DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyûlés! A törvényalkotás természetszerû feladata, hogy a jogszabályokat a társadalom mindennapi életéhez, annak követelményeihez igazítsa. A nagyfokú munkanélküliség megjelenése, de különösen a tartós munkanélküliség kialakulása, illetve jelentõs rétegek kiesése a szociális ellátások kereteibõl felértékelte a munkavégzés mindenfajta lehetõségét. Az alkalmi munka szervezett formájára valóban nem volt korábban példa. Kétségtelen, hogy különösen vidéken a legjobb igyekezet mellett sem lehetett eleget tenni az alkalmi munkavállalás esetében a munkavállalásra vonatkozó jogszabályi elõírásoknak. Ezért maga a törvényjavaslat alapgondolata mindenképp helyesnek, üdvözlendõnek tekintendõ és tekinthetõ. Az viszont bosszantó, hogy a törvényjavaslat - mint annyiszor - elsietett, hiszen viszonylag kevesebb munkával sokkal szélesebb körûen, a feketegazdaság meglétének jobb letapogatásával lehetett volna kidolgozni.
Szûk lett a leendõ törvény hatásköre azzal, hogy kizárólag magánszemélyek részére teszi lehetõvé az alkalmi munka végzését, és a körbõl még az egyéni vállalkozókat is kizárja. Hogy ez hiba, azt a kidolgozók is észrevették, hiszen az indoklás így fogalmaz: "A munkáltatókat érintõ hatály évközi kiterjesztésére alapvetõen a kapcsolódó törvények - a számviteli törvény, a személyi jövedelemadó- törvény és így tovább - éves rendszere miatt nem kerülhetett sor, a vállalkozásokat érintõ inkább bonyolult elszámoláshoz, mint az e törvény által megcélzott egyszerûsítéshez vezetett volna."
Az indoklás állításával szemben két dolgot kell felvetni. Az egyik az, hogy végre tudomásul kellene venni: a törvények nem hónapokra szólnak, és komoly problémákkal kell szembenézni, ha azokat idényenként kell változtatgatni. A törvényjavaslat szerint a leendõ törvény szeptember 1-jén lépne hatályba, de ténylegesen csak szeptember végétõl alkalmazható. Semmilyen indoka nem volt annak, hogy a munkáltatókat érintõ jogszabályt és hatályt ne terjesszék ki a jövõ év elejétõl kezdõdõen, azon túlmenõen, hogy akkor a jelenleginél sokkal alaposabban meg lehetett volna vizsgálni a feketegazdaság egyes területeit.
A másik tényezõ, amire hivatkoznak, hogy a vállalkozások számviteli, adózási szabályozásai nem hangolhatók össze a jelenlegi elképzeléssel. Ez nem egészen érthetõ, hiszen a közteherjegy, illetve a hozzá tartozó bér egyszerûen elszámolható költségként, akár elkülönítve az egyéb munkaköltségektõl.
A törvényjavaslatban foglalt megoldás, az egyszerûsített eljárás - mint azt már jeleztem - helyes és megfelel a társadalom igényeinek. A gond viszont ott jelentkezik, hogy nem vették figyelembe: a leendõ munkaadók jelentõs része valóban csekély jogismerettel rendelkezik - erre egyébként az államtitkár úr utalt -, tehát olyan törvényt kell alkotni, amely lehetõleg hosszabb távon sem igényel változtatást, azaz minél kevesebb hibát és hibalehetõséget tartalmaz.
(19.40)
Az elsõ problémák már a bérek és a fizetendõ díjak körül merülnek fel. Közismert, hogy a feketegazdaság alapvetõ forrása az az érthetõ emberi törekvés, amely az anyagilag nehéz helyzetbõl lehetõleg optimálisan szeretne kikerülni, és ezt többnyire a közterhek elkerülésével oldja meg. A jogalkotó viszont nem tudott szabadulni attól a kényszertõl, hogy a láthatóvá vált jövedelmekbõl lehetõleg minél nagyobb bevételt nyerjen. Ebbõl következik, hogy a mellékletben megfogalmazott munkadíjsávoknál az ellátási alap és a közterhek számítási alapja általában nem a sáv középértéke, hanem a felsõ határ felé tolódik, sõt az utolsó sávban az ellátási alap magasabb, mint a ténylegesen fizetett munkabér.
