DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt heti, igazságügyi reformmal kapcsolatos felszólalásom elsõsorban a törvénycsomagnak a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló részéhez kapcsolódott, hiszen a társadalmi érdeklõdés is mintha erõteljesebben irányulna a reform szervezeti kérdéseire.
E szervezeti kérdések közül is az országos igazságügyi tanács, tehát az igazgatás és az irányítás elemzése volt a múlt héten célom, míg mai felszólalásomban már egyéb kérdéseket és érinteni kívánok. Jelesül: az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvénytervezet kapcsán a reformhoz feltétlenül szükséges személyi feltételek, fõiskolai szintû igazságügyi oktatás megszervezésérõl, közelebbrõl a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezetében, annak kihelyezett tagozataként Kaposvárott beindítandó igazságügyi ügyintézõi - a köztudatban ez úgy ment ki, hogy jogtechnikusi - képzésrõl.
Ugyancsak szólni kívánok az ítélõtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat választókörzetemet, Kaposvárt is érintõ kérdéseirõl. Ez utóbbiról mint az MSZP képviselõcsoportjának vezérszónoka természetesen a múlt heti felszólalásomban nem beszéltem, hiszen a témakörnek ez a szûkítése kifejezetten egyéni képviselõi körzetemmel van kapcsolatban, így nem tartottam volna etikusnak, ha frakció-vezérszónokként egyéni képviselõi problémákról is beszélek.
Visszatérve felszólalásom elsõ részéhez, szeretném felhívni a tisztelt Országgyûlés figyelmét arra, hogy az igazságügyi reform komplex jellegû intézkedéssorozat, feltételezi mind a személyi, mind a tárgyi szempontok figyelembevételét, egyszóval a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatását célozza.
Az általános vitában eddig is - a különbözõ pártok részérõl történõ felszólalásokban - sokszor történt utalás a bírák túlterheltségére, közelebbrõl arra, hogy a megnövekedett feladatokat ez az adott létszámú bírói kar ma már fizikailag sem képes, a lehetõ legnagyobb jóindulata ellenére sem, ellátni. Meg kívánom említeni azt is, hogy dr. Solt Pál, a Legfelsõbb Bíróság elnöke a múlt heti parlamenti felszólalásában erre erõteljesen utalt is. Ezzel a felszólalással egyébként mind részleteiben, mind összességében messzemenõen egyetértettünk, megítélésünk szerint helyesen elemezte az igazságszolgáltatás, ezen belül a bíróságok jelenlegi helyzetét, és húzta alá azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek a reform során majd megvalósításra kell hogy kerüljenek.
Tisztelt Országgyûlés! Visszatérve eredeti témámra, a megoldási javaslatok és az eddigi elgondolások úgy mutatják, hogy elsõsorban a szintrendszer változtatásában, a fogalmazóképzés és a bíróvá válás útjának újraszabályozásában jelennek meg a nóvumok, de szinte nem is hallottam arról, hogy a bírói kar tehermentesítése elképzelhetõ azon a módon is, hogy az ítélkezést folytató bírák valóban csak az ügyek érdemi intézésével és a bírói hivatás kiteljesedését jelentõ ítélkezési munkával foglalkozzanak.
(9.10)
Azokat a részben adminisztratív jellegûnek vagy kisebb jelentõségûnek tekintendõ érdemi munkálatokat ne a bírák, hanem az igazságügyi alkalmazottak egyéb csoportjai végezzék; annak ellenére, hogy errõl a parlamenti vitában nem esett szó, a reform elõkészítése során azonban igen. Nemcsak szó esett errõl, hanem egészen határozott és konkrét célkitûzések is megfogalmazódtak, sõt mindezeken túlmenõen gyakorlati lépések is történtek.
Már 1996 õszén a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogtudományi kara a magyar felsõoktatásból mindeddig hiányzó fõiskolai szintû jogászképzés engedélyezésére irányuló kérelmet nyújtott be a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz. A történéssel kapcsolatos eseménysor egy részét, továbbá a fõiskolai szintû jogászképzés fontosságát Kengyel Miklós egyetemi tanár "Kell-e nekünk jogtechnikus?" címmel a Magyar Jog 1997 májusi számában megjelent tanulmányában publikálta, így ez tisztelt képviselõtársaimnak is nyilván rendelkezésére áll. A közvélemény tájékoztatása végett azonban szükségesnek tartom azt, hogy felszólalásom ezzel kapcsolatos részében támaszkodjam a tanulmányban írtakra és felhasználjam annak meghatározó jellegû részleteit.
