OLASZ JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Államtitkár Urak! Nem abból a fajtából vagyok, aki gyakran zavarba jön, most azonban ilyen helyzetbe kerültem, amikor itt szétnéztem az ülésteremben, és úgy regisztráltam magamban, hogy a frakciók társadalombiztosítási szakértõi vannak jelen, és olyan helyzetbe kerültem, hogy az óriások csatájában kell kívülállóként szólnom. Az óriásokat elmondtam, hogy miért nézem annak; kívülálló pedig azért vagyok, mert oktatási ügyekkel, emberi jogi, kisebbségi ügyekkel foglalkoztam eddig.
Nyilván én nem annyira átfogó dologról szólok, nem átfogóan elemzem a benyújtott törvénycsomagot, hanem abból a perspektívából próbálom vizsgálni, ahogy mi, kívülállók - ezt a kívülállót természetesen jó értelemben kérem, hogy fogadják el, tehát ahogy mi, kívülállók - látjuk.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényt 1998. január 1-jétõl felváltó négy új törvény és a H/4292. számú országgyûlési határozati javaslat parlamenti vitája alapos elõkészítõ munka után kezdõdött el. A hosszú ideje rendszeresen kapott elemzések, hatástanulmányok, szövegtervezetek azt erõsítették bennem, hogy a törvényt elõkészítõk a törvénycsomag jelentõségének megfelelõ alapossággal építették be tervezetükbe a nemzetközi tapasztalatokat, a tudományos fórumok, mûhelyek következtetéseit, az érdekegyeztetésen részt vevõ partnerek, pártfrakciók elvárásait.
"Tény, hogy a részletes nyugdíj-biztosítási ágazati szakmai véleményekre is figyelemmel a törvényjavaslatok minõsége folyamatosa javult, mind a tartalmat, mind pedig a szövegezés szakmai és nyelvtani részét illetõen" - találjuk a Nyugdíjfolyósító Önkormányzat az Országgyûléshez beterjesztett nyugdíjreformcsomagról szóló szakmai véleményében.
Amilyen alaposnak az elõkészítést, annyira átgondoltnak tartom az új rendszerre való teljes áttérésre biztosított idõ meghatározását is. A 2009. január 1-jéig tartó átmeneti idõ nem csorbít a megszerzett jogon annál, aki koránál fogva - mert elmúlt 47 éves - járulék- befizetési kötelezettségének eddigi élete során a jelenlegi rendszerben tett eleget, már nem is választhatja az új rendszert. Lehetõséget ad a 47 év alattinak arra, hogy modellszámítások alapján eldöntse, számára mi a kedvezõ, az-e, ha marad a megreformált, korszerûsített felosztó-kirovó rendszerben, vagy a két pilléren nyugvó formát választja, vagyis belép a tõkefedezeti elven mûködõ magányugdíjpénztárba, azzal a lehetõséggel is élve, hogy egy éven belül választhat, vagy változtathat korábbi döntésén. Az 1998. január 1-jével munkába lépõ, 42 év alatti pályakezdõk csoportja az egyetlen, ahol kötelezõ a kétpillérû rendszerben való járulékfizetés.
Alkalmas lesz a 11 éves átmenet arra is, hogy a megvalósulás során a menet közben észlelt zavarok törvénymódosítással korrigálhatók legyenek.
Nem érinti a nyugdíjrendszer megváltoztatása közvetlenül a már nyugállományban lévõket, de az éves nyugdíjemelés szabályainak változása igen. A törvénytervezetben megfogalmazott rendszer vegyes módszerrel, az átmenet idejére szinte éves részletezéssel a keresetekhez és az árak alakulásához is köti a nyugdíjak éves rendszeres emelését.
Azt hiszem, jogosnak, igaznak kell elfogadnunk a Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége által megfogalmazottakat, miszerint a nyugdíjemelések rendszerének tervezett változtatása nem felel meg az 1048/96. (V. 22.) kormányhatározatban elõírtaknak, ugyanis ez a fajta indexálás rontani fogja a már nyugdíjban lévõk helyzetét.
Csehák Judit a Szocialista Párt vezérszónokaként úgy fogalmazott, hogy 1998-99-re lehet olyan megoldást találni, ami jó lesz. Ezt összevetve a megismert kormányzati szándékkal, hiszem, hogy a 3 millió nyugdíjas érdekének megfelelõ megoldás születik, 2000-tõl pedig az 50- 50 százalékos emelésben már egy jól mûködõ gazdaság hatása lesz érzékelhetõ.
Tisztelt Ház! A törvénycsomag jó megítélését, kedvezõ fogadtatását gyengíthetik a célzatosan, nem összefüggésükben bemutatott, kiragadott mondatok, módosítások. Az összefüggést én most a négy törvény és a határozati javaslat egymástól való elválaszthatatlanságaként értelmezem. Ilyen jelleggel, jelenséggel két területen találkoztam.
Az egyik egy Budapesten megjelenõ szakmai hetilap címoldalán a következõket közli: Társadalombiztosítási járulékfizetési távlatok, alatta nagybetûvel: a munkaadóké csökken, a munkavállalóké nõ. Az írás egyébként tárgyszerûen foglalja össze, táblázattal is könnyebbé téve az eligazodást, a járulékfizetési szabályokat. A hír igaz, mondhatnánk, mert 2000-ig valóban errõl van szó. Csakhogy az országgyûlési határozat, a H/4292. számú országgyûlési határozati javaslat - Az új nyugdíjrendszer bevezetéséhez kapcsolódó egyes feladatokról címû határozat ez - 3. pontjában egyértelmûen fogalmaz a kompenzálásról, miszerint a nyugdíjrendszer átalakítása nem eredményezheti sem a munkaadók, sem a munkavállalók terheinek növekedését. Ennek érdekében az egyéni társadalombiztosítási járulék fokozatos emelkedését a személyi jövedelemadózás szabályainak megfelelõ, fokozatos változtatásával teljes körûen ellentételezni kell.
