DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Másodszor van alkalmam felszólalni ennek a törvénycsomagnak a vitáján. Az elõzõ felszólalásomban két kérdésrõl beszéltem. Elõször arról, hogy a nyugdíjrendszer reformja egy hosszú folyamat, amelynek csak igen kis része a jelenlegi parlamenti vita. Ebben a folyamatban nagyjából egyetértés alakult ki a szükséges változtatások irányairól, és ezt az egyetértést fejezte ki a 60/1991. országgyûlési határozat. Azt állítottam és megpróbáltam bizonyítani, hogy a benyújtott törvénycsomag lényegében az 1991-es országgyûlési határozatot valósítja meg egy jelentõs eltéréssel, a kötelezõ magánbiztosítás intézményével.
A második témakör, amirõl szóltam, a kötelezõ magánbiztosítás. Szándékom szerint - mérlegelve a mellette és ellene szóló érveket - nem akarom mindezt megismételni, csak egyetlen megjegyzéssel egészítem ki érveimet arról, hogy miért nem elég az önkéntes magánbiztosítás, mi indokolja emellett a kötelezõt is. Errõl több mindent elmondtam, de egyetlen érvet hozzátennék még. Azt hiszem, hogy az önkéntes biztosítás, az önkéntes magánbiztosítás inkább tisztán piaci jellegû. Aki megengedheti magának, aki ehhez megfelelõ jövedelemmel rendelkezik, az megvásárolja a nyugdíjas éveire szóló többlet biztonságot.
Az önkéntessel szemben a kötelezõ magánbiztosítás is piacibb, mint a felosztó-kirovó rendszer, mert a megtakarítások pénztõkeként mûködnek. És ha elfogadjuk a piacgazdaság mûködésének logikáját, azt is el kell fogadni, hogy a befektetett tõke valószínûleg nyereséget hoz a pénztárak tagjainak, tehát a tulajdonosoknak. Szóval a kötelezõ magánbiztosítás is piaci logikán alapul egyrészt. Másrészt azonban közelebb áll ahhoz, amit szociális piacgazdaságnak nevezünk, mivel a lehetõ legszélesebb a résztvevõk köre, és a lehetõ legszélesebb kör osztozik a profitban, a tõke hozamában, nem csupán egy szûk, kiváltságos réteg, mint az önkéntes magánbiztosításban - legalábbis megvan erre az esély.
Ma elsõsorban a szolgálati idõrõl és a hozzá kapcsolódó nyugdíjskála változásairól kívánok szólni. Azért errõl, mert ez az, ami a legnagyobb mértékben érinti a nyugdíjarányokat, a megállapított nyugdíjak összegét, tehát a belsõ struktúráját alapvetõen átrendezi.
Az 1970. évi II. törvény, a hatályban lévõ törvény alapján évtizedekig a szolgálati évek értékében közel hétszeres volt a különbség. A szolgálati idõ elsõ tíz évében minden megszerzett év után a havi átlagkereset 3,3 százalékára vált jogosulttá a biztosított, de a 32. év után már minden év csak fél százalékot ért. Ez azt jelentette, hogy attól, aki sokáig dolgozott és fizette a járulékot 30-40 évig, elvették egy részét annak, amit járulékaival megtakarított, és odaadták annak, aki csak kevés szolgálati idõt szerzett, kevés járulékot fizetett, így csak keveset tudott megtakarítani. Ez a szociálpolitika összekeverése volt a társadalombiztosítással.
(16.10)
Némi korrekcióval ma is ez a rendszer mûködik, és a tervezet szerint mûködni fog 2008. december 31-ig.
Mi lesz 2009. január 1-jétõl? Az elõzõ parlamenti ciklusban a pártok egyetértésével elfogadott 60/1991. OGY határozat kimondja, hogy lineáris nyugdíjskálát kell alkalmazni, és a keresetek degresszív beszámítását fokozatosan meg kell szüntetni. Pontosan ez van a tervezetben. 2009. január 1- jétõl a szolgálati idõ minden éve ugyanannyit ér. Annak, aki kizárólag a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerben fizetett járulékot, annak minden év 1,65 százalékot ér. Ha meggondoljuk, hogy mit fejez ki a nyugdíj, és mire ösztönöz, akkor a nyugdíj kifejez egy hosszú - általában vagy jó esetben hosszú -, szorgalmas munkával telt életet; és erre is ösztönöz egy jó nyugdíjrendszer. A lineáris skála ezt a követelményt teljesíti, tehát hosszú, szorgalmas, munkában töltött életre ösztönöz. Eddig rendben is lenne.