A tervezett szakképzés célja az igazságügyi részfeladatokat ellátó, önálló hatáskörrel rendelkezõ, középszintû ügyintézõk képzése. A fõiskolát végzett igazságügyi ügyintézõk a bíróságokon és az ügyészségeken elhelyezkedve - természetesen a jogszabályok megfelelõ módosítása esetén - tehermentesíthetnék a bírákat és az ügyészeket, továbbá ezenkívül foglalkoztathatók lennének az ingatlan- nyilvántartásban, valamint a közjegyzõi, az ügyvédi és a végrehajtói irodákban is. Szeretnék rámutatni arra, hogy számos munkakörben nincs szükség a feladatok ellátása érdekében egyetemi végzettségre, és ez a tervezett, három év idõtartamra megállapított középszintû képzés a gyakorlati jogalkalmazás szempontjából szükséges és egyben elégséges is.
Megjegyezni kívánom, hogy az egyetemi oktatásban a jogi karokon - megítélésem szerint - már most is túlképzés folyik, ami a jövõben nehezíteni fogja az egyetemet végzett jogászok elhelyezkedését. Ugyanakkor társadalmilag indokolatlan és az egyén szempontjából sérelmes volna egyetemi végzettséggel doktori diplomát nem igénylõ feladatok elvégzésére szorítani õket. Az Igazságügyi Minisztérium a kormány részére készített 14091/1996. IM számú elõterjesztésében - ami egyébként az igazságügyi reformmal kapcsolatos - foglalkozott ezzel a témával, és úgy foglalt állást, hogy 1997 õszén, amennyiben az akkreditációs bizottság, illetve a Felsõoktatási Tudományos Tanács a szakalapítási engedélyt megadja, az eljárási rendelkezések és a bírósági ügyviteli szabályok megfelelõ módosításával a szakképzés Kaposváron kihelyezett tagozat formájában a Csokonai Vitéz Mihály Fõiskolában, mint befogadó intézményben megindul, ugyanakkor a gyakorlati képzés megvalósításáról pedig a vele szomszédos épületben lévõ Somogy Megyei Bíróság gondoskodik. Az Igazságügyi Minisztérium segítõ elkötelezettségét, a társadalmi érdeklõdést, a reform érdekében történõ tenni akarást mind az egyetem jogi kara, mind a kaposvári tanítóképzõ intézet, mind a Somogy Megyei Bíróság vezetése akként értékelte, hogy az elképzelést megvalósítja, mert ennek tárgyi és személyi feltételeit megteremtették, illetve azok már rendelkezésre állnak. Meg kívánom jegyezni, hogy az elõkészületek gyakorlatilag az 1996 õszén történõ engedélyezési eljárás megindítását megelõzõen már több mint egy évvel elkezdõdtek.
