BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Második hete tart a nyugdíjreform csomagjának a vitája. Én ma szeretném a szakmai hozzászólások számát szaporítani, bár természetesnek tartom, hogy egy ilyen vitában szükségképpen politikai érvek is elhangozzanak.
Több mint harmincan mondták már el a véleményüket, és ez számomra lehetõvé teszi, hogy néhány kérdéssel ne foglalkozzak, így például ne ott kezdjem a beszédemet, hogy miért van szükség erre a reformra. Megtakaríthatom ezt az idõt, mert sokan elmondták már, hogy nagy szükség van a reformra, és szeretném hangsúlyozni, hogy elmondták ezt ellenzéki képviselõk is. Azt gondolom, nagyon fontos, amikor errõl a kérdésrõl elkezdünk gondolkozni és beszélni, hogy leszögezzük: ez az egyetlen olyan pontja a reformnak, amiben igazán nagy egyetértés van, mindannyian úgy gondoljuk, hogy szükség van a reformra.
Tehát nem beszélek azokról a demográfiai, munkanélküliséggel kapcsolatos okokról, valamint a járulékfizetõk járulékfizetési fegyelmérõl, amelyek ezt a reformot halaszthatatlanná teszik. De egy mondat erejéig ki szeretnék térni arra, hogy a szükségesség számomra sürgõsséget is jelent, tehát ezen a ponton éles politikai vitám van nekem magamnak is az ellenzéki képviselõkkel, akik az érvrendszerükben azt az érvet is használják, hogy hova a sietség, miért kell sietni.
Azt gondolom, sokkal kedvezõbb körülmények között lennénk, ha már az elõzõ parlamenti ciklusban, ahogyan '91-ben az a bizonyos országgyûlési határozat, nagy egyetértésben az akkori ellenzéki pártok felelõs gondolkodásával és támogatásával, meg tudott születni valamilyen országgyûlési határozat arról, hogy milyen irányba kellene elindulni; azt gondolom, most nagy szükség lenne rá, hogy hasonló felelõs ellenzéki gondolkodás és véleményformálás mellett konszenzusra jutva tudjunk reformról dönteni.
A magam részérõl éppen másfél évvel ezelõtt kezdtem el ezzel a most beterjesztett reformcsomaggal foglalkozni. Azt kell mondanom, hogy ez a csomag nagyon sokat változott ez alatt a másfél év alatt, de a lényeges, koncepcionális eleme, tudniillik a pénzügynek az az elképzelése, hogy itt vegyes finanszírozású rendszert kell létrehozni, ez érdemben nem változott, következésképp egy következetes reformkoncepcióval állunk szemben. A hozzászólásomban csak röviden szeretném érinteni ezt a bizonyos koncepcionális új elemet, a tõkefedezeti pillér bevezetésének kérdését, és bõvebben szeretnék szólni a felosztó-kirovó rendszer korszerûsítésérõl, azokról a kérdésekrõl, hogy a felosztó-kirovó rendszerben milyen változások várhatóak, és ezzel kapcsolatban szeretném a saját álláspontomat elmondani.
Ami a vegyes rendszert illeti, õszintén meg kell mondanom, hogy én kezdetben szívesebben láttam volna egy olyan reformot, ami a felosztó-kirovó rendszert egy pontrendszer kialakításával reformálja meg és teszi mûködõképessé. De meg kell mondanom azt is, hogy - nagymértékben szabaddemokrata közgazdász képviselõtársaim érvelése nyomán - elfogadtam azokat a szempontokat, amelyek a tõkefedezeti pillér elõnye melletti érvek voltak. Ezekrõl az eddigi vitában már képviselõtársaim is bõséggel hallhattak, tegnap Gaál Gyula és Soós Károly Attila gyûjtötte csokorba azokat az érveket, amelyeket a tõkefedezeti pillér mellett érdemes elmondani. Idõvel, azt kell mondanom, magam is megbarátkoztam ezzel a gondolattal; megbarátkoztam azzal, hogy itt olyan kockázatmegosztásra van szükség, ahol az egyén is visel kockázatot, nemcsak az állam, hogy ez így természetesebb és igazságosabb.