Most elmondanám a problémámat a két skála egyik napról a másikra történõ megváltozásával kapcsolatban. 2008. december 31-ig úgy megyünk nyugdíjba, hogy a jelenlegi skála van érvényben, amiben például a 20 éves minimális szolgálati idõ 53 százalékot ér, 2009. január 1-jétõl az új skála szerint ez már nem 53, hanem 33 százalék. Ez rendben is lenne, mert azt mondjuk, hogy a kevés szolgálati idõ kevesebb elismerésben részesüljön, és bármely év ugyanannyit érjen. De ha azt nézzük, hogy a 40 év a jelenlegi korrekciós, tehát nem az eredeti 1975. évi II. törvény alapján, hanem a jelenlegi korrigált nyugdíjskálában 2008. december 31-éig a 40 év 80 százalékot ér, az átlagkereset 80 százalékát; az új skála január 1-jétõl már a 40 évet csak 66 százalékkal ismeri el. Igaz, ugyanakkor megszûnik a keresetek degresszív beszámítása. De ez fokozatosan, nem egyik napról másikra történik.
A nyugdíj kiszámítása a bruttó jövedelem alapján történik, az átlagkereset maximum kétszeresének alapján. Várható a jelenlegi valorizálásnak a hiányossága, illetve az, hogy a nyugdíjazást megelõzõ negyedik évtõl visszafelé '88-ig elért keresetet valorizálják a nyugdíjazás elõtti második év keresetére, és ez a magas inflációnál nagyon nagy veszteséget okoz. '91-97 között az induló nyugdíjak nagy veszteségét ez okozta. Tehát feltehetõ - és ebben bizton elég jó alappal reménykedhetünk -, hogy sokkal kisebb lesz az infláció, tehát a nyugdíjasoknak fokozatosan az is sokat fog számítani az induló nyugdíjaknál, hogy a továbbra is megmaradó valorizációs rendszerrel nem veszítenek annyit, sokkal kisebb a veszteség. Ennek ellenére egyik napról a másikra a skála változása számomra nem megnyugtató abból a szempontból, hogy a magas szolgálati idõvel, közel azonos keresettel nyugdíjba menõk közel azonos nyugdíjat fognak kapni. Ezt már a mi vezérszónokunk, Csehák Judit is említette, hogy ezen még gondolkozni kell, és egy megfelelõ megoldást kell találni arra, hogy kiküszöböljük ezt a várható zökkenõt.
Szeretnék szólni a minimális szolgálati idõrõl azért, mert itt félreértések vannak. Tegnap olyan felszólalás is elhangzott, amelyik szerint most kerül bevezetésre a 20 év minimális szolgálati idõ, ami alapján nyugdíjra válik jogosulttá az állampolgár. Újra elmondanám, hogy 1980-ban, tehát 17 évvel ezelõtt született döntés arról, hogy 1990-tõl 20 év az a szolgálati idõ, amivel nyugdíjjogosultságot szerzünk. Ez a legkevesebb szolgálati idõ. Ez '91. január 1-jétõl úgy változott, hogy 10 évvel résznyugdíjat lehetett szerezni, '93 közepétõl már csak 15 év és 20 év közötti idõvel lehetett résznyugdíjat szerezni, és ez így lesz 2008. december 31-ig. 2009. január 1-jétõl viszont megszûnik a résznyugdíj, a 15 és 20 év közötti szolgálati idõvel szerezhetõ nyugdíj.
Én csak ismétlem vezérszónokunkat, hogy ezt is egy kicsit aggályosnak tartom. Az elmúlt években még nõk, férfiak is elég nagy számban, 3-5-7 százalék körüli arányban mentek 15 és 20 év közötti szolgálati idõvel nyugdíjba. Ha azt mondjuk, hogy ezek az emberek 15 év alatt, 16 év alatt vagy 19 év alatt befizettek a társadalombiztosítási nyugdíjkasszába, és ebbõl nem kapnak vissza semmit, ez érzésem szerint túl szigorú szabály. Igaz, megkapják a többiek, akik bent vannak, de nem apellálhatunk a többség önzésére ebben az esetben. Valahol ezt a kérdést sem szabad szerintem lezártnak venni. Akár egy egyösszegû végkielégítés, akár egy másik megoldás valamiféleképpen enyhítené ezt a szabályt.
