DR. EGERSZEGI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Én azt gondolom, a kormány hálás lehet ezért a parlamenti vitáért, mert a vita során felmerültek mindazok a kérdések, amelyek a nyugdíjreform bevezetésekor majd a társadalmat foglalkoztatni fogják.
(12.30)
Úgy gondolom - errõl konkrét tapasztalataim is vannak, mert részt vettem néhány elõkészítõ jellegû nyugdíjvitában és fórumon -, hogy a társadalom sokkal értelmesebben viszonyul a nyugdíjreformhoz, mint az ellenzéki pártok, és hamarabb felfogja a nyugdíjreform lényegét.
Tisztelt Országgyûlés! Van azért ennek a mostani vitának néhány pikantériája és tanulsága is. Mindazok, akik nem szûnnek meg átok- és szitokszóként emlegetni a Bokros-csomagot, most hirtelen aggódni kezdenek a költségvetési hiány miatt. Mindazok, akik eddig a növekedési politikát hiányolták, most az ellen tiltakoznak, hogy bejön egy faktor a gazdaságba, amely a növekedést elõidézheti. Mindazok, akik azért aggódtak, hogy hová lesz a befizetett járulék, most azért ellenzik a nyugdíjreformot, mert a nyugdíjreform megmondja az embereknek azt, hogy tulajdonképpen hová lesz a befizetett járuléknak legalábbis egy része. Úgy látom, az ellenzék meglehetõsen tipeg-topog e körül a törvény körül, illetõleg - miután tegnap óta tudjuk, hogy nincs ellenzék, hanem egyes ellenzéki pártok vannak - az ellenzék egyes pártjai téblábolnak ekörül a törvény körül.
Tisztelt Országgyûlés! Természetesen nem akarok minõsítést adni az eddigi vitáról, csak négy vagy öt kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyek felmerültek. Megmondom õszintén, a korábbi idõszakban bennem is felmerültek, és meglehetõs nehézséget okozott számomra, hogy önmagam számára is megválaszoljam ezeket a kérdéseket. A nyugdíjszakma- politikai kérdésekhez pedig azért nem akarok hozzászólni, mert részünkrõl Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda olyan ragyogóan fejtegette ezeket a szakmai kérdéseket, hogy én a nyomukba sem érnék. Így tehát csak politikai kérdésekkel szeretnék foglalkozni és még egy kérdéssel a végén.
Ami felmerült több párt vezérszónokánál, az a kérdés, hogy idõszerû- e a nyugdíjreform. Ezt a KDNP feszegette, de ez volt Boross Péter képviselõ úr felszólalásának kérdése is: megérett-e az idõ? De a Kisgazdapárt, elsõsorban Torgyán József is azt mondja, hogy nem megfelelõ a helyzet a nyugdíjreform bevezetéséhez, mert hiszen a magyar gazdaság helyzete irreális - állítja.
Nos, én el tudom képzelni, hogy az ellenzék számára itt az országban minden pocsék, különösen az a legirreálisabb háztartási, hogy az ellenzék ellenzékben van, úgyhogy meg is tudom érteni az ellenzék ezt a gondolatát vagy kifogását. Viszont elég egy pillantást vetni a statisztikákra, akkor már látjuk, hogy a makrogazdasági egyensúlyok nagyon szépen alakulgatnak, az infláció csökken, a munkanélküliség csökken, a termelés növekszik, tehát a gazdaság megindult kifelé a válságból, a korábbi recesszióból. Úgyhogy én az országot kifejezetten nyugdíjreformképesnek tartom. Igaz, természetesen van feketegazdaság, munkanélküliség, azonban ami a feketegazdaságot illeti, úgy gondolom, hogy a reform a tisztességes embereknek készül. Azoknak az embereknek, akik rendesen fizetik a járulékot, akik gondoskodnak a családjukról, felelõsséget éreznek a környezetük iránt, éppen úgy, ahogy a MÁV forgalmi szabályzata is azoknak szól, akik fönn ülnek a vonaton, vagy pedig fel akarnak ülni a vonatra. Így a nyugdíjreform is azoknak az embereknek szól, akik betartják a törvényeket és a szabályokat. Nyilvánvaló, hogy ha vannak - és valószínûleg többek között a nyugdíjreform következtében egyre kevesebben lesznek - járulékelkerülõk, az még nem jelenti azt, hogy a nyugdíjreformot nem kell vagy nem lehet bevezetni.
