DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Ma a délelõtt folyamán több külföldi példa elhangzott az Országgyûlésben, francia, német példákra hivatkoznak. Képviselõtársaim, engedjék meg, hogy egy angol példára hivatkozzak. Vízióként jelenik meg idõnként elõttem ez az angol példa.
Azon Angliában, ahol nagyon fejlett a biztosítási jog, évekkel ezelõtt megeshetett az a bizonyos Maxwell-botrány, amire biztosan emlékeznek képviselõtársaim. A munkaadói nyugdíjpénztárak mûködése kapcsán, ahol a munkaadók hozzájárultak a munkavállalók nyugdíjához, a befolyt pénzt a pénztár bankbetétként kezelte, befektetett. Befektetett abban bízva, hogy ennek hozamából majd nyugdíjat lehet fizetni. Az így befektetett összeg a médiabirodalom veszteségeit fedezte. Ötszáz millió font volt a veszteség! Még egyszer mondom, 500 millió font volt a veszteség, amit a munkaadói nyugdíjpénztár elveszített. Mindez kiderült akkor, mikor Maxwell úr, sajtómágnás a tengerbe veszett. Az angol parlament ezt követõen 250 millió fontot pótolt a költségvetésbõl, így a tiszta vesztesége ennek a biztosításnak végeredményben 250 millió font lett.
A 100 százalékban külföldi tulajdonban lévõ magánbiztosítók más kockázatára fektetnek be. Nem hiszem, hogy azok, akik ezt a törvényjavaslatot elõterjesztették, nem gondolkodtak azon, hogy ilyen bizony elõfordulhat a magyar rendszerben is.
(12.40)
Egyetértettem Hegyi Gyula aggályával, nekem is ez az egyik legnagyobb aggályom, hogy van egy kötelezõ magánbiztosítás. Ki vállalja a felelõsséget, és kinek a felelõsségére vállalhat kockázatot az a biztosító, amelyik ezeket a befektetéseket megteszi?
Átolvasva ezt a közel ezeroldalas anyagot, amit megkaptunk a nyugdíj-biztosítási reform kapcsán, több kérdés és üzenet fogalmazódott meg bennem e törvényjavaslattal kapcsolatban. Az elsõ ilyen üzenet azt üzeni a társadalomnak, hogy ne szülj; és azt üzeni, hogy ne taníttasd gyermekedet, hiszen annak, hogy havi 5200 forintra kellene kötelezni azt az egyetemistát, aki továbbtanul, hogy majd ezek az évei ne menjenek veszendõbe egy nyugdíj esetében, vagy annak, hogy 5200 forint megfizetésére kellene kötelezni - vagy vállalásként ajánljuk ugyan - a gyesen levõ szülõket, hogy ha azt akarjuk, hogy a gyesen eltöltött ideje beszámítódjék majdan a nyugdíjába, annak nagyon rossz üzenete van mind a két réteg felé ebben a törvénytervezetben.
Volt egy üzenete a pénzügyminiszter úrnak is az expozéja kapcsán, ami úgy hangzott, hogy ez egy olyan törvény, amely kapcsán úgy nyer mindenki, hogy senki sem veszít. Ez az állítás nem igaz; nem igaz két dolog miatt. Egy biztos nyerõ köre van ennek a törvényjavaslatnak, és az elsõ nyerõ kör a magánbiztosítók köre. Hiszen a magánbiztosítók 13, 20, 23 - teljesen mindegy, hány - éven keresztül beszedik a pénzt az állampolgároktól, ez idõre ugye kamatot nem kell fizetni, és befektetik. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)
A befektetés viszont kinek a kockázatára történik? Felállnak ezek a magánbiztosítók, ezeknek a magánbiztosítóknak a felállásához is elég komoly pénzre van szükség, mûködéséhez úgyszintén komoly pénzre van szükség, apparátust fog mûködtetni, mi több, a vagyonkezelõ profitot is fog ebbõl kivenni. Tehát egy biztos nyerõ kör van, és ez a magánbiztosítóknak a köre.