Az elõbbiekben általánosan említett célkitûzésen túl, illetõleg annak konkretizálásaként a szakalapítási kérelem már határozottan kimunkálta azokat a feladatköröket is, amelyeket e felsõfokú végzettséggel rendelkezõ szakemberek végezhetnének. Így többek között - és csak példálózó jellegû felsorolásban -: a bírói kar tehermentesítése során a polgári peres ügyekben feladatkörükbe tartozhatnak a per elõkészítésének jó néhány teendõje, így a hiánypótlással és az áttétellel kapcsolatos tevékenység, okiratok beszerzése iránti intézkedések megtétele; a megkeresés alapján különbözõ bizonyítási cselekmények foganatosítása - például tanú kihallgatása, szakértõ kirendelése -, az eljárás befejezése után a jogerõ és a végrehajthatóság megállapítása, a költségjegyzék lezárása, részletfizetés engedélyezése; a nem peres eljárásokban többek között a fizetési meghagyásos ügyek intézése egészen az eljárás perré történõ átalakulásáig; a hagyatéki eljárásban a hiánypótlással kapcsolatos feladatok ellátása, a tárgyalás kitûzése és a jogerõ megállapítása; az értékpapír és az okirat megsemmisítésére irányuló eljárásban a szükséges intézkedések megtétele és a határozatok tervezetének elkészítése; a cégeljárásban a cégmásolat, a cégkivonat és a cégbizonyítvány iránti kérelmek elbírálása és az ezekkel kapcsolatos eljárások; a büntetõ ügyekben többek között a tárgyalás elõkészítése során, illetve a tárgyaláson kívül szakértõ kirendelése, szakértõi díj megállapítása, a mulasztó vádlottal, illetve tanúval szemben alkalmazandó kényszerintézkedések elrendelése, a rendbírság kiszabása; az igazolási kérelmek elbírálása, a bûnügyi költségekre vonatkozó utólagos rendelkezések meghozatala - és így tovább, sorolhatnám tovább. Csak kiragadtam példákat a bírói gyakorlat körébõl, de ugyanezt el lehetne mondani az ügyészek tekintetében is, arról nem is beszélve, hogy ezek a képzett jogtechnikusok - mint már említettem volt - az ügyvédi irodákban, a közjegyzõi irodákban, a cégbíróságokon is láthatnának el feladatokat. Rendkívül jelentõs ez a dolog.
Tisztelt Országgyûlés! Az akkreditációs bizottság két alkalommal is foglalkozott a kérdéssel, méghozzá a bizottság jogtudományi tudományági szakbizottsága 1997 áprilisában az elsõ ülésén olyan álláspontot foglalt el, hogy a kérelem egyes pontjait ki kell még egészíteni, ezért kiegészítésre hívta fel az elõterjesztõt, a jogi kar dékánját; míg az 1997. május 6-án megtartott ülésén olyan állásfoglalást alakított ki, hogy a kérelem igenlõ elbírálása nem teljesíthetõ, mert a kérelem még idõ elõtti. Az idõelõttiséget az állásfoglalás arra alapítja, hogy a bizottság az igazságügyi jogszabályi háttér hiányában nem tudott állást foglalni a képesítési követelményekrõl a képzési cél konkrétabb megfogalmazása nélkül. Ezért javasolta, hogy a kérelmezõ vonja vissza a pályázatát és megfelelõ elõkészítés, illetve átdolgozás után ismételten adja be. Mi történt erre? Nyilván az elõterjesztõ ezt az utat választotta, visszavonta a pályázatát, mert az még mindig kedvezõbb, mint egy esetleges elutasítás.
Tisztelt Országgyûlés! Többek megítélése szerint - és az én szerény véleményem szerint - ez az álláspont nem megalapozott. Világos és egyértelmû, hogy ha 1997 szeptemberében indul meg a képzés, akkor az elsõ végzõs hallgatók 2000-ben kerülnek kibocsátásra, és addig a háttérjoganyag megalkotása, a jelenlegi eljárási szabályok és ügyviteli szabályzat megfelelõ módosítása többszörösen megtörténhet. Továbbá hogyan lehet jogszabályokat alkotni egy még nem is létezõ szakképzettséggel rendelkezõ ügyintézõi kar részére? Hiszen ezek a jogszabályok mindaddig üresen, gyakorlati megvalósítás és tartalom nélkül maradnak, amíg az elsõ végzõs generáció a képesítését meg nem szerzi.
