DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A miniszteri expozé szerint az igazságügyi reform elsõdleges célja az, hogy az állampolgárok számára elérhetõbb legyen a bírói jogvédelem. Egy olyan helyzetet kíván az expozé szerint kialakítani ez a reform, amelyben a jogszolgáltató szervek képesek lesznek a döntéseiket ésszerû határidõn belül meghozni.
Ahhoz, hogy ezt az egyébként helyes és senki által nem vitatott célt elérjük, hogy a cél eléréshez megfelelõ eszközöket vegyünk igénybe, elõször azokat az okokat kellene feltérképezni, amelyek az eljárások elhúzódásához vezetnek; utána pedig végig kellene gondolni, hogy az eljárások elhúzódásához vezetõ okok miképp küszöbölhetõk ki, vagy legalábbis miként csökkenthetõ a hatásuk; azután azt is meg kellene vizsgálni, hogy az elõttünk levõ törvényjavaslatok megfelelõ eszközöket tartalmaznak-e az eljárások elhúzódásának a megakadályozására.
Nézzük elõször a tényeket! Nézzük az okokat! Ehhez jó alap lehet az a vizsgálat, amely azt nézte meg, hogy a két éven túl elhúzódó ügyekben mi az elhúzódás oka.
(12.10)
A két éven túl elhúzódó ügyek 22 százalékában egyébként a bíró az ügy érkezésétõl számított három hónapig nem is csinált semmit, tehát az elsõ érdemi intézkedés az ügy érkezésétõl számított három hónapon túl volt, s ezen belül az ügyek 12 százalékában hat hónapon túl. Egyébként, ha a büntetõügyekre vetítjük ezt le, akkor ez a büntetõügyekben 43 százalék, ami egy meglehetõsen nagy szám. Nem büntetõügyekben az ügyek 22 százalékában rendeltek el hiánypótlást.
Itt arról van szó, hogy beérkezik egy kereseti kérelem, és a keresetlevél hiányos, nem lehet megfelelõ intézkedéseket tenni. A Pp. ilyenkor lehetõséget ad arra, hogy visszaadják hiánypótlásra, sõt lehetõséget ad keményebb szankciók alkalmazására is. Ezeknek az ügyeknek csak 22 százalékában rendeltek el hiánypótlást, ugyanakkor, amikor ugyanez a vizsgálat azt állapította meg, hogy a keresetleveleknek csak egy nagyon kis hányada volt olyan, hogy hiánypótlás nélkül tárgyalják. Egyébként az, hogy a keresetlevelek ilyen siralmasak, azért is nagyon érdekes - és elnézést, de kénytelen vagyok néhány adattal terhelni önöket -, mert ezen ügyek körülbelül 70 százalékában mind a két félnek volt jogi képviselõje; de erre majd a késõbbiekben visszatérek.
Mi történik akkor, ha ennek ellenére az ügy mégis eljut az elsõ tárgyalásig? Kiderült a vizsgálatból, hogy az ügyek 20 százalékában érdemi tárgyalás nélkül halasztás történik. Mi annak az oka, hogy az elsõ tárgyaláson gyakorlatilag nem történik semmi? Büntetõügyben sajnos sokszor az, hogy a vádlottak, a tanúk nem jelennek meg, a rendõrök nem tudják õket elõvezetni, a bíró pedig ügyfelek nélkül nem tud mit csinálni. Polgári ügyben pedig nagyon sokszor az az ok, hogy az elsõ tárgyaláson érnek be a hiányosan benyújtott keresetlevél következményei, vagyis az elsõ alkalommal nem lehet érdemi tárgyalást folytatni; tulajdonképpen egy perfelvételi tárgyalássá válik az elsõ alkalom, a bíró kiegészítést, bizonyítékokat kér, és - ami rendkívül hátrányos az ügyek idõtartama szempontjából - hivatalból tûz ki határnapot. Hogy hivatalból tûz ki határnapot, az azt jelenti: nem azt mondja a bíró, hogy egy hónap múlva minden kész és akkor lesz a következõ tárgyalás, hanem azt mondja, hogy majd eldöntjük kellõ idõben, hogy mikor legyen a következõ tárgyalás, és ilyenkor arra vár, hogy pótolják a hiányosságokat, hogy adjanak bizonyítékokat, hogy adott esetben legyenek szakértõi vélemények. Ekkor állhat elõ az a helyzet, hogy a bíró kezébõl tulajdonképpen kikerül az ügy, és átkerül az ügy azoknak a feleknek a kezébe, akik esetleg az eljárás elhúzódásában vagy elhúzásában érdekeltek; ugye, nem mindegyik fél érdekelt abban, hogy az ügy gyorsan befejezõdjön, van, akinek az a kellemes, ha az adott ügy sokáig húzódik.
