SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Aki reformot akar végrehajtani, annak a szemléletének is meg kell változnia. Minden itt hozott törvényt végre kell hajtani. Ettõl lesz egy reform európai. Ha például az Országgyûlés által megszavazott vagyonátadást végrehajtották volna a kormányok, akkor ma a tb, illetve a nyugdíj-biztosítási intézetek más helyzetben lennének. Akkor erkölcsileg elvárható lenne a polgártól is, hogy befizesse a járulékokat. Ezek után milyen erkölcsi alapja van a kormánynak a polgárral szemben?
Az alkotmányos gondokat már elmondták az elõttem szólók, ezért errõl nem akarok külön beszélni. Most már biztosnak látszik, hogy a nyugdíjjal valamit tenni kell, hiszen hónapok óta megy a médiákon keresztül a sikerpropaganda, mely arról szól, hogy a kormány mindenáron reformot akar. El is hiszem, hogy a kormánytöbbség meg fogja szavazni. Sejtem, hogy nem önzetlen karitatív szemlélet vezeti a pénzügyi kormányzatot. Nagyon egyszerû oka van: 70 százalék helyett 40 százalék körül akar fizetni a nyugdíjasoknak, a többit teremtse elõ a polgár, ahogy tudja - és ezt járjuk körbe-körbe. Megkezdõdött a tánc, a nyugdíjbiztosítás aranyborjúja körül. A biztosítótársaságoknak sürgõs, hiszen e költségvetés bármekkora része is hatalmas összeg, mely úgy hullik az ölükbe, mint az érett alma. A lobbyk pedig keményen mûködnek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Sok rangos értekezleten vettem részt, de a mai napig nem kaptam választ a következõkre: elsõ az, hogy van-e döntési kényszer; a második a követelmények - biztonság, értékmegõrzés, színvonal, átláthatóság, végrehajthatóság -; a harmadik a nyugdíj és a gazdaság.
(8.40)
A gazdasági prognózis, mely megrendelésre készült, és a megrendelõ szempontjait vette figyelembe, 2030-ig prognosztizálta, és ezt úgy tálalják, mintha csalhatatlanok lennének. Hogy bizonyítja ezt a prognosztizálást a kormány? Remélem, nem az államtitkár úr prognosztizálta, mert akkor a delphoi jósdába is elmehetnék. Közben milyen inflációs hatás éri a betéteseket?
Negyedik: a társadalmi megítélés, a választás szabadsága, rétegvizsgálatok, garancia, viszontbiztosítás.
Ötödik: az átállás költsége a jelenleginek többszöröse, alacsonyabb ellátás mellett nagyobb forrásigény jelentkezik. Fizetni kell a nyugdíjban lévõket, és gyûjteni kell az új típusú nyugdíjra; nem beszélve a párhuzamosan mûködõ bürokráciáról.
Az én olvasatomban a következõképp látom a fentieket. A magánnyugdíj bevezetését nem az a körülmény váltotta ki, hogy a társadalom gazdaságilag megérett arra, hogy a magánbiztosítóknál tartalékolja pénzét, hiszen a társadalom nagyobbik fele nagyon szegény. Csupán az történt, hogy a kormány felismerte azt a tényt, hogy a kommunista kormányok által gardírozott nyugellátási rendszer a totális csõd küszöbére érkezett, aminek egyik legfontosabb oka, hogy az alapok alulfinanszírozottak. A lakosság által évtizedeken át befizetett nyugdíj-hozzájárulások a felosztó-kirovó rendszer keretében felszívódtak. Sok esetben szõrén-szálán eltûntek, azokat másra fordították. Senkit soha meg nem kérdeztek, és senkit nem vontak felelõsségre azért, hogy a dolgozók által nyugdíj céljára befizetett összegeket hova tüntették a költségvetés útvesztõiben. Véleményem szerint nem a rendszer a rossz, hanem a végrehajtás. Ha lopnak egy közértben, nem a közértet kell bezárni, hanem a tolvajt.
