DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Lehet, hogy én súlyos szemrehányásokat fogok kapni a választópolgároktól, hogy nem kezdek lobbyzni - hagyományok hiánya ellenére - Miskolc ítélõtáblai székhelyéért, de helyette engedjék meg, hogy az ismétlések lehetõség szerinti elkerülése mellett még egyszer és naiv hitem szerint nem reménytelenül felhívjam képviselõtársaim figyelmét az indokolásban az igazságszolgáltatási reform egyik sarkalatos pontjaként megjelölt országos igazságszolgáltatási tanács elnevezésû függetlenségi mézesmadzag veszélyes csapdájára (Derültség.) és várható vészes következményeire.
Az indokolás szerint a reformot jelentõ törvényjavaslat a bírói függetlenség alapvetõ biztosítékaként a bíróságok igazgatásának olyan rendszerét alakítja ki, amely a politikailag semleges bírói hatalmat elkülöníti a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól. E szépen fogalmazott mondattal szemben a megteremteni szándékozott megoldás nem elkülöníti a bírói hatalmat a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, hanem elszakítja egy szerves jogállami rendszer földön járó valóságától.
Az indokolás 6. oldala szerint a törvényhozó vagy a végrehajtó hatalom a törvények és más jogszabályok megalkotásával, szervezeti összekapcsolódás nélkül - mondja az indokolás - korlátozza a bírói hatalmat.
(9.50)
Ez azonban nem jelenti azt, hogy más hatalmi ág alkotmányos garanciák mellett nem vehetne részt a bírósági szervezet mûködtetésében. Azt mondja: "Ezt kifejezi a bíróságok legfõbb igazgatási szerveként meghatározott országos igazságszolgáltatási tanács delegált tagsága." Aláhúznám tehát az indokolásból azt, hogy "szervezeti összekapcsolódás nélkül". Vajon egy organikus szervezetben például a vér hogyan jutna el a többi fontos szervhez szervezeti összekapcsolódás, tehát a vérerek nélkül? Egy organikus szervezet mûködésében ezt kizártnak tartjuk; itt viszont szervezeti összekapcsolódás nélkül van az elkülönítésnek nevezett teljes elszakadási folyamat.
Korábbi felszólalásomban utaltam arra, hogy el kell választani az ítélkezési függetlenséget a valójában csupán technikai feladatokat jelentõ igazgatási függetlenségtõl.
Most nézzük meg az ítélkezési függetlenséget! A jelenlegi szabályozás szerint a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Az új szabályozás még pontosabban igyekszik rögzíteni az ítélkezési függetlenséget, mert kimondja, hogy a bírák függetlenek, a jogszabályok alapján meggyõzõdésüknek megfelelõen döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók, a párttagsági tilalom pedig átkerül a szervezeti törvénybe.
Most nézzük meg az igazgatás jelenlegi szabályozási rendjét! A jelenleg érvényben lévõ, a bíróságokról szóló törvény 51. §-a szerint az igazságügy-miniszter a bírói függetlenség sérelme nélkül biztosítja a bíróságok mûködéséhez szükséges személyi és anyagi feltételeket, irányítja és ellenõrzi a bíróságok elnökeinek igazgatási tevékenységét, szabályozza a bírósági ügyvitel rendjét. A személyi és anyagi feltételek biztosítása keretében a bírósági vezetõk kinevezésénél a bírói önkormányzatok, illetve testületek jogosítványai által korlátozott jogkör illeti. Az igazságügy-miniszternek és rajta keresztül a kormánynak kötelezettségei vannak, õ felelõs a bíróságok mûködtetéséért, ezért felelõsség terheli, interpellálható és a felelõsség alapján felelõsségre is vonható.
A múltkor említettem a zalaegerszegi példát: ha betörik a zalaegerszegi bíróságon az ablak, akkor lehet az igazságügy-minisztert hívni, hogy jöjjön és üvegezze be. Tessék mondani, ezzel szemben az a jogosítványa nincs meg, hogy legalább megválassza azt a személyt, aki a létrát tartja? Hátha ezt bizalmi kérdésnek tekinti, mert ha nem jó a létratartó, esetleg lezuhanhat! Tehát a kötelezettséggel szemben nyilván valami jogosítványnak is kell állnia.
