SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az MSZP-SZDSZ- kormány által benyújtott törvénycsomag, ez a törvényjavaslat számomra még mindig azt jelenti, hogy az országban minden rétegnek bizonytalanságot fog hozni a jövõben. Ezen állításomat, amelyet már a múlt héten is elmondtam, idáig senki nem cáfolta.
Miért mondom azt, hogy ez a reformcsomag, ez a törvényjavaslat bizonytalanságot fog okozni? Mirõl szól a kötelezõen bevezetett tõkefedezeti rendszer? A kötelezõen bevezetett tõkefedezeti rendszer semmi másról nem szól, mint arról, hogy a most fizetett járulékok egy részét kötelezõen, egy tõkefedezeti számlára kell befizetni. Ennek az lesz a következménye, hogy ez az összeg nem a nyugdíjkasszába fog befolyni, hanem egy másik számlára.
Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerben megjelenõ pénzösszegek is - melyeket most befizetünk járulék formájában - alig elegendõek arra, hogy kifizessük a nyugdíjasok nyugdíját, hogy nyugdíjemeléseket hajtsunk végre. Akkor mi fog történni, mi lesz a következménye, ha ebbõl a kasszából, a nyugdíjkasszából most elvonunk egy bizonyos összeget? Hiány fog keletkezni, ezt mindenki meg tudja mondani. Mit mond erre a kormány? Semmi probléma, ezt a nyugdíjkasszában keletkezett hiányt az állami költségvetés majd pótolja. De az állami költségvetésbe hogy fog befolyni ez az összeg?
Egy egyszerûen érthetõ háztartási példával próbáltam érzékeltetni azt, hogy mi az óriási pénzügyi, költségvetési veszélye ennek a javaslatnak. Ez a példa pedig az volt, hogy az állami költségvetés helyzetét összehasonlítottam egy háztartás helyzetével. Azt mondom, hogy egy házaspár keres havonta mondjuk 50 000 forintot, ennyi a jövedelmük. Ez a bizonyos 50 000 forint pontosan arra elegendõ, hogy megéljenek. Hónap elején megkapják ezt az 50 000 forintot, a hónap végére el is költik, mert kifizetik belõle a közterheket, vesznek rajta élelmiszert. Úgy dönt ez a házaspár - mondjuk legyen egy középkorú vagy akár fiatal házaspár -, hogy gondol öreg napjaira, takarékoskodik, és minden hónapban befizet 10 000 forintot egy számlára. Ez a törvényjavaslatban nem más, mint a tõkefedezeti számla. Azt mondja, hogy majd ha nyugdíjba megy, akkor ezt a befizetett összeget és annak kamatait vissza fogja kapni, és akkor boldog, békés, öreg- és nyugdíjaskora lesz. De ahhoz, hogy jelenleg meg tudjon élni, hiányozni fog neki ez a 10 000 forint, amit minden hónapban befizet - gondolva öreg napjaira -, ezért hónapról hónapra kénytelen felvenni 10 000 forint kölcsönt. Azt megjósolhatjuk, hogy azután a 10 000 forint után, amit kénytelen felvenni hónapról hónapra, jóval magasabb kamatot kell kifizetnie, mint amekkorát majd valamikor öregkorára kap. Illetve a háztartásában folyamatosan egyre nagyobb hiány fog keletkezni, hiszen ezt az összeget törleszteni kell, és a felvett összeg után - a 10 000 forint után - kamatokat kell fizetni, tehát jó, ha öregkorára megmarad a háza, lakása ennek a házaspárnak. A kérdés tehát továbbra is megvan: milyen módon lehet finanszírozni ezt az átmenetet?
