DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõház! Elnézést kérek, hogy még 15 percig visszaélek az önök türelmével. Miután elnök úr meghívására egy egészségügyi világszervezeti delegáció tartózkodik itt a Parlament épületében, amellyel öt órakor találkoznom kell, úgy gondoltam, hogy nem hagyom veszni azt a 15 percet, ami addig még rendelkezésre áll. (Derültség.)
Egyrészt szeretném elmondani, hogy nem kívánok Kis Gyula képviselõ úrral az angyalok nemiségérõl vitatkozni, annál is kevésbé, mert meg vagyok róla gyõzõdve, hogy ha a mennyország valóban mennyország, akkor az angyalok csak nõk lehetnek. (Derültség. - Taps a jelenlévõ képviselõnõk részérõl.) Olyan mennyországba, ahol férfi angyalok is vannak - nota bene, még akár parlamenti képviselõk is -, oda nem akarnék kerülni. (Derültség.) Ez a variáció engem nem is érdekel.
Hogy a tárgyra térjek, hiszen tényleg nem errõl akarok beszélni, ki akarom használni, hogy államtitkár urak még jelen vannak. Miután egy rendkívül hosszú és részletes hozzászólásra készülök a jövõ héten is, úgy gondoltam, hogy helyes, ha legalább ebben a rövid idõben ennek a hosszú hozzászólásnak a vázlatát ismertetem, és szoktatom önöket ahhoz a néhány gondolathoz, amely módosító indítvány formájában meg fog jelenni annak érdekében, hogy valamennyiünk vagy minél több képviselõ számára ez a nyugdíjtörvény elfogadható legyen.
Szeretném felsorolni, hogy melyek ezek a fõbb kérdések. Szeretnék majd beszélni annak az ügynek a rendezésérõl, hogy a tõkefedezeti rendszer bevezetése miatti járulékkiesést hogyan és miként kell elõirányzatként kezelni nem csupán a járulékokról szóló törvényben, hanem a nyugdíjtörvényben is.
Mindenféleképpen megoldandónak tartom az özvegyi nyugdíjminimum kérdését. Erre majd rögtön kitérek, hiszen az 1998-ban fontos intézkedések azok, amelyeket mindenféleképpen meg kell oldanunk.
A gyereknevelés elismerésére fogalmazunk meg a mainál meggyõzõdésem szerint jobb javaslatokat.
A 2000 utáni nyugdíjemelési metódust mi egy másik változat szerint képzelnénk el, nem több pénzbõl, hanem egy biztonságosabb és kiegyensúlyozottabb metódus szerint.
Nagyon fontosnak tartom, hogy megbeszéljük: a 2009 utáni jelentõs szigorításokat - azzal együtt, hogy 2009-ben nem lép be a tõkefedezeti rendszerbõl az életjáradék megszerzésének lehetõsége - hogyan lehet kisimítani. Több változaton gondolkodtam, és egyre inkább az a meggyõzõdésem, hogy csak úgy, ha ezt a 2009-es dátumot az egész törvényben 2013-ra javítjuk. Ezért is gondoltam, hogy sürgõsen elmondom, hogy mielõtt visszautasítják ezeket a javaslatainkat, legyen idõ számolni és gondolkodni.
Fontosnak tartom - több képviselõtársam már elmondta - bizonyos esetekre a végkielégítés fenntartását.
Természetesen egy-két - nem ilyen nagy számú - módosító indítványunk a tõkefedezeti és a felosztó-kirovó rendszer összehangolására is lesz.
Kezdem az elsõvel. A hiányzó vagy a tervezett bevételkiesés meglehetõsen nagyvonalú módon kerül elintézésre a nyugdíjtörvényben, hiszen a törvény azt mondja, hogy a nyugdíjrendszer-tervezet a hiányt elõirányzatként megtervezi, odaadja az állami költségvetés. Ez akár jó is lehetne, hiszen nemcsak a járulékbevétel-kiesés miatti hiányt jelenti, hanem egy belátható hiányt, ami sok minden ok miatt adódhat. Én azonban úgy gondolom, hogy hosszabb távra megnyugtató, és a politikai beavatkozást kevésbé teszi majd lehetõvé, ha azt rögzíti a törvény, hogy az egyéni járulékbevétel-kiesés miatti hiányt biztosítja, mert ezt lehet számszerûsíteni. Ugyanis arra számolni, hogy a következõ évtizedekben ez szufficitet jelentene, a felosztó-kirovó rendszer számára aligha lehet, vagy nagyon csekély mértékben. Azt gondolom, arról lehet rendelkezni, hogy ha szufficit is lenne, akkor ezt nem szabad az ellátások emelésére vagy esetleg indokolatlan fejlesztésekre felhasználni, hanem tartalékolni kell. Inkább ezt a megoldást támogatnám, mint azt, hogy egy biankó felhatalmazást ugyan elfogad a kormány, de ez lehetõséget ad politikai beavatkozásra ennek a tervezett hiánynak akár a tudatos csökkentésére is.