A második, amit ezzel kapcsolatban megemlítenék, az a következõ: azt látjuk, hogy egész Európa lázasan, szinte pánikszerûen keresi a lehetõséget, hogy hogyan tudjon kimenekülni a nyugdíjválságból. Ez jellemzi a nyugat-európai országokat és végig Kelet-Európát a balti államokig bezárólag. Ebbõl az a következtetés adódik, hogy a nyugdíjreform iránti igény független az adott ország gazdasági állapotától, független attól, hogy mekkora ott a feketegazdaság, milyen a növekedés és mekkora a munkanélküliség. Ez pedig azért van, mert a nyugdíjreformokat talán nem is annyira az adott gazdaság helyzete, hanem a nagy és hosszú távú népesedéspolitikai trendek kényszerítik ki. Én, aki megéltem már egypár reformot, mindig azt láttam, hogy amikor egy reformot be akarnak vezetni, mindig vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ezt nem lehet, ezt nem szabad, mást kell csinálni. Az a tapasztalat, hogy a reform halasztása mindig fokozza és elmélyíti a problémákat. Azt hiszem, ugyanez lenne várható a nyugdíjreform elhalasztása esetén is.
Még egyet mondanék az elsõ kérdéssel kapcsolatban. Úgy látom, hogy most az országban megérettek a nyugdíjreform feltételei. Egyrészt teljesen nyilvánvaló, hogy a korábbi rendszer nem vihetõ tovább. Rendelkezésre állnak a reform szellemi feltételei, remélhetõleg rendelkezésre állnak az objektív anyagi feltételei is. A parlamentben látjuk a két koalíciós párt elhatározását és eltökéltségét a nyugdíjrendszer iránt, és rendelkezünk a társadalmi partnerek, a szociális partnerek felhatalmazásával is, hogy a kormány a nyugdíjreformot a parlament elé beterjessze. A további késlekedésre nem látok okot, annál is inkább, mert az idõ nemhogy érett a nyugdíjreformra, hanem azt lehet mondani, hogy túlérett állapotban van.
A második ilyen probléma, amivel foglalkozni szeretnék: felmerült, hogy a nyugdíjreform nem kezeli megfelelõen a demográfiai, családpolitikai és egyéb kérdéseket. A következõképpen látom ezt a helyzetet. Engem is rendkívül aggaszt, és rémálomnak tartom a 8,4 milliós magyarságot 50 év múlva. Engem is rendkívül aggaszt a munkanélküliség és az országban található szociális feszültségek. Mégis azt gondolom, hogy nem a nyugdíjrendszerben kell megoldani ezeket a problémákat. A nyugdíjrendszer arra való, hogy méltó nyugdíjat fizessen a nyugdíjasoknak. Ha belekeverünk ebbe a rendszerbe más összefüggéseket és más rendszereket, akkor végül is az következik be, hogy a nyugdíjrendszer eredeti hivatása nem fog teljesülni.
Azt gondolom, nem az én világnézetemmel vagy társadalomképemmel van ebben a tekintetben baj, hanem azok társadalomképével, akik összekeverik a dolgokat, és azután csodálkoznak, ha a fejükre esik minden, vagy pedig más fejére, mint ahogy 1994-ben történt. Csak nagyon röviden említeném meg, hogy azt a kereszténydemokrata javaslatot, amelyik premizálná a nyugdíjrendszerben azokat, akik szakképzetten gyerekeket nevelnek, én rémálomnak, egyszerûen hajmeresztõnek tartom.
