DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselõtársaim! Hét év telt el a többpártrendszer újbóli kialakulása lehetõségének megteremtése óta. Szándékosan fejezem ki magam ilyen bonyolultan, miután úgy gondolom, hogy valóságos rendszerváltás nem történt, de megtörtént a többpárti parlamenti demokrácia alapelveinek lefektetése, és ezen keresztül megnyílt az a lehetõség, hogy egy valóságos rendszerváltást elõkészíthessünk.
Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy a többpárti parlamenti demokrácia alapelveit jelentõ, az államhatalmi ágak egymás közötti egyensúlyának megteremtése nem igazán sikerült, miután több hatalmi ág a másik fölé növekedett. Mi így vélekedünk mindenekelõtt az Alkotmánybíróságról, hiszen már az Alkotmánybíróságról szóló törvény megalkotásakor egy olyan speciális helyzet volt, amely nem vezethetett tökéletes megoldáshoz. Hadd utaljak itt arra, hogy Magyarországon korábban nem volt Alkotmánybíróság, és amikor a '89. évi háromoldalú tárgyalások során az Alkotmánybíróság megalkotására sor került, akkor az volt az általános feltételezés, hogy a korábbi állampárt, tehát Horn Gyula miniszterelnök úr jelenlegi pártjának a jogelõdje, a miniszterelnök úr akkori pártja az elsõ szabad választáson is elnyomó többséghez jut a frissen létrejött többi párttal szemben, hiszen volt egy több évtizeden át jól megszervezett állampárt, és voltak azok a demokratikus erõk, amelyek megszervezésére se idõ, se pénz nem állt rendelkezésre. Ezért tehát az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvények megalkotása kapcsán nem kerülhetett kellõ idõ és figyelem az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény és a koncepciók jó megfontolására. Így azután egy olyan helyzet keletkezett, hogy az Alkotmánybíróság világviszonylatban is egyedülállóan széles hatáskörhöz jutott, holott a háromoldalú tárgyaláson részt vevõ erõk tulajdonképpeni törekvése nem arra irányult, hogy az egyik hatalmi ágat a másik fölé helyezzék, hanem arra irányult, hogy a rendelkezésre álló rövid idõ alatt ezt az egyensúlyt megteremtsék.
Az alkotmánybíráink egy része is hajlott arra, hogy megválasztását követõen tovább bõvítse önmaga jogkörét, így alakultak ki olyan fogalmak Magyarországon, mint a "láthatatlan alkotmányozás" vagy olyan fogalmak, mint a "lopakodó alkotmányozás". Ennek következtében az ilyen módon gondolkodó alkotmánybírák jogalkotása egyrészt fokozatosan kezdte átvenni az írott magyar alkotmány helyét, másrészt pedig beleolvastak a Magyar Köztársaság Alkotmányába olyan további alapjogokat szülõ anyajogot, amelynek alapján sokszor a hatályos alkotmány szövegén túllépve minõsítettek egyes törvényhelyeket és jogszabályokat alkotmányellenesnek, illetve a saját maguk sajátos alkotmányértelmezése szerint hoztak létre teljesen új szabályozást.
E kritika mellett természetesen jelezni kell azt is, hogy az Alkotmánybíróság ugyanakkor igen sok, a magyar alkotmányos rend kialakítását elõsegítõ döntést is hozott, és ennek a kettõsségébõl következik a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az a következtetés, hogy az Alkotmánybíróság a mai napig sem tudta megtalálni igazi helyét a magyar alkotmányos rendben.
(17.00)
Ehhez viszont az Országgyûlésnek kell hozzásegítenie a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságát, hiszen az semmiképpen sem engedhetõ meg, hogy az Alkotmánybíróság bármely hatalmi ág fölé nõjön, különösképpen nem a Magyar Köztársaság Országgyûlése fölé. Egyébként ez olyan mérvû problémát jelent ma már a jogrendünkben, hogy igen sok állampolgár konkrétan felveti az ezzel kapcsolatos aggályait.