Az özvegyi nyugdíjminimumról elég sok szó esett. Az 1998-ban belépõ intézkedések tulajdonképpen majdnem egyértelmûen teljeskörûen kedvezõek az özvegyek számára, hiszen az alacsony jövedelmû özvegyek esetében fenntartja azt a lehetõséget, hogy az együttfolyósítási összeghatárig kapjanak kiegészítést a férjük nyugdíjából. Ez nem 20 százalék, hanem akár 50 százaléknál is több lehet. Ez nemcsak azokra vonatkozik, akik eddig kaptak az együttfolyósítási összeghatárig, hanem az 50. § (2) bekezdése szerint ezt fenntartja a jövõben megözvegyülõkre is.
Képviselõtársaink többen említették, hogy nem oldja meg '98-ban ez a lehetõség azt a gondot, ami akkor jelentkezik, ha valaki csak az özvegyi nyugdíjból lesz kénytelen megélni 1998 után. Igen, egy bizonyos körben megold lehetõséget, hiszen a tervezett öregkori járadék - meg lehet nézni - összegében szinte semmivel nem kevesebb a ma érvényes özvegyinyugdíj- minimumnál. Azonban én azokkal értek egyet, akik úgy gondolják, hogy megfontolandó, ha valaki özvegyi nyugdíjra jogosult, és csak ebbõl az összegbõl él, akkor ne legyen kénytelen egy szociális segély típusú támogatásért folyamodni, hanem az õ esetükben és még egy másik kategória esetében vagy a minimumot vagy az 50 százalékot tartsuk meg. Hangsúlyozom: arról a nem nagy számú saját jogú nyugdíjjal nem rendelkezõ 67 százalékban rokkant vagy a rá irányadó korhatárt betöltõ személyrõl beszélek, akinek nincs más jövedelme, mint az özvegyi nyugdíj lesz. Nem több pénz, mint az öregkori járadék, mert hiszen az összeg tulajdonképpen azonos, vagy nem sokkal több pénz, de szerintem egy méltóságteljesebb és a biztosítási rendszer logikáját talán jobban követõ megoldás.
Ugyanígy gondot jelenthet, és a nagycsaládosoknak van egy mérlegelendõ javaslatuk: abban az esetben, ha az özvegy 3 éves kornál fiatalabb gyereket nevel, és nem tud miatta elhelyezkedni, akkor ugyan az árvaellátás magasabb lesz a jelenleginél, de az õ esetében esetleg járjon az ideiglenes özvegyi nyugdíj hosszabb ideig, hiszen ezek is azok az esetek, amikor az özvegynek nincs más megélhetési forrása, mint az özvegyi nyugdíj. Ezen a két változaton nagyon komolyan gondolkodunk.
Nekem ennek a megoldása õszintén szólva több problémát vagy gondot jelent, mint annak az ügynek a nyugdíjrendszeren belüli megválaszolása, hogy aki a feléledési idõ miatt nem szerzett özvegyinyugdíj-jogosultságot, az kapjon-e valamilyen nyugdíjat a nyugdíjrendszerbõl. Azon a szabályon ugyanis, hogy maradjon feléledési idõ és hogy az legyen özvegyi nyugdíjra jogosult, aki jogosultságot szerzett az özvegyi nyugdíjra, ezen nem kellene változtatni, mert ez minden nyugdíjrendszer sajátja.
Ismereteim szerint azonban a minisztériumok dolgoznak egy olyan lehetõség kialakításán, amelyik tulajdonképpen az ilyen típusú özvegyinyugdíj- jogosultságot nem szerzett egyedülállóknak 70 éves kor felett - vagy idõs korban - adna egy egyszeri, szociális természetû kiegészítést. Ez tulajdonképpen jobban illik a két rendszer logikájához. Nekem is az a meggyõzõdésem, hogy ezt a sokakat foglalkoztató problémát nem a nyugdíjrendszeren belül kell megoldani, hiszen akkor válaszolnunk kellene arra a kérdésre is, hogy mit fogunk tenni azzal, aki ezután nem szerez - a feléledési idõ miatt - nyugdíjjogosultságot.