A korlátlan igazgatási függetlenség elszánt hívei szerintem bajosan hivatkozhatnak arra, hogy ez a megoldás az egyedül üdvözítõ és eurokonform. Nézzük meg az Európa Tanács miniszteri bizottságának az 1994. október 13-án elfogadott ajánlását a bíróság függetlenségérõl, hatékonyságáról és szerepérõl! Az csak egy kis bevezetõ adalék, amit ez az ajánlás megfogalmaz, hogy a bírói függetlenség elvének megõrzése mellett elengedhetetlen a jogaik és kötelességeik tiszteletben tartását biztosító ellenõrzési rendszernek alávetni õket.
Mit mond ki a továbbiakban az Európa tanácsi ajánlás az igazgatási függetlenségrõl? Alapelvként kimondja, hogy a végrehajtó és törvényhozó hatalom szerveinek tartózkodniuk kell olyan intézkedések meghozatalától, amelyek megsérthetik a bírák függetlenségét, de ugyanakkor teljes egyértelmûséggel rögzíti, hogy jóllehet az ajánlás a bírák kinevezésére képzeletbeli tökéletességû rendszert javasol, elismeri, hogy az Európa Tanács egyes államaiban olyan más rendszereket alkalmaznak, amelyek gyakran a kormány, a parlament vagy az államfõ közremûködésével járnak együtt. Az ajánlás nem javasolja ezen évtizedek vagy évszázadok óta fennálló, a gyakorlatban jól mûködõ rendszerek megváltoztatását. Azonban még azokban az országokban is, ahol a bírákat hivatalosan a kormány jelöli ki, valamilyen formában léteznie kell olyan rendszernek, amely a bírák kinevezési eljárását a gyakorlatban átláthatóvá és függetlenné teszi. Megmondja, hogy ennek mik a szervezeti megoldási rendszerei; ezt a szervezeti megoldási rendszert tükrözi a jelenleg érvényben lévõ, a bíróságokról szóló törvény.
A Legfelsõbb Bíróság és az Európa Tanács közös szervezésében Budapesten 1995. október 25-27. között megtartott nemzetközi konferencián született egy összefoglaló jelentés. Ez az összefoglaló jelentés lerögzíti, hogy a jelenleg a törvényjavaslatban szereplõ rendszernél az elsõ történelmi utalást az 1946-os francia alkotmányban találhatjuk, amely létrehozta a conseil supérieur de la magistrature- t. Az 1947-es olasz alkotmány - követve a példát - szintén megalakított egy hasonló jogkörrel és feladatokat ellátó tanácsot. A nyugat-európai országok közül utána Portugáliában 1976-ban, majd Spanyolországban 1978-ban a francia szabályozási formától eltérõ igazságszolgáltatási tanácsokat állítottak fel.
A konferenciának ez az összefoglaló jelentése rögzíti: mint láthatjuk, Nyugat-Európában sem találjuk meg mindenütt az önigazgatásnak ezt a fajta modelljét. Sem az északi államokban, sem a német jogrendszert követõ államokban nincsenek ezen intézménynek megfelelõ képzõdmények. S az már csak egy mellékmondat, hogy a magyar közjogi gyakorlatban és hagyományban egyáltalán nem létezik, szemben, amit az ítélõtáblák mellett érvként fel lehetne hozni.
Nézzük meg ezzel kapcsolatban a magyar alkotmánybírósági gyakorlatot! Az Alkotmánybíróság elõször az 53/1991-es számú határozatában foglalt állást az igazgatási függetlenséggel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem feltétlenül alkotmányellenes az olyan törvényi szabályozás, amely a bírói függetlenség sérelme nélkül bizonyos igazgatási feladat- és hatásköröket ad az igazságügy-miniszternek a bírósági ítélkezés személyi és tárgyi feltételeinek kialakításával kapcsolatban. Ez az alkotmánybírósági határozat részletesen utal arra, hogy a kontinentális jogok hogy különítik el egymástól a bíróságok ítélkezési és igazgatási tevékenységét. A másik alkotmánybírósági határozatból, a 38/1993-asból már idéztem, ezt nem kívánom ismételni.
Tehát ennyi az elõtörténete az országos igazságszolgáltatási tanács címû, az elõbb függetlenségi mézesmadzagnak nevezett intézménynek. Megjelenik ebben a törvényjavaslatban, amelyben részt vesznek mindhárom hatalmi ág képviselõi, békés együttélésben, tehát egy csodálatos közjogi öszvér jön létre; a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom is részt vesz benne - nem tudom, hogy az Országos Ügyvédi Kamarát hova soroljam be, melyik intézményhez -, tehát kétségtelenül békés együttélésben össze vannak itt rakva, és tessenek majd az igazgatásról gondoskodni.
