GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnöknõ. Hölgyeim és Uraim! A mostani lehetõséget arra szeretném fölhasználni, hogy a mai napon a vitában elhangzott néhány gondolatra reflektáljak. Elõször is szeretném nyilvánvalóvá tenni, amit evidenciának tartottam, de ezt többen megkérdõjelezték; tehát szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy a magam részérõl semmiképpen nem gondolom a beterjesztett javaslatot minden lehetséges javaslat legjobbikának. Azt gondolom, hogy ezzel így vannak a többi kormánypárti képviselõk is, vagy többségünk így van vele.
Több okból is azt gondolom, hogy nem ez a létezõ legjobb javaslat. Részint azért, mert nem gondolom magunkról azt, hogy csalhatatlanok vagyunk, és a lehetõ legjobb dolgot tudjuk kiizzadni; részint pedig azt gondolom, az elõterjesztés során, ami igen hosszú ideig tartott, nagyon sokan tettek hozzá, és a benyújtott törvényjavaslat bizonyos kompromisszumokat tükröz, ezért mindenki eltérõen ítéli meg, hogy éppen az a kompromisszum, ami ebben a csomagban megjelenik, mennyire fejezi ki az õ egyéni ízlését, meggyõzõdését, elképzeléseit, illetve mennyiben tér el attól. Szeretném egyértelmûvé tenni, hogy a hozzáállásunk mindenképpen ez, és nem abból a megközelítésbõl kívánok érvelni a jelenleg beterjesztett törvénycsomag mellett, hogy ennél jobb nem létezik, hanem a mellette szóló pozitívumokat szeretném elmondani, illetve keresem azokat az elemeket a kritikus hozzászólásokban, amelyek meggyõznek arról, hogy abban az irányban valóban módosítani érdemes ezt a javaslatcsomagot.
(15.30)
A mai hozzászólások során Pusztai Erzsébet képviselõnõ fölvetette azt a kérdést - mint õ mondani szokta: õ mindig kérdez, kérdéseket tesz fel, nem pedig állít - a mai napon azt a kérdést vetette fel, meggondolta-e azt a kormány és végzett-e erre számításokat, hogy a kötelezõ tõkefedezeti elemet csak a vállalkozói körre nézve vezetné be, míg a bérbõl és fizetésbõl élõk továbbra is a felosztó-kirovó rendszer részesei maradnának.
Úgy gondolom, ez a kérdésfelvetés igazán úgy logikus, ha azt mondjuk, hogy nem a bérbõl és fizetésbõl élõket állítjuk szembe a vállalkozói, tulajdonosi körrel, hanem a közalkalmazottakat, a köztisztviselõket, a fegyveres testületek tagjait, egyszóval az állami alkalmazottakat ragadjuk ki ebbõl a rendszerbõl, és ezzel szemben fogalmazzuk meg a nem állami alkalmazottak körét. Ilyen módon vethetõ fel igazán értelmesen az a kérdés, hogy kell-e az állami alkalmazottaknak is kötelezõen tõkefedezeti pillérbe menniük, vagy pedig rájuk nézve elõnyösebb, jobb megoldás egy megreformált felosztó-kirovó rendszer.
Azért itt érdemes meghúzni a határt - és itt implicite persze azt állítom, hogy végiggondoltuk ezt a lehetõséget, vagy legalábbis gondolkodtunk ezen a lehetõségen -, tehát azért itt érdemes meghúzni ezt a határt, hiszen a reform egyik célja az, hogy megváltoztassa azt az érdektelenséget, amely ma az úgynevezett szolidaritási rendszer mûködéséhez kapcsolódik, azt az érdektelenséget bontsa meg, amely ma a járulékfizetõk részérõl fennáll a tekintetben, hogy részt vegyenek egyáltalán ebben a nyugdíjrendszerben. Meg kell bontani azt a közös érdekeltségét a magánmunkáltató és az õ alkalmazottja, fizetésbõl élõ munkavállalója között, amire a mai vitában is többen utaltak, hogy járulékfizetés elkerülésével jelentõs összegek vándorolhatnak adott esetben közvetlenül kézbõl zsebbe. Itt mindenképpen érdemes egy olyan új típusú rendszert megfogalmazni, ami, ha nem is jelent járulékfizetési érdekeltséget - és ezt is világossá szeretném tenni, nem hiszem azt, hogy a járulékfizetésben érdekeltté lehet bárkit is tenni, mert azzal, hogy azt ígérem neki, minden, amit befizet a rendszerbe, minden pénz az övé lesz a hozamokkal növelve, 40 év múlva, még ez sem jelent igazán érdekeltséget azzal szemben, hogy most közvetlenül a zsebébe teheti a pénzt, és most az övé. Pozitív oldalról tehát igazán érdekeltséget teremteni nem lehet egy járulékfizetés mellett, legfeljebb negatív oldalról, hogy kemény szankciókat helyezek kilátásba akkor, ha valaki nem vesz részt ebben a rendszerben; tehát nem érdekeltséget teremt, de mindenképpen csökkenti az ellenérdekeltséget. Ma a totális ellenérdekeltség van a résztvevõ felek részérõl abban, hogy részt vegyenek a rendszerben; csak amit kikényszerít a törvény és számon kérni képes rajtuk a törvény, addig a mértékig vesznek benne részt, és amit nem tud kikényszeríteni a törvény, abban egészen minimális módon vesznek részt. Itt érdemes tehát mindenképpen olyan új rendszerben gondolkodni - és ennek felel meg a tõkefedezeti pillér is -, amely csökkenti ezt az ellenérdekeltséget és nem teszi egyértelmûen érdekeltté a résztvevõket abban, hogy kijátsszák ezt a rendszert.
