DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nemrégiben egy egypárti törvény született a társadalombiztosítás igazgatásával kapcsolatban. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hol?) Ez a jelenség tulajdonképpen arra késztet engem, hogy fölvessek egy gondolatot.
A társadalombiztosítás egészére vonatkozó törvények - ahogy itt elõttem szóló képviselõtársam is mondta - messze a jövõbe mutatnak. Lehet, hogy itt ki fog alakulni valami egypárti kormányzás, amire szintén célzás történt, de most nem ezen akarok évõdni vagy viccelõdni, hanem arra szeretnék rámutatni, hogy a négyévenkénti ciklusokon túlmutató politizálás nélkül nem lehet társadalombiztosítási politikát mûvelni. Ebben az esetben viszont az a célszerû gyakorlat, ha a parlament konszenzussal hozza meg azokat a törvényeket, amelyek ilyen nemzedéknyi távolságra hatnak.
Van-e konszenzus, miben van és miben nincs konszenzus? Errõl szeretnék majd beszélni, de elmondom a konkrét javaslatomat. Amíg számos kérdésben, például az önkormányzatok, a települési önkormányzatok dolgában kétharmados törvényeket hoz ez a Ház, amíg ismeri azt a jogrendszert, hogy kétharmados törvények léteznek, addig, azt gondolom, a társadalombiztosítási törvényeket célszerû lenne ebbe a körbe besorolni; teljesen függetlenül a mai helyzettõl, hogy a kormánypártoknak megvan a kétharmados többségük, nem a máról szólnak az ilyen jellegû megjegyzések, hanem az elvekrõl. És ezek az elvek azt jelentik, hogy van-e egyáltalán olyan szabályozás... - hogy a médiakérdés fontosabb kérdés, mint a társadalombiztosítási kérdés? Nem fontosabb kérdés. Ez tehát az elsõ javaslat, amit szeretnék ma tenni.
Nagyon röviden arról, hogy igenis van konszenzus, van konszenzus abban, hogy a nyugdíjrendszeren változtatni kell. Aki ezt tagadja, nyilvánvalóan nem érti, hogy milyen helyzetben van a mai nyugdíj.
(11.20)
Ugyanakkor nincs konszenzus abban, hogy hogyan, mit és mikor változtassunk. A változtatás gyógyítás ezek szerint, mert egy válság felé menetelõ dologról van szó, ha pedig gyógyítás, az csak akkor lehet sikeres, ha a bajok gyökerére hat, ha megszünteti, orvosolja azokat az okokat, amelyek a bajokra vezettek.
Kedves Képviselõtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka, Szilágyiné Császár Terézia felsorolta ezeket az okokat. Én csak nagyon röviden térek ki rájuk. Két fõ okot lehet mondani: demográfiai és gazdasági okot. Demográfiai ok világszerte jelentkezik a fejlett nyugdíjrendszerû államokban, errõl a késõbbiekben szeretnék beszélni. A gazdasági okok három részre is bonthatók: a járulékfizetõk száma csökken - egy munkanélküliségi problémakör; a szürkegazdaság, amely kivonja a pénzeket a járulékbefizetésekbõl; és egészében véve egy gazdasági recesszió, hiszen a mostani, pillanatnyi adatok is a recesszióból való kisebb emelkedést, de még mindig messze nem a nyolcvanas éveknek megfelelõ termelési szintet jeleznek. Tehát vissza kell még kapaszkodnunk, ez egy hosszú idõ. Egészében véve viszont kisebb volumen az, amiben dolgozunk, illetve amibõl a járulékok végeredményben származnak.
Nos, akkor jó tehát a reform, ha ezeket a problémákat valamiképpen kezeli, vagy legalábbis olyan irányba hat, hogy mérséklõdjenek a nyugdíjrendszer gondjaira vezetõ problémahalmazok. Nyilvánvalóan egy nyugdíjtörvény, nyugdíjcsomag nem gazdaságpolitika, de van gazdasági hatása. A kormány azt állítja, hogy bizonyos pozitív hatások várhatók. Ezek a pozitív hatások nem meggyõzõk az ellenzék számára. A legjobb esetben azt lehet állítani - és minthogy én most nem ebbe az irányba akarom a beszédemet elvinni, nem megyek tovább -, hogy legjobb esetben nem árt a gazdaságnak az a rendszer, ami most bevezetésre kerül. Fennmarad persze az a probléma, amire nem sikerül felelni: az átmenet idõszakában a GDP százalékában oly jelentéktelennek tartott hiánynak végül is mi lesz a forrása? - mert ez a kérdés létfontosságú. Vajon mihez a nyúl a kormány? Kölcsönt vesz fel, államkötvényeket ad ki, járulékot emel, adókat emel - erre szeretnénk egészen világos és tiszta feletet kapni, mert azt korrekten elismeri minden anyag, hogy itt bizony legalább egy átmeneti forráshiánnyal kell számolni.