1989-96 között az egy fõre jutó nyugdíj reálértéke 31 százalékkal csökkent, és nem éri el a '89. évi 70 százalékát sem. A reálgazdaság katasztrofális helyzetébõl adódik, hogy az ország lakosságának szociális helyzete és életkörülményei ugyancsak katasztrofális képet mutatnak. A népesség száma '81-tõl természetes fogyásából adódóan 346 ezer fõvel csökkent. A társadalom alapintézményének, a családoknak széthullása tapasztalható. 1996-ban a gyermekek 22,4 százaléka született házasságon kívül. 100 élve születésre 73 terhességmegszakítás esik. Ez a mutató a fejlett egészségügyi kultúrájú országokénak többszöröse. A halálozások 18 százaléka, ami évente 28 ezer haláleset, az egészségügyi ellátás hiányosságából adódik. Ez az arány a fejlett országoknál 10 százalék. Az országban zajló gazdasági folyamatok mind kevesebb munkaképes korú állampolgárnak tudnak megélhetést biztosítani. A fentiek szerint mind kevesebb lesz a biztosított, és természetesen ezáltal kevesebb lesz a befizetés.
Amit eddig felsoroltam, mind komolyan befolyásolja a jövõképet. Ezt nehéz lesz bármilyen hurráoptimizmussal pótolni. Eközben a kormány úgy aposztrofálja a törvénytervezetet, mintha az már a érdekegyeztetõ szervekkel jóvá lenne hagyva. Holott szó sincs róla. A rendszer hatástanulmányai életszerûtlenek, az elõremenekülés stratégiáját követik. Elõttem fekszik a Nyugdíjasok Országos Szövetségének tiltakozása, melyet tizenkét szervezet írt alá; az Orvosi Kamara tiltakozása, amely elpanaszolja, hogy nagyon rövid idõ állt rendelkezésére, és az indítványaiból nem vagy nagyon keveset fogadtak el; valamint az IPOSZ, aki négy egész napot kapott a törvénycsomag véleményezésére; itt az Érdekegyeztetõ Tanács tiltakozása is, akik tiltakoznak a törvénycsomag ilyen formájú elfogadása ellen.
Úgy látszik, a kormány nem ért másból, csak az erõszakból. Nem érthetõ, miért kell az utcára kényszeríteni a munkavállalót. Nem tudom, hány leendõ biztosított munkavállaló tudja, miért érdemes tudni a pénztártagnak. Vagy rá csak a tagdíjbefizetés terhe tartozik? Vagy aki esetleg ismeri a befizetésszolgáltatás mûködési költségét, az mindent tud a biztosítóról? Tulajdonképpen ki felügyeli a biztosítót? Érdemes lenne errõl egy kicsit jobban felvilágosítani a leendõ ügyfeleket.
Tulajdonképpen mit tesz a felügyelet? Önmaga helyett a könyvvizsgálót akarja munkára fogni. Például azt mondja a 46. § (8) bekezdésében, hogy ha a könyvvizsgáló tudomást szerez arról, hogy a pénztár vagyona fedezeti tartalékának jelentõs csökkenése várható, akkor köteles az igazgatótanácsot és az ellenõrzõ-bizottságot tájékoztatni, kezdeményezi a közgyûlés összehívását, és a pénztárfelügyeletnek bejelentést tesz. Zárójelben jegyzem meg, hogy az idézet a gazdasági társaságokról szóló törvény adaptációja.
