VARGA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Országgyûlés! Elõször a még jelen lévõ ellenzéknek szeretnék köszönetet mondani azért, hogy átértékelték a helyzetet, és a bizottságban tanúsított álláspontjukat felülvizsgálva most részt vesznek a vitában.
Azt hiszem, hogy nagyon sok mindenrõl vitatkoztunk már, ennek a nyugdíjreformnak a szükségességérõl szeretnék elõször én is szólni. Különbözõ érveket hallottam ezzel kapcsolatosan, egyrészt a szükségességet, másrészt az elõkészítettséget illetõen. Az én tapasztalatom az, hogy nem most, hanem már a nyolcvanas évek végén indokolt lett volna ez a módosítás. Ennek okai közül csak néhányat. Az egyik, hogy a nyugdíj- és a járulékfizetés a korábbinál szorosabb összefüggésbe kellene hogy kerüljön. A másik: a mindenki által ismert és itt már sokat tárgyalt demográfiai helyzet. A fizetési fegyelem romlása legalább ilyen fontos ok volt, és ehhez társult még a rendszerváltás idején, hogy az elsõ években tapasztalható jelentõs gazdasági visszaesés és a bizonytalanság miatt nagyon sokan menekültek nyugdíjba. Erre csak azt a számot szeretném idézni, hogy 1989-ben az 54 év alatti nyugdíjasok száma 206,6 ezer fõ volt, tehát a 207 ezret nem érte el. 1997-ben ugyanez a létszám már a 354 ezret meghaladta. Hozzá szeretném tenni, hogy ez tulajdonképpen már egy emelt korhatár után van. Tehát ezek a számok egyértelmûen mutatják azt is, hogy egy drasztikus gazdasági visszaesés milyen hatású lehet az ilyen nagy ellátórendszerekre.
Azt hiszem, hogy ezek után szükségtelennek, elkapkodottnak mondani ezt a reformot enyhén szólva is nagyon szegényes érvelés. Nem vitatom, hogy elkelt volna az alaposabb elõkészítés, de miért nem történt a kötelezõ rendszert érintõ változtatás már 1990-ben vagy az azt követõ években? Talán féltek az esetlegesen negatív hatásoktól is? Elképzelhetõ. Viszont úgy gondolom, ez a magatartás hasonló ahhoz, mintha valaki fél az injekciótól, ezért nem megy el a védõoltásra, de utána ugyanúgy részt vesz a tevékenységben, vagy éppenséggel a fertõzött személyek között tevékenykedik. Azt hiszem, nem kellõ elõrelátást mutat az ilyen viselkedés, hiszen a kisebb áldozatokat vállalni mindig jó azért, hogy a nagyobbat elkerülhessük.
Ezek után az elõkészítésrõl néhány szót. Természetesen én sem nyugdíj-szakértõként kerültem ide a parlamentbe, ezért igyekeztem a szakemberek véleményét megismerni. Ezért elsõként talán azt hiányolom, hogy a Magyar Aktuárius Társaság véleményét nem ismerhettem meg. Helyette ugyan lehetett olvasni amerikai biztosításmatematikus véleményét; természetesen az õ szakértelmét is tiszteletben tartva, a kormány helyében úgy gondolom, a hazai aktuáriusok szakmai szervezetét is meg kellett volna keresnie. Erre a véleményre kíváncsi lettem volna.
A szakmai elõkészítés mellett fontos kérdés az állampolgárok érdeklõdésének felkeltése és a véleményük kikérése annak érdekében, hogy ezeket a véleményeket figyelembe vehessük. Nem vitatom, hogy a megfelelõ szakmai fórumok lezajlottak, tehát ennek a törvénytervezet- csomagnak a társadalmi vitája a szakmai szervezeteknél elindult, és teljes mértékben lefolytatásra került, de valószínûleg még nem érzik az állampolgárok, hogy ez milyen fontos az õ számukra is, és az érdeklõdésük nem kellõen került felkeltésre.
Néhány konkrét kérdésre vonatkozóan szeretnék pár dolgot mondani. Elõször a járulékok megváltoztatásáról szólok. Azt hiszem, mindenki tapasztalta azt, hogy a munkáltatói járulékok csökkenésére kerül sor a javaslat alapján. Ez önmagában egy nagyon pozitív dolog, méghozzá azért, mert a sokat emlegetett terhelést a vállalkozóknál csökkenteni lehet. Ugyanakkor nem lesz kevesebb a járulékbefizetés, hiszen ehelyett majd a magánszemélyek járuléka növekszik, ami viszont azért nem jelent többlet terhet, mert az ígéretek szerint - és azt hiszem, a képviselõk ehhez ragaszkodni is fognak - adókedvezményként ez a növekedés megtérül a munkavállalóknál. Természetesen így a források nem fognak csökkenni, és emiatt nem lesz a nyugdíjalapban további hiány.
A járulékoknál szeretnék szólni a fizetési fegyelem megváltozásáról, illetõleg a várható változásáról. Elhangzott az az érvelés is többször, hogy jobb lesz a fizetési morál, hiszen ezentúl az egyéni számlán nyilvántartásra kerülnek a befizetett összegek. Önmagában ettõl nem szabadna eredményjavulást várni, mégpedig azért nem, mert az önkéntes pénztáraknál jelentõs adókedvezményt lehet igénybe venni. Mindenki ki tudja számítani, hogy ezek után nagy valószínûséggel a szürke- vagy feketegazdaságból származó jövedelmek egy jelentõs részét is megpróbálják majd önkéntes pénztárakban elhelyezni, hiszen ehhez tetemes mértékû adókedvezmény társul. Tudom, hogy a többletet, tehát az 1+2 százalékot esetleg itt is kedvezményezzük, de azért az nem ugyanaz. Ugyanakkor szeretnék utalni arra is, hogy a Lettországban már bevezetett hasonló változtatások szintén nem érték el ezt a hatást, tehát jó lenne egy kicsit ezeket is elemezni, hogy csak e miatt érdemes-e változtatni.