A javaslat azonban - megítélésem szerint - nem segít megoldani a demográfiai problémákat, hanem kifejezetten ártalmas. Nem foglalkozik közvetlenül a demográfia kérdésével. De mirõl is van szó? Arról van szó, ha a társadalmi hatásokat, kedves képviselõtársaim, tisztességesen és korrekten kielemezzük, akkor azt fogjuk látni, hogy a jó keresetû, gyermektelen egyén kerül jó helyzetbe, és a több gyermeket nevelõ édesanya kerül rossz helyzetbe. Ez viszont mindenképpen ellene szól annak a demográfiai problémahalmaznak, amely a nyugdíjrendszer válságához vezet.
A magam részérõl szeretnék felvetni egy gondolatot, amelyet kérem, hogy ne mosolyogjanak meg, és ne dobják elsõ pillanatban az ellenzéki hõzöngés szemétkosarába. Világhírû demográfusra, Demény Pálra hivatkozom, aki azt javasolja már hosszú idõ óta, hogy olyan nyugdíjrendszert kellene építeni, amelyben közvetlen kapcsolat létesül a nyugdíjas által felnevelt gyermekek és a nyugdíj között. Értelmetlen egy ilyen kapcsolat létrehozása? Nyilvánvaló, hogy minden nyugdíjrendszer, legyen az tõkefedezeti, legyen az felosztó-kirovó, a nemzedékek egymásra utaltságán áll vagy bukik. Hiszen, amikor az értelmetlen szót felvetem a direkt összekapcsolás gondolatával - és egyes szabaddemokrata képviselõtársaim élénk felbólogatással jelzik, hogy valóban értelmetlennek tartják -, akkor ne feledkezzenek meg arról, hogy ha csodálatos nagy mennyiségû, megtakarított pénzeiket szépen beteszik egy bankba, hogy késõbb életjáradékra válthassák, abból a pénzbõl tõkehozam csak akkor lesz, ha lesz élõ emberi munka, amely ezt a tõkét mozgatja.
Kedves, Bauer képviselõtársam, végezzen el egy kísérletet - már elmondtam egyszer -, tegyen egymás mellé két darab ezerforintost, és figyelje, hogy a szépen egymásra simulók között megjelenik-e legalább egy tízes. Nem fog megjelenni! Csak élõ emberi munka hozza meg az 1 ezrelékes, 1 százalékos, 10 vagy 20 százalékos kamatot. Ha pedig nincs új nemzedék, implicite egyre csökkenõ létszámú az új nemzedék, akkor bizony megnehezül ennek a bizonyos tõkének az elõteremtése. Ez világméretekben is igaz, hatalmas átrendezõdések várhatók.
Ezért szól a javaslat úgy, hogy legyen direkt összeköttetés. Azt állítom, hogy még ebben a mostani érvényes nyugdíjrendszerben, illetve a tervezetben is van egy minimális ilyen jellegû összekapcsolódás akkor, amikor a szülések idõszakát nyugdíjszerzõ idõnek ismerik el; amikor a gyermekek szülése szolgálatiidõ-kedvezménnyel jár, akkor valójában ez a kapcsolat máris létrejött. Tehát várom azokat a Bauer- féle javaslatokat, amelyek ezeket az elemeket módosító indítvány formájában ki fogják iktatni, mert ha ezek értelmetlenek, akkor ezeket ki kell iktatni a szürkeállomány nagyszerû mûködése következtében.
Én azonban azt gondolom, hogy ezeket az elemeket erõsíteni szükséges. Az erõsítésre két lehetõség van. Van egy egyszerû, és van egy bonyolultabb megoldás. Az egyszerû megoldás mindössze megnöveli a meglévõ kapcsolatot, bizonyos értelemben a nyugdíj kiszámításának a képletébe beiktatja akár szorzószámok, akár többletösszegek formájában a felnevelt gyermekek számát. Van ennek elõnye: minimális adminisztrációs költséget jelent; és van bizonyos értelemben hátránya is, mert a gyermekeknek csak a számát képes egy ilyen rendszer súlyozni, ugyanakkor a családot nem teszi érdekeltté a gyermek olyan felnevelésében, amely nagyobb oktatásra késztetné, nem támogatná, hanem utólag jutalmazná a jobban nevelt, magasabb iskolázottságú... - Bs én is hiszek a jövõben, mint Hegyi képviselõtársam, hiszem, hogy egyszer lesz olyan Magyarország, ahol a többet tanult ember jobban is keres. Ettõl egyelõre még egy kicsit odébb vagyunk - ha lesz idõm, akkor errõl még egypár gondolatot szeretnék mondani.
