DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves Képviselõtársaim! Úgy vélem, ez a törvényjavaslat és ennek benyújtása tipikus példája annak, hogyan nem lehet törvényt alkotni. Úgy nem lehet egy alapvetõ alkotmányos jogintézményhez hozzányúlni, hogy fölmerül egy aktuális probléma, és annak adekvát megoldása helyett hozzányúlunk hevenyészve magához a jogintézményhez - mert itt ez történt.
Az Alkotmánybíróság - észlelve azt a sajátos szituációt, hogy itt ötven országgyûlési képviselõ élni kívánt alkotmányos jogával és az Alkotmánybíróságról szóló törvényben biztosított jogával, és elõzetes normakontrollt kívánt kérni az összeférhetetlenségrõl szóló törvény ügyében, a Házszabály rendelkezései azonban megakadályozták, hogy ezzel a jogával az ötven képviselõ élni tudjon - megállapította, hogy ez alkotmányellenes szituáció, mert mindaddig, ameddig a képviselõknek ez az alkotmányos joga fennáll, addig a Házszabálynak biztosítania kell ennek gyakorlati érvényesítését.
(18.00)
Mit csinál erre a kormány? Nem azt, ami a kötelessége lenne, hogy az 50 képviselõ számára az alkotmányban és az alkotmánybírósági törvényben biztosított jog gyakorlati érvényesítését is lehetõvé tevõ házszabály-módosítást készít elõ - hozzáteszem, hogy a pártokkal való egyetértésben természetesen -, hanem megváltoztatja az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, illetõleg erre tesz javaslatot, és megszünteti azt a jogot, hogy az 50 képviselõnek törvény adta joga legyen az Alkotmánybírósághoz fordulni. Így nem lehet a törvényalkotó hatalommal élni, mert pont a visszájára fordul a dolog. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg - helyesen -, hogy a gyakorlat érvényesülését biztosító házszabály-módosítást kell megtenni, hogy egy alkotmányos jog a gyakorlatban érvényesüljön, ehhez képest a kormány azt mondja: elveszem ezt a jogot, és akkor nincs probléma, hogy nem lehet érvényesíteni.
A Magyar Demokrata Néppárt ezért nem azt tartja lényegesnek ebben a kérdésben, hogy most indokolt-e, vagy a nyugat-európai országok gyakorlatával egyezõ-e az, hogy 50 képviselõnek egyáltalán joga van az Alkotmánybírósághoz fordulni elõzetes normakontrollt kérve, meg hogy a bizottságnak indokolt-e megadni az ilyen jogot - szerény véleményem szerint egyébként indokolt -, hanem az az alapvetõ kérdés, hogy így, egy ilyen aktuálpolitikai probléma kapcsán nem lehet megváltoztatni egy alkotmányos jogintézményt, úgy, hogy pont a törvény adta jogot igazítom a politikai igényekhez, és nem fordítva teszem, tehát az Alkotmánybíróság által támasztott követelménynek nem teszek eleget, hanem éppen hogy a jogot veszem el.
Egyébként Bihari képviselõ úr azt mondta: az õ véleménye szerint a szabad választásokat megelõzõen az egypárti parlamentben indokolt volt megadni egy 50 fõs kisebbségnek a jogot, hiszen az egy egypárti parlament volt, tehát ott egy 50 fõs kisebbségnek indokolt volt egy ilyen alkotmányos jogot biztosítani, és ma már ez nem indokolt. Tisztelt képviselõtársaim, abban az egypárti parlamentben az ellenzéknek 50 képviselõje sem volt, tehát ugyanúgy nem tudott élni az akkori ellenzék azzal az 50 képviselõs joggal, mint ahogy nem tudott élni a többségi Alkotmánybírósághoz fordulással sem. Meggyõzõdésem szerint ennek a törvénynek az ilyenformán történõ beterjesztése - mint ahogy Szájer József utalt is rá - nem céloz mást, mint a kisebbségi jogoknak a megnyirbálását, és ezt a Magyar Demokrata Néppárt nem tudja elfogadni.
A másik kérdés szintén aktuálpolitikai probléma. Másfél éve képtelen a tisztelt Ház kétharmados többséggel megválasztani két alkotmánybírót a meglévõ helyre. Mit tesz erre a kormány? Beterjeszt egy javaslatot, hogy miután már az Alkotmánybíróság mûködõképességét is veszélyezteti az a helyzet, hogy a pártok nem képesek kompromisszumra jutni az alkotmánybírák személyét illetõen, és miután már több botrány volt itt, a parlamentben, amikor - ismeretes módon - a jelölõbizottság által jelölt személyek közül csak egyet választottak meg, aztán ismételt jelölés után a másikat ismételten nem, a kormány megoldja a problémát: beterjeszt egy javaslatot, és azt mondja, hogy 70 éves korban ugyan megszûnik a mandátum, de mindaddig, ameddig az új alkotmánybíró megválasztásra nem kerül, a mandátum 70 éves kor után is megmarad.