Mi következik ebbõl a nyugdíjreform-tervezetbõl? Miért mondjuk azt, hogy bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot fog okozni ez a csomag? Elõször is abból a példából, amit az elõbb felvezettem, adódik a kérdés, hogy mi lesz a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjával. Véleményünk szerint veszélyben vannak a jelenlegi nyugdíjak. Tudjuk, hogy a kormány a jövõ évre fantasztikus mértékû emelést ígért be a nyugdíjasok számára. Nézzük meg, mekkora is lesz valójában ez az emelés! Ez az ígéret semmi mást nem jelent, mint a jelenleg is hatályos és érvényes törvények betartását, amely megmondja - törvény mondja meg -, hogy a nettó bérkiáramlás összegének megfelelõen kell emelni a nyugdíjakat. Ez tehát semmiféle újat nem jelent a jövõ évben a nyugdíjasok számára, semmiféle plusz jót, plusz emelést nem jelent.
Illetve van még egy megjegyzésem a nyugdíjakhoz és a nyugdíjemeléshez. Ez pedig az, hogy a benyújtott törvénycsomag ez olyan új típusú nyugdíjemelési szisztémát - a svájci szisztémát - hozza be, amely jövõjét tekintve rosszabb helyzetet fog okozni és eredményezni, mint a jelenlegi helyzet. Egyébként, ha nyugdíjemelésrõl és ígérgetésekrõl van szó - ezt is elmondtam már önöknek -, kérdezzék meg nyugodtan az egészségügyi dolgozókat, hogy a beígért béremelés hány százalékát milyen módon kapták meg.
Mi a helyzet a középkorú generációval? Mi a helyzet azokkal, akik még nem nyugdíjasok, de pár éven belül nyugdíjba fognak lépni? Ha alaposan elolvassuk ezt az elõterjesztést, akkor azt tapasztaljuk, hogy ha ez a generáció úgy dönt, hogy átlép a vegyes rendszerbe, akkor a megszerzett jogosultságainak egy részét elveszíti. Olvassák el, képviselõtársaim! Mindannyian tudják, mindannyian ismerik az elõterjesztést. Csak errõl senki nem beszél. Ha tehát úgy dönt egy középkorú állampolgár, hogy átlép a vegyes rendszerbe, akkor a szerzett jogok egy részét el fogja veszíteni.
Mi a helyzet a fiatal generációval? Véleményünk szerint a fiatal generáció, a fiatalok vagy a most munkába lépõk duplán fogják megfizet a majd egykori nyugdíjukat. Hiszen ahhoz, hogy a költségvetési ûrt, lyukat valamilyen módon be lehessen tölteni, a következõ várható, illetve a kérdést is felteszem, hogy melyik módszert fogják önök választani: az egyik az, hogy bújtatott módon, de adót emelnek; a másik megoldás az, hogy járulékot emelnek; a harmadik megoldás az, hogy erõsen inflálják a forintot, tehát ez a javaslat inflációt gerjeszt; a negyedik megoldás pedig az, hogy a jelenleg és a közeljövõben nyugdíjba lépõk nyugdíjának értéke erõteljesen csökkenni fog. Vajon melyik variációt fogják önök választani? Vagy akár több variáció fog életbe lépni? Tehát azt mondjuk, hogy a mostani fiatalok ennek a reformnak az árát duplán fogják kifizetni.
Az elõterjesztés nem tagadja, hogy a középkorúak akár rosszabbul is járhatnak ezzel az új megoldással. Az elõterjesztésben az indoklásban még az is olvasható, hogy akik bizton jól járnak, azok a most munkába lépõ, magas keresettel rendelkezõ fiatalok. Kíváncsi vagyok, hogy aki most munkába lép, hosszú évek után vajon mire számíthat, visszakapja-e azt a pénzösszeget, amit befizetett. Mennyi lesz az értéke, mennyi lesz a hozama ennek az összegnek? Ki tudja ezt garantálni? Mennyi a biztosság, a bizonyosság ebben a rendszerben?
