DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Mondandóm egészét egyetlen és számomra nagyon fontos gondolatkörre szeretném felépíteni, teszem ezt azért, mert úgy látom és azt tapasztaltam az eddigi vita során, hogy az ellenzéki képviselõtársak és a kormánypárti képviselõtársak közötti vita alapvetõen ebben kulminál. Fõ kérdésem tehát, hogy lehet-e szociálpolitikai kérdéssé tenni a nyugdíjrendszer egészét. Számomra a válasz egyértelmû nem, hiszen az bebizonyosodott az elmúlt évek során, hogy egy olyan nyugdíjrendszer, amely nem a kõkemény érdekeltségen alapul, megbukik. Megbukik, s ez nem fikció, ez az elmúlt 10-20-30 év gyakorlata. Hiszen senki sem igazán érdekelt abban, hogy befizesse a járulékokat. Egész egyszerûen abban lesz érdekelt - és itt már érdekeltség lesz állampolgári oldalról -, hogy a törvényt szabotálja és a jövõt eltitkolja. Nagy kérdés itt az is, hogy megfelel-e a törvényjavaslat, amelyet elénk tárt a kormány. Erre egyértelmû válasz ma természetesen nem adható, de egy biztos: mindenképpen lépés afelé. Néhány kivételtõl eltekintve ezt a kijelentést és ezt a véleményt az alapozza meg, hogy ez a javaslat, illetve ez a javaslatcsomag a szolgálati idõ szentségét akképpen fogalmazza meg, hogy az csak - néhány kivételtõl eltekintve - járulékfizetéssel szerezhetõ meg.
Nagyon sokan megkérdezték tõlünk, képviselõktõl, az elmúlt idõszakban, amióta a nyugdíjvita napirenden van, hogy mit jelent ez az egyén számára, mit jelent ez az egész reform az adott egyén számára. Természetesen az a kérdés, hogy jó vagy rossz ilyen egyszerûen nem dönthetõ el. Megmondja ugyan a törvény azt, hogy a nyugdíj összege milyen módon alakul az elismert szolgálati idõ és a figyelembe vehetõ havi átlagkereset függvényében, és úgy érzem, és fontosnak tartom, hogy idézzük a beterjesztett javaslat egészen konkrét számszerûsített javaslatát, csak a társadalombiztosítási nyugdíjra vonatkoznak ezek.
2009 elõtt is egészen mások a szabályok, és 2009 után is, hiszen ekkor a bruttó keresetek alapján fogjuk kiszámítani a nyugdíjat. A törvény egy skálát tartalmaz, amely skála 10 évtõl 40 évig mondja meg az utolsó kereset és az induló nyugdíj közötti százalékos arányt. Eszerint 2009 elõtt 20 év szolgálati idõ 53 százalékot jelent, 30 év szolgálati idõ 68 százalékot, 40 év szolgálati idõ 80 százalékot, és a 2009 utáni - hangsúlyozom: bruttó keresetekbõl számított - százalékos arány pedig 20 év esetén 33 százalékot, 30 év esetén 49,5 százalékot és 40 év után 66 százalékot fog jelenteni akkor, hogyha csakis és kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj az egyetlen forrás.
(11.30)
Ha viszont magánnyugdíjpénztárba is fizet az illetõ, akkor ezek a százalékos arányok természetesen másként mutatkoznak: 20 év után 24,4 százalék, 30 év után 36,6 százalék, 40 év után 48,8 százalék. Érdemes összevetni, hogy a jelenlegi induló nyugdíj az utolsó kereset 55-60 százalékát jelenti, és ezt a színvonalat ígéri reálértékben a javaslat is. Tehát maga ez az egyetlen kiragadott számsor is jelzi: egyszerûen nem tehetõ fel úgy a kérdés, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer vagy az új nyugdíjrendszer lesz-e jobb az egyén számára, hiszen számtalan mindentõl függ.
De itt szeretném hangsúlyozni - pontosan az elõzõ kétperces vitára is figyelemmel -, hogy nem lehet eleget elmondani: a szerzett jogok nem sérülnek. Teljesen nyugodtak lehetnek tehát például azok az özvegyek, akik özvegyi nyugdíjban vannak: az õ szempontjukból csak akkor lehet változás, ha az az õ számukra kedvezõbb. Nem véletlen az, hogy pontosan ezekre tervezett a költségvetés körülbelül 17 milliárd forintot. Tehát szükséges errõl újra és újra - lehet, hogy a mi számunkra unalmasan - beszélni, hogy senkinek nem kell attól tartania a jövõben, hogy bármilyen jogát, ami már megvan, elveszíti, ehhez csak kaphat valamit.
Itt szeretnék az úgynevezett polgári pártok kifogásaira kitérni, amik nagyon érdekesek, hiszen egy teljes szellemi zûrzavart jelentenek. Mert ha valami polgárinak tekinthetõ, kedves képviselõtársaim, akkor ez a nyugdíjrendszer az, mert valóban érdekeltségi alapon mûködik, és a szociális szempontokat olyan kicsire igyekszik visszaszorítani, amilyenre a mai társadalomban még tekintettel kell lenni, de a lehetõ legkisebbre.