Ami a közalkalmazottakat, a köztisztviselõket, tehát az állami alkalmazottakat illeti, azt gondolom, két ok miatt nem érdemes az õ számukra külön, csak az õ számukra mûködõ felosztó-kirovó rendszert mûködtetni és nem megnyitni számukra a tõkefedezeti pillért. Az egyik egy praktikus technikai megfontolás, ami lehet, hogy áthidalható, de azt gondolom, nagyon bonyolultan és nagyon szofisztikált rendszerben kellene ezt megoldani. Ez pedig az, hogy a közalkalmazott, a köztisztviselõ egyik évben még közalkalmazott, másik évben kilép ebbõl a szektorból, majd megint visszalép, elég nagy az ingázás, az átjárás az egyes rendszerek között. Ennek a nyomon követése a nyugdíjrendszerben valószínûleg feleslegesen terheli vagy bonyolítja az elszámolási rendszert, nehezen követhetõvé teszi; pont azt az elõnyét csökkenti az új rendszernek, ami az átláthatóságot javítja jelentõsen a jelenlegi rendszerhez képest. A másik inkább elvi megfontolás, nevezetesen azt gondolom, méltánytalan lenne az állami alkalmazottak körével szemben, ha õket kizárnánk abból a választási lehetõségbõl, hogy õk is részt vegyenek a tõkefedezeti pillérben, õk is választhassák ezt a rendszert, ha úgy kalkulálnak és úgy ítélik meg, hogy számukra ez elõnyösebb, mint a jelenlegi rendszer.
Itt szeretnék utalni arra a felvetésre is, mert különbözõ megfogalmazásokban hangzott el részint úgy, hogy ne tegyük kötelezõvé az elsõ munkába lépõknek sem, hogy a tõkefedezeti pillérben részt vegyenek; illetve bizonyos ellenzéki pártok fogalmaztak úgy, hogy csak a szabadon választható tõkefedezeti pillért támogatják és nem pedig a kötelezõ érvényût. Lehet, hogy nem jól értettem, de én úgy értettem az eddigi vitákból, és akkor ezt a késõbbiekben jó lesz pontosítani, hogy nem teljesen ugyanarról a javaslatról van szó. Vannak, akik azt mondják, hogy hiszen létrejött már az önkéntes nyugdíjbiztosítási rendszer, lehet belépni az önkéntes pénztárakba és ezen keresztül részt venni egy tõkefedezeti nyugdíj-elõtakarékossági rendszerben, ha valaki erre vállalkozik, ez megteremtette a választható részét mindenki számára a tõkefedezeti pillérnek, míg a mai kötelezõ rendszer teljes egészében legyen ettõl független és teljes egészégében az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer javított, megreformált változatát jelentse. Ezzel szemben van az a javaslat, amely azt mondja, hogy ne tegyük kötelezõvé az elsõ munkába állók számára sem a tõkefedezeti pillér választását, az nem ezt mondja, hiszen õ azt mondja, hogy a kötelezõ elemen belül, a kötelezõ részen belül adjuk meg a választási jogot az elsõ munkába állónak is, hogy melyik rendszert választja: a felosztó-kirovó rendszert vagy a tõkefedezeti rendszert. Ezenkívül van még az önkéntesen választható biztosítások, elõtakarékosságok rendszere, amelyekrõl nem szól ez a javaslat.
Amelyik javaslat azt mondja, hogy csak választható formában kerüljön kapcsolatba az ember a tõkefedezeti pillérrel, az azzal érvel, hogy ha állami kényszert alkalmazok valakivel szemben, hogy egy megtakarítási formát válasszon, akkor amögé komoly állami garanciákat kell állítani, mert ha ezt nem teszem, akkor erkölcstelen az a rendszer, amely az állampolgárt olyan megtakarításba kényszeríti, amelynek mondjuk a reálértékét nem tudja garantálni idõs korban, hogy azt valóban vissza is fogja kapni.
