SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselõtársaim! Nem olyan régen beszéltem még, csak a tévéidõ meg nem tévéidõ miatti megosztás miatt nem tudtam egész gondolatsoromat befejezni. Mielõtt azonban azt befejezném, néhány reakciót szeretnék tenni.
Elsõnek Csóti György képviselõtársamnak: a magyar nyelv ismeri azokat a szóképeket, amelyek nem konkrétan azt jelentik, amit mond az ember. Amikor valaki fölsóhajt, hogy gyerekek, ez már tiszta Amerika, az nem azt jelenti, hogy õ tényleg New Yorkban van, hanem egy olyan elképzelt állapot, amikor jól keresünk, jól mûködnek a dolgok, s a többi. Természetesen így értendõ az, amikor az ember azt mondja, hogy azt szeretném, ha már Amerika lenne. Az csak annyit jelent, hogy azt szeretném, hogy ezek a rendszerek úgy mûködjenek, ahogy az Észak- Amerikában már mûködik, és így tovább, logikailag. Nem feltételezheti azt az erõt egy SZDSZ-es képviselõtõl, hogy Magyarországot átnyomtatja Észak-Amerikába. Hízelgõ lenne, de sajnos nem így van.
A másik gondolatom Selmeczi képviselõ asszony gondolatmenetének folytatása lenne. Nem meglepõ, hogy én vele egyetértek, egy bizottságban dolgozunk, és néha ezekrõl beszélünk is. Õ egy kicsit részletesebben kezdte azt a modellt elmagyarázni, amikor a fekete- vagy szürkegazdaságból származó, tehát az állam számára nem leadózott, nem lejárulékolt jövedelmekbõl az emberek maguknak nyugdíjat vásárolnak. Konkrét számpéldával folytatván a saját számpéldámat: ha 17 ezres minimálnyugdíjra bejelentek valakit, zsebbõl a hónap végén fizetem neki az 50 ezret, mind a ketten jól járunk, õ 17 ezer után van csak járulékoltatva, adóztatva, az új rendszer szerint ezen összeg után járna neki nyugdíjellátás, s a többi. Mivel ez egy nagyon kis összeg, ebbõl nem lesz nyugdíj, meg semmi komolyabb ellátás. Az ily módon kicsempészett többletpénzbõl megvásárolhatja most a mai szabályozás szerint is az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a nyugdíját.
Ezért az én konkrét javaslatom az, és összefügg azzal, amit délelõtt már nagyon hangsúlyoztam, hogy a nyilvántartási rendszerek pontossága és precíz mûködése szükségeltetik, hogy kiderüljön például, hogy a nyugdíjpénztárban valaki több nyugdíjat vásárol magának, mint amennyi az összes jövedelme a másik állami nyilvántartás szerint.
(13.40)
Ad absurdum elképzelhetõ, hogy valaki 17 ezres minimálnyugdíj mellett az önkéntes biztosítónál per ma is havi 15 ezer forintot fizet, és vásárol magának nyugdíjat. Véleményem szerint ez nem a személy szabadságát sértené, még információs alapon sem, hanem a közösség kárára történõ akcióról van szó, és azt követelném egy ilyen nyilvántartási rendszertõl, hogy ez derüljön ki. Természetesen tudom, hogy az adatvédelmi biztos úrnak lesz hozzászólása az ilyen típusú gondolataimhoz, de úgy gondolom, ha a köz javára ezek az ügyek kiderülnek, akkor a társadalom többségét, zömét képviseljük ezekkel a gondolatokkal.
A korábbi beszédem alapfonala az volt, hogy az információs rendszerek nélkül nem mûködhet jól egy ilyen társadalombiztosítási rendszer, beleértve mind a kettõt természetesen. Nem volt módom azt elmesélni, hogy a reformfolyamatok kimunkálása során - amiben természetesen mi is részt vettünk - ez a gondolat meghallgatásra talált. Talán nem mindenki számára nyilvánvaló, ezért most deklarálom, hogy azóta a kormány erre a témára kormánybiztost nevezett ki, aki igen erõteljesen nekilátott annak a munkának, amit én is szeretnék. Tehát az információs rendszerekre ezen témában, amirõl most a parlamenti vita folyik, kormánybiztos kinevezése megtörtént, és feltehetõen végzi úgy a munkáját, hogy '98. január 1-jétõl ezek a problémák megoldódhassanak.