(9.20)
Így tehát célszerûbb lenne a képzés beindítása és azzal együtt vagy esetleg azt követõen a háttérjoganyag megalkotása is. Megjegyezni kívánom, hogy az Igazságügyi Minisztérium már menet közben ígéretet tett a kodifikációra, hiszen az Igazságügyi Minisztérium kompetenciájába tartozó háttérjoganyag megalkotásának szükségességérõl van szó.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmondott szakmai felvetéseken túl hivatkozni kívánok arra, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent a már idézett IM-állásfoglalás, továbbá a magyar sajtóban elhangzott és leírt felelõs nyilatkozatok után rendkívül nagy érdeklõdés mutatkozott meg a képzés beindításával kapcsolatban, mind a pécsi egyetem jogtudományi karát, mind a Somogy Megyei Bíróság vezetõit sokan keresik ma is az érdeklõdõk a felvételire történõ jelentkezések végett. Még azt is el kell mondanom, hogy az elsõ évben mindössze 150 hallgató beiskolázásáról lenne szó, akik elsõsorban a jelenlegi bírósági alkalmazottak soraiból kerülnek vagy kerülnének ki. Így megítélésünk szerint még inkább vitatható az akkreditációs bizottság aggályoskodása, különösen akkor, ha ezt összevetjük az egyetemi jogi túlképzésrõl már az imént elmondottakkal.
Mindezekre tekintettel ezúton fordulok az igazságügyi és a mûvelõdésügyi miniszterekhez, hogy hathatós, támogató intézkedéseikkel segítsék elõ, hogy a képzés most már legkésõbb 1998 szeptemberében beindulhasson, hiszen az egyéves késés már így is jelentõs nehézségeket és indokolatlan többletmunkát jelent a bíráknak és az ügyészeknek. Nagyon lényeges dologként szeretném megemlíteni, hogy jelenleg a bírák munkaidejüknek mintegy egyharmad részét fordítják a nem szoros értelemben vett ítélkezési tevékenység végzésére. Tisztelt Országgyûlés! Ha ezt összevetjük azzal, hogy most már hetek óta azon vitatkozunk, hogy évente 180-200 ezer ügy marad feldolgozatlanul, befejezetlenül, amit a bírák göngyölnek maguk elõtt, és ha azt mondjuk, hogy nem egyharmad, hanem egyötöd munkaerõ-kapacitás felszabadulna e képzés megvalósítása során, akkor igen-igen jelentõs lépéseket tehetnénk az ügyháttér feldolgozása irányában.
Tisztelt Országgyûlés! Mint már említettem, röviden szeretnék foglalkozni az ítélõtáblák székhelyének megállapításáról szóló törvényjavaslattal, elõrebocsátva azt, hogy az ítélõtáblák megszervezésével, a négyszintû igazságszolgáltatás bevezetésével messzemenõen egyetértek. Részben tudom csak osztani azokat az aggályokat, amelyek itt az idõszerûséggel és egyebekkel kapcsolatban elhangzottak az elmúlt héten is, és már ma is volt rájuk utalás, ugyanis meggyõzõdésem az, hogy elképzelhetetlen úgy feltételrendszerek megteremtése, hogy azok üresen mozogjanak, és csak utána kezdjük az érdemi munka megvalósítását, miután minden feltétel már adott. Ilyen nem létezik. Ezeknek menet közben egymás mellett haladva kell megvalósulniuk.
Ez vonatkozik megítélésem szerint táblabíróságok felállításával kapcsolatos tárgyi és személyi feltételekre is. Nem lesz öt év múlva sem, nyolc vagy tíz év múlva sem jól képzett táblabíró, ha nem lesznek táblabíróságok, ahol ezek mûködhetnek és a szükséges megfelelõ gyakorlatokat megszerezhetik. Az nem úgy megy, hogy a nagyvilágba képzünk majd bele x bírát, mondjuk 198-at, vagy 80-at, vagy 500-at! Azoknak tevékenységi terület kell, és azoknak a szolgálatban kell dolgozni ahhoz, hogy a megfelelõ gyakorlatot megszerezhessék.
Tisztelt Országgyûlés! Tudom, hogy jobb lenne az öt ítélõtábla egyszerre történõ felállítása - erre egyébként lesz több módosító javaslat is -, hiszen ez az átmenet nehézségein enyhítene. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ennek elsõsorban személyi feltételei nem állnak fel. De annak valóban nem állnak fenn a személyi feltételei, hogy 1999. január 1-jén öt ítélõtábla megkezdhesse a mûködését; a három is nagyon kemény és komoly odafigyelés után fogja csak elkezdeni a mûködést. Éppen ezért támogatni tudom az elõterjesztõnek azt az elképzelését, hogy 1999-ben három ítélõtábla, míg 2003-ban újabb két ítélõtábla kezdje meg a mûködését.
