DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselõtársaim! A vitát hallgatva refrénszerûen visszatért az a gondolat, hogy a nyugdíjreform törvénytervezetének kidolgozásakor nem eléggé megalapozottan tevékenykedtek az elõterjesztõk. Pedig a társadalombiztosítási nyugellátás törvényjavaslatához - mint ahogy már kétperces hozzászólásomban is mondottam - sok tanulmánnyal, információval rendelkezünk. A nemzetközi információk, tanulmányok mellékletét - ismételten hangsúlyozom - huszonöt szakkönyv támasztja alá, és ezen szakkönyvek címeit a kiadványokban megjelenítik. Ezen szakkönyveknek utána lehet nézni, és idõt lehet rá fordítani.
A Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium nyugdíjmunkacsoportja olyan háttér-információkat állított össze, amelyek segítségével az egyéni életpálya-vizsgálatokat, a makrogazdasági számításokat és az Európai Unió nyugdíjrendszerét is áttekinthetjük. Mindezek mellett más információkkal is rendelkezünk, ezért megalapozatlanok azok az állítások, amelyek szerint a törvényjavaslathoz a tisztelt Háznak nincs elegendõ háttéranyaga. Azt elismerem, hogy ezen jelentõs információmennyiséget nem könnyû feldolgozni, de a téma fontossága megköveteli tõlünk, hogy ezen információmennyiséget valóban feldolgozzuk.
Gondolataim kifejtéséhez ezen kívül más kutatók tanulmányait is felhasználtam, és a '70-es, '80-as években jómagam is végeztem olyan szociológiai vizsgálatokat, amelyek az idõskorúak életmódjával vannak kapcsolatban. A társadalombiztosítási rendszer helyzetét befolyásolják a demográfiai problémák, a munkanélküliség, a lakosság egészségi állapota, az oktatási idõ hossza, az aktív és inaktív népesség aránya és az infláció mértéke is. Most még látókörünkön kívül esik, de a jövõben egyre inkább számolni kell a be- és kivándorlás arányával, annak változásával is. Jól tudom, hogy ezek a felsorolt tényezõk nem egyforma súllyal hatnak a nyugdíjrendszer reformjára, de valamennyi tényezõt figyelembe kell venni.
Mindezen tények igazolják, hogy a törvényjavaslatot összeállítóknak igen sok tényezõvel kellett dolgozniuk. Ezek összhatását a társadalombiztosítási rendszerre kimutatni igen idõigényes, ezért csak a demográfiai helyzetet emelem ki az alábbiakban.
A népesség elöregedése nem magyar jelenség. A parlamentben számtalan esetben folyt napirend elõtt és más esetekben a vita, hogy Magyarországon a népesség elöregedik. Ez sajnos mindegyikõnk számára szomorú tény, de nagyon sok szakanyag, szakirodalom foglalkozik ezzel a témával, és bebizonyítja, hogy a népesség elöregedése nemzetközi szinten és a fejlett országokban jelentkezõ dolog. Hugnes de Jouvenel "A demográfiai elöregedés" címû mûvében rámutat, hogy az OECD-országok demográfiai fejlõdését két tényezõ jellemzi. A neves francia kutató munkája 1986-87-ben jelent meg, és ezt a két tényezõt úgy fogalmazza meg, hogy egyrészt a '60-as évektõl kezdõdõen minden iparosodott országban csökkent a termékenység, a szülések száma - ennek szintje 1986-ban alig lépte túl a népesség újratermelésének mértékét -, ugyanakkor megnõtt a hosszú életkor valószínûsége, csökkent a csecsemõkori halandóság. Mindezek - állítja a nevezett szerzõ - a népesség elöregedéséhez vezetnek.
Azt mondja, hogy 1980-ban az OECD-országokban az idõsek aránya - a francia szerzõ a 65 év felettieket veszi az idõsek közé, habár a KSH számításai szerint nálunk az öregedés a hölgyeknél 76 éves korban, a férfiaknál 75 éves korban kezdõdik; ezért irigylem a hölgyeket (Derültség.) - 11,6 százalékot tett ki. Az ENSZ elõrejelzése szerint azonban 2025-re ez 17,4 százalék lesz. Ez durván egy 50 százalékos emelkedésnek felel meg. A kutató megfogalmazza, hogy az idõsek eltartásához szükséges összegek olyan mértékben növekednek, amelyek felvetik, hogy lehetséges-e az aktív keresõkre épülõ kirovó-felosztó társadalombiztosítási rendszer fenntartása. Ezt a kérdést nekünk is, a törvényhozóknak is fel kellett tenni.
Az ugyanis nem járható út, hogy a járulékokat növeljük, hiszen ez emelné az élõmunka költségét, csökkentené a foglalkoztatottságot, a kibocsátást, és csökkenne a gazdaság versenyképessége is; ugyanakkor emelkedne a feketegazdaságba menekülõk száma, így visszaesne a járulékfizetõk száma is. Hosszú távon valószínû, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a járulékok csökkentése - ugyanúgy, mint az adók csökkentése - nem emeli-e majd a járulékbefizetési összeget, azt hiszem azonban, hogy a jelenlegi kényszerhelyzet, a jelenlegi pénzügyi-fiskális feszültségek ezt a gondot a késõbbi idõre teszik. Azonban az egypilléres nyugdíjrendszert eltörölni megbocsáthatatlan bûn lenne, hiszen a társadalombiztosítási nyugdíj jelentõs elõnyei közismertek: ezzel a szolidaritást és a teljes lefedettséget lehet biztosítani.