Lehet, hogy ismét számpéldával kell untatnom kedves képviselõtársaimat vagy a hallgatóságot, de tegnap vidéken jártam egy fórumon, ahol természetesen a nyugdíjrendszer reformja is szóba került, és igen hangulatos és értelmes vitát tudtam folytatni olyan emberekkel, akik kevésbé voltak tájékozottak errõl az ügyrõl. Hangulatilag úgy fest a dolog az országban - és ezt a hangulatot lehet szítani természetesen -, hogy mindazért a bajért, amit a nyugdíjrendszer mostani állapota vagy az egészségügyi önkormányzat, illetve egészségügyi biztosítás mostani állapota jelent, a kormány a felelõs. Ez természetesen nem igaz. Ezt nem azért mondom, mert kormánypárti képviselõ vagyok, hiszen az elõbb elmondottak szerint, de még ellenzéki képviselõtársaim hozzászólása szerint is ezekért a hiányokért nagy mértékben felelõsek azok, akik kibújnak a járulékfizetés alól, tehát azok a pénzek értelemszerûen hiányoznak. Elismerem, hogy az egészségbiztosításon belül vannak szakmai problémák, tehát a rossz szolgáltatás még azon belül is sok helyen rosszabb, mint amit megengedne az egyébként rendelkezésre álló források tömege. De azért van egyértelmû összefüggés aközött, hogy mennyi járulékot sikerül behajtanom, mert akkor a rendelkezésre álló többlet pénzbõl feltehetõleg jobb szolgáltatást lehetne biztosítani. Ezért azt szeretném, ha hangulatilag mindazokban, akik most egyelõre még másra haragusznak ebben az ügyben, ez a harag egy kicsit irányt venne azon tömegek felé, akik tudatosan kibújnak a járulékfizetés alól és az így hiányzó pénzeket megfizettetik velünk és a többi becsületesen adózó, illetve járulékoló állampolgárral.
Sajnálatos példákat is tudnék mondani, mert az SZDSZ felfogása szerint akkor mûködnék helyesen, konzisztensen és önmagába zártan egy ilyen rendszer, például az egészségbiztosítás, ha minden magyar állampolgár élete kezdetétõl, tehát csecsemõ korától valamilyen módon úgy venne részt a rendszerben, hogy nemcsak nyilván van tartva vagy valaki helyette vagy õ maga elõre befizet egy kockázatközösségbe - az összegrõl nem kívánok most beszélni - abban a reményben, hogy a szolgáltatást soha az életben nem veszi igénybe. Én személy szerint így vagyok vele: boldogan fizetek akármennyit, csak ne legyek beteg, ne kelljen igénybe vennem ezt a szolgáltatást, és soha nem jutna eszembe azért reklamálni, hogy negyven éven keresztül fizettem ezt a járulékot, és még nem sikerült igénybe vennem. Hála a jó istennek, hogy nem sikerült igénybe vennem, és a dupláját vagy tízszeresét fizetném akkor, ha valaki - aki persze ki tudja, van-e - meg tudná ígérni nekem, hogy soha nem is kell igénybe vennem.
Ha ezt a kockázatközösségi gondolatot egy kicsit tovább visszük, akkor fordítsuk le megint a mûködõképességre. Fizeti-e Magyarországon most mindenki maga után azt a reménybeli járulékot, hogy soha ne kelljen igénybe venni a szolgáltatást? Nem fizeti. Az állampolgárok nagy többsége, illetve egy igen nagy számú lakossághányad, illetve több lakossághányad után az állam fizeti jelenleg - hangsúlyozom: a mostani rendszerben, katonák után, tanulók után, kisgyerekek után. Tehát van néhány kategória, aki után az állam fizeti. De nem fizeti mindenki után.
