DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elnök Asszony! A T/4233. számú törvényjavaslatnak egyetlenegy rendelkezéséhez szeretnék hozzászólni, ami a legnagyobb vitát váltotta ki a javaslat eddigi tárgyalása során, az úgynevezett bagatell - a polgári perekben a 200 ezer forint értékhatár alatti - ügyek tárgyalási rendjével kapcsolatosan.
Köztudott, hogy egyszerûbb jogorvoslati rendet vezet be a tervezet, lényegében korlátozva a fellebbezés lehetõségét mind a rendes, mind a rendkívüli perorvoslatok körében. A korlátozás lényege, hogy ezen ügycsoportban a polgári perben a fél eljárási hibára hivatkozva csak akkor nyújthat be fellebbezést, ha az elsõfokú eljárásban lényeges eljárási szabályszegés történt, és ezen szabályszegésnek az ügy érdemi elbírálására tényleges kihatása volt. Anyagi jogszabály sértése esetén pedig jogszabály téves alkalmazására hivatkozással van helye fellebbezésnek.
Ugyancsak új rendelkezése a tervezetnek, hogy ezen kis perértékû ügyekben felülvizsgálati kérelem benyújtása esetén a Legfelsõbb Bíróság külön dönt a felülvizsgálat megengedhetõségérõl, és csak akkor engedhetõ meg a felülvizsgálat, ha az ügyben hozott jogerõs határozat jogkérdésben a Legfelsõbb Bíróság határozatától eltér, vagy ha adott kérdésben a Legfelsõbb Bíróság még nem határozott.
A Magyar Köztársaság alkotmányának 57. § (5) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti." Tekintettel arra, hogy ezen javaslat alkotmányossági aggályokat vethet fel - habár álláspontom szerint nem egyértelmûen -, kétségtelenül helyesen járt el az elõterjesztõ, mikor a tervezet benyújtását megelõzõen az alkotmánymódosítást terjesztette a tisztelt Ház elé. Megítélésem szerint az alkotmánymódosítás teljes egészében megfelel az európai normáknak, hiszen megjelöli azt a jogot, amit korlátozni kíván, nevezetesen az ésszerû határidõn belüli tárgyalás lehetõségéhez köti a fellebbezés korlátozását, továbbá a korlátozás csak ezen követelménnyel arányos lehet. Álláspontom szerint tehát azzal, hogy az alkotmánymódosítás benyújtásra került, alkotmányossági aggály már nem merülhet fel a tervezettel szemben.
Továbbá figyelemmel kell lennünk közjogi hagyományainkra is, ezt csak érinteni szeretném, miután történeti áttekintést adni ezen vitában természetesen nem lehetséges. De utalnék arra, hogy tulajdonképpen az 1911-es polgári perrendtartás óta volt lehetõség a második világháborút követõ jogalkotásig ilyen korlátozásra. Csak utalnék arra, hogy a felülvizsgálat elõször 400 korona értékhatár fölött volt csak megengedhetõ, majd ez az idõ múlásával 1500 pengõre, illetve 500 pengõre változott különbözõ ügycsoportokban. Tehát nem állítható az sem, hogy jogi hagyományainktól a tervezet lényegesen eltérne, illetve azokat sértené.
(15.20)
De nem célszerûtlen nemzetközi kötelezettségvállalásaink áttekintése sem. Az Egyesült Nemzetek közgyûlése 21. ülésszakán, 1966. december 16-án nyert elfogadást a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, melyet hazánkban az 1976. évi 8. tvr. hirdetett ki.
A jogszabály 2. cikkének 3. pontja akként rendelkezik, hogy az egyezségokmányban részes minden állam kötelezi magát annak biztosítására, hogy minden személy, akinek az egyezségokmányban elismert jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhessen akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minõségben eljáró személyek követték el. Továbbá a jogorvoslattal élõ személy tekintetében az illetékes bírói, államigazgatási vagy törvényhozó hatóság, vagy az állam jogrendszere szerint illetékes más hatóság határozzon, és fejlessze a bírói jogorvoslat lehetõségeit, továbbá hogy az illetékes hatóságok a helytállónak elismert jogorvoslatnak igényt szerezzenek. Ezen nemzetközi szerzõdés szövegébõl nyilvánvaló, hogy az egyezségokmány csak a hatékonyság, illetõleg az illetékes bíróság határozatának biztosítását kívánja meg az egyezményt megerõsítõ felektõl, de nem vonható le a fenti szövegbõl olyan rendelkezés, hogy minden ügycsoportban azonos feltétel nélküli jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget írna elõ.