Amit viszont szükséges még ez elõtt elmondanom: volna egy bonyolultabb lehetõség is, amely ezt az utóbbi kapcsolatot is megteremti. Végül is mirõl van szó? A nyugdíjreform és az egészségügyi reform is mindenképpen megköveteli, hogy végre egyszer mûködjön az egyéni járulék-nyilvántartás rendszere. Ha ez a rendszer mûködik, akkor már nem extra adminisztratív költség - bár nem állítom, hogy ingyen van - annak a nyilvántartása, hogy melyik járulékbefizetõhöz milyen nyugdíjas számú szülõ tartozik. S ha ez megvan, akkor lehetséges a nyugdíjjárulékot több részre bontani. Az egyik elem pedig: az elõzõ évben befizetett összegek meghatározott százaléka közvetlenül áramol át az illetõ járulékfizetõ szüleihez. Ez milyen eredménnyel járna? Azzal az eredménnyel járna, hogy a családok közvetlenül éreznék, hogy a többletjárulék-befizetés többletnyugdíjjal is jár, a következõ évben az édesapa vagy az édesanya nyugdíja is emelkedne. Hatalmas üzenet lenne ez például a feketegazdaság területén is, hiszen a család saját maga érezné, hogy: igen, itt most egyszer befizettem a közösbe, de abból már rögtön vissza is kaptunk valamit, mondjuk, egyéves csúsztatással, hiszen olyan adminisztrációt nem szabad kiépíteni, ami havi bontásban képes lenne kezelni ezeket a dolgokat.
(11.30)
Ez egy nagyon közvetlen hatás.
A másikat, a távolabbi hatást a felvezetõben már említettem, hogy ilyenkor a család abban is érdekelt lenne, hogy a gyermek magasabb képzettségben részesüljön. Nos, kedves képviselõtársaim, azt kérem, nagyon komolyan gondolják végig, hogy ha egyszer távlatosan a demográfiai problémák a nyugdíjrendszer ellehetetlenülésének veszélyét emelik fel, akkor nem kellene-e bevezetni egy ilyen rendszert.
Még annyi konkrétumot szeretnék mondani, hogy nem volna helyes egy ilyen rendszert egyik évrõl a másikra bevezetni, hiszen ilyenkor a gyermeket nem nevelt szülõk nyugdíját csökkenteni kellene. Ez aztán szerzett jogokat sért, ez emberi jogokat is sért - nyilvánvalóan nem erre szolgál a javaslat. Azonban a nyugdíjemeléseknél be lehet vezetni egy olyan elosztási formulát, amely két-három éves csúszással elõállítja azt a helyzetet, hogy az, aki többet adott a társadalomnak, mert a saját befizetései mellett még befizetõt is állított maga után, az többet is kapjon. Azt gondolom, hogy egyébként ez az alapvetõ igazságosság gondolatának megfelel.
A szerzett jogokkal kapcsolatban pedig még azt szeretném elmondani: valóban nem illik bele egy nyugdíjrendszerbe az, hogy járulékkal nem fedezett idõszak nyugdíjalapot képezzen. Nagyon ismeretlen fogalom az, ami Magyarországon jelenleg mûködik, hogy például a felsõoktatásban eltöltött évek nyugdíjalapot jelentenek olyan szempontból, hogy az éveket beszámítjuk. De vajon elmondható-e a mai magyar jövedelmi viszonyok között, hogy a kevesebb szolgálati évvel rendelkezõ, mert az idõ egy részét felsõoktatásban eltöltött ember életkeresetében utoléri azokat, akiknek ez az idõszak nem hiányzott az aktív munkából? Jelenleg nem mondhatjuk! Jelenleg tehát akkor nem sérül a szerzett jogok rendszere, ha ezt a hiányzó járulékbefizetést az állam pótolja; ellenkezõ esetben ez a dolog így nem tisztességes és nem bölcs. Nem az emelkedõ nemzet programja; a süllyedõ nemzet programja, amely azt tanítja, hogy nem érdemes tanulni ebben az országban. Nyilván nem errõl van szó, nem ezt akarjuk - egyik oldalon sem ezt akarjuk! De akkor ne ezt csináljuk, kedves képviselõtársaim!
Kérem tehát, hogy mindkét javaslatomat fogadják meg, vagy legalábbis fontolják meg mind a kétharmadosság bevezetését, mind pedig a közvetlen kapcsolat összehozását.
Kedves Képviselõtársaim! Nem szidtam a jelenlegi tervezetet - építeni és javítani akartam. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)