DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt gondolom, minden túlzás nélkül állítható, hogy több évtizedre kiható, nagy horderejû döntés elõtt áll a Magyar Országgyûlés. Azért kezdem ezzel a kijelentéssel, mert Torgyán József képviselõtársam azt mondta, hogy álmegoldásokkal, irreális javaslatokkal traktálja a kormány az Országgyûlést. Én ezt a megállapítását természetesen nem fogadom el, bár kétségkívül a kormány szegényes fantáziájára vall, hogy a nyugdíjrendszer reformjának keretében sem az autópályadíjjal, sem a kórházi ágyakkal, sem pedig más, tudományfinanszírozási és hasonló kérdésekkel nem foglalkozik. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
A napirenden levõ javaslatok a nyugdíjrendszer fokozatosan megvalósuló és gyökeres átalakítását célozzák. Álláspontom szerint mindkét jelzõ fontos. A javaslat szerint az átalakulás gyökeres, mert abban mindenki egyetért ma Magyarországon, hogy változtatásra van szükség, viszont a kisebb-nagyobb változtatásokban - úgy is mondhatnám, a toldozgatásban-foldozgatásban - rejlõ lehetõségek, tartalékok mára tökéletesen kimerültek.
Talán nincs még egy olyan törvény és ahhoz kapcsolódó joganyag - az adótörvényekkel kapcsolatban nem végeztem ilyen számításokat -, amely annyi módosítást élt volna meg, mint a nyugdíjrendszerhez kapcsolódó jogszabályok köre. Az 1975. évi II. törvényt elfogadása óta csaknem ötvenszer, a végrehajtási jogszabályokat pedig hozzávetõleg százszor kellett a mai napig módosítani. Ez pedig - mondjuk meg úgy, ahogy van - nem válik egyetlen törvény, jogszabály elõnyére sem, a kiszámíthatóságról, a jogbiztonságról most nem is szólva.
Mindamellett az átalakulás fokozatos, mert a társadalom egyik legnagyobb mûködõ rendszerérõl van szó informatikai, ügyviteli, pénzügyi szempontból egyaránt. Ami azonban ennél is fontosabb, tisztelt képviselõtársak, hogy mindenekelõtt emberekrõl van szó. Kialakult, ismert feltételekrõl, formákról, tapasztalatokról, talán úgy is mondhatnám, szokásokról, amelyek egyszerre serkentõi, de korlátai is a változások idõbeli ütemezésének. És szó van természetesen egy politikai, vagy ha úgy tetszik, egy morális korlátról is, arról, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer által érintettekkel nem lehet megfizettetni az átalakulás árát. Ez is a fokozatosság vállalására és némiképp egyfajta óvatosságra intette a javaslattevõket, és inti a döntéshozókat is.
Tisztelt Ház! Egy percig nem volt kétséges, hogy a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán kemény vita elé néz a kormány - erre a pénzügyminiszter úr az expozéjában is kitért. Hangsúlyozta, õ nem naiv, tisztában van azzal, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok politikai érdekei oly mértékben eltérnek, kiváltképp egy évvel a választások elõtt, hogy ennek a szempontnak, ennek a körülménynek alkalmasint alapvetõ szakmai szempontok is áldozatul eshetnek; mégis hangot adott annak a reményének, hogy azért alapvetõen a szakmai szempontok és megközelítések fognak dominálni.
Azt gondolom, ez a remény részben igazolódott, részben azonban nem igazolódott. Nem szeretnék tételesen reagálni a közvetlen elõttem elhangzott hozzászólásra, de ezt azért szerettem volna újólag hangsúlyozni, mert ne gondolják a tisztelt ellenzéki képviselõtársaim se, hogy a kormánypárti frakciók tagjai körében ne kellett volna lefolytatni rendkívül hosszú, sok energiát igénylõ, alapvetõ jelentõségû vitákat, ne gondolják, hogy köztünk, abban a szûkebb körben is, akik valamilyen mértékben részt vettek a koncepció kidolgozásában, ne lettek volna éles viták mindaddig, amíg valamennyi fontos kérdésre a mai ismereteink és legjobb tudásunk szerint biztonságos válaszokat nem tudtunk volna kapni.
Mindezek után néhány konkrét kérdésrõl:
A nyugdíjrendszer problémáival foglalkozóknak és természetesen valamennyiünknek szembe kell nézni bizonyos alapvetõ tényekkel. Elõször is azzal - és errõl nagyon sokszor esett itt szó, de nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy lakosságunk öregszik. A 60 éven felüliek aránya fokozatosan növekszik, miközben az ország népessége csökken. E rendkívül összetett, pozitív és negatív okokra, tényezõkre egyaránt visszavezethetõ jelenség súlya, jelentõsége, következményei természetesen a nyugdíjrendszer kérdéskörén messze túlmutatnak.
(11.00)
Személyes véleményem szerint az a körülmény, amelyre demográfusok hívják fel a figyelmet, hogy változatlan trendek mellett 2050-re 8,5 millió fõre prognosztizálható az ország lakossága, olyan kérdés, amellyel átfogó módon igenis foglalkoznunk kell, mert itt egy rendkívül összetett gazdasági, szociális, kulturális, politikai és számos más vonatkozást is tartalmazó kérdéskörrõl van szó.