Ha végignézzük a hatásköri szabályokat, azokban csupa jogosultság szerepel. De vajon ebben a szabályozásban ki lesz a felelõs a bíróságok mûködtetéséért? Az alkotmány szerint nyilván a kormány. De az országos igazságszolgáltatási tanácsnak ebben milyen feltételrendszert biztosít majd?
(10.00)
A kötelezettségek nyilván meghagyják a jóságos kormányatyának azt, hogy minden jogosultság nélkül csak mûködtesse a bíróságokat, a többit majd elintézik.
Hova porladtak a bírói önkormányzatok, az összbírói értekezlet, a bírói tanácsok és az Országos Bírói Tanács jogosítványai? Küldöttet jelölhetnek, ez a jogosítványuk maximuma, mert az egyetértésükre, az állásfoglalásukra és javaslatukra a kutya sem kíváncsi, nem köt senkit, azt csinálnak, amit akarnak! Szórakozzanak, javasoljanak - nem köt senkit! Az egyetértési jog is véleményezési jogkörré zsugorodik.
Ha megnézzük a szakmai szervek hozzáállását, ki lehet kapdosni ebbõl egypár dolgot, hogy milyen komplikálttá válik néhol véleményezési és szakmai szempontból a dolog.
Mi történik például a szakmai érdekképviseletek jogosítványaival? Ha már ennyire elvisszük szakmai részre a dolgot. Egy helyen van megemlítve a szakmai szervezet, hogy az elnök biztosítja az érdekképviseletek jogainak gyakorlását - de hogy hogyan, milyen formában, arról egy árva szó sincs. Vagy ha megnézzük az országos igazságszolgáltatási tanács kinevezési jogkörébe tartozó kollégiumvezetõt, amely mégis egy lényeges szakmai vezetõi állás, akkor a 73. § szerint a kinevezési jogkörrõl kollégiumvezetõ esetén a kollégium a kinevezés tárgyában véleményt nyilvánít. Tehát a kollégium nyilvánít véleményt. A 80. § b) pontja szerint: az országos igazságszolgáltatási tanács kinevezési hatáskörébe tartozó bírósági vezetõk pályázatára az összbírói értekezlet is véleményt nyilvánít. A 91. § d) pontja szerint pedig a kollégium javaslatot tesz a kollégiumvezetõ kinevezésére. Tehát egyszer vélemény, egyszer javaslat, összbírói értekezlet - tehát még túl is komplikálódik az egyik legfontosabb szakmai vezetõ kiválasztásával kapcsolatos és az országos igazságszolgáltatási tanács hatáskörébe utalt kinevezési jogkör.
Õszintén megmondom, hosszas gondolkodást igényelt, hogy nem lehetne- e valahogy módosító javaslattal az országos igazságszolgáltatási tanács törvényjavaslatból történõ kihagyásával elfogadhatóvá tenni a kétségtelenül komoly szakmai munkát tükrözõ javaslatot. De teljesen igaz az, hogy ez egy rendszer. Ha egy kockát kiemelek belõle, akkor összeomlik az egész. Tehát itt nem módosító javaslatra, hanem egy egészen új törvényjavaslatra lenne szükség.
Annak ellenére, hogy én elõször naiv hitemrõl tettem tanúbizonyságot azzal, hogy nem lesz pusztába kiáltott szó, amit az országos igazságszolgáltatási tanács veszélyeirõl elmondtam, nyilvánvaló, hogy a parlamenti többség birtokában ez a törvényjavaslat csont nélkül keresztülmegy, tehát módosító javaslatok elkészítése, amely egy új törvény elkészítését jelentené, teljesen reménytelen küzdelem lenne.
Ennyit az országos igazságszolgáltatási tanácsról; nem kellett megismételnem a korábbi felszólalásomban foglaltakat.
Nagyon röviden a jogegységi eljárásról, ami a törvényjavaslatnak az egyik legjobb része, ez kétségtelen. Indokolt, hogy konkrét ügyekben történik; nem mint a korábbi, csak elvi szinten mozgó irányelvek, hanem konkrét ügyben történik. Persze megvan az, hogy az úttörõ kellemetlen helyzetbe kerül, mert az õ konkrét ügyében hozott döntés rá nem hat ki, de a következõ hasonló jellegû jogvitákra már kihat.