Jelentõs hatással van az ügyek elhúzódására a szakértõi vélemények késlekedése is. Egyébként itt is rendkívül gyakori - mint ahogy elõbb említettem - a hivatalbóli határnap, ami megint borzasztóan rossz, mert a bíró arra fog várni, hogy mikor készül el a szakvélemény. A szakvéleményt nem készítik el idõben, és egyébként is egy aktát még egyszer kézbe venni egy nehézkes dolog.
A vizsgálat szerint nagyon nagy szerepe van az ügyelhúzódásban a tanácsváltozásnak is. A két éven túli ügyek több mint felében volt tanácsváltozás. Gyakran hallható panasz - lehet, hogy Bánk Attila képviselõtársam majd engem is meg fog róni, de kénytelen vagyok én is elmondani -, hogy a bírói kar sem tökéletes sajnos. Gyakran hallható panasz a bírák bizonytalan pervezetésére, amely egyébként nyilván összefügg azzal, hogy többségüknek kevés a gyakorlata. A bírák pedig - különösen a büntetõügyekben - arra panaszkodnak, hogy sok a nem eléggé jól kinyomozott ügy, amivel aztán nem nagyon tudnak mit kezdeni, mert azokban a büntetõeljárásokban, amelyeket a nyomozás során nagyon elrontottak, a bírói szakban sok mindent tenni már nem lehet.
Ha elgondolkodunk azon, hogy mi lehet mindennek az oka, tehát miért állhatnak elõ ezek a helyzetek, akkor erre a válasz egészen biztosan nem az lesz, hogy a négyszintû bírósági szervezet meg az igazságszolgáltatási tanács hiánya az ok. Enélkül kellene végiggondolni, hogy mit lehet tenni. A teljesség igénye nélkül, mert hosszan lehetne sorolni õket, inkább a következõkre gondoltunk mi:
Korszerûtlenek az eljárásjogok. Az eljárásjogokat úgy kellene módosítani, hogy növeljék az eljárásban részt vevõk felelõsségét. Az elõttünk álló Pp.-módosításból nem tûnik ki, hogy ilyesmire készülne a kormány; a büntetõeljárási törvénynél pedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy változatot tegnap már megkaptunk, de bevallom õszintén, hogy egy éjszaka alatt egy több mint négyszáz paragrafusból álló tervezetet nem lehet alaposan átnézni úgy, hogy ilyenkor az ember megalapozott véleményt mondhasson.
Úgy gondoljuk, meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy a bírák csak nagyon ritkán alkalmaznak a mulasztó, perelhúzó felekkel szemben szankciókat; és ha alkalmaznak, akkor is nevetségesen kicsi a pénzbírság összege, egyszerûen nem alkalmas arra, hogy a perelhúzással kapcsolatban hatásosan fel tudjon lépni. Ennek egyébként az is lehet az oka, hogy bizony a bírák, a helyi bíróságokon lévõ bírák egy jelentõs részének - itt elhangzott 50, 60, 80 százalék, különbözõ adatok hangzottak el - nagyon kevés a tapasztalata, rövid a gyakorlata. Így aztán nem feltétlenül a saját hibájából, de nagy valószínûséggel bizonytalanabb lesz a pervezetése, mint annak a bírónak, aki már tizenöt-húsz éve csinálja ugyanezt, jobban ki van szolgáltatva az ügyfelek kénye-kedvének.
(A jegyzõi székben Szili Sándort Sasvári Szilárd váltja fel.)
Ennek kiküszöbölésére egyébként biztos, hogy jó irányba mutat a javadalmazásról szóló javaslat, pontosabban mindegyik erre vonatkozó javaslat. Az egy más kérdés, hogy amit Áder képviselõtársam hiányosságként említett a javadalmazásról szóló javaslatoknál, és amelyekben úgy tûnik, hogy volt valamiféle egyetértés a képviselõcsoportok között, ott valószínûleg javítani kellene. Tehát ha az errõl szóló törvényt lehet jobbá, stabilabbá, biztosabbá tenni, akkor azt biztos, hogy meg kell tennünk, mert szerintünk a legalapvetõbb az, hogy legyen egy stabil, kialakult, biztos pervezetésû bírói kar. Ha sikerül ezeket a javadalmazásról szóló törvényjavaslatokat tisztességesen megcsinálni, akkor arra lesz esély - nem rögtön, mert rögtön semmi nem fog történni -, hogy belátható idõn belül már ne az öt éven aluli gyakorlattal rendelkezõ bírákból álljon a bírói kar többsége.