Ennek hátterébõl válik érthetõvé az a többéves probléma is, hogy az Országgyûlésben helyet foglaló pártok miért tudnak olyan rendkívül nehezen megállapodni az egyes alkotmánybírák személyében. Ki kell mondani õszintén és nyíltan, itt nem arról van szó, hogy a jelöltek valóságos szakmai alkalmassága megkérdõjelezhetõ lenne. Azon jelöltekre utalok, akik valamilyen okból nem kerültek megválasztásra. Talán megemlíthetném, hogy a legutóbbi példából, Bruhács jogászprofesszor úr alkotmánybíróvá történõ megválasztásának sikertelenségébõl is egyértelmûen megállapítható, hogy az nem a professzori felkészültség hiányosságaiból fakadó következmény; hanem egész egyszerûen - azon túlmenõen, hogy az állampárt nem akarta a maga számára elfogadni ezt az alkotmánybírót, mert hiszen túl pártatlannak tekintette az alkotmánybírót -, azt hiszem, ki kell mondani azt is, hogy éppen ebbõl fakadóan a kormánykoalíció a saját többségi helyzetével visszaélve egész egyszerûen becsapta a demokratikus ellenzéket, és egy olyan helyzetet teremtett az Alkotmánybíróság mûködésével kapcsolatban, amely a mûködõképesség kérdését is felvetette. (Zaj.)
Úgy gondolom - anélkül, hogy túlzottan rátámaszkodnánk és visszatekintenénk erre az eseménysorra -, azt azért le kell rögzítenem a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nevében, hogy ez a szociálliberális kormányzat örök szégyenfoltja marad, amíg az írott alkotmányosság a társadalom számára bármiféle érdeklõdést jelent.
Összegezve tehát az eddigi mondandómat: úgy látom, azért nem lehet folyamatosan betölteni a kiürülõ alkotmánybírói pozíciókat, mivel a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága túlzottan a többi állami szerv fölé került hatalmilag, széles jogköre miatt, és az írott alkotmánytól elszakadó döntési stílusa még inkább növeli hatalmi súlyát az egész magyar politikai rendszer felett. Tehát bizonyos fokig az Országgyûlésben helyet foglaló politikai pártok önvédelmi eszköztára jelenik meg akkor, amikor az alkotmánybíró személyében nem sikerül megállapodni. Hiszen óriási jelentõsége van annak, hogy egy - a többi hatalmi ág fölé növõ - Alkotmánybíróság személyi összetétele miképpen alakul. Ha tehát helyes a diagnózisom, akkor csak tüneti kezelésnek lehet minõsíteni a most beterjesztett törvényjavaslat 1. §-át, amely a 70 éves korhatárt elért alkotmánybírák megbízását nem engedné megszûnni addig, amíg helyükre az Országgyûlés nem választja meg az új alkotmánybírákat.
A probléma igazi megoldása a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az lenne, ha az Országgyûlés rendszeresen megvizsgálná a magyar Alkotmánybíróság abnormálisan széles hatáskörét és egyedülállóan aktivista döntési stílusát, amely nemcsak hogy elszakad az írott magyar alkotmánytól, hanem az Országgyûlésnek le kellene metszenie az Alkotmánybíróság hatalmi túlnövéseit, és a világ többi alkotmánybíróságának szintjére kellene helyeznie ezt a szervezetet. Ez azért lenne megoldás, mert ebben az esetben már nem kellene félnie az Országgyûlésben helyet foglaló pártoknak attól: ha nem egyeznek meg mindenben a leendõ alkotmánybíró személyérõl, akkor bármiféle jogsérelem érhetné az Országgyûlésben helyet foglaló pártokat.
A Független Kisgazdapártnak tehát alapvetõen ez a megoldási javaslata. De ugyanakkor - mint a realitásokat tisztelõ pártnak - ki kell jelentenie: azt nem lehet elvitatni, hogy végül is egy szükséghelyzetben ez egy valamennyi párt számára egyformán jó megoldásnak tekinthetõ döntési helyzetet eredményezne. Tehát annak ellenére, hogy mint jogásznak, minden porcikám tiltakozik az ilyen megoldás ellen, mégis a kényszerûség hatása alatt azt kell mondanom, az igazságügyi kormányzat megtalálta az egyetlen lehetséges jó megoldást.