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntése további rést ütött. Nem mintha kifogásolnám, mert tiszteletben tartom, csak fogalmi zavarokat látok. Ha elfogadnánk azt a gondolatot, amit most mondtam, hogy mindenki után fizet valaki vagy õ maga, és ezáltal vesz részt abban a rendszerben, amelynek szolgáltatását igazán nem akarja igénybe venni, akkor ebbõl nem maradhat ki senki. Most például ismerõseim között léteznek olyan nagykorú gyerekek - azért hangsúlyozom a "nagykorú" szót, hiszen az Alkotmánybíróság döntése magához a személyi igazolványhoz kapcsolódik, ami mutatja, hogy kis fogalmi zavar van -, tehát nagykorú, mondjuk egy családban van két gyerek, nem tanul, nem dolgozik, a szülõk tartják el. Ez idáig rendben is van, a családomért felelõs vagyok, eltartom. De ha már nem fizetem utána az 1800 forintot - bocsánatot kérek, nem akartam összeget mondani -, azt az összeget, amivel részt veszek ebben a kockázatközösségben, akkor innen kezdve természetesen mi fizetjük utánuk. Mindazon személyek után tehát, akik most valamilyen okból nem vesznek részt, nem fizetnek járulékot ebben a rendszerben, a többiek fizetik meg. Ezt lehet igazságosnak tartani természetesen, mint ahogy kisgyerekek, tanulók, katonák, gyeses, gyedes anyák, beteg emberek után magam is vállalnám ezt a kockázatközösséget. De mindezen kategóriába nem tartozó egészséges felnõtt emberek után miért mások fizessék a járulékot? Tehát bizonyos lyukak itt támadtak, és azon leszünk, hogy ezt a kockázatközösséget körülbelül úgy, ahogy én most gondolom, meg lehessen valósítani.
Ennek eszköze ismét az, hogy nyilvántartási rendszernek kell mûködni, hiszen ha a mai nappal megkérdezném a társadalombiztosítást, hogy hány olyan ember van, aki önöknél nem vesz részt ebben a rendszerben, arra nem tud precízen válaszolni. A fordítottját meg tudja válaszolni, azt, hogy hányan vannak a rendszerben, azt igen; de hogy hányan maradnak ki belõle, azt nem. A teljes kockázatközösség megítéléséhez pedig vagy annak ellenõrzéséhez mindkét kérdésre pontos választ kellene tudni adni. Természetesen az informatika rendelkezik azokkal az eszközökkel, hogy még így is megállapíthassam. A hatvanas években elõfordult az, hogy a magyar katonaság létszámát - nem kémkedéssel - megállapították Svájcban egy kutatóintézetben. Nagyon egyszerûen, a statisztikai hivatal adataiból kihámozhatóan, mert hiszen le kell vonni a tanulókat, le kell vonni a nyugdíjasokat, tehát mindenféle olyan népréteget, ami szerepel egy statisztikában - ezt persze okosan és jól kell csinálni -, és a végén maradtak a katonák. Ezres eltéréssel meg lehetett állapítani, természetesen most is megállapítható lenne.
Ezért igaz valószínûleg az a tétel, amit a korábbi beszédemben nagyon hangsúlyoztam - és nem kapott hangsúlyt az eddigi vita során -, hogy önmagában bármilyen új reform esetén, ha a személyes nyilvántartás jól mûködik, precízen mûködik, az önmagában a járulékalap körülbelül 25-30 százalékos szélesedését magától való szélesedését - fogja okozni. Ezt már hosszabb lenne természetesen kicsit is bizonyítani, ez az én feltételezésem, hangsúlyozom. De ha csak nullától különbözõ, akármekkora pozitív számról van szó, már nyertünk a dologgal.