(12.40)
A harmadik ilyen kérdés a makrogazdasági összefüggések kérdése. De ezzel tényleg csak dióhéjban tudok foglalkozni, mert látom, hogy az idõ meglehetõsen elszaladt. Egyrészt itt több felszólalásban a prognózisokat vagy a prognózisok helyességét vitatták. Úgy gondolom, alapvetõen helytelen felfogásból kiindulva, aki valamikor prognózist készített, az tudja, hogy soha nem az következett be, mint amit a matematikai számítások kihoztak. Nyilvánvaló, hogy most sem a 3,5-4-5 százalékos növekedések fognak bekövetkezni egymás után. Ezt ettõl a számítástól egyszerûen nem lehet elvárni. Nyilvánvalóan a fejlõdés ciklikus lesz, lehetnek rosszabb évek vagy jobb évjáratok, ez teljesen természetes. De nem is az a feladatuk a számításoknak, a modelleknek, hogy a következõ 50 év gazdasági növekedését elõre jelezzék, hanem az - és ezt a feladatát véleményem szerint kifogástalanul teljesíti -, hogy bemutassák: még a nagyon lassú növekedés esetén sem lesz az államháztartási mérlegben a nyugdíjrendszer miatt kezelhetetlen hiány. Ezt a feladatát a számítás - szerintem - eléggé megbízhatóan teljesíti.
Ami a felosztó-kirovóból való kivonás miatti költségvetési deficitet illeti, korábban nekem is ez okozott legnagyobb problémát, megmondom õszintén. Most viszont úgy gondolom, a cél érdekében az állam egy óvatos, kismértékû eladósodást is magára vállalhat esetleg, igen kevés kockázattal. Hiszen abban az esetben, ha a tõkefedezeti rendszerbõl a gazdaságba áramlik a pénz és befektetik, akkor ebbõl nyilvánvalóan növekedés származik. Ebbõl a növekedésbõl következõen magasabb lesz az adóbevétel, csökkenni fog a munkanélküliség, a pénzkínálat növekedése pedig lenyomja a kamatokat is. Így aztán minden valószínûség szerint vagy józan számítások szerint nemcsak a gazdaságban kezdõdik el növekedés, hanem csökken az államháztartásban, a költségvetésben keletkezõ deficit is.
A következõ ilyen makrogazdasággal összefüggõ kérdés a külföldre való tõkekivitel kérdése volt. Bár azt hiszem, a parlament ezt is meglehetõsen megtárgyalta, de hadd mondjam el ezzel kapcsolatban is véleményemet. Az a meglátásom - és úgy is látom -, hogy egész Európában akadályozzák a nyugdíjpénztárak tõkekivitelét, kivéve Írországot, Angliát, Hollandiát, amennyire jól emlékszem. S itt is meg lehet akadályozni. Ez nyilvánvalóan szabályozási kérdés. Az gazdaságpolitikai választás kérdése, hogy vajon az-e a célszerûbb, hogy a nyugdíjpénztárak hozamát maximáljuk, vagy pedig az, hogy a nyugdíjpénztárak ne külföldön, hanem belföldön fektessék be az összegyûjtött tõkéjüket. Ez gazdaságpolitikai mérlegelés kérdése.
Gazdaságpolitikai mérlegelés kérdése ugyanakkor az is, hogy vajon megfelelõ feltételeket nyújt-e az ország a nyugdíjpénztárak tõkéje számára. S abban az esetben, ha az ország nem megfelelõ befektetési terület, akkor nemcsak a nyugdíjpénztárak nem fektetnek ide, hanem senki nem fektet be ide, az teljesen nyilvánvaló. Ez is gazdaságpolitikai döntés vagy választás kérdése. Úgyhogy úgy gondolom, az a kérdés, hogy a nyugdíjpénztárak hová fektetnek be, ide fektetnek be vagy pedig máshová, indifferens a nyugdíjrendszer tekintetében. Attól, hogy megvan az a kockázat vagy lehetõség, hogy a nyugdíjpénztárak külföldre viszik a pénzüket, attól még jó lehet a nyugdíjrendszer, és természetesen rossz is lehet a nyugdíjreform.