Arra is fel kell hívni a figyelmet még egyszer és nyomatékosan, hogy ezen a területen azonban nem lehet megtorpanás. A javadalmazás karbantartását minden következõ kormánynak és Országgyûlésnek fel kell vállalnia, különben az a helyzet áll elõ, amit már megtapasztaltunk: ha a folyamat megszakad csak egyszer is, akkor újból kezdhetjük elölrõl az egészet, és megint hosszú éveket kell várni a stabil, tapasztalt, jól képzett bírói kar kialakulására.
Elmondtam már, de megismétlem, hogy jó bíróvá csak hosszú évek folyamán válhat valaki. De a helyzet az, hogy jó ügyésszé is csak hosszú évek során válhat valaki. És az nem is tudom minek, talán egy különleges csodának köszönhetõ, ami a legfõbb ügyész úr '96-os beszámolójából derül ki, mégpedig, hogy ez az ügyészi kar - bár javadalmazását illetõen pont olyan helyzetben van jelenleg, mint a bírói kar - stabil.
(12.20)
Amíg a bírói kar több mint 50-60-80 - nem tudjuk pontosan, hogy mennyi, mert különbözõ adatok hangzanak el - százalékának nincs még ötéves gyakorlata, ha ezt a beszámolót megnézik tisztelt képviselõtársaim, kiderül, hogy az ügyészek közel 80 százalékának öt év feletti gyakorlata van. Tehát valamilyen csoda folytán ennek a rétegnek a stabilitását sikerült megõrizni. Azt hiszem, nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, hogy valószínûleg ennek köszönhetõ az, hogy az eljárások elhúzódása nem az ügyészeknek róható fel, nem ott akadnak el az ügyek.
Elnézést kérek, hogy ennyit idõzöm ennél a kérdésnél, de úgy gondolom, hogy a hatékony és tisztességes eljárásnak talán a legalapvetõbb feltétele az, hogy az eljáró hatóságok - ideértve a rendõrséget is, az ügyészséget is és a bíróságot is - jól képzett szakemberekbõl álljanak. Enélkül ugyanis lehetnek akármilyen csodálatos egyéb szabályok, lehetnek akármilyen tökéletes eljárási szabályok, jó eredmény egészen biztos, hogy nem lesz.
Ezért meg kell mondanom, hogy az egész csomagból a legfontosabb pakknak a javadalmazásról és a jogállásról szóló javaslatokat tartjuk. Igen ám, csakhogy az egyes eljárásokban ügyfelek is vannak, az ügyfeleknek meg jogi képviselõi is és szakértõk is. Ha igaz az a megállapítás, amit az elején már mondtam, hogy a két éven túl húzódó polgári ügyeknek körülbelül 70 százalékában mind a két félnek van jogi képviselõje, és hogy a keresetleveleknek a jelentõs része hibás, és igaz az a következtetés - engedjék meg nekem, hogy szó szerint idézzek ebbõl az anyagból -, hogy "a viszonylag nagyarányú jogi képviselet nem csökkenti a pertartamot; ennek oka az ügyek bonyolultsága mellett a jogi képviselet szakszerûségének az elvárhatónál alacsonyabb szintje"; ha ez így igaz, akkor úgy gondolom, nem megalapozatlan az a kívánság, hogy ezen a területen is kellene tenni valamit.
Úgy gondolom, nem véletlen, hogy ebben az igazságügyi reformcsomagban tulajdonképpen az ügyvédségrõl szóló törvény módosítása is benne van. Az igazságügy-miniszter úr az expozéjában említést is tett róla, és a cégtörvény módosítása is ott van. De ebben az ügyvédségrõl szóló javaslatban, tervezetben erre a problémára gondoltak-e? Kíván-e valamiféle megoldást, vagy ha megoldást nem is, valami arrafelé ható szabályozást alkalmazni, hogy azért a jogi képviselet színvonala is legyen megfelelõ? Mert nagyon könnyû elverni a port a rendõrökön, a bírákon és az ügyészeken, de azért ha az ügyeknek ilyen nagy százalékában van jogi képviselõ mind a két félnél, akkor úgy gondolom, valami probléma ott is van.
Itt engedjenek meg nekem egy látszólagos kitérõt, ha már elmentünk az ügyvédi kar felé is és a jogi képviselet felé is. Itt az igazságszolgáltatási reformról tárgyalunk, és azt a problémát, amelyet érintõlegesen szeretnék most felvetni, tudom, hogy nem itt és most kell megoldani, de ennek a csomagnak a kapcsán megemlíteni feltétlenül szükséges; Sepsey képviselõ úr egy másik összefüggésben már említette.