Hasonló a másik jelenség is: a társadalombiztosítási ellátásra és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint szolgáltatások fedezetérõl szóló törvényjavaslat 36. § (4) bekezdés a), b), c) pontokban foglaltak megítélése is. Arról van itt szó, hogy megállapodás megkötésével és a megállapodás megkötése napján érvényes minimális bér alapulvételével számított nyugdíjbiztosítási járulék megfizetésével szolgálati idõt szerez az, aki felsõfokú oktatási intézmény nappali tagozatán eltöltött idejét, ideértve a doktoranduszképzést is, a gyermekgondozási segélyen töltött idejét, a gyermekgondozási segély idejével megegyezõ otthoni gondozási idejét kívánja szolgálati idõként elismertetni.
(14.40)
Tény, igaz, hogy a bejövõ teher a jelenlegi állapothoz képest nehézséget jelent. Nehéz lenne feldolgozni, elfogadni a változást akkor is, ha elfogadjuk, hogy a beszámítás feltételeit szigorítania kell a rendszernek. De az országgyûlési határozati javaslat 5. pontjában kimondja, javasolja, hogy a felsõfokú oktatásban részt vevõknél a képzési idõ, valamint a gyermekek otthoni gondozása idejének szolgálati idõként történõ megvásárlásakor a megfizetett nyugdíj-biztosítási hozzájárulás és a nyugdíjjárulék összegéhez személyi jövedelemadó-kedvezmény kapcsolódjék. Indokoltnak tartanám, ha a gazdaság teljesítõképességének javulása függvényében, arányában itt is elérhetõ lenne a teljes körû ellentételezés.
Ugyanez a törvényjavaslat foglalkozik - a 31-32. §-ában - az egyéni vállalkozók járulékfizetésével. A javaslat szakít azzal a jogi szabályozással, miszerint a járulék alapja az elõzõ évi jövedelem. A járulékfizetés alapjául - a törvény hatálybalépése után - a tárgyévben elért, járulékalapul szolgáló jövedelembõl kell kiindulni. Ez azt is jelenti, hogy ezzel megszûnt az egyéni vállalkozók körében a tevékenységet kezdõk kategóriája, és természetesen ezzel a kedvezménye is.
Fenntartja a javaslat azt a jogi megoldást is, miszerint ha az egyéni vállalkozó legalább 36 órás munkaidõvel járó munkaviszonyban is áll, akkor is legalább a minimális bér 50 százalékának alapulvételével fizeti járulékait, ha ténylegesen nem is ér el ennyi jövedelmet. Senki nem vitatja, hogy a tb-ellátórendszerek nehéz helyzetében minden járulékforintra szükség van, de átgondolásra érdemesnek tartom, hogy az adminisztrációs teher, amely az új szabályozással zuhan az egyéni vállalkozóra, arányban áll-e az új szabályozás hozadékával. Célszerû-e a vállalkozói kedvet lehûteni a kezdõ vállalkozók kedvezményének megvonásával? Ha az elõterjesztõ is úgy látja, hogy a fõállása mellett vállalkozó esetenként olyan helyzetbe kerül, hogy a járulékalapot sem tudja megkeresni, indokolt-e a merev különbségekre nem figyelõ szabályozás?
Tisztelt Ház! Hozzászólásom utolsó részében a szociálistörvény- módosítással kapcsolatban a 6. § által a törvénybe bevitt kiegészítésrõl - az idõskorúak járadékáról - és a 9. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakról mondom el, hogy mindkét módosítást szükségesnek, jelentõsnek tartom. A legfontosabb rendelkezésnek az idõskorúak járadékának bevezetését értékelem. Az elmúlt 3 év során szinte nem volt olyan fogadóórám, amelyen ne keresett volna meg, ne kért volna segítséget kétségbeesett tehetetlenségében olyan idõs ember, aki semmilyen saját jövedelemmel nem rendelkezik, de mert van olyan hozzátartozója, aki gondoskodik róla, kiszorul a szociális támogatás jelenlegi formájából is. Ha ez az ellátási forma az elképzelés, a szándék szerint fog mûködni, úgy hiszem, a mindenkori legkisebb nyugdíj 80 vagy 90 százaléka emberré teheti az esetenként embernek sem tekintett idõskorú rászorulót.
A 9. §-ban a javaslat a szociális törvényt azzal egészíti ki, hogy meghatározza azokat az együttmûködési programokat, amelyeket az aktívkorú, nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélyének folyósítása alatt az érintett részére szervezni kell. Ezek: az önfenntartó képességének javítása, szinten tartása vagy alakítása, ilyen képességfejlesztés, életmódformáló tevékenység, munkavégzésre felkészítõ programok, közcélú vagy az egyéni környezetre irányuló munkajellegû tevékenység, valamint a közhasznú foglalkoztatás; és olyan alkalmak szervezése, ahol a munkaerõ-piaci esélyének javítása válik lehetõvé. Úgy hiszem, az ilyen programok szervezése, a segélyezettek ebbe való bevonása mindenképpen segíti az egyén helyzetének javítását, és meggátolja a munka világától való elszakadását is.
Hölgyeim és Uraim! A benyújtott törvényjavaslat-csomagot én megismertem, az általános vitára természetesen alkalmasnak tartom, támogatom az elfogadását. Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)