DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Hallgatva a nyugdíjról szóló vitát, észrevételeket, megértem Bleyer képviselõ úr aggodalmát mint nyugdíjas, hiszen én is nyugdíjas vagyok, azonban Kis Gyula képviselõtársam valahogy most tisztázta ezt a két fogalmat. Tudniillik valóban van egy olyan nyugdíjas szövetség, ami nem jut el minden nyugdíjashoz igazán. A nyugdíjasok panasza érthetõ. Érthetõ, hisz oly alacsony nyugdíjak vannak, amelyek a minimálbért nem érik el. Én nem vagyok erre hivatott, és nem is tudom százalékarányban kifejezni, de egy vidéken egyedül élõ özvegyasszony vagy özvegyember - teljesen mindegy, hogy mit mondok - alig tudja magát tengetni, nincs semmiféle szociális juttatásra lehetõsége, még az ebédet sem tudja igazán rendezni különbözõ hozzájárulások, ikszek kapcsolatteremtése folytán ott sem, ahol ez lehetséges.
Tehát a társadalmat széles körben kellene bevonni még most, mikor még nem késõ, hiszen jobb késõn, mint soha. Mindenképpen javaslom Aszódi Ilona Katalin javaslatát, hogy igenis széles rétegben hozzuk nyilvánosságra, ameddig erre ki nem mondjuk az áment, mert ha kimondtuk, utána nem lehet hivatkozni rá. Majd megint toljuk magunk elõtt ezt a rendkívül feszült problémát, és a források egyre szûkülnek területenként, városonként, vidékenként. Hisz most már az a kis jövedelempótlás sem megy egyszerûen, hogy kiveszi a kertjébõl azt a kis gyümölcsöt vagy a paprikát, azt a vágott virágot, hogy abból próbálja növelni azt a kis bevételét! Megszûnt ez a lehetõség is, mert az ellenõrök szigorú hada körülveszi rögtön, és mivel tisztessége van mindig az embernek, ijedtében hazamegy. Ezeket is hozzá kell tenni ehhez a nemzeti nagy átlaghoz!
Rendkívüli figyelemmel kísérik a nyugdíjasok ennek a törvénynek a megvalósítását. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) Azért mondom, jobb késõn, mint soha. Köszönöm szépen.