Abban mindannyian egyetértünk, hogy jól képzett, felkészült szakemberek kellenek az igazságszolgáltatásban. De hol és kik képezik ezeket a szakembereket? A jogi karokon azok a tanárok, akik szinte éhbérért dolgoznak. Ténykérdés, tisztelt képviselõtársaim, hogy egy egyetemi tanár fizetése elmarad a kezdõ bíró fizetése mögött. Félreértés ne essék, én nem a bíró fizetését kifogásolom, nem azt tartom magasnak, hanem az egyetemi tanár fizetését tartom szégyenletesen alacsonynak. Biztos, hogy ez nem gyorsan és nem könnyen megoldható probléma. Egyetemi oktató több van, mint bíró meg ügyész, és a nagyobb létszám a költségvetésben mindig nagyobb gondot okoz - de nem figyelni erre a problémára nem lehet! Törvényszerûen oda fog vezetni ennek a megoldatlansága, hogy óriási mértékben le fog csökkenni a különbözõ egyetemek színvonala, és akkor meg az lesz a gond, hogy hiába fizetem meg jól a bírót vagy az ügyészt, ha nem lesz, aki megfelelõ formában kiképezze.
Elnézést kérek ezért a kitérõért, de úgy gondolom, azt látni kell, hogy itt egy rendkívül bonyolult és sok összetevõbõl álló problémáról van szó, és nem lehet úgy megoldani, hogy a probléma egy-egy szeletéhez nyúlunk csak hozzá és érintetlenül hagyjuk a többit, mert az egyik rész megoldatlansága tönkre fogja tenni a másik rész által esetleg produkálható eredményeket is.
Nézzünk egy pillanatra vissza az eljárások elhúzódásának okaira! Ez csak egy kitérõ volt. Úgy tûnik a vizsgálatokból, hogy a szakértõi vélemények késedelmessége is jelentõs szerepet játszik az elhúzódásban. A két éven túli pereknek csaknem 70 százalékában került sor igazságügyi szakértõ kirendelésére, és a szakvélemények az ügyek többségében késedelmesen készültek el. Úgy gondolom, hogy ezen a területen is kellene valamit tenni. Hozzá kell tennem a tisztesség kedvéért, hogy az elõttünk álló javaslatcsomag egy lépést megkísérel megtenni ezen a területen azzal, hogy az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvényjavaslat kiveszi az igazságügyi szakértõket a közalkalmazotti törvény hatálya alól, és igazságügyi alkalmazottnak minõsíti õket. Ez biztos, hogy az elõttünk lévõ reformcsomagnak egy mindenképpen helyeselendõ lépése; nem biztos, hogy elégséges lépése. Azt is tudni kell hozzá, hogy ez is olyan, ami rövid távon nem, csak hosszabb távon hozhat eredményt.
Ha megnézzük tüzetesebben az elõttünk lévõ javaslatokat, hogy találnak-e megoldást az elõbb felvetett problémákra, akkor összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a jogállásról és a szolgálati jogviszonyról szóló javaslatok - feltéve, hogy nemcsak egy hirtelen fellángolást jelentenek, és a költségvetési törvények majd az elkövetkezendõ években sem feledkeznek meg a karbantartásukról - hosszú távon a gondok egy részén egészen biztos, hogy segíthetnek. Ugyanakkor a bírósági szervezet négyfokúvá tétele rövid távon egészen biztosan ellenkezõ irányba hat.
A táblák felállásával a dolog természetébõl adódóan táblabírák is kellenek. Ezzel kapcsolatban a helyzet a következõ, bár itt az ember kénytelen bizonyos mértékben találgatni, mert a rendelkezésünkre álló adatok eléggé hiányosak - különbözõ hatásvizsgálatokkal és számításokkal olyan nagyon nem kényeztettek el bennünket. A kormány egyik sajtótájékoztatóján derült ki az, hogy 113 táblabíró kell. A Legfelsõbb Bíróságról kerül ki a budapesti táblabírák nagy része - gondolom én - és nyilván a Fõvárosi Bíróságról, ha kevés lesz az a létszám, amelyet a Legfelsõbb Bíróság nélkülözni tud. A táblabíróságról szóló javaslat 63 bíróról tesz említést. Azt gondolom, hogy õk lehetnek majd a vidéki táblabírák, mert aki a Legfelsõbb Bíróságról kerül el, annak a fizetését nem kell beállítani, hiszen ott nem lesz érdemi különbség. Ezeket a bírákat nyilvánvalóan a megyei bíróságok bíráiból nevezik ki, merthogy máshonnan nem nagyon lehet. Így aztán a megyei bíróságokon a létszám csökkenni fog, a feladat viszont, miután nincs minden törvényjavaslat elõttünk, nem tudjuk megmondani, hogy milyen mértékben, de azt lehet már elõre sejteni, hogy nõ.