A negyedik kérdés, amellyel foglalkozni szeretnék, az alkotmányosság kérdése. A jelenleg hatályos alkotmány azt írja elõ, hogy az államnak biztosítania kell az ellátást - lehet, hogy rosszul idézem az alkotmányt -, öregség, árvaság, betegség, munkanélküliség esetében is biztosítani kell számunkra a szükséges megélhetési forrásokat. Az a véleményem, hogy a nyugdíjrendszer-reform ezeket az alkotmányos kötelezettségeket vagy feladatokat teljes egészében kielégíti. Sõt, feltételezem, hogy még jobban is ki fogja elégíteni, mint a mostani felosztó-kirovó rendszer. Mert a mostani felosztó- kirovó rendszertõl tényleg számon kérhetõ lenne a megélhetéshez szükséges ellátás biztosítása. A nyugdíjreform nem differenciál például férfiak és nõk között, tehát nem szerepel benne az alkotmány szempontjából tilalmas diszkrimináció. Így tehát összességében alkotmányosnak tartom a reformot. Természetesen az nagyon lehetséges, és kormányunknak vannak ilyen tapasztalatai, hogy néhány részletkérdés végül is nem lesz alkotmányos. Ez viszont az egész reformról globálisan semmiképpen nem állítható.
Végül pedig az utolsó kérdés, amellyel szeretnék foglalkozni, már nem a nyugdíjrendszernek a kérdése, és örülök, hogy Selmeczi Gabriella éppen itt van. Szóval itt a reformvita során súlyos rágalom érte az érdekképviseleti szerveket, ezen belül pedig a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a legnagyobb szakszervezeti szövetséget. Nevezetesen arról volt szó, hogy az MSZOSZ elárulta tagságát, és a társadalombiztosítási önkormányzatokban betöltött pozícióért jóváhagyását adta a nyugdíjreformhoz.
Nem ez az elsõ eset, amikor a Fidesz részérõl ilyen méltánytalan támadást tapasztalunk az érdekképviseletek, illetõleg a szakszervezetek ellen. Ezt tapasztaltuk az alkotmányvitában, ezt tapasztaltuk a képviselõi összeférhetetlenségrõl szóló törvény esetében, ezt tapasztaltuk a munkaügyi törvény vitája során és a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvény tárgyalása idején is. Úgy gondolom, ezek a vádak az MSZOSZ ellen igazságtalanok, és ekkor még a legfinomabb kifejezést alkalmazom. A Szocialista Párt számára soha nem volt egy csereeszköz a társadalombiztosítási önkormányzat kérdése, tehát nem volt mit mivel kicserélni az MSZOSZ-szel. S számunkra indifferens az is például, hogy a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat a nyugdíjreform kérdésében milyen álláspontot képvisel. Ez az egyik dolog. A másik pedig az, hoyg nehezen tudom elképzelni, hogy az MSZOSZ képes lett volna az akaratát a többi szakszervezetre is és még a munkáltatókra is ráerõszakolni. És felhívnám a figyelmet, hogy a megállapodást a nyugdíjreform kérdésében a munkavállalói oldal és a munkáltatói oldal is aláírta.
Reggel itt Sándorffy Ottó azt mondta, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács tiltakozik a nyugdíjreform ellen.
(12.50)
Ezt feltétlenül helyre kell igazítanom, mert rendkívül nehezen, azt hiszem, négyforduló tárgyalás után az Érdekegyeztetõ Tanács - és ez írásban is dokumentálható - nem gördített akadályt a kormány elé és a nyugdíjreform parlamenthez való beterjesztése elé. Ez a tény, és ennek alapján nem tudom, hogy Sándorffy Ottó milyen tiltakozást olvashatott az Érdekegyeztetõ Tanács részérõl.
Tisztelt Országgyûlés! Be kell vallanom, hogy igen hosszú ideig hezitáltam a nyugdíjreform és a nyugdíjtörvények kapcsán, és a szkepszisemet végül is az Érdekegyeztetõ Tanács határozata, az ott született megállapodás oldotta fel véglegesen. Ma is úgy látom, hogy nincs lényeges ellenérv a reformmal szemben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)