Ugyanakkor el kell mondanom, azt is, hogy szívesen láttam volna egy lényegesen lassúbb átmenetet. Én kezdetben azokon a háttérbeszélgetéseken, amikor a reformcsomag részleteirõl elkezdtünk gondolkodni, felvetettem, hogy csak a pályakezdõket kellene erre a második pillérre átállítani, átirányítani. Tehát egy sokkal lassabb átmenetben gondolkoztam. Éppen ezért számomra öröm, hogy a kormányzat, a reformcsomag elõkészítõi tettek engedményeket az eredeti elképzelésükhöz képest, tettek engedményt a mérték kérdésében - ugye, ma már nem egyharmad rész átállításáról van szó, csak az egynegyed rész átállításáról -, és örömmel fogadtam a garanciavállalás terén kialakított kompromisszumot is.
Az, hogy végül is hogy fog mûködni ez a tõkefedezeti pillér, ez csak hosszú távon igazolható, hosszú távon van bizonyítási lehetõség. De szeretném hangsúlyozni, már most pontosan lehet tudni, hogy nagyon nagy mértékben összefügg a gazdaság mûködõképességével, és szeretném hangsúlyozni, összefügg azzal is, hogy a lakosság milyen bizalommal van ez iránt az új rendszer iránt. Tehát alapvetõen bizalmi kérdés is, hogyan fog sikerülni ez a reform. S ha már az elején elkezdjük szétzilálni azt a kis bizalmi csírát, ami a tervezettel kapcsolatban létezik, akkor, azt gondolom, rosszat teszünk. Tehát én magam elfogadom ezt a tõkefedezeti pillért.
Engem szociálpolitikusként sokkal jobban érdekel, hogy mi történik a felosztó-kirovó rendszerrel, ami tehát a jövõben is a gerince, a nagyobb része marad a nyugdíjrendszernek. Itt rendkívül fontos szolidaritási kérdésrõl van szó, arról, hogy ez a nyugdíjreform egy biztosításfilozófiai váltást is jelent az életünkben. Nagyon gyakran elhangzik olyan érvelés, mintha a felosztó- kirovó rendszer lenne alapjaiban szolidáris rendszer, és ez a másik új pillér nélkülözné a szolidaritást.
Ami a felosztó-kirovó rendszer szolidaritását illeti, többféle értelemben is lehet szolidaritásról beszélni. Egyrészt valóban jelent szolidaritást generációk között, hiszen ott arról van szó, hogy az aktív generáció éppen befizetett járulékát használjuk fel a nyugdíjasok számára. Következésképp tagadhatatlan és a jövõben is egy természetes következmény, hogy ilyen generációk közötti szolidaritás formájában tud csak mûködni ez a rendszer.
(9.10)
De a felosztó-kirovó rendszerben több másféle értelemben is beszélhetünk szolidaritásról, például a magas jövedelmûek és az alacsony jövedelmûek közötti átcsoportosítás lehetõségérõl, a magas szolgálati idõvel rendelkezõk és az alacsony szolgálati idõvel rendelkezõk közötti átcsoportosításról, a férfiak és a nõk, az egészségesek és a betegek közötti szolidaritás kérdései is benne vannak ebben a felosztó-kirovó rendszerben. Számomra az a nagy kérdés, hogy ezekbõl az utóbb említett szolidaritási elemekbõl mi marad meg a reform után. Megmarad-e elegendõ mennyiségû szolidaritási elem, amiket én a magam részérõl rendkívül fontosnak tartok.
Természetesen igaza van Gaál Gyula képviselõtársamnak, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi rendszer rosszul mûködik, a jelenlegi rendszerben rosszul mûködik a szolidaritás például az alacsony jövedelmûek és a magas jövedelmûek között. Egyszerûen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a magas jövedelmûek a járulékfizetésük egy részét lehetõség szerint megtakarítják, következésképp - mert olyan rendszer, hogy igazán magas nyugdíjak nem keletkezhetnek - igazából ez a nagyfokú szolidaritás a jelenlegi rendszerben sem mûködik, és akkor valóban érdemes végiggondolni, hogy érdemes- e fenntartani azokat a játékszabályokat, amik ennek a szolidaritásnak a kifejezõdései.