A következõ kérdés, hogy hova fizessük majd a járadékot, kell-e nekünk a kötelezõ tõkefedezeti rendszer. Elöljáróban szeretnék arra utalni, hogy már van tulajdonképpen ilyen tõkefedezeti elem, az elõbb említett önkéntes biztosítók ezt a formát választják. A szakértõk véleményét áttanulmányozva, és ezt a magam tapasztalataival is kiegészítve, úgy érzem, hogy egy életteljesítményen alapuló felosztó- kirovó rendszerrel megoldhatók lennének a most elõttünk álló problémák.
Miért félek én a tõkefedezeti rendszer kötelezõvé tételétõl? Az egyik, hogy a reálkamatok jelentõs mértékben befolyásolják a hozamokat, tehát nagyon érzékeny a reálkamatokra, ezeknek az alakulására. A másik: mindannyian tudjuk - és ez hazánkban is bizonyítást nyert az önkéntes biztosítópénztárakon keresztül -, hogy magasabb költségekkel mûködtethetõ, mint a mostani felosztó-kirovó rendszer. Mekkora ez a különbség? Azt hiszem, az anyagokból mindenki látta és tapasztalta, hogy 1,9 százalékkal mûködik a mostani felosztó- kirovó, igazából ennyivel tervezik a következõ idõszakban is üzemeltetni, és a mostani önkéntes biztosítópénztáraknál 6 százalék körüli, 5,7 százalék a költségráfordítás. A nemzetközi tapasztalatok is hasonló összegekrõl beszélnek. Nem akarom azokat a szélsõségeket említeni, ahol amerikai pénztáraknál említenek még 17 százalékost is, azt hiszem, hogy nálunk azokkal a szabályokkal, amelyek kialakítást nyertek, ez a 6-7 százalék körüli mérték tartható lenne.
Érdekes dolog, hogy nem gondoltak az elõterjesztõk arra: amennyiben kevesebb járulék kerül beszedésre a társadalombiztosítási nyugdíjhoz, akkor ez fajlagosan emelheti az ottani költségeket, tehát nem biztos, hogy az 1,9-2 százaléknál meg tudunk maradni, mert nem biztos, hogy az apparátus csökkenthetõ hozzá, ugyanakkor a járulékbevétel értelemszerûen alacsonyabb lesz. Tehát ez önmagában is egy bizonytalansági tényezõt jelent, talán ezt még a módosításoknál figyelembe vehetjük.
A következõ ilyen kérdés, ami számomra egy kicsit problémát jelent, hogy e jelentkezõ hiány finanszírozásának mekkora költségei lesznek majd. Mindezekhez társul sajnos az, hogy a rendszer nem veszi figyelembe a társadalombiztosítási nyugdíjágazat többlet ráfordításait; most nem akarok kitérni arra, hogy az 1 százalékból fogjuk-e tudni finanszírozni a rokkantsági nyugdíjat, de egyébként sem számol vele. Hiszen amikor a kettõ közötti arányt megállapítja, akkor csak a járulékkulcsok alapján alakul ki az a 73, illetve huszonhat egész néhány tized százalék.
Ha az ellátásokról szólok, akkor a következõrõl tennék még említést. Nehezen érthetõ számomra pillanatnyilag, hogy a két nyugdíjnál miért teszünk különbséget a várható adóztatási formák között. Az egyik egyértelmûen lineáris adót visel, a másiknál pedig az összevonandó jövedelemnél vennénk figyelembe a nyugdíjat. Úgy gondolom, ezt a kérdést feltétlenül át kellene gondolni még az elfogadás elõtt.
Az ellátásnál szeretnék egy másik problémát is megemlíteni, ez pedig a degresszió megszûnése, ami törvényszerûen megszünteti a minimumnyugdíjat is. Ez gazdaságilag érthetõ, de mi igazából egy olyan társadalomban élünk, amikor felvethetõ, hogy elviselhetõ-e ennek a megszüntetése két lépcsõben, hiszen most már a javaslat kétlépcsõs megszüntetésrõl beszél.
(16.50)
Tudom, hogy van egy varázsszó: az idõskori járadék. Ez nagyon fontos, kell, de gondoljuk át, hogy ez emberileg mit jelent. A nyugdíjat folyósítják, a járadékért általában a polgármesteri hivatalba kell majd elmenni. Az adott településen ez többletterheket is eredményez. Errõl már valakik szóltak, hogy 70-30 százalékarányban osztjuk meg. Ezt nem akarom ismételten részletezni.
Ugyanakkor nem teljesen kidolgozott módon kapcsolódik hozzá egy jelzálog-bejegyzési jog is. Nem vagyok híve a nagymértékû központosításnak és ennek alapján az újraelosztásnak, de felteszem a kérdést: mindent megtettünk-e már annak érdekében, hogy a megszerezhetõ jövedelmek Magyarországon arányban legyenek az elvégzett munkával? Hiszen ennek feltételei, a közgazdasági környezet alakítása, azt hiszem, a mi feladatunk is.
Hiszem, hogy hasznos gondolatokat vetett fel Szabó Sándorné képviselõtársam akkor, amikor a hosszú szolgálati idõnél meghagyná a nyugdíjminimumot. A délelõtti elõadásában ezt meghallgathattuk. Úgy gondolom, éppen a felvetett észrevételek miatt a módosító javaslatok megismerése és azok elfogadása fontos ahhoz, hogy én is el tudjam dönteni, hogy mennyire támogatható e törvény elfogadása.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)