Egy mondatban hadd reagáljak az egyik MSZP-s képviselõtársam azon mondatára, amely úgy szólt, hogy a kötelezõ jelleg adja e rendszer biztosságát, az, hogy kötelezõ jelleggel kell befizetni a kötelezõ tõkefedezeti rendszerbe, fogja majd adni e rendszer biztosságát. Felhívnám a figyelmet, hogy egy tõkefedezeti rendszer kiszámíthatóságát és biztosságát nem ez a kötelezõ jelleg adja, hanem a gazdaság állapota, a demográfiai mutatók, a munkaerõ piaca, az, hogy mekkora a munkanélküliség, mekkorák a fizetések, mekkora a feketegazdaság, mekkora a szürkegazdaság és így tovább.
(11.30)
Ezek a szempontok, ezek a tényezõk azok, amelyek egy tõkefedezeti rendszer eredményességét biztosíthatják.
S ha már itt tartunk, akkor fel lehet tenni azokat a kérdéseket is, hogy milyen elképzelése, milyen programja van a kormánynak arra, hogy a tõkefedezeti rendszer eredményességét úgy biztosítsa, hogy csökkenjen a munkanélküliség folyamatosan - ne átmenetileg, kis hullámokban, hanem csökkenjen -, növekedjenek, javuljanak a gazdasági mutatók, s ami nagyon lényeges és hosszú távra szól: a demográfiai mutatók. Ha demográfiáról, demográfiai helyzetrõl beszélünk, akkor nem lehet négyéves ciklusban, négyéves kormányzati ciklusban gondolkodni. A demográfiai helyzet egyik sajátossága az, hogy 20-25-30 évre elõre kell gondolkodni.
Itt egy kis kitérõt muszáj tennem, mert az a kormány, amely a családtámogatások rendszerét szétveri, és ehelyett semmi mást, semmi újat, semmi jót nem kínál, az a kormány, amely az anyasági juttatásokat megkurtítja, és az a kormány, amelynek idején ezeknek az intézkedéseknek az a következményük, hogy egyrészrõl drasztikusan nõ az abortuszok száma, másrészrõl pedig csökken a gyermekvállalás, harmadrészrõl pedig a lakosság száma évrõl évre egyre inkább fogy, az vajon gondol-e arra, hogy ezzel is megteremti és aláássa a nyugdíjrendszer csõdjét.
Szeretném felhívni a kormánypárti képviselõk figyelmét arra, hogy ne beszéljenek el az ellenzéki képviselõk érvei mellett, próbálják azokat érdemben meghallgatni. Félek attól, hogy újra és újra - amint ezt az elmúlt három év bizonyította - nem találnak ezek az érvek meghallgatásra. Hadd mondjak egy-két példát arra, miért gondolom azt, hogy önök nem hallgatják érdemben, és nem veszik figyelembe az ellenzék érveit, sok esetben a szakma és a civil szervezetek érveit.
Nézzük például a kórházi ágyszámcsökkentést. Amikor meghallottuk ennek hírét, és olvastuk az elõterjesztést, akkor pontról pontra elmondtuk, hogy miért rossz a kormánynak, a kormánykoalíciónak ez a javaslata. Próbáltuk önöknek bizonyítani, hogy a kórházi ágyszámcsökkentés nem jelent reformot az egészségügyben, a kórházi
gyszámcsökkentés nem fog megtakarítást hozni a szakmában. Mára bebizonyosodott, az érdekeltek, a kormány képviselõi be is vallották, hogy igen, a kórházi ágyszámcsökkentés nem hozott megtakarítást, nem jelentett igazi megoldást.
De elmondhatnám a kórház-konszolidáció példáját is, amikor sok esetben mindannyian felhívtuk arra a figyelmet, hogy kórházak csõdje várható. Sajnos bekövetkezett. Nagyon sok kórház, vidéki, fõvárosi kórház csõdbe került. Emlékezzünk vissza, hogy egy, illetve két nagy beszállító cég meg is tagadta a beszállításokat, és a kórházak sok esetben abba a helyzetbe kerültek, ha valami úton-módon a beszállítók nem lesznek kifizetve, akkor nem lesz gyógyszer, kötszer és így tovább a kórházakban.
