GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók! Látszólag nem annyira fontos a téma, mint ha mondjuk a sertéstenyésztésrõl vagy a baromfitenyésztés problémáiról szólna egy agrármérnök e Házban, de ha ma Magyarországon bárki a magyar lótenyésztésrõl, a versenyló-tenyésztésrõl beszél, nagyon nagy darázsfészekbe nyúl. E parlament falai között kétszer került szóba a Nemzeti Lóverseny Kft. problémája és az a kormányhatározat, amelyet a kormány nem hajtott végre immáron több mint két éve, azok a problémák, amelyek körülbelül 3-5 ezer embert érintenek, akik a magyar versenyló- tenyésztésbõl élnek, és mindazokat érintik, akik szeretik a lovat, azt a nemes állatot, amely a magyar agrártörténet jelentõs része.
Gyakorlatilag a lótenyésztés, a nemesítés mindig egy kiváló állattenyésztési feladat volt.
(14.20)
Nem véletlenül mondjuk, hogy a legnagyobb gazdaságok szívesen viszik, szívesen fogadnak külföldi vendégeket is, nagyon sok kormányfõ, elnök megfordult már Bábolnán, ha gondolunk a telivér- vagy arabtenyészetekre. Tehát egy agrártörténeti, állattenyésztési, genetikai érték a magyar lóállomány, amelynek megmentéséért - ma már a huszonnegyedik órában vagyunk - mindent meg kell tenni.
Az elõzmények és a problémák gyökerét ott látom, hogy jelenleg három miniszter felügyeli a lóversenyzést, magát a magyar lótenyésztést. Szakmailag a Földmûvelésügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium elsõsorban pénzügyileg, a privatizációért felelõs miniszter asszony az ÁPV Rt.-n keresztül felügyeli a Nemzeti Lóverseny Kft.-t, amely jelenleg állami tulajdonként kezelve a versenypályákat, szervezve a fogadást, jó gazdaként kellene hogy mûködjön.
Ha most aforizmát mondanék: közös lónak túros a háta. Mivel három miniszter felügyeli, véleményem szerint valójában egy sem felügyeli igazából e lótenyésztést. A versenylótenyésztés a Földmûvelésügyi Minisztériumtól három éve egy fillért nem kapott. Amikor a Pénzügyminisztériumnak, természetesen, nagyon fontos társadalmi problémákról - oktatás, egészségügy, bármirõl - kell dönteni (Akar László bólint.) - a tisztelt államtitkár úr bólogat -, Akar államtitkár úr megerõsítheti, nyilván nem ez a legfontosabb feladat. De annak az ötezer embernek, aki ebbõl él, aki a saját pénzét teszi be - a Magyar Lovar Egylet tagjai -, akik, amióta Széchenyi 170 éve megalapította a Magyar Lovar Egyletet, közöttük általában mecénások vannak, akik anyagilag megtehetik, hogy a pénzüket a lovakba, a lótenyésztésbe fektetik, ezek az emberek elképedve látják, hogy az elmúlt évben az adófizetõk pénzébõl 520 millió forintot emésztett fel a Nemzeti Lóverseny Kft. - sajnos úgy fogalmazok - nem mindig a legkorrektebben, néha vízfejként mûködõ menedzsmentje, az állam, még egyszer mondom, az ÁPV Rt. felügyelete mellett. Sajnos, ebbõl az 520 millió forintból az 1200 lóra, a versenylovakra összesen csak 150 millió forint versenydíj jutott. Föltehetjük a kérdést: hová tûnt a 370 millió forint? Elment a vízfej mûködtetésére.
Ezért itt rögtön elmondanám a Független Kisgazdapárt többször megfogalmazott álláspontját, amit ismertettem már. Mindig annak vagyunk hívei, hogy a párhuzamosságokat lehetõleg csökkentsük le, és az a szakmai szervezet mûködtesse az egész rendszert, aki a legjobban ért hozzá, akik a saját pénzüket kockáztatják - jelen esetben a Magyar Lovar Egylet tagjai -, az a 3-4-5 ezer ember, aki közvetlenül vagy közvetve érintett a versenylótenyésztésben.
Én immáron többedik ízben követelem a tisztelt kormányzattól, hogy gondolja át ezt a feladatot, és hajtsa végre a saját határozatát. Mire gondolok? 1995. április 4-én - nevezetes napon - a 2095. kormányhatározatban a kormányzat megígérte a lótenyésztõ társadalomnak, a lovasoknak, a lovasszakmának, hogy a kormány határozattal vet véget ennek az áldatlan állapotnak, ennek a ködös, lebegtetõ állapotnak. Amikor tavaly õsszel felszólaltam, az államtitkár asszony - vagy már akkor is privatizációért felelõs miniszter asszony volt -, Csiha Judit miniszter asszony megígérte, hogy '96 decemberében a kormány dönteni fog, és végrehajtja a több mint másfél éve végre nem hajtott határozatát. '96 decembere óta eltelt még egy fél év, '97 júniusát tapossuk, és mégsincs semmi intézkedés a kormány részérõl. Pontosabban a problémák csúcsosodtak.