Mindannyian olyan nyugdíjrendszerre vágyunk, ami megélhetést biztosító és értékálló nyugdíjakat tud garantálni. A nyugdíj megállapításának két fõ eleme van: a ledolgozott évek száma, a szolgálati idõ és a jövedelemnagyság, ami alapján a járulékfizetés történik, illetve ami alapján a nyugdíj megállapításra kerül. Én azt gondolom, szociálpolitikusként nagyon fontos végiggondolnunk, hogy azokkal a változtatásokkal, amiket ez a tervezet most tartalmaz, különbözõ társadalmi csoportok és különbözõ korosztályok hogyan járnak, kik azok, akik a nyertesei ennek az átalakításnak, és kik lesznek a vesztesei ennek az átalakításnak, mert - és ezt õszintén meg kell mondani - sajnálatos módon terheket kell cipelnünk, sajnálatos módon nem megspórolhatók azok a megszorítások, amik ebben a rendszerben elõ vannak készítve. Nagyon részletesen beszélt errõl Csehák Judit, aki kitért arra, hogy nincs olyan javaslat letéve az asztalra, amelyik képes lenne megspórolni a megszorításokat.
Noha megpróbáljuk végiggondolni a társadalmi hatásokat, abból kell kiindulnunk, hogy a nyugdíjreform elõkészítõi pozitív ígéretként azt fogalmazták meg, errõl beszélt Medgyessy pénzügyminiszter úr is, hogy hozzuk összefüggésbe a befizetéseket és a kifizetéseket, vagyis nagyobb befizetések alapján keletkezhessenek nagyobb nyugdíjak. Nos, kétségem sincs afelõl, hogy abban a csoportban, ahol nagyobb jövedelmek keletkeznek, és mondjuk még a szolgálati idõ is nagyobb, magasabb, ez a reform alapjaiban elõnyös, valóban szép nyugdíjak fognak keletkezni, ha azokat a változásokat végrehajtjuk, amik el vannak tervezve. Tulajdonképpen nincs problémám azzal sem, hogy magas jövedelem alapján viszonylag alacsony szolgálati idõvel is lehet megélhetést biztosító nyugdíjhoz jutni, hiszen akinek magas a jövedelme, az sok más módon is tud gondoskodni magáról, tehát - hogy úgy mondjam - nem alanyai feltétlenül a szociálpolitikai vizsgálódásnak.
Nekem azokkal van problémám, akiknek Magyarországon alacsony a jövedelme. Meg tudom érteni a reform kényszerûségét és el tudom fogadni, hogy ha valakinek alacsony a jövedelme és alacsony a szolgálati ideje is, amit teljesített, akkor õróla a nyugdíjrendszeren belül gondoskodni nem lehet. El tudom fogadni, hogy bizonyos szempontból igazságtalan volt az is, hogy tíz év szolgálati idõ alapján 20-30 éven keresztül igénybe vehetõ járadékra szerzett jogosultságot a korábbi rendszerben valaki. Tehát el tudom fogadni, hogy a szükséges szolgálati idõ valóban és ténylegesen legyen húsz év, ahogy ez nem most kerül bele a tervezett csomagba, hanem már a '75. évi II. törvényünkben is benne van ez a bizonyos 20 év azzal a különbségtétellel, hogy még mindig létezik a résznyugdíj intézményrendszere.
Tehát még egyszer mondom, el tudom fogadni, hogy ha valakinek alacsony a jövedelme és alacsony szolgálati idõt teljesített, akkor róluk lemondjon a nyugdíjrendszer. De van egy negyedik csoport is, és engem az õ sorsuk foglalkoztat legjobban! Azokra gondolok, akiknek alacsony a jövedelme, de igen magas szolgálati idõt teljesítenek, alacsony jövedelem mellett dolgozzák végig az egész életüket. Engem az foglalkoztat, hogy ez a készülõ reform számukra vajon ad-e majd megélhetést biztosító jövedelmet nyugdíjjárulék formájában. Erre a kérdésre én nem tudok határozott igennel felelni.