Mi történt ekkor? Létrehoztak önök egy úgynevezett konszolidációs alapot. Erre azt mondta az ellenzék, hogy a konszolidációs alap tûzoltásra jó, de az eredeti problémák megmaradtak, újra kórházcsõdöknek nézünk elébe. A heti sajtóban olvashatjuk, hogy sajnos ez újra bekövetkezett.
S akkor ne is szóljak a társadalombiztosítási önkormányzatokról, ahol igen heves, igen éles vitában próbáltuk önöket meggyõzni arról, hogy igazi társadalombiztosítási önkormányzatokat ilyen módon létrehozni nem lehet. S itt hadd reagáljak Szász Domokos képviselõ úr egy mondatára. Ön azt mondta, hogy nincs nyilvántartás a társadalombiztosításban, nincsenek egyéni számlák. Ezért tudnunk kell azt, hogy 1988 óta kellene hogy legyen ilyen egyéni nyilvántartás, kellene hogy legyen egyéni számla a társadalombiztosításon belül.
Azt mondta ön, hogy ezért a társadalombiztosítás a felelõs, hogy vagy nincs ilyen, vagy nincs megfelelõ nyilvántartás. Ha a társadalombiztosítás a felelõs... - ki felügyeli a társadalombiztosítást, a társadalombiztosítási alapokat? Azok az önkormányzatok, amelyek léte most be lett betonozva, ami még nem is lenne tragédia. Hanem a tragédia az, hogy a delegálás intézményével visszajöhetnek azok a képviselõk, akik ezt az állapotot fenntartották, ezt a helyzetet létrehozták. Tehát itt is tetten érhetõ az, hogy nem következetes a kormány, nem gondolja végig azt, hogy döntéseinek mi lesz a következménye.
Hadd szóljak egypár szót arról is, hogy véleményünk szerint van más megoldás, van jobb megoldás. Emlékezzünk vissza, hogy 1991-ben az elõzõ parlament egy olyan országgyûlési határozatot fogadott el, amely egy más típusú nyugdíjreformról szól, más típusú reformról szól. Ezt a határozatot az akkori parlament több mit 80 százalékkal elfogadta. Ezt a határozatot, amely a társadalombiztosítás megújításáról szólt, az MSZP és az SZDSZ képviselõi is elfogadták. Ez a javaslat a hárompillérû nyugdíjrendszer bevezetésérõl szólt.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában és elképzeléseiben is ez a bizonyos hárompillérû nyugdíjrendszer szerepel. Ennek a mai nyugdíjrendszernek több hibája van. Ezeket a hibákat próbálja meg ez a hárompillérû nyugdíjrendszer-javaslat - amely a részünkrõl is megvan, sõt a még hatályon kívül nem helyezett országgyûlési határozat is errõl szól - javítani.
Létre kell hozni elsõ lépcsõben az állampolgári alapnyugdíj intézményét. Ezt adóból lehetne finanszírozni. Ez a bizonyos alapnyugdíj jövedelmet, nyugdíjat biztosítana azoknak az állampolgároknak a számára is, akik egyébként nem szereztek nyugdíjjogosultságot. Ezzel az a 100-200 ezer idõskorú ember, akinek a rendszer mai hibája miatt ma sincs nyugdíja, végre stabil ellátáshoz jutna.
A második lépcsõ lenne egy úgynevezett munkanyugdíj. Ezen a második pilléren belül lehetne kiküszöbölni azokat az igazságtalanságokat, amelyek a mai rendszert jellemzik. A jelenlegi rendszerben a havi átlagkereset - tudjuk - degresszíven, azaz csökkenõ mértékben számít be a nyugdíjba, amikor figyelembe veszik a nyugdíjat. Ráadásul ez a táblázat, amely alapján ezt a nyugdíjat kiszámítják, nem követi a most már kétszámjegyû inflációt sem. Ennek következtében az újonnan megállapított nyugdíjak értéke évrõl évre kevesebb. Ezt mi, a Fidesz- Magyar Polgári Párt fokozatosan fel kívánja váltani egy nyugdíj- és járulékplafonra épülõ rendszerrel.