A TAB, az ausztrál fogadásszervezõ cég, amely évekig megbízható módon bonyolította Magyarországon a fogadásszervezést - mivel anyagilag ellehetetlenült -, kivonult a lóversenyzés- és fogadásszervezésbõl. Egypár hétig a régi, elavult módszert vették elõ az emberek, a fogadásszervezést a régi Anker-gépekkel próbálták megoldani, jelentõsen lecsökkent a fogadásszervezés, még az amúgy is alacsony szintrõl is még jobban lecsökkent. Pár hete látszólag rend van, mert két hónap haladékot kapott a tisztelt ÁPV Rt. irányította Nemzeti Lóverseny Kft., magyarul a TAB két hónapig haladékot adott, és így újra beindultak ezek a fogadásszervezõ gépek a 24 budapesti irodán, és a két lovaspályán lévõ fogadóirodák is megindultak.
Igen ám, de Magyarországon sajnos, olyan alacsony a fogadás - csak egy adatot mondok -, 670 millió forint volt. Például a fogadás ugyanezer összege, Ausztráliában, amely lakosságát tekintve nem sokkal nagyobb, mint Magyarország - azt hiszem, talán 12 milliós Ausztrália a lakosságát illetõen -, ott például összesen kaptak 14 milliárd dollárt. 14 milliárd dollár volt a bevétel a lóversenyfogadásból. 14 milliárd dollár! Japánban ugyanez 35! Nálunk - még egyszer mondom - 650 millió forint egy évben, tehát töredéke, ezredrésze. Logikus, hogy itt csak akkor lesz a fogadásoknak nagyobb keletjük, ha olyan szakmai, kulturális és humán körülményeket tudnak biztosítani, hogy szívesen járnak ki az emberek újra a lóversenyt nézni, hisz ez a családoknak is megfelelõ szórakozás, ez egy kiváló alkalom arra a szakembereknek is, hogy ott, ami agrártörténetileg Magyarországon 170 éve megvalósult, hogy az emberek a lóversenyzés örömeit élvezhetik, továbbra is fönnálljon.
Sajnos, ha ez a helyzet alakul, fél-egy éven belül mindenképp megszûnik a magyar lóversenyeztetés. Tudniillik ha a két hónap letelik, akkor nem tudják a fogadásszervezést még ezen a szinten sem tartani, még kevesebb lesz a fogadási forgalom, és gyakorlatilag a lótartók, akik eddig is nagy ráfizetéssel tudták a lóversenypályákat fenntartani, elpusztulnak, ez a tevékenység megszûnik.
Ezért véleményem szerint a megoldás továbbra sem lehet más, mint amit évek óta követelünk, hogy adják oda - a tisztelt kormányzattól kérjük elsõsorban - a szakmának, jelen esetben a Magyar Lovar Egyletnek azt a jogosítványt. Az egész rendszer, a pályák továbbra is maradjanak állami tulajdonban. Ezzel mindenki egyetért. Maradjon állami tulajdonban! Viszont a mûködtetést, a kezelést adják oda a Magyar Lovar Egyletnek, ne egy vízfej, az ÁPV Rt. által szakmailag kellõen át nem látott menedzsment vezesse, hanem adják oda a Magyar Lovar Egyletnek, és azok az emberek, akik a saját pénzüket kockáztatják és ölik bele a magyar versenylótenyésztésbe, kapják meg azt a jogosítványt, hogy õk a fogadást megszervezzék.
Még egyszer elmondom: véleményem szerint itt a közbeszerzési törvény is veszélybe kerül, annak a passzusai is veszélybe kerülnek, mert a mostani - nemcsak újságcikkek - szakemberekkel való beszélgetések folytán az a hír járja, hogy a TAB nevezetû ausztrál fogadásszervezési szervezet, amely két hónapon belül mindenképp kivonul a lóversenyzésbõl, mindenképp eladja ezt a fogadásszervezési számítógépes rendszert, de mint ahogy hírlik, sajnos nem elsõsorban magyar tulajdonosok kezébe fog kerülni, hanem egy Hewlett Packard Magyarország nevezetû kft.-hez; egy amerikai cég, tehát a Hewlett Packard cég szeretné mindenképp megszerezni. Sajnos, feltételezzük, hogy a közbeszerzési törvény kijátszásával fog az õ kezébe kerülni, és ha a Nemzeti Lóverseny Kft. ezzel az amerikai céggel közösen fogja megszerezni ezt a fogadásszervezést, annak megint az lesz a következménye, hogy a vízfej, a pazarlás folytatódik, és közben az 1200, versenylovat tartó gazda pedig anyagilag ellehetetlenül, és nem tudja tovább végezni azt a munkát, amely a magyar állattenyésztésnek, de az egész magyar agrártörténetnek... Mindenképpen annyira hozzákötõdtek Budapesthez a lóversenypályák és a magyar agráriumhoz annyira hozzákötõdött a magyar lóversenyzés, hogy ezt mindenképp kár lenne hagyni.
Ezért kérem a tisztelt államtitkár urat - mivel a privatizációért felelõs miniszter asszony most nincs itt -, hogy a majd' fél évvel ezelõtt megígért kormányhatározat végrehajtása most már valóban megszülessen, és így valósuljon meg a probléma megoldása, hogy ez az ausztrál fogadásszervezés, amely másfél hónapon belül kivonul, megbízható módon magyar emberek, magyar tulajdonosok kezébe kerüljön, méghozzá olyan módon, hogy az távlatilag is megfelelõ módon tudja mûködtetni ezt a rendszert, amely véleményünk szerint Magyarországon a közeljövõben is nagyon fontos lesz. Hiszen ha államfõknek mutogatjuk a bábolnai, mezõhegyesi vagy bármely ménest, a telivértenyészetünket, arabtenyészetünket, akkor elõbb-utóbb arról is kell gondoskodnunk, hogy ezeket el is tartsuk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
(14.30)