghozzá költségvetési támogatással és segédlettel. Ezért nem egészen érzem azt, hogy ezek majd piaci érzékenységet tanúsítanának, és hogy versenyre kényszerülnének.
Arról nem is beszélve, hogy a kiszámíthatóság és a biztonság elve - amelyre a kormány szerint így nagyobb garancia lesz -, úgy gondolom, egy tõkepiaci manõvereknek kitett biztosítótársaságnál nem egészen ugyanaz, mint például a felosztó-kirovó rendszerben.
Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy a költségekrõl a költségek fölvillantása nélkül nem érdemes a tõkefedezeti rendszer mellett érvelni. El kell mondani õszintén, hogy ennek a költségei bizony magasabbak lesznek annál a költségnél, amit ma a mostani rendszer tartalmaz. Azon az ominózus konferencián elhangzott, hogy Németországban a vállalati nyugdíjpénztárak költségei körülbelül 8 százalékot tesznek ki, míg az Egyesült Államokban - a piaci körülmények között mûködõ biztosítótársaságoknál - ez 10-17 százalék között van.
Ma a felosztó-kirovó rendszer mûködési költsége 2 százalék, 2-3 százalék körüli. Ilyenkor elhangzik az érv, hogy a felosztó-kirovó rendszer deficites rendszer, nem tudja alapvetõen garantálni a nyugdíjak nagyságát.
Tisztelt Ház! Többen utánaszámoltak már annak, hogy ez a rendszer, a felosztó-kirovó rendszer, ha nem aggatta volna rá jó néhány törvény a korábbi nem nyugdíjbiztosítási funkciókat, feladatokat, akkor ez a rendszer szufficites lenne. Tehát úgy gondolom, ha pusztán a kormányzati logikából gondolom végig ennek a rendszernek a megreformálását, akkor is több téves pont van ebben. Hiszen, mint ahogy a nyugdíjbiztosításnál elmondják, az egyéni befizetéseknek a vezetése megoldható a rendszeren belül, a rendszer maga jó, Németországban mûködik, és úgy tûnik, bevált. Még azt a fajta megrázkódtatást is kezelni tudta, amelyet a kelet-német területek, a volt NDK visszacsatolása jelentett a nyugat-német rendszerhez.
Magyarországon ötven évre nyilván senki nem lát elõre - ebben csatlakozom az elõttem szólóhoz -, de nagyon nehéz megmondani, hogy a következõ ötven évben milyen inflatorikus, demográfiai, foglalkoztatási változások lesznek ebben az országban.
Én tehát azt gondolom, a tõkefedezeti rendszer mellett igazából nem nekem kell érvelni. De ha már a kormány érvel mellette és ezeket az érveket elmondja, akkor ezt ne úgy tegye, hogy ezek az érvek hamisak legyenek, és ne úgy tegye, hogy félrevezessék azokat az embereket, akik ma azt gondolják, hogy ennek a rendszernek a keretei között majd valamikor 2025 után magasabb nyugdíjat vehetnek fel. Sajnos nem fognak magasabb nyugdíjat felvenni, és akkor már azok a kormánypárti politikusok, akik ma emellett érvelnek, nem tudják elmagyarázni, hogy ez miért lett kevesebb. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)