Még egy utolsó számpéldát szeretnék elmondani, mert a társadalmi vita kezdetén azt tapasztaltam, legalábbis újságok arról adtak hírt, hogy egy igen széles réteg, nevezetesen a nyugdíjasok tömegei, körülbelül 2,5 millió ember az országban a nyugdíjreform ellen lett volna. Azért használom ezt a nyelvtani formulát, mert az újságban olvastam, mikor én nyugdíjassal beszéltem, nem feltétlen ezt a választ kaptam tõlük. Az újságok azt sugallták, és bizonyos nyugdíjasszervezetek ezzel is jöttek elõ, hogy nekik ez a reform rossz. Történetesen a nyugdíjas réteg az, aki érdekelt abban, hogy valami olyan reform legyen, amelynél minél szélesebb járulékalapon, virágzó gazdaság mellett egyre magasabb nyugdíjuk lehessen. Folytatva az elõzõ számpéldámat, amikor a feketegazdaságon vagy szürkegazdaságon keresztül kivonják magukat a járulékoltatás alól, ha ezt a létszámot csak 100 ezer emberre teszem - tehát feltételezve azt a szerintem alsó határként becsülhetõ 100 ezres számot, akik ily módon vonják ki magukat a járulékfizetés alól -, akkor a 17 ezres minimálbér és az 50 ezres rendes bér közti differencia közterheit a 100 ezer emberrel és az évi 12 hónappal fölszorozva, pontosan 2 százalék nyugdíjemelést jelent.
(13.50)
Tehát ha mindezt átszámolnám a nyugdíjasok számára nyugdíjemeléssé, akkor ezzel a minimális alsóhatáros példával 2 százalék nyugdíjemelés az - hangsúlyozom: mind a 2,5 millió nyugdíjas számára -, amelyet a járulékfizetés alóli kibúvók okoznak. Ergo: állítom, hogy ugyanaz a réteg, amely kezdetben értetlenkedéssel fogadta a reform tényét, és az újságok szerint ellenezte volna, igenis nagyon érdekelt abban, hogy ezt úgy hajtsuk végre - legalábbis ezen szál mentén az én gondolatmenetemben -, ahogy szükséges, hiszen csak ez a tétel 2 százalék potya-nyugdíjemelést jelenthetne; tudom, törvény kell hozzá, hogy megtehessük, de ennyi folyik ki. Azért használom ezt a szemléletes példát, hogy érthetõ legyen, mindenki a saját bõrén érezhesse.
Még egy fogalmi zavart szeretnék eloszlatni: többször vitatkoztunk itt - a két oldal -, és a fogalom, amirõl beszéltünk, az volt hogy: kötelezõ. A mai, a mostani, és az elmúlt rendszerben is kötelezõ volt a teljes járulék befizetése, nincs mese! Az, hogy kibújik alóla, nem azt jelenti, hogy ne volna kötelezõ - természetesen kötelezõ. Most csak arról van szó, hogy ezt megosztjuk, és csak a helye válik kötelezõvé; a ténye, hogy fizetni kell, az eddig is, ezután is kötelezõ lesz - csak megengedjük, hogy más helyre folyjék. Természetesen nem kívánok belemenni abba, hogy egy pénzintézet hogy mûködik s a többi, mert látom, hogy Kis Gyula képviselõtársam már készülõdik hozzászólni. Ezért jelzem elõre, ezen részéhez - hogyan mûködik majd egy kötelezõ nyugdíjpénztár - nem kívánok szólni: van pénzügyesünk az SZDSZ-ben, aki szívesen fog rá válaszolni.
Összefoglalva tehát: az a fõ gondolatom, és azt szerettem volna sugallni mindezekkel a számpéldákkal és becslésekkel, hogy a reform - bármilyen is lesz a végsõ formája, hiszen a parlamenti vita arra való, hogy módosítókkal és ésszerû gondolatok beépítésével javítsuk -, bármilyen lesz, annak kulcskérdése az, hogy a személyes nyilvántartás jól mûködik-e, egyáltalán mûködik-e; ehhez kapcsolódott minden olyan gondolat, amit elmondtam.
Megismétlem: azt szeretném, ha ezen gondolatokat képviselõtársaim a késõbbi gondolkodásaikba beépítenék, és aszerint vizsgálnák a teljes rendszer sikerét vagy mûködését. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)