Egy biztos vesztesi kör is van, mégpedig ez a biztos vesztesi kör azoknak a szülõknek és nagyszülõknek a köre, akiknek a nyugdíjfedezetébõl éveken keresztül hiányozni fog az az összeg, amit most a pályakezdõk és az önként vállalók fognak magánnyugdíjpénztárakba befizetni. Áltathatjuk magunkat azzal, amivel a kormány áltatja az ellenzéket, hogy majd a GDP 1 százalékának megfelelõ összeg erejéig a költségvetés ezt ki fogja pótolni vagy kipótolja. De ki és mibõl teremti elõ a költségvetésben ezt a szükséges, a GDP plusz 1 százalékát kitevõ összeget? Ez több tízmilliárd forint!
Hadd mondjam el ennek a pontnak a kapcsán azt, hogy például ebben a körben igen eltérõ véleménye van a kormánynak és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak. Hiszen a kormány ezt az összeget 30-40 milliárd forint közé tervezi, ugyanakkor a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat 70-80 milliárd forintos összegeket említ. Az az anyag, amit minden képviselõtársam megkapott a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzattól, egy nagyon nagy hiányra, esetleges hiányra hívja fel a figyelmet, amikor azt mondja, hogy a halmozott hiány tíz év alatt 1000 milliárd forint lehet; ezt az anyag 10. oldala tartalmazza. Majd összefoglalóként szeretném ismertetni képviselõtársaimmal, mit ír a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat. Olyan kényszermechanizmust kezd mûködtetni a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, ami a mindenkori politikai és szakmai döntéshozók óhajától függetlenül kényszeríti a nyugdíjszínvonal csökkentését vagy fokozza az állam eladósodását. Maga a folyamat a törvények hatálybalépésétõl kezdve visszafordíthatatlan.
Milyen üzenete van még ennek a törvénynek, amit megfogalmazásom szerint a dzsungel törvényének is nevezhetünk? Tudom, hogy az 1975. évi törvény is elég kesze-kusza volt, de gondolják meg képviselõtársaim, hogy húsz év alatt kialakult az emberekben egyfajta ismeretanyag, egyfajta jogtudat.
Elolvasva ezt az öt törvényt, riasztó kép tárult elém. Hogyan fog az állampolgár ebben a törvényhalmazban eligazodni? Hiszen itt lesznek olyan lehetõségei, amikor több címen jár ellátás az állampolgárnak, és jogvesztõ határidõk vannak, neki kell választani. Gondolják meg, fél év múlva kívánják életbe léptetni ezt a törvényt, körülbelül hiányzik hozzá még húsz alacsonyabb rendû jogszabály, hogy ez életbe lépjen. Nemhogy az állampolgároknak, az apparátusnak sem lesz ideje felkészülni erre a mérhetetlen törvényi változásra!
Kevés olyan törvénye van egy országnak, ahol mindinkább a populáris törvényre kellene törekedni, a könnyen érthetõ, könnyen átlátható törvények megalkotására. Ez a törvény nem járul hozzá ahhoz, hogy könnyen értelmezhetõ legyen az állampolgárok számára a benne foglaltak megértése.
Van még egy fontos üzenete számomra ennek a törvénynek, ami inkább hasonlatossá teszi ezt a törvényjavaslatot egy olyan jelentéshez, amit a delphói jósdában szoktak megfogalmazni. Csak az a baj, hogy negyven- ötven évre elõre a delphói jósdában is inkább a háborúk és a szerelem ügyében voltak éleslátók az ott levõ jósok; általában az infláció, a születésszám, a GDP és egyéb vonatkozásokban nem minõsültek jó jósoknak még õk sem. Sõt azt is el kell mondanom, hogy még a legjobb jóslataik is idõnként különféle értelmezésre adtak okot. Így eshetett meg egyébként, hogy Achillest sikerült megölni, mert a sarka mégiscsak sérthetõ pont volt.