Csakhogy itt a törvény-elõkészítõknek nem jutott eszükbe, hogy a jelentõs csökkenés nem derült égbõl villámcsapásként következik be, hanem napról napra, a piaci viszonyok alakulásától függõen jön létre. Egy könyvvizsgáló ezt csak így követheti. A könyvvizsgálótól alig várható el, hogy látnokként elõre lássa például a tõzsdei krachot, és azt a pénztárfelügyeletnek jelentse. Tipikus álszigor a könyvvizsgálókkal szemben. Közben jogot kap, hogy elücsörögjön az igazgatótanácsban - 46. § (6) bekezdés. Kinevezik a pénztárvezetõk tisztségviselõjének - 34. § (8) bekezdés c) pontja. Nem tudom, hogyan egyeztethetõ össze a kamarákról szóló törvénnyel. Mitõl lesz európai és független a könyvvizsgáló? Választják ugyan, de ezért nem lehet hálás. A könyvvizsgáló egész egyszerûen könyvvizsgál és független. A járulékfizetõk biztonságát nem a könyvvizsgáló esetleges felelõssége garantálja, hanem a biztosító garantált fizetõképessége. Ennek szabályait kell részletesen kidolgozni.
A kiszámíthatósággal kapcsolatban van még igen erõs aggályom. Sajnos, az elmúlt évek tapasztalata az, hogy évenként, sõt év közben is meg lehet változtatni a törvényt. A járulékalapot képezõ jövedelemhatár karbantartását egyszerûbbé, átláthatóvá, minden biztosított számára könnyen érthetõvé és kezelhetõvé kell tenni.
(8.50)
1990-tõl az egyéni vállalkozók járulékfizetési szabályai, rendszere évente oly módosításokat szenvedett el, amelyek követhetetlenné tették mind a járulék, mind a pénzbeli ellátások alapját, az ügyviteli szerveknél a járulék-elõírást, a folyószámla-kezelést, a járulékfizetésre kötelezettekkel való egyeztetést és az egyenlegközlések valódiságát.
A biztosítás általános alapelveire épülve elengedhetetlenül szükség van az egyéni vállalkozók és a szabadfoglalkozásúak jövedelemszerzési egyenetlenségeit és nem utolsósorban terhelhetõségüket figyelembe vevõ olyan új járulékrendszer kialakítására, amely kiszámítható, és idõbeli stabilitást garantál. Javasolom, hogy az egyéni vállalkozók által foglalkoztatott biztosítottnak a nyilvántartási lapját ezentúl is a megyei egészségpénztárak vezessék. Nem is érthetõ, hogy miért akarnak kibújni ez alól a felelõsség alól a pénztárak. Hiszen a munkáltatók jönnek-mennek-meghalnak. Ki tudja õket a jövõben utolérni?
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem helytálló az a kormányzati indok, hogy a biztosítási összegek befektetését a hazai gazdaság fellendítésére lehet és kell fordítani, és ebbõl a gazdaságnak komoly elõnye származik. Ha piacgazdaság van, akkor rögtön rájövünk, hogy egy piaci alapon mûködõ biztosítót nem lehet kényszeríteni arra, hogy hogyan gazdálkodjon. A sanda szándékot ott látom, hogy valójában a belsõ adósság kezelése 1800 milliárd forint állampapír kibocsátását indokolja '97-re. A kamat nem kevesebb, mint 828 milliárd forint.
A befektetõi körök állami sugallatra ezeket a kötvényeket vásárolják, köztük majd a magánpénztárak is. Ezzel biztos keresletet produkálnak az értékpapírpiacon. Nyilván az így irányított pénztárak elõbb-utóbb kártyavárként omlanak össze - ez csak idõ kérdése, lásd az állami társadalombiztosítási intézetet. Pénzügyi diktatúrával nem lehet a társadalom öregkori szociális biztonságát szavatolni, a keservesen befizetett összegeket rossz befektetésekbe forgatni. Mi a különbség akkor az állami és a magánintézetek között?
