BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán kevésbé vihart kiváltó témát szeretnék szóba hozni, de fontos témáról lesz szó. A Nemzeti Színház tervpályázatára 72 pályamû érkezett. Örülünk annak, hogy egy nagy és szép feladat sokakat képes mozgósítani. De egy kis üröm is vegyült az örömbe. (Dr. Szabó Zoltán: Nem csoda.) A zsûri meghozta a döntését, és a múlt héten bemutatták az elsõdíjast, valamint a többi nyertes pályamûvet. Sajnos felhördült az építésztársadalom, sokan felhívtak engem is telefonon, építészek, pályázók és nem pályázók, és azok is, akik megnézték az eddigi kiállítást, és nem értik, hogy miért nem került bemutatásra a többi 56, igaz, nem nyertes, de értékes alkotás.
Mi sem értünk egyet azzal, hogy csak a díjnyertes pályázatok kerültek bemutatásra. Miután a zsûri meghozta a döntését, a kiírók mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a 72 pályázat mögött - nyertes Bs nem nyertes mögött - a hazai építészet széles köre áll. És az, hogy ez a pályázat sikeres volt - mert az volt -, az összes pályamûnek köszönhetõ. Értetlenül állunk ez elõtt, hiszen egy tervpályázat nem mindössze a nyertes kiválasztásáról szól. Egy ilyen jelentõs tervpályázat mindig a korszak építészetének egyfajta seregszemléje, és ami talán még fontosabb, a szakma önbecsülése. Ez az önbecsülés az, aminek idehaza is és Európa felé is van egyfajta üzenete a tudásunkról, a tehetségünkrõl és jelen esetben a mûvészetünkrõl.
Nekem úgy tûnt, mintha a kiírók féltek volna a vitától. Pedig nincs okuk rá, mert a verseny nemes volt, és egyébként is egy-egy szakma fejlõdése mindig a viták kereszttüzében alakul ki. Annak idején az elsõ építészeti tervpályázatot az Országgyûlés 1843-ban határozta el, és nem kisebb épület tervpályázatáról volt szó, mint errõl a házról, ahol most vagyunk, az Országházról. Ez annak idején egy új jelenség volt a magyar építészet történetében, és merõben szokatlan is, amikor a parlament úgy határozott, hogy a szabad versenyzést részesíti elõnyben.
(9.50)
Addig ugyanis csak kiadták, odaadták valakiknek a megbízásokat. Ezek után a rangos középületek építését rendszerint tervpályázat elõzte meg, például az Operaháznál vagy a Magyar Tudományos Akadémiánál is. Ez utóbbinál, a Magyar Tudományos Akadémiánál, az akadémia részben közadakozásból épült, és így egyenesen a közvélemény követelte azt, és most idézném: "Az épület terveit nyilvános pályázat útján szerezzék be, segítve ezzel is a nemzeti stílus kifejlõdését."
Nos, a Nemzeti Színház felépítéséhez is jelentõs közadakozás járult, így joggal elvárható, hogy mindenki megismerhesse a pályázatot.
1995-ben a statisztika szerint 444 milliárd forintot költött az ország új épületekre. A tisztelt Ház ma az épített környezet alakításáról szóló törvényrõl dönt, s egyáltalán nem lesz mindegy, hogy a törvényen keresztül például ezért a 444 milliárd forintért milyen építészet fog megvalósulni, vagyis hogy milyen az általános építészeti kultúra. Nos, ennek az általános építészeti kultúrának az alakításában egy-egy ilyen rangos középület mindig mérföldkõ.
Hallottunk arról, hogy a kiírók a kiadvány megjelentetésére készülnek, amit csak támogatni lehet, de nem elegendõ. Hallani olyasmit is, hogy anyagi gondok álltak a háttérben, sok volt a teremdíj egy ilyen nagy terjedelmû kiállításra. Remélem, hogy nem ez a tényleges oka annak, hogy elmaradt a bemutatás. Mert amilyen dicséretes a közpénzekkel való takarékoskodás, olyan elfogadhatatlan az értelmetlen kicsinyesség. Mi az a terembérlet egy hétmilliárdos beruházáshoz képest? - vagy ha nincs rá pénz, akkor rosszul tervezték a tervpályázatot.
Megismétlem: örülünk a Nemzeti Színház sikeres tervpályázatának, de felkérjük a kulturális tárcát, intézkedjen, hogy amit elmulasztott, azt pótolja (Az elnök a csengõt megkocogtatva jelzi az idõ leteltét), hogy ezt a jelentõs szellemi értéket képviselõ pályázatot mindenki, ezen keresztül a teljes nyilvánosság megismerhesse. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)