Valóban arról is érdemes még beszélni, hogy kik a nyertesek és kik a vesztesek. Mert ha nincsenek nyertesek, és nincsenek vesztesek, akkor nincs változás. A fõ kérdés az, hogy a vesztesek számára nyújt-e valamilyen garanciát vagy segítséget a javaslat. Erre is az az egyértelmû válasz, hogy nyújt, hiszen a költségvetés vállalja országgyûlési határozati formában. A kormány vállalja, hogy plusz-adókedvezményeket biztosít mindazok számára, akik a vesztesei lesznek. Mert való igaz, hogy ha a törvény alapvetõ tételeibõl indulunk ki, hogy hosszú szolgálati idõ, hosszú járulékfizetés - magas nyugdíj; alacsony szolgálati idõ, kevés járulék - alacsony nyugdíj, akkor itt valóban lesznek vesztesek is. De azért, kedves képviselõtársaim, abban az ügyben mégiscsak kell tegyünk valamit, hogy ma húsz év szolgálati idõ után körülbelül annyi nyugdíj szerezhetõ, mint negyven év szolgálati idõ után. Ez egy égbekiáltó igazságtalanság.
Azt is meg szokták tõlünk kérdezni, hogy mibe kerül ez nekünk. Ez is egy fontos kérdés. Természetesen az alap a járulék lesz, de minden változás elõször pénzbe kerül. Ezt már az elmúlt néhány éves idõszakban megtanultuk: elõször mindig pluszkiadás lesz. De ha mindezt számunkra a pénzügyminiszter ígéri meg, és a kormány vállalja, hogy az átalakulás mindenkori terheit fedezi a költségvetés, akkor azt szeretném kérni kedves ellenzéki képviselõtársaimtól, hogy most van itt az idõ, amikor örülni lehet, mert napról napra az állam szerepvállalásának növelését követelik rajtunk az egyik fordulatban. Most itt van. Hiszen ha a GDP 1 százalékos költségébe kerül ez az átalakulás, akkor, úgy érzem, ez még vállalható, mert valóban pontosan azok féltik a költségvetési egyensúlyt, akik nagyobb állami szerepvállalást követelnek a másik oldalon.
Aztán arról is érdemes még beszélni, ha van egy kis idõm, hogy mitõl függ a nyugdíjreform sikere. Meggyõzõdésem szerint két dologtól függ. Az egyik az, hogy legyen végre normális egyéni nyilvántartás, a másik oldalon pedig legyen megfelelõ állampolgári tájékoztatás. (Közbeszólás: Így van, ez kellene!) Mert ez a két dolog a legfontosabb. És ez itt most egy kiváló alkalom számunkra, képviselõk számára, hogy ne a csatározgatunk, csatározgatunk, kormány-ellenzék vita legyen, amibõl senki nem tud meg semmit, csak azt, hogy a mindenkori ellenzéki képviselõk azt mondják, hogy rossz - leegyszerûsítve -, kormánypárti képviselõk pedig azt, hogy jó. (Dr. Pusztai Erzsébet: Ennél valamivel többet szoktunk mondani.) Ez nem megfelelõ vitamódszer szerintem, mert azt a kötelességünket szorítja háttérbe, hogy itt, ezekben a padsorokban kutyakötelességünk, hogy mindazt, amit mi tudunk, megosszuk a bennünket figyelõkkel is. Tehát egészen egyszerûen elmulasztjuk ebben a negyven órában azt a lehetõséget, hogy érdemi dolgokról vitatkozzunk, a tartalomról vitatkozzunk, hogy a nyolc nyolc-e, a hat hat-e és egyebek.
Aztán az átlépésrõl: ez az egyik legnagyobb kérdés az egész rendszerben. Honnan fogja tudni egy állampolgár, hogy az õ számára érdemes-e átlépni avagy sem? Mert a többi kérdés megfelelõen a törvényben rögzítve lett, kimondja, hogy 47 év alatt lehet csak, 47 év fölött nem. Az a tájékoztató, amelyet mi, képviselõk megkaptunk, az átlépés lehetõségeit is fölvázolja, ezt szeretném röviden ismertetni. Tehát az új vegyes rendszerbe történõ átlépés az átlagkereset felével, átlagos szolgálati idõvel rendelkezõk számára 22-29 év alatt javasolt; az átlagkeresettel, átlagos szolgálati idõvel rendelkezõk számára 28-35 éves kor alatt javasolt; és az átlagkereset kétszeresével, átlagos szolgálati idõvel rendelkezõk számára 31-37 éves kor alatt javasolt. Az átlépés körül rettenetesen sok kérdés fog adódni, amely már természetszerûleg nem ránk, képviselõkre hárul, de nagyon-nagyon bízom abban - és ezúton is kérek mindenkit, aki ez ügyben a késõbbiekben a jövõben tehet, tegyen meg mindent annak érdekében -, hogy minden állampolgár a számára megfelelõ megoldást választhatja.
Végezetül tényleg egyetlen dolog: nem irigylem önöket, akik bennünket figyelnek, mert ilyen kérdésben, hogy mibõl fog valaki idõs korában megélni, ilyen merev és kemény szembenállás kormánypárt és ellenzék között nagyon rossz tanácsadó. Mert ma, itt, ebben a pillanatban egyszerûen nem lehet megmondani, hogy az adott egyén számára jó vagy rossz az a változás, amit az egész reform tartalmaz, mert ez nagyon sok mindentõl függ, de ezt a sok mindent viszont a törvény megmondja.
Arra kérem befejezésül képviselõtársaimat, hogy gondolkodjunk felelõsen errõl a kérdésrõl, mert nem a mostani kormánypárt és ellenzék vitája ez, hanem a jövõ vitája. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)