Tisztelt Országgyûlés! Megint az a helyzet, hogy ha nem tudom megoldani úgy, ahogy elvárható lenne, hogy az Alkotmánybíróság mûködõképessége iránti felelõsségtõl áthatva kompromisszumot is kötök - most itt a parlamenti többségrõl beszélek -, tehát a többség netán megköti a kompromisszumot a kisebbséggel, akkor megváltoztatom az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, és azt mondom: így biztosítom a mûködõképességet.
Tévedés ne essék itt, tisztelt képviselõtársaim, érdemes azon elgondolkodni, hogy esetleg egy ilyen kisegítõ szabályt be lehet tenni az Alkotmánybíróságról szóló törvénybe, miszerint a 70 éves kor végül is nem szentírás, 70 éves korra nem válik alkalmatlanná az alkotmánybíró, tehát semmi probléma nem történik, ha az alkotmánybíró 70 éves kora után egy-két hónapig továbbszolgál; tehát elképzelhetõ egy ilyen törvénymódosítás - de nem most! Hanem miután az alkotmánybírákat már megválasztották, miután ezt a problémát - a jelenlegi törvényi rendelkezés szerint - már megoldották a pártok, utána el lehet gondolkodni rajta, hogy egy ilyen kisegítõ szabályt esetleg be lehet iktatni.
Tehát elõször válasszuk meg a mostani eljárásban a két alkotmánybírót a 70 éves kort meghaladó alkotmánybírák helyére, és utána módosítsuk esetleg az Alkotmánybíróságról szóló törvényt - mi ezt így látjuk logikusnak, és így látjuk kívánatosnak. De a másik problémát, amit a kompromisszumképtelenség és a két kormánypárt magatartása okozott az alkotmánybírák megüresedett helyének betöltése halasztásával kapcsolatban, nem lehet megoldani ezzel a törvénymódosítással.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az Alkotmánybíróság mûködésképtelenségének veszélye csak az egyik veszély, amit orvosolni lehet azzal, ha betöltjük a helyeket, meg orvosolni lehet azzal, ha 70 éves kor után bennmaradnak az alkotmánybírák, ez csak az egyik veszély, amit ez a másfél éves késedelem elõidézett. De a másik veszélyt nem lehet ezzel a megoldással orvosolni, mert a másik veszély igenis az, hogy most ezzel a másfél éves késedelemmel gyakorlatilag az Alkotmánybíróság állománya kicserélõdik, mivel 9 évre választjuk az alkotmánybírákat, és jövõre lejár a mandátumuk azoknak, akik '89 óta alkotmánybírák; ebbõl pedig az következik - összhangban azzal, hogy a késedelem miatt összetorlódtak az alkotmánybíró-választások -, hogy jövõre olyan helyzet áll elõ, miszerint az alkotmánybírók nagyobbik része új alkotmánybíró lesz, akik csak igen rövid gyakorlattal rendelkeznek. Az pedig egy alapvetõ kérdés, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a folyamatosság érvényesülni tudjon, és hogy az egyik bíró átadja a tapasztalatát a másiknak - ez pedig ilyen körülmények között nem valósítható meg. Erre kell nekünk megoldást találni, szintén nem úgy, hogy a kormány egyoldalúan benyújt egy javaslatot, hanem üljenek le a pártok, egyeztessenek, és gondolják végig, hogy a 9 éves mandátumot esetleg 12 évre meg lehetne hosszabbítani, mert az megoldaná azt a problémát, ami azáltal keletkezett, hogy a másfél éves késedelem következtében egymásra torlódnak az alkotmánybíró- választások, és megannyi gyakorlat nélküli alkotmánybíró fogja ellátni ezt a fontos feladatot a testületben.
A Magyar Demokrata Néppárt tehát azt javasolja, hogy a kormány vagy vonja vissza ezt a javaslatot, vagy pedig halasszuk el a tárgyalást, üljünk le egy hétpárti tárgyalásra, próbáljunk olyan megoldást találni, amely a pártok részére elfogadható, és amely valóban megoldja a ténylegesen felmerült problémákat: mind az Alkotmánybíróság döntésével összhangban az elsõ problémát, mind pedig a folyamatosságot biztosítandó a második problémát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)