A másik probléma, hogy a jelenlegi rendszerben a kiszámított havi átlagkeresetbõl a szolgálati idõhöz igazodó nyugdíjskála segítségével számítják ki a tényleges nyugdíjat. Ez azt jelenti, hogy a ledolgozott évek arányában változik a nyugdíj értéke. Ez a skála viszont azokat kedvezményezi, akik keveset dolgoztak, és bünteti azokat, akik hosszabb ideje dolgoznak. Ezzel szemben mi azt javasoljuk, hogy ez a bizonyos nyugdíjskála legyen lineáris. Tehát ez azt jelenti, hogy minden egyes év egyformán kerüljön beszámításra az egykori, a jövõbeni nyugdíjba. Meglátásunk szerint közelíteni kellene egymáshoz a nyugdíjpénztárak és egyéb nyugdíjbiztosítók kedvezményeit és a mûködésük biztonsági garanciáit.
A harmadik pillér lenne a magánpénztárak rendszere, amely már most is mûködik, csak nem kötelezõ jelleggel. Ezek a magánpénztárak hónapról hónapra, évrõl évre egyre több állampolgárt tudnak megnyerni maguknak, még akkor is, ha tudjuk, hogy milyen a gazdaság helyzete, és még akkor is, ha tudjuk, hogy a kereseteknek, a jövedelmeknek az értéke javarészben, tehát a lakosság tekintélyes részénél csökken; még akkor is léteznek ezek a nyugdíjpénztárak, még akkor is használják ezeket az állampolgárok, bíznak bennük, reménykednek, és fizetnek ezekbe a magánpénztárakba.
(11.40)
Tehát azt mondjuk, hogy ezeknek a magánpénztáraknak - amelyek most önkéntes jelleggel megvannak a rendszerben, és önkéntes jelleggel mûködnek - a mûködését kellene segíteni, és az állampolgárokat például további adókedvezmények formájában ösztönözni arra, hogy megtakarításokat érjenek el.
Véleményem szerint a kötelezõ jelleggel létrehozott tõkefedezeti pénztár nem jelent ösztönzést az állampolgároknak. Nem jelent igazi ösztönzést, és igazából ennek a rendszerben a behozatala nem jelent megoldást az iszonyatos mértékû feketegazdaságra sem. Hiszen ha valaki azt mondja, hogy maradok a feketegazdaságban, és az így megtakarított jövedelmemet sokkal eredményesebben be fogom tudni fektetni, akkor sajnos nem fogja azt mondani, hogy inkább bevallom a jövedelmemet, és a - szerintem igazából most még kiszámíthatatlan - tõkefedezeti pénztárakba fektetem be. Azt fogja mondani ez a munkaadó vagy munkavállaló - teljesen mindegy, hogy kirõl van szó -, hogy most tudom azt, hogy milyen befektetések vannak, most tudom azt, hogy a feketegazdaságban megkeresett pénzeimet milyen módon, hogyan, milyen biztonsággal be fogom fektetni. Véleményem szerint, aki a fekete-, illetve a szürkegazdaságban mozog, ezt a variációt fogja választani, nem pedig a kötelezõ tõkefedezeti rendszert. Tehát szerintem nem fog ösztönözni a járulékelkerülésre a kötelezõ tõkefedezeti rendszer.
Kérem önöket, hogy gondolják ezt meg, és egyéb megoldásokat - amelyeket sokszor más módon javasoltunk - vezessenek inkább be, és egyéb megoldásokon gondolkozzanak annak érdekében, hogy ez az iszonyatos mértékû, állítólag 40 százalékos feketegazdaság egy picit olvadjon.
