DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy sajnálattal hallja nemcsak a parlamentnek ez a szárnya - nemcsak a pártom, a Magyar Demokrata Néppárt -, hanem meggyõzõdésem szerint az országban felelõsen gondolkodó és a külpolitika iránt érdeklõdést mutató társadalom azt, hogy egy olyan alapvetõen közös össznemzeti ügyben, mint az euró-atlanti integráció, mint a NATO, a békebontásra sor került ebben a Házban ma délután is.
Nem elég ezt a nemzeti egységet hirdetni, nem elég szavakban szorgalmazni, ezt tettekben kellene, és remélem, hogy sokan vannak, nemcsak a parlamentben, hanem az országban és az országon kívül is, akik emlékeznek arra, hogy a külpolitikai, biztonságpolitikai kérdésekben az elõzõ kormányzat milyen jóhiszemûen törekedett arra, hogy közös állásfoglalásokra kerüljön sor, közös politikát alakítsunk ki, közös hangon beszéljünk.
Szintén hét évvel ezelõtt volt a Varsói Szerzõdés Politikai Tanácsadó Testületének utolsónak bizonyult ülése, ahol Antall József mondta el azt a programot, hogy egész Európa szövetségesei szeretnénk lenni. De az európai demokráciák gyakorlatát figyelve láthatjuk, hogy a külpolitika nagy kérdéseiben a pártok, a kormány és az ellenzék félreteszik a belpolitikai indíttatású vitákat. Én mindig örültem, ha erre készség volt. Nyugodtan, felelõsséggel állíthatom, hogy az ellenzék minden kérdésben szívesen hallgatta volna meg a kezdeményezést. Nem biztos, hogy a hétpárti egyeztetések a legfontosabbak, de azért megjegyzem, hogy ilyen kísérlet nemigen történt, legfeljebb kész tényekrõl tájékoztattak bennünket.
Azt szeretném a NATO-csatlakozás kapcsán is, hogy térjünk vissza erre a kísérletre. A világ tapintatosan hallgatott a fenntartásairól az elmúlt években; örülök (Az elnök a csengõt megkocogtatva jelzi az idõ leteltét.), hogy a fenntartásokat félretehették - ne ássuk ki a csatabárdot! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)