Tudom azt, hogy az ítélõtáblák székhelyének meghatározásakor az Igazságügyi Minisztérium mint elõterjesztõ igyekezett körültekintõen eljárni. Tudom azt is, hogy a Dunántúlról több város is bejelentette igényét a tábla székhelyére, és azt is tudom, hogy e városok önkormányzatai képesek és hajlandók is akár anyagi áldozatok vállalására is. El tudom fogadni az Igazságügyi Minisztériumnak azt az álláspontját, hogy a székhelyek kijelölésénél több szempontot, elsõsorban négy fõ szempontot kell mérlegelnie.
Ennek a négy szempontnak a mérlegelése során azonban megítélésem szerint az Igazságügyi Minisztérium téves álláspontra jutott, mégpedig Kaposvár és Pécs megyei jogú városok mint igénylõk - nem pályázók, mert sajnos nem pályázat volt - tekintetében. Hangsúlyozni kívánom, a jelen felszólalásomban foglaltak nem Pécs ellen szólnak, hanem Kaposvár mellett. Ezt annál inkább kívánom hangsúlyozni, mert magam is elkötelezett nagy barátja vagyok Pécsnek, hiszen magam is, gyermekeim is ott jártak egyetemre, igen szeretem kultúráját, mediterrán éghajlatát és úgy, ahogy van egészében a várost, egyetemével együtt; azonban azt hiszem, hogy a tények objektív értékelésének most nem ezt kell elõtérbe helyeznie, hanem azt, hogy a Kaposvári feltételek jobbak az ítélõtábla elhelyezésére, mint amelyek Pécs mellett felsorakoztathatók.
Az Igazságügyi Minisztérium egyik fõ szempontja az úgynevezett jogtörténeti hagyományok mint fontos ismérv az alkalmasságot megállapító komponensek között, ami, úgy vélem, az ítélõtáblák megszüntetését követõ közel 50 év elteltével majdnem pusztán nosztalgia.
A másik ilyen jelentõs komponens a bírói utánpótlás kérdése, amit az elõterjesztõ úgy dönt el, hogy Baranyában kedvezõbb, mint Somogyban, ezt alapvetõen elhibázott érvelésnek tartjuk, ugyanis teljesen egyértelmû és világos, hogy az egyetemen végzett jogászok nem azonnal lesznek bírák - különösen nem táblabírák -, hanem jó néhány évtizednek kell eltelnie ahhoz az egyetem elvégzése után, amíg egy végzett jogászból táblabíró lesz.
A bírósági fogalmazói létszámok ugyanakkor adottak Pécsett is és Kaposvárott is. A Somogy Megyei Bíróságnál és a megyében mûködõ bíróságoknál e hivatás iránti érdeklõdés igazolhatóan megfelelõ, valamennyi fogalmazói állás folyamatosan be van töltve, sõt minden évben túljelentkezés is van.
Ugyanakkor az Igazságügyi Minisztérium álláspontja írásban nem rögzíti, de már sajnos szóbeszéd tárgyát képezõ az az állítás vagy feltevés, hogy Pécsett jobb, képzettebb bírák vannak, mint Kaposvárott. Azt hiszem, hogy ez így elutasítandó, ugyanis ez így sem Pécs, sem Kaposvár viszonylatában nem jelenthetõ ki, de egyetlenegy bíróság másik bírósággal történõ összehasonlításában sem. Hangsúlyozni kívánom, ez nem IM-álláspont, csak szóbeszéd, de a feltételrendszer megállapítása magában hordja ennek a felvetésnek a lehetõségét. Tisztelem az egyetemi városokat, de miért jelentenek ezek elõnyt egy táblabíróság telepítésénél? Szeretnék arra hivatkozni, hogy történetesen az igazságügyi szakértõi iroda is Kaposvárott van. Továbbá a késõbbiek során még a területfejlesztésnek néhány ezzel kapcsolatos kérdésére is szeretném a figyelmet ráirányítani.