Itt azonban van egy fontos különbség, amelyre szeretném felhívni a figyelmet. Ez a javaslat, amely a benyújtott törvényjavaslatban van, olyan járulékkal kapcsolatban kötelezi az állampolgárt, illetve bizonyos körét az állampolgároknak, más körének pedig választhatóvá teszi a tõkefedezeti pillérben való részvételt, amely az állampolgár számára eddig nem jelentett pénzt. Nem létezõ pénzzel, az állampolgár számára nem létezõ pénzzel vehet részt ebben a tõkefedezeti pillérben. S ez egészen más dolog, mintha az eddigi fizetésébõl kötelezném arra, hogy bizonyos részt fordítson kötelezõ megtakarításra.
Mirõl van szó? Arról van szó, hogy ma mint munkavállalók, valamennyien fizetjük a nyugdíjbiztosítási járulékot, fizeti utánunk a munkáltató is, de azt most nem veszem figyelembe, hiszen a saját egyéni járulékommal válok részesévé a tõkefedezeti pillérnek. Ma fizetem a nyugdíjjárulékot anélkül, hogy az általam fizetett nyugdíjjárulékra összegszerûen bármiféle garanciát nyújtana nekem az állam.
(15.40)
Ma a nyugdíjjárulékom számomra nem egy általam önként befizetett pénz, számomra meg sem jelenik, csak a fizetési cédulán mintegy levont tétel jelenik meg, nem rendelkezem vele, nem döntök vele szabadon, semmiféle játékterem nincsen ezzel. Az állam kötelezõen levonja az én juttatásaimból, és még csak azt sem mondja, hogy ezt az összeget valamikor meg fogom kapni; nemhogy a hozadékáról nem beszél, de arról se beszél, hogy ezt az összeget meg fogom kapni.
Amire a képviselõ úr utal, hogy a '75. évi II. törvényben milyen garancia van, az pusztán arról rendelkezik, én ezzel a járulékfizetéssel jogosulttá válok arra, hogy majd valamilyen összegû nyugdíjat kapjak; aminek nincsen konkrét forintösszefüggése azzal, hogy az életem során összesen hány forintot fizettem be, annak az adott évben éppen esedékes hozamokkal növelt összege mennyi lenne, és akkor ezt kellene nekem megkapni. Ez a két dolog nincsen kiszámítható módon összekapcsolva.
Ezzel szemben amikor én szabadon döntök arról, hogy ezzel a pénzzel részt veszek egy tõkefedezeti elemben, és oda befizetem ezt a pénzt, akkor az elõttünk lévõ törvényjavaslat garanciákat nyújt nekem arra, hogy ezt az összeget nyugdíj formájában meg fogom kapni, és még bizonyos korlátozott mértékû hozamgaranciát is vállal e tekintetben, tehát vannak rá megfogalmazott állami garanciák, amik összegszerûen, forintosítva összekapcsolják az általam befizetett járulékot a késõbb élvezett vagy megkapott nyugdíjjal.
Ami a választási lehetõséget illeti az elsõ munkábaállók kapcsán: én azt gondolom, amellett, hogy ezt a részét itt valóban érdemes lehet újból megfontolni, hogy kötelezem-e az elsõ munkábaállót vagy nem kötelezem, hogy részt vegyen. Miközben meggyõzõdésem, hogy minden valószínûség szerint jobban jár az elsõ munkábaálló, hogyha ezt a rendszert választja, de lehet, hogy ez egyébként egy liberális álláspont; lehet, hogy nem kell kötelezni a jóra az állampolgárt, ha õ akarja, a számára kedvezõtlenebbet is választhassa majd. A tényleges választási lehetõség ott van, hogy különbözõ pénztárak között tud választani.
A törvény tehát biztosítani fogja a számára azt, hogy több nyugdíjpénztár mûködjön a piacon, hogy ezek a nyugdíjpénztárak azonos módszerrel számítsák ki a tevékenységük eredményét, és ezáltal összehasonlíthatóvá váljanak az egyes pénztárak által felmutatott pénzügyi eredmények, teljesítmények; és ez alapján választási lehetõséget biztosít az állampolgárnak, hogy közbeavatkozzon, elvegye onnan a pénzét, áttegye másik pénztárba, hogyha kedvezõbbnek látja, tehát õ maga is aktív részese lehet ennek az elõtakarékossági rendszernek, magának is megvan a lehetõsége, hogy közbeavatkozzon akkor, ha úgy ítéli meg, hogy az általa megbízott pénztár nem megfelelõ gondos gazdája az õ megtakarításainak.
