MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizonyos értelemben szerencsém van, hogy az elõttem felszólaló szocialista képviselõtársam után következem, ugyanis néhány gondolatom összecseng az általa elmondott javaslatokkal.
A továbbiakban egyébként alapvetõen a szociális törvény módosításához fogok szólni, amely ugyanakkor szerves részét képezi az egész csomagnak, és nyilvánvalóan nem is lehet pusztán ennek a törvénymódosításnak a belsõ anomáliáit itt boncolgatni, hanem ennél szélesebb kitekintésre is szükség van.
Azt a kettõs célt tûzi ki maga elé ez a törvénymódosítás, hogy egyrészt az idõskorúak megélhetését, biztonságát, létfeltételeit biztosító új ellátáshoz, amelyet az idõskorúak járadékaként említ, másodrészben nyilvánvalóan a csomag többi eleméhez való harmonizációt, összhangot megteremtõ, illetve meghatározáspontosító javaslatokat fogalmaz meg.
Önmagában az idõskorúak járadékának bevezetését a Fidesz örömmel konstatálja, még akkor is, ha a Fidesz elgondolása más, egy ennél bõvebb és más finanszírozási formájú ellátást fogalmaz meg. Mi - ahogy Selmeczi képviselõtársam a korábbiakban elmondta - egy adóból, tehát költségvetésbõl finanszírozott népnyugdíj intézményét tartanánk szerencsésnek, amely egyértelmûen biztosítana ezen emberek számára is, de más, hasonlóan nehéz szociális helyzetben levõ állampolgárok számára is egyfajta minimális megélhetését. Ez a bevezetendõ idõskori járadék messze nem elégíti ki azokat a kívánalmakat, amelyeket mi szeretnénk megfogalmazni.
A másik része annak, amirõl Szabó Imre kollégám beszélt, ennek a finanszírozási háttere. Jómagam immár hét esztendeje figyelemmel kísérem a szociális törvénykezést és általában a különbözõ kiadásoknak az önkormányzatok irányába történõ áttolását. Egyrészt azt tapasztalhatjuk, hogy folyamatos feladattöbblet fogalmazódik meg az önkormányzatok részére, miközben ennek pénzügyi háttere messze nincsen biztosítva, és látni kell, hogy ez a települések között egyenlõtlen terheket jelent, és jónéhány települést lehetetlenít el. Hiszen a települések némelyikében a szociális típusú kiadások és problémák halmozottan jelennek meg, miközben elsõsorban ezeken a településeken a vagyoni háttér oldaláról nincsen semmilyen olyan típusú mentõöv, amely ezen települések állampolgárai számára lehetõséget adna az emberi, az európai életszínvonal, civilizáció biztosítására.
Az önkormányzatokat újabb többletteherrel sújtjuk, és újabb adminisztrációs teherrel sújtjuk. Nem árt ezt is hangsúlyozni, azt gondolom, ez is jócskán fel fog vetni problémákat, hiszen egy újabb feladat újabb adminisztrálását és nyilvántartását kell ellátniuk.
A törvény koncepcionális vagy lényeges módosítása egy kicsit lehetõséget ad arra, hogy áttekintsük Magyarországon 1997-ben a szociális helyzetet, és a három év kormányzati ciklus után egy kicsit megvizsgáljuk azt, milyenek Magyarországon az emberek életkörülményei, milyenek a kilátásaik jelen helyzetben.
Itt részben számokat is tudnunk mondani, amelyek sajnálatos módon nem kedvezõ jelenségeket tárnak elénk: többek között például a létminimum alatt élõk aránya 20-25 százalékos szintrõl öt év alatt mintegy 35 százalékos szintre nõtt, ami egyértelmûen a társadalom kettészakadásának a problémáját vetíti elénk, és amelyhez a részben a szociálpolitikai, részben a gazdaságpolitikai intézkedések jelentõs mértékben hozzájárultak. A nyugdíjasok esetében - ha az idõskorúaknál tartunk, hiszen a csomag alapvetõen az õ ellátásaikat, az õ élethelyzetüket fogja befolyásolni - meg kell állapítsuk, hogy mintegy 20 százalékos reálnyugdíj-veszteség történt az elmúlt három évben, ami a Horn-kormány ideje alatt figyelhetõ meg.
Ha különbözõ szociológiai kutatásokat vizsgálunk, rá kell jöjjünk azonban, hogy nem is az idõskorúak ennek az átmenetnek a legnagyobb vesztesei, hanem a fiatal családosok. Sajnálatos módon a szociális törvény módosításánál is észrevételezni kell azt, hogy ilyen tekintetben a korábbi negatív lépések után igazából semmilyen reményteljes pozitív lépés nem történik, s ezek a negatív lépések, amelyek a Bokros-csomag hatására vagy attól függetlenül is a fiatal családosok élethelyzetét rontották, mindenképp hosszú listát képeznek. Ilyen a gyed megszüntetése, a családi pótléknál az a reálértékvesztés, amelyet a mostani emelés képtelen korrigálni, ugyanakkor a családi pótléknál több tízezer gyermeknek a kiszorulása az ellátásokból, miközben nagyon jól tudjuk, hogy azok az értékhatárok, amelyek meg vannak határozva a családi pótlékra való jogosultságnál, messze nem reális számokon nyugszanak. Hiszen ma az emberek életkörülményeit, élethelyzetét messze nem tükrözik azok a jövedelemstatisztikai adatok, amelyek az APEH rendelkezésére állnak, és amelyek meghatározzák azt, hogy kinek a gyereke részesüljön családi pótlékban, és kié nem.