Ebbõl a törvénybõl olyan kockázatot olvasok ki, és olyan kockázat kötelezésére szólítja fel az állampolgárokat ez a törvényjavaslat, amit maga a törvény beterjesztõje sem látott át. És mint ahogy ezt a társadalombiztosítási önkormányzatok jelentésébõl is tudjuk, olyan számokkal dolgozott az elõterjesztõ, amit még az önkormányzat sem tudott alátámasztani, magyarul ezek fiktív vagy vélelmezett számok voltak. Egyetlenegy olyan fejezet nem szól az anyagban arról, hogy az átállásnak melyek lesznek a költségei, hiszen itt komoly költségkihatással jár maga az átállás, nemcsak ezeknek az intézményeknek a létrehozása, hanem a mûködési költségek is. Itt óriási eltérések vannak a világban is és az elõterjesztett anyagokban is; a 3 százaléktól a 21 százalékig bármi elõfordulhat mûködési költségként, és van példa a 3 százalékra is, és van példa a 21 százalékos mûködési költségre is.
Egyet nem értettem az anyag elolvasása kapcsán. Az a kormánytöbbség, amelyik 1994-ben a világkiállítás megrendezése kapcsán számtalanszor tette fel a kérdést, hogy ki fogja kiszámolni, hogy ez mennyibe kerül, ki fogja megmondani, hogy ennek mennyi lesz a végösszege, ugyanez a kormánytöbbség most egy olyan számítás nélküli nagy átalakítást tesz az Országgyûlés asztalára, és az egész társadalomnak ajánlja fel ezt az átalakulást, aminek a valós költségét senki nem tudja még megjósolni sem ebben az Országgyûlésben. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Végig kellett volna olvasni az anyagot!) Elolvastam végig az anyagot.
Vannak ezzel szemben nagyszerû szlogenek és nagyszerû megfogalmazások is, egyszerû kinyilatkoztatások, amelyek arról szólnak, hogy mindenféle számítás és alátámasztó érv nélkül hogyan lehet a szlogenek szintjén elérni azt, hogy vonzóvá tegyük ezt a fajta átállást. Ilyen szlogen a tõkefedezeti elv bevezetése, ami gazdasági növekedéssel jár - állítják kormánypárti képviselõk. Erre a válasz csak kétféle lehet: vagy igen, vagy nem. A másik ilyen szlogen, hogy a nyugdíjas átlagos életszínvonala nem csökken majd. Erre szintén az a válasz, hogy vagy csökken, vagy nem csökken. De hogy erre nincs a törvénytervezetben garancia, az egészen biztos.
Újabb szlogen: biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer mûködését. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Mitõl? Mitõl? - kérdezem, képviselõtársaim. Egy kockázat helyett bevezet két kockázatot.
Az újabb szlogen az, hogy növeli a fizetési hajlandóságot. Vagy igen, vagy nem. (Dr. Toller László: Igen!) Ezeket állítani lehet, csakhogy a törvényjavaslatok ezt nem támasztják alá!
Tisztelt Képviselõtársaim! Évek óta küszködünk azzal a problémával, hogy a kormány beterjeszt javaslatokat, majd ezt követõen azokat módosítani kell. Nemcsak az adótörvények kapcsán, sok más törvény kapcsán kerültünk abba a csapdahelyzetbe, hogy nem sokkal a törvény megalkotása után lényeges ponton változtatni kellett.
(12.50)
Itt nem tudjuk megtenni. Ha késõbb kiderül az, hogy nagy problémák voltak, nem tudjuk megtenni, mert nem egy egyszerû törvénymódosítás lesz a következõ évben a mi problémánk, hanem szembetalálkozunk több százezer olyan szerzõdéssel, amelynek komoly polgári jogi következményei lesznek, ezért sokkal nagyobb óvatossággal kellett volna a kormánynak ezt az átalakítást megkezdenie.
Államtitkár úr hivatkozott az imént arra a svéd példára, ahol ezt meg merték tenni, csak az összeget nem mondta el az államtitkár úr. (Akar László: Elhangzott.) Egy százalék erejéig! - attól félve, hogy a kísérlet nem sikerül. Ez az óvatosság a magyar kormány elõterjesztésében nem jelent meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)