GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jelenlegi egységes szabályozást a javaslat szerint négy törvény váltja fel. Ez a szabályozás azonban csak akkor lehetne életképes, ha a törvények a biztosítás szakmai ágazati sajátosságai szerint különülnének el, s ezen belül a szabályozási tárgyakat kellene összehangolniuk. Véleményem szerint erre az elõterjesztõnek sem szakmai igénye, sem ideje nem volt. Arról nem is beszélve, hogy a törvényjavaslat-tervezetek alapvetõ kérdésekben is, de különösen a részletkérdésekben - amelyek azonban a végrehajtás szempontjából döntõ jelentõségûek - szinte naponta változtak.
Sajnálatos módon az elõzetes szakértõi egyeztetések sem vezettek teljes körû eredményre, a meglévõ ellentmondások, joghézagok feltárására. Ez különösen a társadalombiztosítási nyugdíjról szóló törvényjavaslatnál érzékelhetõ. Félõ, hogy a törvényjavaslatok sürgõsségi tárgyalása kizárja a törvénycsomag összehangolását a parlamenti vita keretében. Ezért arra kell számítani, hogy a problémák igazából a végrehajtás során kerülnek felszínre, gyakori kiigazításokat, pontosításokat igényelve. Itt lehet célozni a két évvel ezelõtti Bokros-csomagra, amikor a majd húsz törvény módosítása után ismét majd hússzor következtek az újabb módosítások. Elképzelhetõ, hogy a végrehajtás során itt is borzasztóan sok probléma fog még utólag felszínre kerülni.
A korábbi szándékoktól eltérõen nem tartalmaz változtatást a törvényjavaslat a korkedvezmény és a rokkantsági nyugdíj rendszerét illetõen. A korkedvezményes nyugdíjrendszer, illetve rokkantsági nyugdíjrendszer egy késõbbi kidolgozása eleve magában hordja a benyújtott és a várhatóan elfogadásra kerülõ törvényjavaslatok rövid idõn belüli módosítását. Súlyos ellentmondást hordoz, hogy az ellátási rendszer, illetve az ellátásokat szabályozó törvények az ellátások fedezetét szabályozó rendelkezéseket, továbbá az ezt lényegében megalapozó biztosítási kötelezettséget nem tartalmazzák, hanem ezekrõl egy külön törvényjavaslat szól. Ezért az ellátást szabályozó törvények, illetve az úgynevezett ágazati törvények féloldalasak. Ugyanakkor az alkalmazott kodifikációs technika olyan bonyolultságot eredményez, hogy az egymással összefüggõ külön törvényjavaslatokban a jogkeresõ eligazodása kizártnak mondható. Ez a szabályozási módszer értelemszerûen az igazgatásban és az ügyintézésben is további áttételt jelent, a mûködési költségek jelentõs növekedését okozza, továbbá félõ, hogy az ügyintézés lassulásához is vezet.
Súlyos hiányossága a biztosítási kötelezettségrõl és a járulékról szóló törvényjavaslatnak, hogy nem nevezi meg azt az igazgatási szervezetet, ahová a járulékot be kell vallani, ténylegesen be kell fizetni, és ahol ezek nyilvántartásait vezetik majd. Ezzel az a helyzet állt elõ, hogy a kormányzati elõterjesztõk által korábban központinak tekintett fedezeti kérdések kiemelt, külön törvényben való kezelése már csak ezért is megkérdõjelezõdött. A több éve követelt és az anyagokban is hirdetett biztosítási elv erõsítését szorgalmazó törekvéseknek ellentmond a javaslat azzal, hogy a munkáltatói járulékot kizárólag adószisztémában kezeli, és közteherviselésnek minõsítve elszakítja a keresetpótló pénzbeli ellátások alapjától.
(15.20)
Ezzel a biztosítási jogviszony a munkáltatók vonatkozásában adó jellegûvé válik, amit erõsít az is, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulást biztosítási jogviszonyon kívüli kifizetésekre is kötelezõen elõírják.