De ugyancsak nemzetközi jogi kötelezettségvállalást tartalmaz az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény 13. cikke. Eszerint bárkinek, akinek jelen egyezményben meghatározott jogait és szabadságát megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság elõtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje azon esetekben is, ha a jogokat hivatalos minõségben eljáró személyek sértették meg. Ezen fenti rendelkezésbõl sem vonható le tehát olyan következtetés, hogy a polgári perekben a hazai jogrendszer korlátozás nélkül lenne köteles jogorvoslati lehetõséget biztosítani. Más vonatkozásban az egyezménynek a törvényjavaslat elõterjesztõje eleget tesz, hiszen a tervezet jogsérelem esetére lehetõvé teszi kis perértékû ügyekben is a perorvoslat benyújtását.
Mindezt összegezve megállapítható, hogy a javaslat nem sérti nemzetközi kötelezettség-vállalásainkat, így e vonatkozásban aggályok nem merülnek fel.
Ugyanakkor megemlítendõnek tartom, hogy a jogorvoslati lehetõségek igénybevételénél a célszerûségi, az állam teherbíró képességét figyelembe vevõ szempontok alkalmazása más államok eljárási jogaiban sem ismeretlen.
Hazánk jogrendszerével a két legtöbb rokonvonást felmutató jogrendszerre kívánok e körben hivatkozni. A hatályos német jog szerint polgári peres és nem peres ügyekben az ítélet elleni fellebbezés csak akkor megengedett, ha a fellebbezett követelés mértéke az 1500 márkát meghaladja. Az úgynevezett mulasztási ítélet - a magyar bírósági meghagyás - elleni fellebbezés csak akkor lehetséges, ha az ellentmondás nem megengedett, de a fellebbezés ebben az esetben csak arra irányulhat, hogy mulasztás esete nem forgott fenn. Ítélet elleni felülvizsgálat csak az Oberlandesgericht, a magyar ítélõtábla, döntése ellen megengedett, és akkor is csak akkor, ha vagyonjogi követeléseknél a felülvizsgálati kérelem mértéke a 60 ezer márkát meghaladja, vagy ennél alacsonyabb értékû vagyonjogi követelés, illetve nem vagyonjogi követelés esetben csak akkor, ha fellebbezési bíróság azt megengedi.
De ugyanilyen alapon álló korlátozásokat találunk az osztrák jogban is. Az ítélet elleni fellebbezés az osztrák jogban azáltal korlátozott, hogy kizárt az elsõfokú bíróság által megállapított tényállás felülvizsgálata. A 15 ezer schilling perértékig terjedõ bagatell ügyekben a fellebbezés csak törvényben meghatározott okok, valamint a helytelen jogi megítélés esetében lehetséges. Az osztrák jog a német joggal ellentétben megengedi a mulasztási ítélet elleni fellebbezést, viszont a másodfokú ítélet elleni felülvizsgálatot kizárja, ha a fellebbezési bíróság által eldöntött perérték az 50 ezer schillinget nem haladja meg. A felülvizsgálat egyéb esetekben is csak akkor megengedett, ha döntés anyagi jogi vagy eljárási jogkérdés megoldásától függ, illetõleg a jogegység indokolja.
Mindebbõl látható, hogy a jelen törvényjavaslat elõterjesztõje a kis perértékû eljárás jogorvoslatának korlátozásakor célszerûségi, az osztrák és német jogban már jól bevált jogintézmények hazai viszonyok közötti alkalmazását is elvégzi. Mindezen korlátozásoknak ugyanis a legfontosabb indoka nyilvánvalóan kiküszöböli a felek részérõl az eljárás elhúzódását. Vélhetõen az új polgári peres eljárás arra fogja kényszeríteni ezen percsoportban a feleket, hogy jogi álláspontjukat már az elsõfokú eljárásban maradék nélkül megindokolják, az alapul szolgáló tényállást feltárják, és az azt igazoló bizonyítékokat teljeskörûen bejelentsék. Nyilvánvaló, hogy ezen perbeli magatartás esetén az eljárás idõtartama lerövidül, hiszen a bíró számára minden lényeges körülmény készen áll a döntéshez.
Minderre figyelemmel mi változatlanul tovább támogatjuk a polgári perrendtartás tervezett módosítását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)