Ez a kérdés azért is rendkívül jelentõs számomra, mert én úgy ismerem a magyar jövedelmi statisztikákat, a magyar jövedelmi viszonyokat, hogy itt igen népes táborról van szó. Megpróbáltam megnézni az adóbevallással kapcsolatos statisztikát, amire lehet mondani, hogy torz, hiszen az adóbevallásban nem feltétlenül precízek a jövedelmi adatok, azt viszont tudni lehet, hogy társadalombiztosítási fizetése szempontjából korrekt adatok, hiszen a bevallott jövedelmek alapján kerül levonásra a 10 százalékos egyéni befizetés, illetve a közteher levonása is vagy befizetése. Magyarországon több mint 60 százaléka a lakosságnak átlag- vagy átlag alatti jövedelmet realizál, és azt gondolom, hogyha azokat a változásokat életbe léptetjük, amik távlatilag kilátásba vannak helyezve, akkor nagyon tudatosan elõre számolnunk kell vele, hogy nagy arányban fognak újratermelõdni kisnyugdíjak a nyugdíjasok táborában.
A probléma persze nehezen megoldható, mégpedig azért, mert ezek az alacsony jövedelmek többfélék. Vannak ténylegesen alacsony jövedelmek, és nem is tudjuk pontosan, hogy a tényleges alacsony jövedelmûek aránya mekkora. De mindannyian tudjuk, hogy vannak fiktív alacsony jövedelmek is. Arra a megoldásra gondolok, amikor minimálbér szerint fizet a munkaadó, és adó- és járulékfizetés nélkül vándorol zsebbõl zsebbe a kiegészítés. Tehát a fekete megoldásra gondolok, azt gondolom, ha most a nyugdíjreform kapcsán a jövõbe tekintünk, és a várható hatásokkal számolunk, akkor hatalmas nagy felkiáltójelként kell felhívni a figyelmet arra, hogy akik ebbe a megoldásba belemennek, azok tudjanak róla, hogy nem lesz nyugdíjuk.
A probléma megoldása azért is nehéz, mert sajnos a fekete megoldások is legalább kétfélék. Vannak olyan megoldások, ahol a résztvevõk kölcsönösen alkut kötnek, és végig tudják gondolni, hogy milyen hátrányokat vállalnak. De sajnos már jelen van Magyarországon a kényszermegoldás is. Tehát az a helyzet, amikor a munkavállaló egyszerûen nem tud feltételeket diktálni, amikor szerzõdést köt, hanem jobb híján kényszerûségbõl kell belemennie abba, hogy minimálbéren alkalmazzák.
(9.20)
Azt gondolom, hogy ez a legkritikusabb pontja a felosztó-kirovó rendszerben várható változásoknak, következésképp mindannyiunk közös felelõssége, hogy keressük azokat a megoldásokat, hogy magas szolgálati idõvel rendelkezõ, ámde alacsony jövedelmet realizáló emberek számára is alakuljon ki egy elfogadható színvonalú nyugdíj. Éppen ezért elõrebocsátom, hogy nem értek egyet az öregségi nyugdíjminimum teljes eltörlésével.
De mielõtt a részletkérdésekre, az egyes elemekre rátérnék, szeretnék kitérni arra is, hogy ezekre a szociálpolitikai aggodalmakra, amiket következetesen az összes háttérbeszélgetésben jeleztünk a Pénzügyminisztérium, illetve az elõkészítõk felé, hogyan reagáltak, mi történt és mi változott az eredeti elképzelésekhez képest.
Az egyik reakciója az elõkészítõknek az volt, hogy valóban letették a csomag benyújtásával egyidõben az idõskori járadékot, a szociális törvény módosítása formájában egy nagyon szerény megoldási javaslattal álltak elõ. Tekintettel arra, hogy a résznyugdíj megszüntetése csak innen számítva vagy a reform bevezetése után 11 évvel várható, azt gondolom, el tudjuk fogadni, hogy most egy ilyen szolid javaslattal elinduljon ez az ellátási forma, de mindenképpen arra kell törekedni az elõttünk levõ években, hogy mire a résznyugdíj valóban eltörlésre, megszüntetésre kerül, addigra egy szélesebb jogosultságú ellátás kidolgozásra kerüljön. Ami az idõskori járadékot illeti, hadd térjek ki rá, hogy elfogadva anyagi korlátok okán ezt a szerénynek nevezhetõ megoldást, semmiképpen nem tudjuk elfogadni azt, hogy forrásmegosztás formájában próbálja meg az elõterjesztõ rendezni ezt a kérdést. A magam részérõl azt gondolom, hogy ez 100 százalékos állami kötelezettségvállalást kell, hogy jelentsen, a tervezetben pedig egy 70 százalékos költségvetési teher és 30 százalékos önkormányzati részvállalás jelenik meg, ami újabb n + egyedik kötelezettséget és terhet rak az önkormányzatokra. Azt gondolom, jó lenne, ha nem hagynánk így a tervezetnek ezt a részét.