Természetesen nem lehet elvitatni az állam azon jogát, hogy a legkülönbözõbb jövedelmeket bevonja a közteherviselésbe. Ez társadalmi cél. Ezt azonban a biztosítási jogviszonyon kívül esõ jövedelmekre csak adótechnikával tehetné, különben a biztosítás alapjai rendülnek meg.
Elvi hibának minõsíthetõ, és súlyos gyakorlati következményekkel járhat az is, hogy a biztosítási rendszerben ennek kereteit meghaladó társadalmi szolidaritást akar megvalósítani. Komoly elvi kérdésnek tûnik az is, hogy a kötelezõ magánnyugdíj nem vállalja tagjai megrokkanásának anyagi terheit, hanem azt a felosztó-kirovó elven mûködõ nyugdíjrendszerre terheli.
A vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer elõnyeit a dokumentumok hosszasan sorolják. Ezeknek az elõnyöknek a többségét számos konstrukció biztosítja. A javaslat szerint a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer egyrészt kedvezõ hatást gyakorol a gazdasági folyamatokra, másrészt biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer mûködését. Ezen állításokkal szemben számos érv fogalmazódott meg. A kérdést neves külföldi szakemberek évek óta vizsgálják, és ádáz vitákat folytatnak. A tõkefedezeti rendszernek a megtakarításokra és gazdasági növekedésre gyakorolt hatása kétségtelenül a legvitatottabb pont. A nyugati országok tapasztalataival foglalkozó gazdag irodalom nem meggyõzõ sem elméleti, sem gyakorlati téren.
Elgondolkoztató a javaslat koncepcióját támogató világbanki szakértõk véleménye is, amelyben például olvasható Roberto Rois, Robert Palacios Az átalakulásban lévõ magyar nyugellátási rendszer címû, '96 novemberében közzétett tanulmányában, hogy a reformot elsõsorban adósság felvállalásával finanszíroznák, vagyis az explicit adósságot implicit adóssággal helyettesítenék. E stratégia növekedésre gyakorolt hatása igen korlátozott mértékû - állítják a külföldi tudósok -, és az átállás terheit teljes mértékben a jövõbeni generációkra hárítja - olvasható.
Az a kijelentés is vitatható, miszerint a vegyes finanszírozás bizonyítottan biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer mûködését. A felosztó-kirovó és a tõkefedezeti rendszer közötti kétségtelen különbségek ellenére elméletileg sem bizonyított egyik vagy másik, illetve a kombinációjuk elõnyösebb volta. A mûködõ nyugdíjrendszerek eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a gazdasági és demográfiai feltételekhez való alkalmazkodóképesség hiányában minden rendszer gondokkal küzd. A felosztó-kirovó rendszerek valóban nehéz helyzetbe kerültek, de nem váltak mûködésképtelenné; miközben a tõkefedezeti rendszerhez hasonló tõkefelhalmozó, várományfedezeti rendszerek egyszer már szerte a világon megbuktak, természetesen az adott politikai, illetve gazdasági mozgástérbe ágyazva.
A javaslatban szereplõ elképzelés a német nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán is felmerült, ahol szintén kihívást jelentett a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága, amit az újraegyesítés szociális következményei még súlyosbítottak. Tekintettel arra, hogy a magyar nyugdíjrendszer történetileg hasonló típusú, fontos tapasztalat, hogy ott milyen választ adtak a nyugdíjrendszerrel szembeni kihívásra. Elvetették a tõkefedezeti pillér beépítését, helyette a finanszírozási gondokat új munkahelyek létesítésével és a felosztó-kirovó rendszer korszerûsítésével oldják meg.
A Független Kisgazdapárt véleménye is az, hogy a gazdasági növekedést kell beindítani, nem némely személyi kedvezményezett körnek, hanem az egész magyar társadalom gazdasági növekedését kell beindítani. Ha már a gazdasági növekedés beindult, biztosan lesz lehetõség arra is, hogy a nyugdíjellátást a XX., késõbb a XXI. század követelményeinek megfelelõen biztosítani lehessen az embereknek.