Viszont indokolt-e még az elvi bírósági határozatok közzététele? Annak idején is a bírósági határozatok tele voltak kollégiumi állásfoglalásokkal. Személyes emlékként mondom, egyszer egy fellebbezési tárgyaláson némi nagyképûséggel a jogi álláspontom védelmében sorra idéztem polgári kollégiumi állásfoglalásokat, és amikor a nyolcadiknál tartottam, akkor a tanácsvezetõ megállított, azt mondta: tessék megállni; tessék parancsolni; egyet tessék szíves megmondani: köt ez engem, kötelezõ ez rám nézve? Azt mondtam, egyértelmûen a válasz: nem; akkor miért tetszik idézni, úgyis meggyõzõdésem szerint fogok ítélkezni.
Tehát az elvi bírósági határozatok közzététele bizony "nesze semmi, fogd meg jól!", mert a bíróra nem kötelezõ, õ úgyis a meggyõzõdése szerint ítélkezik; viszont a jogegységi döntés, jogegységi határozat nyilván elõsegíti a szakmai szempontok érvényesítését.
Az ítélõtábláról már elmondtam, hogy az elvi egyetértés mellett nem tartjuk idõszerûnek. Inkább arról szólnék, ami még a törvényben még jó: a bíróvá válás feltételeinek szigorítása.
Mindig hangoztattam, hogy a bírói tekintély egy kétirányú utca. Az egyik sávban közlekedik a jogszolgáltató bíróság, a másik sávban a jogkeresõ közönség. Közlekedési baleset akkor következik be, ha ezek nem tartják be a közlekedési szabályokat.
Tehát: a bíróvá válás feltételeinek szigorítása. Tudom, hogy sokan fogják szidni a pályaalkalmassági vizsgálatot, holott nyilvánvalóan egy bírónak nemcsak jó jogásznak, annál többnek kell lennie. Én egy osztrák jogszociológus, Eugen Ehrlich véleményét idézném: "A jogszolgáltatás egyedüli biztosítéka a bíró személyisége." Ebbõl következõen nem mindenki alkalmas a bírói feladatra, aki néhány vizsga és gyakorlati alkalmazás kapcsán bebizonyította, hogy képes eligazodni a paragrafusok között. Ám az elõterjesztett koncepcióban többnek kellene benne lenni, hogy a pályaalkalmassági vizsgával kapcsolatban mi lesz az eljárási mód. De kétségtelenül, a bíróvá válás feltételeinek szigorítása a törvényjavaslat dicsérendõ része.
A jogkeresõ közönség részérõl: õk idõszerûséget várnak. A Talmud bölcsessége azt mondta, hogy "Ítélj késlekedve, meggondolva!" A "meggondolva", azt mindenki elfogadja, a "késlekedve" már kicsit megkérdõjelezhetõ. Nyilván az idõszerûséget is elõmozdítaná a bírók jogállásáról szóló törvényben a jogtechnikusok, a fogalmazók, titkárok beállítása, tehát valóban le tudnák venni, tehermentesíteni tudnák az adminisztratív, elég súlyos terhektõl a ítélkezõ bírót. Tehát nyilván az alkalmassági vizsga, a bíróvá válás feltételeinek megnehezítése ebben a bizonyos kétirányú utcában olyan közlekedési szabályokat ró a jogszolgáltatókra, amelyek remélhetõleg a közlekedési balesetek elkerüléséhez vezetnek.
Összefoglalva tehát, tisztelt Országgyûlés: dicsérendõ a szakmai munka, ami ebben az igazságügyi reformban szerepel. Dicsérendõ; viszont olyan megoldásokat javasol, amelyek nem problémát oldanak meg, hanem újabb problémát fognak okozni. Be akar építeni az igazságügyi reformba a magyar közjogi hagyományoktól idegen, életidegen, nem is feltétlenül az alkotmányossági követelményeket szolgáló elemet, mert az igazgatási és az ítélkezési függetlenség szétválasztásának az alkotmányos biztosítékai megvannak.
Õszintén megmondom, sajnálom ezeket a hiányosságokat - az ítélõtábla bevezetésének idõszerûtlensége, az országos igazságszolgáltatási tanács -, mert apró paragrafusokon módosító javaslatokkal lehetne vitázni, de emiatt kénytelenek vagyunk az egész törvénycsomagra nemmel szavazni, mert ezek a részek, amelyeket igyekeztem ismételten kiemelni, elfogadhatatlanná teszik számunkra az igazságügyi reformnak hõn óhajtott és tényleg megvalósítani idõszerûvé vált részét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)