A második reakciója az elõterjesztõknek az volt, hogy azok számára a korcsoportok a számára, akiket különösen hátrányosan érint az átalakulás, fölkínálták az önkéntes kiegészítõ nyugdíjbiztosításban szerezhetõ támogatásnak egy plusz, extra formáját is. Természetesen ezek a javaslatok vagy ezek a - hadd fogalmazzak így - ígéretek még nem kerültek kidolgozásra, az õszi szakaszban lesznek kidolgozva, amikor az adótörvényekkel foglalkozunk. Egyetlen megjegyzést szeretnék hozzáfûzni ehhez a megoldáshoz, amit - még egyszer mondom - jobb híján magam is örömmel fogadok. Azt a megjegyzést tudniillik, hogy az önkéntesben történõ segítségnyújtás és korrekció mindenképpen tehernövekedést jelent a munkavállaló számára, hiszen az önkéntesbe a kötelezõ biztosításon túl plusz be kell fizetni valamit ahhoz, hogy azt a személyi jövedelemadó kedvezményt, amit a kormányzat kilátásba helyez, realizálni lehessen.
A harmadik reakciója az elõterjesztõknek az volt, hogy azok során az egyeztetések során, amik idén januártól zajlottak az Érdekegyeztetõ Tanáccsal és a szakszervezetekkel is, engedményeket tett. Azt kell mondanom, hogy a magam részérõl ezeknek az engedményeknek egy részét - a nagy részét - örömmel fogadom, bár meg kell jegyeznem, hogy van közöttük olyan, amit én magam nem tettem volna meg, de errõl részletesebben szeretnék szólni: a gyermekek utáni kedvezményekrõl van szó.
Az egyes elemekkel kapcsolatban tehát el kell mondanom, hogy a résznyugdíj megszüntetése olyan gondolat, amihez még módosító indítványok formájában finomításokat kellene kidolgoznunk. Elvileg el tudom fogadni, hogy megszûnjön a résznyugdíj intézménye, de gyakorlatilag aggályosnak tartom, hogy ez azt jelenti, hogy akár 19 év járulékbefizetését veszítheti el az illetõ egyik pillanatról a másikra, és nem kap érte soha egy forint járadékot sem. Tehát ide a résznyugdíj helyett szükséges kidolgozni valamilyen áthidaló megoldást, például egy végkielégítés formájában.
Aggályosnak tartom, mint az elõbb már érintettem, az öregségi nyugdíjminimum megszüntetését. A rendszer átalakítása gyakorlatilag a jelenlegi szolgálatiidõ-skálát, a jelenlegi játékszabályokat csak 2009-ig tartja fönn; a 2009 után nyugdíjba menõk számára életbe lépne egy drasztikus változás, a szolgálatiidõ-skálának egy számottevõ, nagyarányú csökkenése. Hogy számokat is mondjak, hogy érthetõ legyen, mirõl beszélek: a jelenlegi rendszerben például 40 év szolgálati idõ alapján 80 százalékos a helyettesítési ráta. Ez 2009 után meglehetõsen drasztikus huszárvágással lecsökkenne 66 százalékra. Ilyenkor a pénzügyesek felvetik, hozzáfûzik a tervezett változtatásokhoz, hogy lesz még egy változás, tudniillik, hogy eddig nettó jövedelem alapján került megállapításra a nyugdíj - tehát a nettó jövedelem, egy alacsonyabb jövedelem magasabb százalékáról beszéltünk -, most pedig át fogunk állni a bruttó jövedelembõl számított nyugdíjra. Ez kétségtelen, de, tisztelt képviselõtársaim, a bruttó jövedelembõl, vélhetõleg nagyobb összeg alapján számított nagyobb nyugdíjból adót kell majd fizetni, következésképp nagyon nehezen kiszámítható, hogy ki és hány forinttal fog jól járni vagy rosszul járni ebben az új rendszerben. De mondhatják rá képviselõtársaim, hogy 2009 még elég messze van.