A végén szeretnék még reagálni arra az elhangzott megállapításra, amely a pénzügyminiszter úr szájából hangzott el az expozéban. Ez pedig az volt, hogy integrációs törekvéseinket is segíti ez a reform.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mi az Európai Unióba szeretnénk belépni, ezt jelenti az integrációs törekvés bizonyos szempontból. Svájcot leszámítva, amely nem is tagja az EU-nak, és ha jól tudom, nem is szándékozik belépni, az európai uniós tagországokban nincs ilyen kötelezõ tõkefedezeti rendszer, amelyet önök javasolnak.
Tehát ha az Európai Unió országairól beszélünk, és integrációs törekvésekrõl beszélünk, akkor csodálkozom azon, hogy önök nem egy európai típusú nyugdíjreformot terjesztettek a Magyar Országgyûlés elé, hanem inkább egy dél-amerikai típusú nyugdíjrendszert. (Csóti György: Így van!) Itt csak egy halvány kérdésem van: amikor Szász Domokos képviselõtársunk Amerikáról beszélt - hogy már itt van Amerika, és Amerikát szeretne -, akkor ugye nem Dél-Amerikára gondolt; mert ez a nyugdíjreform semmi másról nem szólt, mint például a chilei rendszer Magyarországra való behozataláról - így van!
Nézzük meg a chilei rendszert, hogy mi az alapvetõ jellegzetessége, milyen tanulságokat és következtetéseket lehet levonni a chilei rendszerbõl! Amikor Chilében bevezették a kötelezõ tõkefedezeti rendszert, akkor ott nem volt ekkora a nyugdíjasok aránya a társadalomban, mint Magyarországon. Jóval magasabb volt az aktív keresõk aránya, amikor Chilében ezt a rendszert bevezették. Másodszor: amikor Chilében bevezették ezt a kötelezõ tõkefedezeti rendszert, akkor ott ezt egy virágzó gazdasági helyzetben tették meg; többek között a rézbányászatból kifolyólag virágzott a chilei gazdaság és ebben a helyzetben vezették be ezt a bizonyos tõkefedezeti rendszer.
Mi a helyzet most, jó pár évvel a Chilében történt bevezetés után? A legutolsó adataim szerint jelenleg ezeknek a pénztáraknak egy része tönkrement, méghozzá három nagy pénztár tönkrement. Ez azt jelenti, hogy Chilében nagyon sok állampolgár most azzal néz szembe, hogy nincs nyugdíja. A legutolsó adat, amit olvastam a Chilében bevezetett rendszerrõl - amelyet önök is be akarnak vezetni -: a legutóbbi ismert hozam mínusz 2,5 százalék volt. Ha Európába megyünk, akkor miért is akarunk egy ilyen dél-amerikai típusú rendszert bevezetni?
Továbbra is felteszem a kérdéseimet: miért tért el az MSZP-SZDSZ- kormány az egykor nagyon nagy többséggel elfogadott országgyûlési határozattól, amely nem gerjesztett volna ekkora költségvetési hiányt, amely sokkal kiszámíthatóbb lett volna, amely sokkal igazságosabb nyugdíjrendszert hozott volna be? Ki fizeti az átmenet költségeit? Hány milliárd forint az átmenet költsége? Hogyan fizetjük majd meg az átmenet költségét? Adót emelnek? Járulékot emelnek? Nyugdíjakat csökkentenek? Vagy akár mind a három be fog következni? Mi értelme van annak, hogy önök egy olyan rendszert erõltetnek rá Magyarországra, amely alapjaiban fel fogja forgatni a költségvetést? Milyen módon fogja ez a rendszer élénkíteni a tõkepiacot? Kinek jó ez? Milyen rétegnek? Ezekre a kérdésekre a mai napig nem kaptunk még meggyõzõ választ, igazából szakmai érveket nem hallottunk ezekre a kérdésekre.
Zárszóként végül még egy mondat: Németországban is fontolgatták azt, hogy bevezessék a kötelezõ tõkefedezeti rendszert, ezt azonban elvetették, még egy olyan erõs gazdaságban is, mint a német gazdaság, arra való hivatkozással, hogy félnek, szétveri a költségvetést. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)