Ezzel a megoldással a sávok alacsonyabb munkadíjai igencsak drágulnak, hiszen például a 700 forintos munkadíj mellett a 600 forintos közteherjegy több mint 85 százalékos többletköltséget jelent. Ezért megfontolandó lett volna, hogy száz forintonként, illetve száz forint munkadíjra vetítve kerüljön meghatározásra a szükséges közteherjegy.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke foglalja
el.)
A választott megoldás még egy problémát vet fel, amely várhatóan késõbb még számos zavar forrása lehet. A befizetendõ közterheket a jeggyel logikusan a munkaadó teljesíti, függetlenül attól, hogy a közteher õt vagy a munkáltatót terheli, a javaslatban elõírt levonásokat a munkabérbõl neki kell elvégezni. De vajon mennyit kell levonnia a sávon belül egységes közteherérték mellett?
Hogy a korábbi példánál maradjak: 700 forintos napi munkadíj esetében a 10 százalékos személyi jövedelemadó, illetve a nyugdíj és munkavállalói járulék összegét a 700 vagy az alapellátásnak megállapított 900 forint után vonják-e le? Ha szabályszerûen jár el, az ellátási alap alatti munkadíj esetében indokolatlan többletköltség terheli, az e fölöttieknél viszont - ugyancsak indokolatlanul - jobban jár.
Tekintve, hogy a feketegazdaságról szerzett információk alapján a magasabb munkadíjsávok nem túlzottan jellemzõek, itt minden fillér számít. A javaslat helyesen az alkalmi munkakönyvet, illetve annak kiállítását ingyenessé teszi, de ez az ingyenesség már nem vonatkozik a közteherjegyekre. Ellentmondás tapasztalható, hogy míg az alkalmi munkakönyvhöz való hozzájutást, az önkormányzatok mûködését a javaslat pontosan rendezi, a közteherjegy forgalmazásáról szó sem esik. Ami a közteherjegy költségoldalát illeti: ha a közterheket az ellátási alapra vetítjük, akkor megállapítható, hogy egy 600 forintos jegy esetében a számított forgalmazási költség mintegy 50 forint, amely a magasabb értékû jegyeknél lineárisan emelkedik.
A javaslat 7. §-a kizárólag arról szól, hogy a forgalmazó a közteherjegy ellenértékének forgalmazási költségét csökkenti, és így csökkentett mértékben átutalja. Magyarán: nincs is meghatározva, hogy valójában mekkora a forgalmazási költség.
Mennyi számítható fel a paragrafus alapján? A forgalmazó az 50 forintnál nagyobb értéket is felszámolhat. A forgalmazás kérdése viszont rendkívül lényeges, hiszen enélkül szinte elképzelhetetlen az ellenõrzés. Naponta tapasztalhatjuk, hogy a bankjegyektõl a zárjegyekig ma már mindenféle hamisítással számolnunk kell, ebbõl a szempontból tehát nem lenne célszerû a teljesen szabad forgalmazás. A legjobbnak látszó megoldás, ha a közteherjegyek forgalmazását az alkalmi munkakönyvekhez hasonlóan a települési önkormányzatokhoz telepítenék. Viszont mindenképpen szükségesnek tartom, hogy abban az esetben, ha az alkalmi munkakönyvek ingyenesek, konkrétan meghatározásra kerüljön a közteherjegyek forgalmazási költsége, illetve az az összeg, ami felszámolható. Semmiképpen sem fogadható el a hasraütésszerûen rácsapott többlet, ezért felül kellene vizsgálni a jegyek tényleges értékét. Nem tartom elégségesnek a javaslat azon megállapításait, hogy a közteherjegyekkel kapcsolatos eljárási, forgalmazási és elszámolási szabályokat majd késõbb, a pénzügyminiszter határozza meg.
A Független Kisgazdapárt elismeri, hogy a törvényjavaslat valós társadalmi problémára keres megoldást, ezért mindenképpen támogatni fogja, de éppen ezért, a társadalom legelesettebb rétegét érintve, feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy csak kellõen pontosított, közérthetõvé fogalmazott és hátsó anyagi szándékoktól megtisztított törvény kerüljön ki az Országgyûlés kezébõl. Ezért módosító javaslatokat fogunk tenni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)