DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Rádióhallgató Közönség! A múlt év végén történt, nyilvánvalóan nem utoljára, hogy különös, a megszokottól messze különbözõ levelet kaptam. Már a feladó is meghökkentõ, amennyiben így nevezik magukat: "Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetgondozott áldozatai, nyomorékok, akik éhezünk is."
Miután kinyitottam a borítékot, két iratot találtam benne, az egyik egy képeslap, rajta a következõ sorok: "Imádságos kérelemmel fordulunk önhöz mi, 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai, akik nemzetgondozási díjat kapunk, 12 ezer forint alatt, ami megalázó. Épségünket - értsd: testi épségünket - áldoztuk, nyomorékok lettünk, ráadásul még éhezünk is. Kérjük, legalább annyival emeljék járadékunkat, mint a képviselõkét: kb. 2500 forinttal, hogy ne éhezzünk, hiszen nyomorékok vagyunk. Kinek a lába, kinek a keze hiányzik."
Nincs módomban ellenõrizni az elõadottakat, de gyanítom, hogy a panasz az elsõtõl az az utolsó betûig igaz. Ezért továbbítottam a legilletékesebbnek és õszintén remélem, nem hiába.
(21.40)
Bármi legyen is azonban eljárásom eredménye, a panasz súlyos, és ez elegendõ indok, hogy e Ház falai között is felhívjam rá a figyelmet. 1956 rokkantjainak és megszomorítottjainak nem lehet osztályrésze a gondviseletlenség, az éhezés és a nyomor.
Nem hiszem, hogy pártpolitikai célokat szolgálnék, ha másokkal egyetértésben e helyen is elmondom: '56 emlékének ápolása, kárvallottjainak gondozása ma a legszorosabb értelemben vett nemzeti ügy, áthághatatlan erkölcsi kötelesség, melynek teljesítésérõl és megtartásáról egyetlen parlamenti, illetve magára adó parlamenten kívüli párt sem mondhat le.
Köszönöm a figyelmüket.