Szeretnék néhány szót szólni a járulékfizetés nélküli szolgálati idõ kapcsán tervezett változtatásokról, különös tekintettel a gyermekek után járó szolgálati idõre. A jelenlegi szabályozás egyenetlenséget mutat, jelenleg ugyanis 0-3 évig terjed az az idõintervallum, amit egy anya egy gyermek után szolgálati idõként realizálhat. Mindannyian ismerjük, hogy a gyes bevezetése jelentett egy komoly átállást a szolgálati idõ szempontjából. Ha valaki gyesen volt, akkor tudta realizálni az egy darab gyermekével a 3 év szolgálati idõt. Ha valaki a gyes bevezetése elõtt, tehát 1968 elõtt szült, akkor 1, azaz egy évet kapott kedvezményként az államtól a nyugdíjrendszerben. De sajnos a jelenlegi rendszerben is létezik egy lyuk, egy fogyatékosság, ugyanis vannak olyan anyák, akik egy darab évet sem kapnak a gyermekük után: azokra gondolok, akik '68 után szültek, de nem vették igénybe a gyest. Õk sajnos egy évet sem kapnak szolgálati idõként.
(9.30)
Azt gondolom, ez így igazságtalan, és különösen igazságtalan azért, mert a '98 után születendõ gyermekek anyjai számára a rendszer kilátásba helyezi a nem is egy, hanem két év szolgálati idõt. Következésképp '98 után már nem 0- tól 3-ig fog terjedni az az idõ, amelyet egy gyerek után kapni lehet, hanem ha mindent összeadok 0-tól 5 évig fog terjedni ez az idõ, s ezt valahogy igazságtalannak érzem.
Én kedvem szerint nem így alakítottam volna át a gyermekek után kapható szolgálatiidõ-rendszert. Mi tavaly, amikor arról döntöttünk, hogy a gyesbõl kerüljön levonásra a 6 százalékos nyugdíjjárulék, azért tettük ezt, mert biztosítani akartuk, hogy a gyeshez majd szolgálati idõ kapcsolódik, és azt gondoltuk, hogy a hiányzó munkavállalói részt majd a költségvetésnek kell betenni a kasszába. Ehhez képest, mint tudjuk, a gyes után járó szolgálati idõ el fog veszni, az legfeljebb majd megvásárolható; amire azt kell mondanom, hogy látszatmegoldás, hiszen az a szabályozás, amely le van írva, az nem is a 6 százalékon, hanem összesen 31 százalékon engedné meg majd a gyes utáni szolgálati évek megvásárlását. A magam részérõl rendkívül igazságtalannak tartom, ha most, amikor átalakítjuk az egész rendszert, továbbvisszük azt a lyukat, amelyre az elõbb utaltam. Tehát megõrizzük ezt az igazságtalanságot, aránytalanságot, hogy legyenek olyan anyák, akik nem kapnak a gyerekük után szolgálati idõt. Azt gondolom, minimumprogramként ezt a lyukat be kell foltozni. Hiszen gondolják meg képviselõtársaim, ha ma egy 20 éves nõ idén, 1997-ben szül, de történetesen olyan körülmények között él, hogy nem tud gyesre menni, akkor õ mondjuk 42 év múlva, 2039-ben úgy tud majd nyugdíjba menni, hogy egy darab évet sem kap a született gyermeke után; miközben elvileg 1998-tól gyermekenként két évet biztosít a rendszer. Ezt nagyon igazságtalannak tartom, mindenképpen olyan kérdésnek, amelyhez hozzá kell nyúlni.