(12.30)
Ezért aztán nagy valószínûséggel így a megyei bíróságokat is fel kell majd tölteni - ha valakinek ellenkezõrõl van tudomása, akkor azt nagyon szívesen meghallgatnám, de errõl eddig még nem beszéltek. Tehát valószínûleg a helyi bíróságokról, mert máshonnan nem kell felvinni a tapasztaltabb bírákat, azt a néhányat, aki öt évnél több gyakorlattal rendelkezik, kell felvinni a megyei bíróságra. És mi lesz akkor a helyi bíróságokkal? Amennyire a számításaink mutatják, megyei bíróság, beleértve a budapestit is, húsz darab van helyi bíróság pedig jóval több mint száz, tehát az az ügyszám, ami a húsz megyei bíróságon jelentõs munkateher-növekedést fog eredményezni, a több mint száz helyi bíróságon nem fog jelentõs munkaterher-csökkenést eredményezni, csak az a kevés, nagyobb tapasztalattal rendelkezõ bíró fog átkerülni a megyei bíróságra.
És ha még hozzátesszük azt, ehhez kapcsolódik az, hogy egyébként, egyéb szempontból helyeselhetõen meghosszabbodik a bírává meg az ügyésszé válás folyamata, ezek együtthatásaként - én a hosszú távú hatásokat nem tudom kiszámolni - nagy valószínûséggel 1999-2000-ben valamiféle krach fog beütni az igazságszolgáltatásban, még az is elképzelhetõ, hogy olyan nagymértékû - remélhetõleg átmeneti - zavarok lesznek, amelyek már majdnem egy rendszer-összeomlással fejezhetõk ki.
Azt tisztázni kellene, minden egyébtõl függetlenül, hogy aki egyetért ezzel a fajta szerkezeti átalakítással - mi nem értünk egyet, úgy gondoljuk, hogy elõször csináljunk rendet, aztán, utána gondolkodjunk a szerkezeti átalakításon, tehát csináljuk meg a jogállásról szóló törvényt, javítsuk az eljárásokat, fegyelmezzük meg az ügyfeleket; és ha mindez rendben van, ha valahogy beállnak az ügyek, és feldolgozódik a hátralék, akkor lehet egyfajta reformon gondolkodni, mert egy szervezeti átszervezés teljesen normál körülmények között is gondot okoz a dolog természetébõl adódóan. Most van egy csomó probléma, amit nem oldottunk meg, és ezek között a keretek között akarjuk végrehajtani a szervezeti átszervezést.
Ugyanakkor számos helyrõl elhangzik az, hogy ez az igazságszolgáltatási reform majd csodát hoz, azért, mert fel fogja gyorsítani az eljárásokat, idõszerû lesz - ahogy a miniszter úr is elmondta az expozéjában.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
Ugyanakkor, ha jól végiggondoljuk, és ez azért nagyon világos és követhetõ volt Solt Pál elõadásából, amely a múlt csütörtökön hangzott el ebben a Házban, hogy az igazságszolgáltatási reform szerinte nem azért szükséges elsõdlegesen, hogy az eljárások gyorsabbak legyenek, hanem azért, hogy korszerûbbek legyenek. Arról, hogy ezzel mellesleg együtt jár-e az eljárások gyorsulása, arról Solt úr, a Legfelsõbb Bíróság elnöke e Ház falai között nem beszélt. Arról viszont igen, hogy a hatásai majd a jövõ évezredben érezhetõk csak.
Tehát úgy gondolom, most már befejezve, tisztelt képviselõtársaim, hogy nincs sok kétségem, ez a szerkezeti átalakítás át fog menni, de ha ezt megcsinálják önök, akkor legalább annyit meg kellene tenni, tisztességesen meg kellene mondani az embereknek: ez a reform csodát nem hoz, ez a reform az ügyek gyorsítását nem hozza, aki azt várja, hogy itt 1999-ben, amikor az összes idevonatkozó törvény hatályba lép, már rögtön lehet számítani arra, hogy az akkor indult, induló ügyek egy fél év alatt befejezõdnek, nagyot fognak csalatkozni, mert átmenetileg, még ha ez az egész csomag tökéletes is, akkor is egész biztos, hogy zavar és az ügyek elhúzódása várható. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)