És ne felejtsük el - ami nagyon elfelejtõdik a hozzászólásokban -, hogy az állampolgár, a pénztártag a tulajdonosa ezeknek a pénztáraknak, és maga a pénztár az, ami a tulajdonosai érdekében a legelsõ - hogy úgy mondjam - szakmai szûrõt vagy ellenõrzést végzi, hiszen nem maga a pénztár kezeli a rá bízott vagyont, hanem a pénztár bíz meg vagyonkezelõ szervezeteket, amelyek egymással ugyancsak a piacon versenyezve fel tudnak mutatni valamilyen pénzügyi eredményt a tevékenységük során. A pénztár a tagok érdekképviseletében az elsõ szint, amelyik valóban szakmai módon képes mérlegelni, hogy azt az alapkezelõt vagy egy másik alapkezelõt bízzon meg, õ az, aki legelõször közbeavatkozik akkor, ha a pénztártag érdekeit csorbítva látja. Ha úgy tetszik, akkor azt kell mondanom, hogy többszintû garanciarendszer védi az állampolgárt. És ezek alapján mindenképpen azt kell mondanom, hogy nagyobb garancia van vagy lesz, hogyha elfogadja a tisztelt Ház a törvényjavaslatot. Nagyobb garancia lesz a tekintetben, hogy a tõkefedezeti pillérbe befizetett összeget az állampolgár vissza fogja kapni, mint amit a mai garancia jelent a tekintetben, hogy az általunk befizetett nyugdíjjárulékot valóban élvezni fogjuk nyugdíjasként.
Felmerült a mai vitában egy olyan kérdés is, hogy igazából egy ilyen rendszer akkor mûködik jól - és ezt megintcsak megfontolandó felvetésnek tekintem -, hogyha az országban fejlett tõkepiac mûködik. Ez persze természetesen így van, hiszen ekkor tudom elvárni azt, hogy valós, választható befektetési alternatívák legyenek, és a vagyonkezelõk ne legyenek bekényszerítve egytípusú vagyonfelhasználásba, vagyonkezelésbe, hiszen akkor nem nagyon különbözne a helyzetük a mostani monopol pénzkezelõtõl. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ilyen szempontból is megfelelõ pillanatban tesz javaslatot a kormányzat a nyugdíjreformra. Hiszen emlékezzünk rá, hogy a tavalyi év õszén fogadta el az Országgyûlés az értékpapírtörvényt, ami többek között jelentõs mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság értékpapírosodjon; a 200 millió forintnál nagyobb mértékû kibocsátást megvalósító gazdasági társaságok számára kötelezõ érvénnyel írja elõ, hogy kezdeményezniük kell a papírjaik tõzsdére való bevezetését, ami azt jelenti, hogy feltehetõen ennek a folyamatnak az eredményeképpen a magyar gazdaság értékpapírosodottsága a következõ években jelentõs mértékben fog elõrehaladni, bõvülni. Miközben tehát növekednek a tõkefedezeti pillérben felhalmozott megtakarítások, aközben ezzel azonos mértékben, de hitem szerint talán gyorsabb ütemben - az elsõ idõszakban mindenképpen, aztán késõbbre nem merek jósolni - nõ a magyar gazdaság értékpapírosodottsága, ami valóságos választási lehetõséget kínál az egyes alapkezelõknek.
Még egy dologra szeretnék utalni: természetesen a vitákban állandóan visszatérõ elem az, van-e vagy nincsen tényleges gazdaságélénkítõ hatása annak, hogy a tõkefedezeti pillérben megtakarítások halmozódnak fel. A fõ állításom ezzel kapcsolatban - és látom, hogy az idõm végére értem -, hogy olyan értelemben nincsen gazdaságélénkítõ hatása, hogy ez váltaná ki a gazdasági növekedést, és nem is várjuk tõle, hogy önmagában a tõkefedezeti pillér gazdaságélénkítõ hatású legyen. Amit várok tõle, az az, hogy egy olyan intézményrendszert hoz létre, amelyik a megtakarítási struktúrát átalakítja a gazdaságban, amelyik rövid távú megtakarításokat egy intézményrendszeren keresztül hosszú távú megtakarításokká alakít. Ezért egy egyébként a növekedésnek kedvezõ gazdasági környezetben megfelelõ finanszírozási forrást képest biztosítani a hosszú távú hitelszükségletet (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret lejártát.) vagy hiteleket igénylõ beruházások számára, és ezáltal közvetett módon hozzájárul a gazdasági növekedéshez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)