(16.50)
Én tehát nem vinnék bele felesleges ellentmondásokat ebbe a rendszerbe. Bár '98-ban jelentkezõ anyagi probléma ez, miután néhány ezer emberrõl van szó, és nem egyszerre lép be, hanem az elhalálozás idejével egy idõben, azt gondolom, hogy mérlegelendõ - még ha anyagi többletet is jelent - ezeknek a hatása.
A gyereknevelés szüléshez kötött elismerésével és két év járulékfizetés nélküli szolgálati idõ adományozásával igazán nehezen barátkozom meg. Sokkal jobb megoldásnak tartanám a nyugdíjrendszer, a biztosítási rendszer szempontjából is, ha a jelenlegi helyzethez hasonlóan a gyesen lévõnek megengedném, hogy a tõkefedezetibe fizesse a maga 6-8 százalék nyugdíjjárulékát, és a felosztó-kirovó rendszerbe a gyes folyósításának ideje alatt az állami költségvetés fizetné be azt a munkáltatói járulékot, amit nem fizet be jelenleg helyette senki.
Erre lehet azt mondani, hogy ez egy többletkiadás, de miután akkor is hiány van a nyugdíjbiztosítás költségvetésében, utólag, év végén, ha ezt a járulékot nem fizetem be tervezetten a költségvetésnek, akkor is meg kell fizetni, amikor nyugdíjba megy az illetõ, egy összegben a két évet, és miután az esetek többségében fél évig egyébként is jár az anya számára a terhességi-gyermekágyi segély, itt ugyanúgy két évrõl, a két év más típusú elismerésérõl van szó, mint ami a kormányjavaslatban szerepel.
Ez azt a gondot is megoldaná, hogy nem lenne különbség a felosztó-kirovó rendszerben megszerezhetõ szolgálati idõ és a tõkefedezeti rendszerbe befizetõ évek száma között. Hiszen akkor nem történhetne az meg, hogy a tõkefedezetiben csak 15 évet gyûjtöttem, és amúgy a felosztó-kirovó rendszer 20 évet ismer el számomra. Ebbõl néhány számítási probléma egyébként is megjelenik a jogszabályban. Úgy gondolom tehát, hogy miután nem anyagi természetû változásokról van szó, ezekre tekintettel lehet lenni.
Azt ígértem, hogy a rendelkezésemre álló idõben csak '98-ról beszélek, és a késõbbieket pedig a következõ hozzászólásomban mondanám el. A nyugdíjemelési metódusban nem annyira amiatt látok problémát, hogy nehezen tudja megoldani és kezelni a 2000-ig terjedõ átmeneti éveket, mert arra valóban valamilyen finanszírozható és mások által is elfogadható megoldást kell találni. Ennek a megválaszolásán õszintén szólva a tárgyalások állása miatt sem vállalkoztam; de arra nem szívesen nyomnám meg a gombot, ha 2005 után például, amikor már nem anyagi probléma, hiszen az infláció mértéke és a nettó bérnövekedés mértéke* nem jelentõs, hanem kisimul, akkor a várható, tervezett infláció- és bérnövekedéshez kötnénk, és nem az elõzõ évi vagy az elõzõ háromnegyed évi és az elõtte levõ egy évi, már bekövetkezett tényadatokhoz.
Pontosan tudom, hogy milyen bizonytalanságot jelent egy tervezett metódushoz kötött indexálás a társadalomban, és pontosan tudom, hogy a politika számára milyen beavatkozási lehetõség van a tervezett számok meghirdetésekor. Ha tehát az az álláspontunk, hogy a törvénybe egy olyan eljárási rendet kell belefoglalnunk, ami nem igényli azt, hogy évente visszakerüljön a nyugdíjemelés ügye a parlament elé és hiszterizálttá váljék, akkor ezt a megoldást akkor tudom átadni õszintén és jó szívvel a mindenkori kormány kezébe, ha csak a statisztikai hivatal számadatain múlik az, hogy mennyi is legyen ez az összeg. Ezért tehát mi azon gondolkodunk, hogy ezt a nyugdíjemelési metódust hogyan lehetne a jövõ számára biztonságosabbá tenni és jobban kisimítani.
Arra, hogy 2009 után és az utána következõ idõben milyen módosításokat tartanánk szükségesnek, mint ígértem, a következõ felszólalásomban fogok kitérni. Ezeket is azért mondtam el, hogy az államtitkár urak tudjanak barátkozni ezeknek a gondolatoknak a lényegével.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldali padsorokban.)