DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Most megint fantasztikus mennyiségû idõ, 10 egész perc áll rendelkezésemre ahhoz, hogy mondjak valamit errõl a 4 törvényrõl és 1 országgyûlési határozati javaslatról. (Varga Mihály: Nagylelkûek!)
Nos, én most megint csak egy részelemét veszem ki ennek. Egy részelemét - és lehet hogy furcsa, hogy éppen én foglalkozom vele, de mégis én fogom tenni -, ez a gazdasági megalapozottsága ennek a reformcsomagnak. Hiszen 1990-tõl, az akkori szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság tagjaként folyamatosan a nyugdíjrendszer átalakításának kérdéskörével, a nyugdíjrendszeren belüli feszültségekkel és a nyugdíjrendszer átalakításának megoldási módjaival foglalkoztunk.
Akkor a kormány által benyújtott országgyûlési határozati javaslat több változatot tartalmazott, hogy milyen irányokat tûzzön ki az Országgyûlés a nyugdíjrendszer átalakítására. Az akkori kormányjavaslatban is egyik változatként megjelent a tõkefedezeti rendszer kötelezõ vagy szabadon választott -, de a kormányjavaslatban kötelezõ - létrehozásának koncepciója. Akkor a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságban kormánypárti és ellenzéki képviselõk együtt nagyon hosszú idõn keresztül dolgoztunk, gondolkoztunk, és hallgattuk meg a szakértõk különféle véleményét arról, hogy melyek azok az irányok, amelyek reálisan kitûzhetõk. Igen, akkor is meggondoltuk, mert szó volt róla, hogy a tõkefedezeti rendszer létrehozása mennyibe kerül az országnak. Akkor, kormánypárti és ellenzéki képviselõk együtt, tisztelt képviselõtársaim - nem úgy, mint most -, végiggondolva a dolgot, minden tényezõt számításba véve az országgyûlési határozatnak azt a változatát alakítottuk ki szinte saját kezûleg megírva a szöveget, amit a parlament, az akkori parlament több mint 80 százalékos többséggel fogadott el.
Ez volt az 1991-ben született országgyûlési határozat, ami más irányokról szólt. Mert valóban háromelemes nyugdíjrendszert tartalmazott, de nem ezt a három elemet tartalmazta, hanem azt mondta, hogy legyen nemzeti alapnyugdíj, azt mondta, hogy legyen biztosítási elvû munkanyugdíj, megreformált felosztó-kirovó rendszer, és legyen meg az önkéntes kiegészítõ biztosítás lehetõsége. Akkor kormánypárti és ellenzéki képviselõk egyaránt - meghallgatva a szakértõket, végiggondolva az összes tényezõt, a gazdaság változásait - úgy értékeltük, olyan óriási bizonytalansági tényezõ van egy tõkefedezeti rendszer létrehozásában, hogy nem szabad elindulni egy ilyen gazdasági átalakulás idején ilyen lépésekkel, hogy kiszámíthatatlan egy ilyen lépésnek a következménye. Nem azért, mert nincs rá matematikus és nincs rá gép, hanem azért kiszámíthatatlan, mert nem lehet megjósolni a következõ néhány év gazdasági változásait, annyi bizonytalansági tényezõ van a rendszerben.
Tehát nem volt véletlen az, hogy akkor a parlament ilyen aránnyal fogadta el azt az országgyûlési határozati javaslatot. Mert nem az a kérdés, hogy az ember elvben egyetért-e egy bizonyos fajta biztosítási rendszerrel. Ez ügyben talán meghallgathatnánk a szakértõket, akik ugyanolyan kvalitású, ugyanolyan tudású szakértõk: elvben az egyik az egyikkel nem ért egyet, elvben a másik a másikkal nem ért egyet. Társadalombiztosítási szakértõkrõl van szó, tehát ez csak politikai döntés lehet, hogy mi melyik rendszert tartjuk és látjuk jobbnak, hiszen a nemzetközi szakemberek sem tudnak egyértelmû bizonyítékot arra, hogy mitõl lenne az egyik rendszer olyannyival jobb, mint a másik. Nem ez a kérdés.
Nem is az a kérdés, hogy az ember ne gondolná úgy, hogy ha mindkét rendszernek súlyos gondjai vannak, akkor talán egy párhuzamosan futó, két lábon álló rendszer, két típusú biztosítási rendszer egymás mellett esetleg mégiscsak nagyobb stabilitást biztosíthat. Nem ez az igazi gond. Az az igazi gond, hogy mikor, hogyan és milyen feltételrendszerrel hozzuk ezt létre.
Itt van a kormányjavaslat gazdasági megalapozása. Nagyon érdekes dolog, azt hiszem, a kormány szakértõi hallhatták már egy párszor komoly szakemberek, matematikusok, társadalombiztosítási szakemberek véleményét arról, hogy ez a megalapozás mit jelent. Hogy tekinthetõ-e ez ennek a nyugdíjrendszer-prognózisnak a valódi gazdasági megalapozásaként. Hiszen ez a prognózis nélkülöz minden elemzést azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a külsõ, belsõ társadalmi, gazdasági, politikai és sorolhatnám tényezõk, amelyek változatképzõ elemként jelennek meg a gazdasági prognózisban. Elég meglepõ módon csupán a gazdasági növekedés és az infláció, illetve ennek a két indikátornak teljesen szimpla leegyszerûsítéseként megjelenik a fogyasztás és felhalmozás, teljesen önkényesen és lényegében minden indokolást nélkülözõ hosszú távú rátákban kifejezve.