A most javasolt vegyes finanszírozási rendszer problémái abból fakadnak, hogy egy már beérett nyugdíjrendszer finanszírozását célozza megváltoztatni. Például nagyon sok nyugdíjasszervezet tiltakozik amiatt, hogy eddig õk vesztesei voltak a munkaképes lakossággal szemben, hiszen õk sokkal nagyobb mértékben szenvedtek az inflációtól, mint a keresõk. Gyakorlatilag az áttéréssel, amikor egyenlõséghez juthatnának, most kerülnek hátrányosabb helyzetbe. Nagyon sok nyugdíjasszervezet, mint ahogy a képviselõtársaim is megbizonyosodhattak róla, elveti ezt az új törvénycsomagot.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk: itt nem arról van szó, hogy önmagában jó-e vagy nem jó a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, hanem arról van szó, hogy a javasolt átalakítás helyes-e. A javaslat olyan kettõs elvû nyugdíjrendszer, amelynek forrásigénye lényegesen nagyobb, mint a jelenlegié, holott ezt is mérsékelni kellene. Ellátásai kisebbek, bizonytalanabbak, a különbözõ korosztályokat eltérõen érintõk. Az aktívakat következményeiben áttekinthetetlen döntés elé állítják. Véleményem szerint újabb bizonytalanságot hoznak a társadalomba. Épp elég bizonytalanságot hozott a Bokros-csomag által elhíresült nagyon sok szociálpolitikai intézkedés; ez megint borzasztó nehéz választás elé állítja az embereket. Idegileg nagyon feszült a társadalom, az egyes emberek nagyon nehezen élnek; még jobban megbolygatja a társadalmat. Választani kell olyan nyugdíjmodellek között, amelyek hatását a szakemberek sem tudják egyértelmûen és teljeskörûen értékelni, mérlegelni, összhatásaiban elemezni.
Az alacsonyabb ellátás melletti nagyobb forrásigény azért jelentkezik, mert egyidejûleg két nyugdíjrendszer forrását kell megteremteni. Tudniillik fizetni kell a nyugdíjban levõk ellátásait, gyûjteni kell az új típusú ellátáshoz. A javasolt konstrukció bevezetése akkor lehet célszerû, ha valamely országban - ahol eddig nem volt - nyugdíjrendszert kell kialakítani, vagy a nyugdíjrendszer ellátási körét, az érintettek számát, a nyugdíj színvonalát szándékoznak növelni. Nálunk nem ez a helyzet, mert egy beérett rendszerrõl van szó. Ilyen körülmények között a javaslat makrogazdasági és nyugdíjszakmai szempontból egyaránt kedvezõtlennek tûnik.
A vegyes finanszírozású rendszer azáltal, hogy a tõkefedezeti elem forrását a felosztó-kirovó elem járulékából biztosítja, hiányt okoz a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, és ezáltal növeli az államháztartás hiányát és annak egyébként is magas adósságállományát. Számításaink szerint ez a hiány kezdetben évi 70-80 milliárd forint. A hiány mértéke az új rendszert választók számától is függ, amit nehéz megjósolni.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
A hiány mértékét évente folyamatosan növeli, hogy egyre többen kerülnek át a vegyes rendszerbe, és az is, hogy fizetni kell a hiányt fedezõ, egyre növekvõ volumenû állampapírok kamatát, ugyanis a hiány évrõl évre halmozódik. A halmozott hiány várhatóan 10 éven belül eléri az 1000 milliárd forintot. A javaslat szerint a keletkezõ hiány mértékét ugyan mérsékli, de annak nagy mértéke miatt megszüntetni nem tudja az úgynevezett vegyes indexálást, ami a már megállapított nyugdíjakat a bérek növekedésénél kisebb ütemben emeli.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben és ezáltal az államháztartásban megjelenõ hiány több kedvezõtlen gazdasági következménnyel jár. A hiányos társadalombiztosítási nyugdíjrendszer következtében nem kerülhet sor a járulékok - egyébként indokolt és más mozgástérben lehetséges - csökkentésére. Az államháztartási hiány növekedése erõsíti az inflációs tendenciát, vagy korlátozza a hiányt mérséklõ egyéb intézkedések kedvezõ hatását. A keletkezõ hiány az ellátások, államháztartási kiadások további mérséklése irányában hat. Folyamatosan zsugorodhat a felosztó-kirovó rendszer ellátása. Az ellátások mérséklésével meg nem szüntethetõ hiányt fedezõ állampapír kamatának fedezete pedig a gazdaságból többletelvonást igényel. Markánsan fogalmazva: olyan kényszermechanizmust kezd mûködtetni ez a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, amely a mindenkori politikai és szakmai döntéshozók óhajától függetlenül kényszeríti a nyugdíjszínvonal csökkentését vagy fokozza az állam eladósodását. Ez a két helyzet lehetséges. Maga a folyamat a törvények hatályba lépésétõl kezdve visszafordíthatatlan.