Ezért a Független Kisgazdapárt, ha vérzõ szívvel is, ha nem lesz más megoldás, támogatni fogja az igazságügyi kormányzat ezen elõterjesztését. De szeretné felvetni: itt lenne az idõ, hogy az Alkotmánybíróság átfogó rendezési problémáit végiggondoljuk, és pártközi egyeztetésekkel az ezt megoldó törvényjavaslatot elõ kellene készítenünk, mert végül is - függetlenül a következõ országgyûlési választásoktól - a jogrendnek pártsemlegesnek kell lennie, a megoldásnak pártsemlegesnek kell lennie. Tehát egy pártsemleges megoldás keresésében a Független Kisgazdapárt a partnerségét hangsúlyozza. Hosszabb távon azonban - ismétlem - megítélésem szerint csak az általunk javasolt vagy egy ahhoz közel álló, valamilyen más megoldás lehet a megnyugtató hosszabb megoldás az alkotmánybírói posztok betöltésére.
A törvényjavaslat 2. §-a az alkotmányellenesség elõzetes vizsgálatának indítványozói körét kívánja módosítani. Míg jelenleg az Országgyûlés egésze többségi szavazattal, továbbá bármely állandó bizottság vagy minimálisan 50 képviselõ indítványozhatja egy-egy törvényjavaslat alkotmányossági felülvizsgálatát, addig az elõttünk fekvõ javaslat megszüntetné az állandó bizottságokat és a minimum 50 képviselõt megilletõ indítványozási jogát.
Ahhoz, hogy megalapozott álláspontot tudjunk elfoglalni ebben a kérdésben, mindenekelõtt foglalkozni kell egy nagyon fontos jogintézménnyel, az elõzetes normakontroll jogintézményével, mert ennek eldöntése, helyes vagy helytelen megközelítése adja a megfelelõ megoldást. Emlékeztetném arra az igen tisztelt Házat, hogy már az Alkotmánybíróság gondolatának 1989-ben történt felmerülésekor az akkori alkotmányügyi és igazságügyi bizottság jogelõdje - azt hiszem, akkor jogi bizottságnak hívták - egy rendkívül alapos vitát folytatott le a normakontrollal kapcsolatban.
(17.10)
Igen sok aggály merült fel már akkor az elõzetes normakontroll intézményének a bevezetését illetõen. Amint az a szakmai körökben ismert, a legtöbb országban, ahol létezik alkotmánybíráskodás, csak nagyon szûk körben engedik meg az elõzetes normakontrollt - már ahol megengedik, mert természetesen az alkotmánybíróságokkal rendelkezõ országok egy részében ezt nem is engedik meg. Ugyanis az elõzetes normakontroll lehetõsége egész egyszerûen beleviszi akarva-akaratlan az Alkotmánybíróságot a politizálás sûrûjébe, holott az alkotmánybíráknak az egész szerepe nemcsak hogy pártsemleges kell legyen, hanem távol kellene állnia a politizálás lehetõségétõl is, itt pedig - ismétlem - egy rendkívül széles politizálási lehetõség sûrûjébe viszi bele az Alkotmánybíróságot. Ennek elkerülésére már csak a kihirdetett törvény alkotmányossági vizsgálatát engedik meg a legtöbb országban; itt viszont - az Alkotmánybírósággal kapcsolatos elismerés körébe tartozik ez a megállapításom - miután már észlelte a magyar Alkotmánybíróság is ezt, és a 16/1991. határozatával önmaga szûkítette önmaga hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság bíráinak többsége maga is elfogadhatatlannak tartotta hatásköre túltengését. Úgy gondolom, hogy akkor lenne következetes az Országgyûlés, ha az egész elõzetes normakontroll intézményét úgy, ahogy van, eltörölné. Vonatkozik ez megítélésem szerint a köztársasági elnök urat megilletõ indítványozási jogra is, amit számára az alkotmánybírósági törvény 35. §-a biztosít.