Hazánkban a szolidaritásnak, a közös, kölcsönös kötelesség- és segítségvállalásnak mély társadalmi gyökerei vannak. Közgazdászok, így Nobel- díjas közgazdászok is már régen bebizonyították, hogy egy ország fejlõdését a hagyományok, szokások, a hosszú idõ alatt kialakult erkölcsi normák jelentõsen befolyásolják. Az új társadalombiztosítási rendszer kidolgozásakor is alapvetõ tényezõnek tartom azt, hogy a nyugdíjazást nem szabad csak hagyományos biztosítási üzletként felfogni, a nyugdíjazás ugyanis szociális kérdés is. Ezért a távoljövõben is a kirovó-felosztó rendszer legyen a meghatározó tényezõ. Ennek az elõterjesztés megfelel.
(13.50)
Ebbõl következik, hogy a jó nyugdíjrendszer kialakítása nemcsak pénzügyi, fiskális tényezõk elemzését igényli, hanem az idõsek életmódjának, fogyasztásának, tevékenységének vizsgálatát is. Ez elképzelhetetlen a társadalomkutatók tevékenysége és a döntéshozók erre épülõ elemzése nélkül.
A kirovó-felosztó rendszer elsõdlegességét támasztják alá az Európai Unió államai is, ahol 1994-ben a folyósított nyugdíjak forrásai közül az összes kifizetett nyugdíjak százalékában az elsõ pillér, tehát a kirovó-felosztó rendszer - azért mondom, hogy kirovó-felosztó, mert elõször kirójuk, és utána osztjuk fel, de lehet, hogy ez mindegy - az Unió államaiban 88,8 százalékot, a kiegészítõ pillérek 7,9 százalékot és az egyéb források 3,3 százalékot tettek ki. Ha a fejlett országokban, ahol korszerû a piacgazdaság, így a tõkehasznosítás is biztonságosabb, mint nálunk, nem meghatározó a kiegészítõ pillér, akkor hazánkban még inkább indokolt a tõkefedezeti magánnyugdíjrendszer 6-7 százalékos aránya, de legalább ennyire fontos a rendszer mûködésének jó megalapozása is, mármint a tõkefedezeti rendszer mûködésének megfelelõ megalapozása.
Helyénvaló a törvénytervezetben a többoldalú garanciarendszer kidolgozása, ennek kapcsán a garanciaalap létrehozása, a pénztári vagyonkezelés, a pénztárak mûködésének szakmai és pénzügyi feltételeinek törvényes szabályozása, a pénztárak szövetségének és az állami felügyelet pénztárakat ellenõrzõ tevékenységének megvalósítása. Azt is támogatni lehet, hogy a törvényjavaslatban a Pénztártanács a gazdasági eredmények alapján évente elõre egy minimális hozamkövetelményt határoz meg a pénztárak számára, és a hozamingadozási tartalék képzésére kötelezi azokat. Ezt azért hangsúlyozom, mert a vita során a kiegészítõ pillérrel kapcsolatban nagyon sok gond merült fel, és azt hiszem, hogy a törvénytervezetbe nagyon sok biztosíték épül be a kiegészítõ pillér kapcsán. Mindezen törvényjavaslatok helyénvalók, hiszen a befektetések kockázattal járnak.
A nyugdíjpénztárak nagy dilemmája valószínûleg az lesz, hogy megbízható befektetések nem mindig hoznak megfelelõ jövedelmet. Ez viszont nagyobb kockázatra ösztönözheti a pénztárakat. Ezért igen fontos követelmény a kockázat ellenõrzése. A fejlett országokban sok intézmény kockázatmentes befektetésnek tartja a kötvényeket, ami nem minden esetben helytálló. Azokkal a szakemberekkel viszont egyet lehet érteni, akik azt állítják, hogy a diverzifikáció csökkenti a kockázatot, vagyis ha különbözõ ágazatokban és országokban fektetik be a tõkét, a kockázat annál kisebb. Ez különben a bankok mûködésének mechanizmusára is érvényesíthetõ.
A törvényjavaslat értékelésekor célszerû figyelembe venni azt is, hogy a jól kidolgozott és megvalósított, több pillérre épülõ nyugdíjreform nagyobb biztonságot jelent az egyének számára, és ez a biztonság csökkentheti az önkéntes megtakarítási rátát is. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a legnagyobb nyugdíjtartalékkal rendelkezõ országok - például az Egyesült Királyság és az USA - a legalacsonyabb lakossági megtakarítási rátával rendelkeznek, mert biztonságban érzik magukat.
Az elmondottak alapján úgy gondolom, hogy hazánkban a nyugdíjasok biztonságát csak akkor lehet megvalósítani, ha a nemzeti szolidaritást kifejezõ elsõ pillér marad a meghatározó tényezõ, és ezt csupán kiegészíti a többi pillér.
Az egyik amerikai szenátor mondta, amit én a mellékletekbõl vettem át: a társadalombiztosítás átalakítás olyan, mint a politikai öngyilkosság. Ha azonban ezt jól megvalósítjuk, akkor elkerüljük ezt az öngyilkosságot és megerõsítjük a politikai elképzeléseinket. Ezt a változást a jelenlegi feszítõ körülmények között feltétlenül végre kell hajtani.
Széchenyi István "Intelmek Béla fiamhoz" címû könyvében, amit 1857 novemberében fogalmazott meg Döblingben, a következõket mondja: "A politikában, az orvostudományban, a gazdaságban változatlansággal kérkedni merõ ostobaság." Ezt az ostobaságot ne kövessük el!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldali padsorokban.)