Hogy miért annyinak számolták ki? Csak. Körülbelül ez a válasz rá. Nincs részletesen megmagyarázva, hogy milyen változókat és hogyan vettek figyelembe. A prognózis annak sem szentel sok teret, hogy az alapváltozattól eltérõ pesszimista "B" és optimista "C" változat esetén milyen hatásokkal és távlati összefüggésekkel kell számolni. Odabiggyesztették formailag, hogy legyen valami látható, hogy jó, kérem szépen, itt milyen mélységesen mély és komoly számítások történtek.
Azután borzasztó érdekes az a kérdés, hogy ez a prognózisszámítás leegyszerûsített grafikus módon azt mutatja nekünk, hogy az infláció, a gazdasági növekedés változásával ezt meg ezt számolhatunk, és érdekes módon nincs mellette az egyéb beígért változások államháztartási hatáselemzése. Azt kimutatják, hogy a társadalombiztosítás kötelezõ ágában mekkora hiány várható. Már eleve gyanút kell keltsen, hogy ilyen hatalmas nagy különbség van a kormány által elõterjesztett prognózisok és a társadalombiztosítás szakemberei által kiszámított prognózisok között.
Valami nem stimmel; és én egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve, mivel nem tudtak meggyõzõ adatot mondani, hogy miért éppen a kormánynak lenne igaza. Hiszen a társadalombiztosítás szakemberei meggyõzõen bizonyítják, hogy itt olyan számokat vettek figyelembe, amilyenek eddig még sose voltak. A járulékmérték növekedése soha nem érte el azt a szintet, amit jövõ évre a kormány tervez. És ha menetrendszerûen - és nemcsak a jövõ évben - a bevételek túltervezettek, a kiadások alultervezettek, akkor néhány év múlva ez az olló sokkal nagyobbra nyílhat, mint amekkorát ezek a szépen elnagyolt prognózisok mutatnak.
Ez az egyik súlyos kérdés, mert ha ezt most megteszik, és kiderül öt év múlva, hogy ez az olló sokkal nagyobbra nyílik, és kiderül 10 év múlva, hogy ez a kérdés kezelhetetlenné válik, akkor mit fognak mondani. Azt, amit az ágyszámleépítésnél, hogy hát, túlbecsültük az ágyszámleépítés hatásait?! Ennyi az egész?! A következõ kormányok számára az egész államháztartási egyensúly már lényegtelen? Hogy hogyan válik kezelhetõvé ez a kérdés? Egy ilyen hosszú távra szóló program megtervezésénél, azt hiszem, mindenkinek, aki tervez, kötelessége a legsötétebb változatokat is figyelembe venni. Kötelessége minden tényezõt számításba venni, mert csak akkor hozhat igazán jó döntéseket.
Hiányzik ebbõl az egyensúlyszámításból az államháztartásnak az a része, amit adókedvezményként ígérnek. Kérem, itt elmondják, hogy igen, ami a társadalombiztosítás, a nyugdíjbiztosítás alapjából hiányozni fog, az finanszírozható, az a GDP 1 százaléka alatt marad. Miért? Isten bizony, azért.
(14.20)
De hiányzik ezekbõl a számításokból a beígért adókedvezmények hatása. Mert beígérték elég rendesen, elismerve például, hogy a 2009- ben nyugdíjba menõ nõk sokkal rosszabbul járnak, ezért külön adókedvezményt ígérnek számukra, azt, hogy kölcsönös kiegészítõ nyugdíjbiztosítást köthessenek. Persze az más érdekes kérdés, hogy ki tud kötni, de mindenesetre ezek az adókedvezmények a másik oldalon nem jelennek meg mint hiányok. Ez hiányzik a számításból!
S van egy nagyon fontos dolog, amirõl eddig senki nem beszélt, tisztelt képviselõtársaim, és szomorú vagyok, hogy én beszélek róla, pedig nem én vagyok a gazdasági szakember. Külföldi szakemberek vetették fel különbözõ vitákon: vajon hol van a számításokban annak a hatása, hogy egy ilyen fejletlen tõkepiacon egy ilyen jelentõs tõkefelhalmozás milyen gazdasági hatásokkal jelentkezik? Államtitkár úr hiába ingatja a fejét, idézni is tudok német társadalombiztosítási szakemberektõl - meg is fogom tenni, amint a következõ hat percemet megkapom -, mert a különféle kiegészítõ biztosítások és tõkefedezeti biztosítások hozamnövelési versenybe kezdenek, tisztelt képviselõtársaim. Mert az a természetes kényszer munkál, hogy a befektetett összegek hozamait minél magasabbra növeljék. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) Versengeni fognak egymással. Ennek vannak gazdasági hatásai, de majd a következõ hat percben fogom idézetekkel elmondani önöknek aggályaimat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)