Ha az értékhatároknál tartunk, például a családi pótléknál, akkor látni kell azt, hogy mondjuk egy egygyermekes, huszon-egynéhány éves házaspárnak 60 ezer forint fölötti jövedelem esetén már nem jár családi pótlék a gyerek után, ami egy nonszensz, ismerve a mai létminimum-számításokat. Tehát olyan gyerekek is kirekesztõdnek ezáltal a szociális ellátásokból, akik messze jogosultak lennének. Ezáltal jelentõs mértékben befolyásoljuk a gyermekvállalási kedvet is, hiszen a gazdaságpolitika, a szociálpolitika, ha javítani nagyon nehezen tud is, de rontani igen hatékonyan; és a Bokros-csomagnak és a Horn-kormánynak az elmúlt idõszakbeli ténykedése egyértelmûen ezt a negatív hatást erõsítette. És lehetne folytatni a sort a negatív intézkedésekkel, a várandósági pótlék megszüntetésével; a gyerekek után járó adókedvezmény megszüntetésével; azt gondolom, ezek mind-mind antiszociális intézkedések voltak.
(15.50)
Magyarországon ma egyre nagyobb teret kapnak azok a demográfiai, illetve a gyerekszámmal kapcsolatos statisztikai adatok, amelyek mélyen el kell hogy gondolkoztassanak a jelenlegi pártstruktúrától függetlenül minden felelõsen gondolkodó politikust vagy közéleti embert, amelyek azt mutatják, hova tartunk, merre tartunk; hiszen ezek a demográfiai adatok rendkívül negatív, katasztrofális jövõképet vetítenek elénk. Az elmúlt évben alig százezer gyerek született, miközben több mint 70 ezer abortusz történt ebben az országban. A parlamentnek és a kormányzatnak felelõsséggel kellene viseltetni ezen a rendkívül érzékeny terepen is. Ennek csak egy része magyarázható azzal, hogy elhalasztották a szüléseket a fiatal anyák, hiszen ma egy igen nagy populációjú nemzedék, az 1974-78 között születettek vannak szülõképes korban, és - sajnálatos módon - õk produkálták az elmúlt évtizedek legalacsonyabb gyerekszámát Magyarországon.
Az egész törvénycsomag - erre korábban képviselõtársaim is kitértek - az utolsó pillanatban, a kormány utolsó évében került csak a parlament elé, ami egyértelmû felelõtlenséget mutat, hiszen ennek az elõkészítése jóval hamarabb kellett volna hogy megtörténjen, ugyanis a nyugdíjhelyzet és általában a társadalombiztosítási alapok kapcsán minden párt által elismerten változtatási kényszerek vannak jelenleg. Ám látni kell, ez nem jelenti azt, hogy egy ilyen rendszert, amely rendkívül nagy stabilitást és rendkívüli körültekintést igényel - hiszen hosszú évtizedekre befolyásolja az emberek életét, életkörülményeit -, nem lehet egy-két hónapos társadalmi és néhány hetes parlamenti vitával felelõsségteljesen, kellõ körültekintéssel meghozni.
Tehát a kormánykoalíció felelõtlen ebben a tekintetben, mert olyan hajszolt tempót próbál a parlamentnek diktálni, amelyben - meggyõzõdésünk szerint - nem lehet kiérlelt, kellõen körültekintõ, strukturálisan is felépített új rendszert kiépíteni. Ez az idõkényszer lehetetlenné teszi, hogy hosszú távon is mûködõképes, részleteiben is alaposan végiggondolt új rendszert hozzunk létre. Az ellenzéki pártok ebbéli véleményeiket már elmondták.
A konstruktivitás hangoztatása mellett a szociális törvény módosítása nem kifogásolható, bár ennek a finanszírozási része alapvetõen problémás. Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól, hogy mi nem egy ilyen típusú csonka rendszer, hanem egy állampolgári jogon járó és adóból, költségvetésbõl finanszírozott népnyugdíj bevezetését tartanánk indokoltnak. Ebben a formában a választások közeledtével már egyértelmûen kampányíze van a dolognak ezen népcsoportok számára, amit nem szabad eltitkolni. Ebben a formában, ilyen idõkerettel, ennyire komolyan végig nem gondolt javaslatot nem volna szabad tárgyalni. Errõl gyõznek meg a statisztikai adatok is. Amikor az állampolgárokat megkérdezik arról, hogy mit tudnak a tõkefedezeti rendszerrõl, a nyugdíjreformról, akkor arról adnak tanúbizonyságot, hogy nagyon- nagyon kevés információ birtokában vannak, és nagyon kevéssé vannak felkészülve arra, hogy felelõsen dönteni tudjanak. Ilyen körülmények között már csak ezen oknál fogva sem lehetne egy ilyen horderejû változtatást végrehajtani. Ugyanakkor pedig nem lehetne azon ellenérvek méltó megválaszolása nélkül megtenni ezeket a lépéseket, amelyet az ellenzék a korábbiakban és az elkövetkezendõkben is megfogalmazott, illetve meg fog fogalmazni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.