Kis Gyula képviselõtársam utalt az elõzõ felszólalásomra, amikor azt mondtam, hogy minden gyermek után a szülõ, az anya - meghatározott esetekben az apa - a gyermekek után két év szolgálati idõt szerez. Képviselõtársam azt mondta, igen, de ez olyan két év, ami nem hoz semmit a konyhára, mert nincs mögötte befizetés, tehát üres két év. Én már nem tudtam erre válaszolni, de úgy érzem, hogy képviselõtársam tévedett. Nem arról van szó, hogy ezzel a két évvel úgy hosszabbítjuk meg a szolgálati idõt, hogy ez egyúttal a nyugdíj alapját képezõ átlagkereset kiszámításánál megjelenik a nevezõben osztószámként, és a számlálóban pedig nulla forint jelenik meg, mert nincs jövedelem ebben az idõben; hanem arról van szó, hogy a nyugdíj alapját képezõ kereset kiszámításánál a kereset nélküli éveket nem kell figyelembe venni, de a nyugdíjskálánál már odatesszük, és ez alapján magasabb nyugdíjat kap, most még évenként - ha abba esik bele, amibe viszonylag sokan - 2 százalék, két gyerek után ez 4 százalék. 2009. január 1-je után ez egy gyermek után 3,3 százalék, két gyermek után 6,6 százalék. Örülök, hogy a figyelmemet felhívta, mert ennek alapján hamarabb tisztázni tudunk dolgokat.
Még két dologhoz szeretnék hozzászólni - már nem a szolgálati idõrõl van szó. Surján képviselõtársam tegnap azt mondta - hivatkozva arra a nagyon szívszorító demográfiai prognózisra is, ami szerepel az elõterjesztésekben -, hogy a nyugdíjat valahol direkt kapcsolatba kellene hozni a megszületõ gyermekekkel. Ez egy elgondolkoztató dolog, van valami direkt kapcsolat a megszületõ gyerekek utáni szolgálati idõ és esetleg egyéb kedvezmények között, de hogy erre hogyan épüljön fel egy nyugdíjrendszer, azt jó lett volna, ha kifejti. De én azt hiszem, mi ma még a munka társadalmában élünk, ha ennek jövõje Európában sokszor megkérdõjelezõdik is. És egy nyugdíj igazából ma még nem fejezhet ki mást, csak a munkában való részvételt, annak a hosszát, eredményességét és a befizetett járulékokat. Nem tudom igazán elképzelni, hogy a munka és a járulék, a szolgálati idõ helyett hogyan vennénk figyelembe a gyerekek számát. Persze lehet jobban, de a direktség az egy kicsit...
A másik dolog: egyik képviselõtársnõm, Torgyán Józsefné Cseh Mária hosszú listát sorolt fel arról, hogy milyen szervezetek tiltakoztak a tervezett nyugdíjreform ellen.
(16.20)
Megemlítettem ugyan, hogy jó lenne tudni, mikor és milyen intézkedésekkel szemben, mert akkor én példaként elmondtam, hogy a Nagycsaládosok Egyesülete például tiltakozik az ellen, hogy a nõk megint rosszul járnak, mert alacsonyabb nyugdíjat fognak kapni amiatt, hogy õk hosszabb ideig élnek, tehát nekik hosszabb idõre kell elosztani a nyugdíjat. Valamikor szerepelt egy ilyen elképzelés, de ez nem került be a törvénytervezetbe, nem került a parlament elé. A napokban tiltakoztak; valószínû, hogy még sok ismerethiány és féreértés van a tiltakozások mögött. De annyit még el szeretnék mondani, hogy a tiltakozások jó része még a törvénytervezet benyújtása elõtti idõszakban történt. Részben valóban voltak olyan tervek, ami ellen tiltakoztak, de részben nem egészen megalapozott információk alapján.
Azt szeretném mondani összességében, hogy a tiltakozások is a véleménykifejezések természetes formái. És azt hiszem, hogy ezek is hatottak a nyugdíjtervezet kialakítására, tehát eredményesek voltak, értelmes dolgok voltak. Én nem úgy fogom fel, mint valami elementáris ellenszegülést az ilyen- olyan kormány- és koalíciós többség akaratának, hanem mint egy véleménykifejezést, amit figyelembe vesz a parlament, a kormány, persze addig a pontig, ameddig egy értelmes és finanszírozható nyugdíjrendszerben ezt figyelembe lehet venni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.).