Tisztelt Országgyûlés! A két leglényegesebb feltétel az IM és a mi megítélésünk szerint is a táblabíróság elhelyezésének költségkihatása, valamint a földrajzi fekvés, az ügyfelek részérõl történõ megközelítés. Megítélésem szerint - és ezek objektív adatok, ellenõrizhetõek bármikor - mindkettõ tekintetében a kaposvári adottságok egyértelmûen és lényegesen jobbak, szemben az IM állásfoglalásával és az eddigi döntéssel.
(9.30)
A költségeket vizsgálva: Pécs egy meglévõ épület két emeletének átalakításával, 200 millió forintos állami költségvetési hozzájárulással oldaná meg a problémát - hangsúlyozzák egyébként azt is, hogy az igazságszolgáltatás pécsi intézményeinek méltó elhelyezéséhez új igazságügyi palota megépítése szükséges, ami a jelenlegi, igazán nem kedvezõ helyzetet igazolja. Ugyanakkor Kaposvár a város egyik legszebb és legértékesebb épületében, a jelenlegi bírósági épületben oldaná meg a tábla minden igényt kielégítõ elhelyezését akként, hogy a jelenleg mûködõ bíróság egy része a szomszédban lévõ és a jelenlegi épülettel összeköthetõ épületben kerülne elhelyezésre, amely épület állami tulajdonban van, jelenlegi használójának a kaposvári önkormányzat megfelelõ - ingyenes - elhelyezést biztosít. A tervezett átalakításhoz mindössze 50 millió forint szükséges a benyújtott költségvetés szerint, de a megyei és a városi önkormányzatok testületenként ehhez az 50 millió forinthoz is megszavaztak hozzájárulásként még 15-15 millió forintot, tehát ez egy 30 millió forintos támogatás, így ez a pécsi 200 millióval szemben 20 millió forintos állami költségráfordítást igényel csupán az elhelyezés tekintetében.
Azt hiszem, hogy ezek az adatok és ezek a számok önmagukért beszélnek, és még hozzáteszem azt is, hogy Kaposvár Város Önkormányzata az odatelepülõ bírák elhelyezéséhez lakásokkal is felajánlotta a támogatását, mindezt írásba foglalta, és azt el is juttatta az elõterjesztõ képviselõinek. (Közbeszólások és derültség a kormánypártok soraiban.)
Ami a közlekedési feltételeket és a megközelíthetõséget illeti, elég a térképre tekinteni: Kaposvár a 7-es, a 61-es és a 67-es közúton a régióhoz tartozó valamennyi megye településeirõl jól megközelíthetõ, sokkal jobban, mint Pécs, továbbá a dél-dunántúli régió nagyobb településeirõl Kaposvár vasútvonalon is elérhetõ. Igen fontos tehát ez a megközelíthetõség, ami a polgárbarát, az ügyfelet, annak érdekeit figyelembe vevõ döntés meghozatalát kell hogy eredményezze.
Tisztelt Országgyûlés! Említettem, hogy szeretnék elmondani néhány gondolatot a korszerû régiófejlesztési elképzelésekrõl. Ennek a lényege az, hogy nem a "kicsi csomó nagyot kíván" elvet kívánjuk a jövõben követni, tehát nem azt, hogy ha van valahol egy fejlett vagy a többinél fejlettebb település, akkor mindent odakoncentrálunk a jövõben is, nem! Kérem szépen, ezek tudományosan megalapozott és fejlesztési koncepcióknak megfelelõ elképzelések, amelyekbe - éppen az eddigi állásfoglalással ellentétesen - egy másik régiófejlesztési koncepció illik bele.
Tisztelt Országgyûlés! Én nagyon kérem azt, hogy a táblabíróság székhelyét ne az erõsebb lobbyérdekek határozzák meg, hanem valójában azok az objektív feltételek és körülmények, amelyek szempontjait az Igazságügyi Minisztérium többségében helyesen állapította meg. Ezért jelzem a tisztelt Országgyûlésnek, hogy több képviselõtársammal egyetértésben módosító javaslatot nyújtottam be, amelynek támogatását kérem a régióhoz tartozó érintettektõl és mindazoktól a képviselõtársaimtól, akik egy polgárbarát és elsõsorban az állampolgárok érdekeit figyelembe vevõ döntés meghozatalában érdekeltek.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)