Tanulmányoztam a hasonló nagyságú országok biztosítóinak kihelyezéseit. Így például Írország 37, Hollandia 25, Belgium 35 százaléknyi befektetése került külföldre. Nyilván a szakemberek a legjobb nyereséget hozó üzletbe fektetik a társaság vagyonát, és ha ez ott úgy mûködik, hogy több lábon áll, akkor nálunk is elõbb-utóbb így fog mûködni, és az államadósság kamatterhein túl további források fognak kiáramolni az országból.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem igaz, hogy a magyar nép mindig csak arra vár, hogy az állam gondoskodjon róla. Öngondoskodás az is, ha a felosztó-kirovó rendszerben 42 éven keresztül becsületes munkája után tb-járulékot fizetett; s ezután elvárja, joggal, hogy tisztességes nyugdíjat kapjon. Igaz, a pénzügyminiszter úr elmondta, hogy pártpolitikai érdekek miatt szakmai érdekek sérülhetnek, de ezt a parlament nem vállalhatja, nem teheti több nemzedék érdekeivel szemben.
A tõkefedezeti rendszer létrehozására közgazdaságilag elõbb-utóbb szükség lesz. De mivel hatása csak évtizedek múlva jelentkezik, fizetni pedig most kell, nekünk, a mai gazdaság pedig olyan-amilyen, ez nem egy gyors döntést igénylõ helyzet. Tragikus lenne, ha a törvényt nagyon rövid idõn belül át kellene dolgoznunk, amint erre már volt néhány példa a közelmúltban: fogászat, mentõ, nem akarom sorolni a többit - már elmondták elõttem. Képzeljük el, milyen bizalommal lenne ezután a magyar nép a biztosítótársaságokkal szemben. Hogy ne említsek mást: csak a kötelezõ autóbiztosítás kapcsán már van némi tapasztalata a biztosítóknál a biztosítottaknak.
Az ilyen nagy fontosságú, nemzedékekre kiható törvény csak a teljes politikai elit konszenzusával hozható, és az összes társadalmi szervezettel együtt képzelhetõ el. Csak szakmai és nem politikai érdekeket képviselõ döntést kell hozni. Nem lehet a pénzügyi csoportok rivalizálásának kitenni a következõ nemzedéket, és állami garanciavállalással ismét eljátszani a jó bácsit. Mert hol van a világon olyan viszontbiztosítás, amelyért nem kell fizetni? Vagy a Magyar Köztársaság kormánya ingyen vállal garanciát a biztosítókért?
Ha a biztosítás piaci alapon történik, akkor a viszontbiztosításért, bárhol köttessék is, fizetni kell. Ezt nem találom sehol a törvényben. El kell múlni azoknak az idõknek, hogy a kormányok felelõtlenül vállaljanak garanciát, és nem fordulhat elõ, hogy esetleg a biztosítótársaságokat felelõtlen ígéretek alapján konszolidálni kelljen.
A parlament feladata elsõsorban, hogy megvédje a következõ generációk érdekeit. Hiszen õk még nem tudják magukat megvédeni. Ezért ezt a törvényt nem szabad elkapkodni, nem szabad fércmûvet alkotni. Nekünk ma az a feladatunk, hogy idõtálló törvényt csináljunk; a jövõben pedig a nyugdíj - az öregkor sajátosságainak megfelelõen - magas színvonalú legyen. A szociális anomáliákat már mindenki végigragozta. Ezeket majd a részletes vitában, a módosítók kapcsán fogom elmondani.
Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a háború elõtt volt Magyarországon nem egy biztosító - sok biztosító volt. Sajnos a háború után csak azok a biztosítók maradtak talpon, amelyek állami biztosítók voltak.
(9.00)
A többi magánbiztosító úgy eltûnt, mint a köd. Az államosítások folytán egyébként is tönkrement. Tessék mondani: mi a biztosíték arra, hogy ezek a biztosítótársaságok 2030-ban, 2040-ben itt lesznek még? Szeretném tudni, hogy azok a vagyonok, amelyeket leállamosítottak, a biztosítóknak a vagyona, hova tûntek el.
Azt hiszem, hogyha ezt komolyan átgondoljuk és a társadalmi szervezetekkel ezt komolyan átbeszéljük, akkor itt még legalább három- négy hónapos vitának kell ezen lennie, hogy normálisan ki lehessen dolgozni a törvényt.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)