Gondom van a vásárlással is. Nemcsak azért, mert azt gondolom, hogy azon a logikán keresztül született ez az ötlet, hogy a gyes jövedelemkorlátos lett - tehát vélhetõleg az elõterjesztõk feltételezték, azok fognak kimaradni a rendszerbõl, akik magas jövedelem alapján akár meg is tudják majd vásárolni ezt az idõt. Ezt is igazságtalannak tartanám. Gondom van a 31 százalékos vásárlási mértékkel is, de még nagyobb gondom van azzal - hogy úgy mondjam, elfogadhatatlannak tartom -, hogy mi legyen a gyes ideje megvásárlásának alapja. Hiszen az az ellátás, amelyet a gyesen levõ mama kap ma, az az öregségi nyugdíjminimum. '97-ben ez 11 500 forint. Ez a tervezet viszont azt helyezi kilátásba, hogy a minimálbér szintjén, vagyis 17 ezer forintos szinten, ebbõl számított összeggel lehetne megvásárolni ezeket az éveket szolgálati idõnek. Azt gondolom, ez a része, ez a blokkja ennek a tervezetcsomagnak nem sikerült. Nagyon lényeges korrekciókat kellene végrehajtani ahhoz, hogy egy kicsit igazságosabbnak tudjuk majd érezni.
Nagyon eltelt az idõm, ezért nagyon röviden szeretnék még egy-két kérdést érinteni. Ilyen régi, fájó pont számomra ebben a tervezetcsomagban a rugalmas nyugdíjba menés szabályainak átalakítása. Többször utaltam rá, hogy valójában a felosztó-kirovó rendszerben 2009-re várható az a nagy átállás, ami után az igazi szigorítások bevezetésre kerülnének. 2009-ig tart az az idõszak, amíg lépcsõsen a nõi korhatáremelés befejezõdik, és addig azok a játékszabályok, amelyeket tavaly nagy viták közepette kialakítottunk, konszenzusra jutva, addig ezek a játékszabályok életben maradnak. Utána a rugalmas nyugdíjba menés elemei közül lényegében a legfontosabbat megszünteti az elõterjesztõ, vagyis azt a megoldást, amikor egy magas elõírt szolgálati idõ teljesítése mellett nyugdíjcsökkentés nélkül lehet nyugdíjba vonulni. Nagyon sokat vitatkoztam a tavalyi év folyamán errõl a kérdésrõl. Nagyon sok lakossági fórumon vettem részt, ahol aggódva fogadtak, hogy a magas korhatáremelés milyen terheket ró a lakosságra. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy megnyugvással és egyetértéssel tudták fogadni azokat a megoldásokat, amelyeket végül is tavaly kidolgoztunk, kialakítottunk. Nagyon határozottan azt gondolom, nem lenne távlatilag sem érdemes ezeket feláldozni, hogy a szolgálati idõnek fontosabb elemnek kell lennie a nyugdíjrendszerben, mint a jövedelemnek.
Nagyon röviden, egy mondatot szeretnék szólni az özvegyi nyugdíjról is. Ez abba a kategóriába tartozik, ahol a kormányzat által tett engedmények nagy részével, jelentõs részével egyet tudok érteni. Itt egyetlenegy olyan korrigálnivalót szeretnék szóba hozni, amihez vélhetõleg módosító javaslatot is fogunk benyújtani, hogy tudniillik a feléledési idõ egy viszonylag kis létszámú csoportot hátrányos helyzetbe hoz azzal, hogy rögzítve van a feléledési idõ határa. Talán van remény rá, hogy ebben a tekintetben is korrigálásra kerüljön sor.
Összefoglalva, amit mondani akarok, szeretném két dologra felhívni a figyelmet. Elmondtam, hogy nagyon sok ponton problémám van a nyugdíjrendszerrel, de elmondtam azt is, hogy nem tartom megspórolhatóaknak ezeket a tehervállalásokat. Ebben a helyzetben két választ adhatok a benyújtott csomagra. Az egyik válasz, amit megpróbáltam ebben a beszédben is, hogy õszintén beszélünk a terhekrõl. Nem mondjuk azt, hogy ez egy olyan rendszer, amely nem jár tehernövekedéssel, hiszen talán az elmondottakból kiderül, hogy igenis vannak csoportok és vannak rétegek, amelyeknek a terhei nõni fognak. A másik válasz, amelyet adhatok ebben a helyzetben, hogy a hátralevõ idõben módosító indítványokkal minden alkalmat meg fogok ragadni arra, hogy korrigáljak még ezen a benyújtott rendszeren amennyit lehet, hogy kihasználjuk annak az egyébként szûk mozgástérnek a maximumát, amely rendelkezésünkre áll. S õszintén bízom benne, hogy ezekhez a módosító indítványokhoz kormánypárti képviselõk és ellenzéki képviselõk is partnerek lesznek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps mindkét oldalon.)