Végezetül a nyugellátásokra gyakorolt hatásokról szólnék. A relatív, a bérekhez viszonyított nyugdíjszínvonal a már megállapított és a megállapításra kerülõ nyugdíjaknál egyaránt igen erõteljesen csökken. Ennek mértéke egy átlagos nyugdíjtartam - mondjuk 16 év - alatt jóval több, mint 20 százalék. Az 1990 után nyugdíjba vonulóknál az induló nyugdíjak nettó értéke a személyi jövedelemadó akkori rendszerének ismerete hiányában nem határozható meg, így a régi és az új nyugdíjak összehasonlítására sincs igazából mód. Az új rendszerben nyugdíjba vonulók nyugdíja egyébként azonos feltételek esetén is eltérõ lesz attól függõen, hogy hány évig fizethetnek az új rendszerben és attól, hogy hogyan mûködik az általuk választott pénztár. Az új rendszert választók szerzett jogokat vesztenek el azáltal, hogy az új rendszerben csak a korszerûsített társadalombiztosítási nyugdíj egységesen meghatározott hányadát kapják, függetlenül attól, hogy mennyi idõt töltöttek a régi rendszerben mint járulékfizetõk.
(15.30)
Nem biztosított a szabad választás az egyik vagy másik rendszer között párhuzamosan a járulékfizetéssel vásárolt jogok biztosításilag korrekt értékelésével. A már munkában levõk csak egyszer választhatnak és egyszer korrigálhatnak, a pályakezdõknek nincs is választási lehetõségük. A választáshoz kapcsolódóan biztosítás szempontjából korrekt eljárás az, ha az egyes rendszerekben letöltött idõt önállóan értékelik.
A vegyes finanszírozási nyugdíjrendszer sajátos kérdése a garanciarendszer, a legfontosabb a garanciarendszer. A tõkefedezeti konstrukcióban - annak lényegébõl fakadóan - nem garantálható sem ellátási, sem pedig hozamgarancia. Ha az ilyen jellegû ellátottak részérõl a jogos igények kielégítésére mégis beépülnek a körvonalazódó garanciák, akkor a tõkefedezeti elem kedvezõ hatását, a versenybõl adódó nagyobb hozamokat korlátozza. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a garancia csak az egyéneknek garancia. Tudniillik a rossz gazdálkodás miatti veszteséget a közösség fizeti be végsõ soron adófizetõként.
Befejezésül, tisztelt képviselõtársak, a tõkefedezeti elembõl származó nyugdíjjáradék a rendszer lényegébõl fakadóan eltér a férfiak és a nõk között azonos befizetés mellett is, tekintettel arra, hogy a nõk tovább élnek. Ezt az eltérést megkísérli kiküszöbölni, de ez csak kiegyenlítõ kasszák mûködtetésével lehetséges, a tervezetben leírt módon nem.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az FKGP padsoraiban.)