Javaslom tehát a Független Kisgazdapárt nevében, hogy ne csak az állandó bizottságokat és az 50 képviselõt megilletõ indítványozási jogot törölje a tisztelt Ház, hanem tegye ezt teljessé, és szüntesse meg a törvényjavaslatok elõzetes alkotmánybírósági normakontrolljának egész intézményét.
A köztársasági elnök elõzetes normakontrollra vonatkozó indítványozási jogát márcsak azért sem lenne célszerû a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint meghagyni, mert a jelenlegi alkotmányos berendezkedésünk a köztársasági elnök pártoktól való függetlenségének elvére épül. Márpedig ha a köztársasági elnök számára lehetõvé tesszük az elõzetes normakontroll kérését, illetõleg meghagyjuk annak lehetõségét, akkor adott esetben a köztársasági elnököt épp úgy, mint az alkotmánybírákat be lehet vinni a politizálás sûrûjébe, tehát kap a Magyar Köztársaság elnöke egy pontosan azzal ellentétes jogi lehetõséget, mint amire a köztársasági elnök egész jogköre alapozódik. Ezért tehát a köztársasági elnök elõzetes normakontrolljának meghagyását a Független Kisgazdapárt ellenzi; és az az álláspontja, hogy ha egyszer a köztársasági elnöki intézmény úgy illeszkedik a magyar alkotmányos rendbe, ahogy az jelenleg van - mert lehet természetesen más megoldás is, tehát félreértés ne essék, mi nem általában és mindentõl elrugaszkodva fejezzük ki ezt az álláspontot, de mégis most ezt mondjuk -, ha a jelenlegi parlament a köztársasági elnököt meg kívánja hagyni abban a megítélésében, hogy a politikai harcokon túlra helyezetten kívánja mûködtetni a köztársasági elnöki intézményt, akkor az elõzetes normakontroll jogát nem szabad meghagyni.
Összegezve ezeket a gondolataimat javaslom tehát, hogy az alkotmánybírósági törvény elõzetes normakontrollra vonatkozó, tehát a 33-35. §-ig terjedõ részét a tisztelt Ház helyezze hatályon kívül.
(Boros László helyét a jegyzõi székben dr. Kávássy Sándor
foglalja el.)
Ezzel a megoldással kívánja a Független Kisgazdapárt az álláspontját érvényre juttatni.
Ugyanakkor az esetleges félreértések elkerülése végett szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzetközi szerzõdések megerõsítése elõtti alkotmányos kontrollt fenn kívánjuk tartani, mert ez nem a pártcsatározások, nem a politikai szféra körébe esõ megoldás, hanem itt egyértelmûen a magyar állam nemzetközi érdekeirõl, a jogharmonizációs kötelezettségek valódi beilleszthetõségérõl van szó. Tehát úgy gondolom, hogy ennek következtében a szóban forgó törvény 36. §-ának rendelkezéseit hatályban kell tartani, hiszen ezt az elõzetes alkotmányossági kontrollt a többi külföldi alkotmánybíróság is ellátja. Ennek az még a magyarázata, hogy nemzetközi síkra ne tevõdjön át egy ország belsõ szerveinek vitája alkotmánya eltérõ értelmezésérõl. Ezért úgy gondolom, hogy valamennyiünk számára elfogadható megoldás kell hogy legyen a nemzetközi szerzõdések megerõsítése elõtti alkotmánybírósági kontroll fenntartásának a kérdése, hiszen egyes esetekben - fontos nemzetközi szerzõdésekre gondolok - nagyon fontos államérdeket is jelenthet, ha ezt a nemzetközi kontrollt fenntartjuk.
Ilyen körülmények között tehát ezekkel a megjegyzésekkel tudja támogatni a Független Kisgazdapárt a beterjesztést, és szeretném hangsúlyozni, hogy a Kisgazdapárt szeretne egy olyan alkotmányozási folyamatban, és egy olyan, az államhatalmi ágak egymáshoz való egyensúlyának valóságos egyensúlyát megteremtõ jogalkotási folyamatban részt venni, ahol pártsemleges megoldások születnek, mert én azt hiszem, ez jelenti az európaiságot, enélkül pedig a többpárti parlamenti demokrácia magas szintû mûködése elképzelhetetlen.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)