A nyugdíjrendszer szempontjából viszont - mert maradjunk ennél a tárgynál - ez azt jelenti, hogy az elkövetkezõ évek folyamán a járulékfizetõk száma csökken, a nyugdíjasoké viszont növekszik. Ezt a finanszírozhatóság szempontjából vett problémát csak súlyosbítja a járulékfizetést megkerülõk, elmulasztók magas aránya, és természetesen a munkanélküliség is. Ennek az egyre feszítõbb ellentmondásnak a feloldására már a korábbi kormányok idõszakában is voltak különféle kezdeményezések. Emlékezetes, hogy a jelenlegi kormány - korábban is keresve erre a válaszokat - ennek szellemében tett javaslatot tavaly a nyugdíjkorhatár fokozatos emelésére, amit az Országgyûlés el is fogadott. Ennek szellemében fogalmazódtak meg javaslatok, születtek döntések a járulékalap, a járulékot fizetõk körének szélesítésére, amelyek mérsékelni igyekeztek a járulékfizetés és az igénybe vett szolgáltatások közötti feszültségeket. E lépéssorozatba illeszkedik a beterjesztett javaslatcsomag számos más eleme is.
Tisztelt Országgyûlés! A benyújtott törvénytervezetek által kezdeményezett változtatások alapvetõ célja, hogy garantált, a mainál kiszámíthatóbb, igazságosabb és a gyakoribb beavatkozást elkerülõ stabil nyugdíjrendszer alakuljon ki Magyarországon. A javaslat több lépcsõben közelíti meg e meglehetõsen összetett követelményrendszer kielégítõ mértékû megvalósulását. Mindenekelõtt azzal, hogy többelemes nyugdíjrendszer bevezetését indítványozza. Nem arról van szó tehát, hogy érintetlenül marad a nyugdíjrendszer eddig ismert felosztó-kirovó rendszere. Hiszen a javaslat szerint természetesen továbbra is megmarad és a jövõben is döntõ súllyal szerepel a szintén reform értékû átalakításra szoruló és a tervezett program szellemében átalakításra is kerülõ mai általános és kötelezõ nyugdíjbiztosítás, azaz a felosztó-kirovó rendszerû nyugdíjbiztosítás, mint a nyugdíjrendszer elsõ pillére, amely továbbra is a szükséges és elfogadható mértékû társadalmi szolidaritás megvalósulását hordozó pillér, az idõskori szociális biztonság alapvetõ jelentõségû tényezõje. Ehhez társul egy új, az egyéni felelõsségen is alapuló nyugdíj-biztosítási pillér, az úgynevezett tõkefedezeti pillér.
A harmadik elem a ma már mûködõ és gyorsan bõvülõ önkéntes nyugdíjbiztosítás, amely az egyre népszerûbb önkéntes nyugdíjpénztárak rendszerén, kisebb mértékben az üzleti biztosítások által kínált konstrukciókon keresztül valósul meg. Mindezt fokozatosan kialakuló és bõvülõ körben egészíti ki az idõskorúak járadékának intézménye, amely mind a rászorulók, mind a nyugdíjrendszer mûködése szempontjából elvi jelentõségû, hiszen világosan szétválasztja a járulékfizetésen alapuló nyugdíjellátásokat az állam szociális gondoskodásának felelõsségi körébe tartozó, ezért a költségvetés által finanszírozandó ellátásoktól.
Mindezekbõl kitûnik, hogy a nyugdíjrendszer egészén belül erõsödik a biztosítási elv - ez szándéka is a törvényjavaslat-csomag beterjesztõjének, a kormánynak -, ami egyszerûbben fogalmazva azt jelenti, hogy erõteljesebb kapcsolat alakul ki a járulékfizetés és a nyugdíj összege között. Ez fontos célja, fontos eleme a változásoknak, hiszen a mai nyugdíjrendszer egyik alapvetõ problémája, hogy jó néhányan úgy érzékelik, vajmi kevés kapcsolat van az általuk befizetett járuléktömeg és a kifizetett ellátások között.
A vita - szolidaritás vagy biztosítási elv - legalább olyan régi, mint maga a kötelezõ társadalombiztosítás. A kérdésrendszer a nyugdíjrendszer egészén belül nem úgy merül fel, hogy vagy-vagy, hanem úgy, hogy is-is. És a valódi kérdés mindig az, hogy milyen mértékben, milyen arányban van jelen a két elem. A szintén átalakításra kerülõ felosztó-kirovó rendszernek és a nyugdíjrendszer többi elemének együttesen kell biztosítania a társadalmilag szükséges és elfogadható arányokat. Mindez a beterjesztett törvénytervezetekben úgy tükrözõdik vissza, hogy új alapokra helyezõdik a járulékfizetés, és ennek megfelelõen mondja ki a törvénytervezet, hogy a kötelezõ társadalombiztosítás rendszerében a biztosítási elv, a társadalmi szolidaritás és a tulajdonhoz fûzõdõ jogok alkotmányos keretek között együttesen és egyszerre érvényesülnek.
Már az eddigiekbõl is kitûnik, hogy nem pusztán egy új biztosítási forma, a tõkefedezeti magánnyugdíjrendszer bevezetésérõl van itt szó, hanem a nyugdíjrendszer egészének átalakításáról, hiszen a továbbra is meghatározó jelentõségû felosztó-kirovó rendszer változásai szintén napirenden vannak. Ezeknek a változásoknak a lényege, legalábbis egyfelõl - akár az egyes szolgálati évekhez kapcsolódó azonos súlyszámok ügyére, akár a degresszív jövedelemszámítás eddigi szabályainak módosulására, akár a minimális szolgálati idõ növekedésére gondolok, és nem akarom tovább folytatni -, abban ragadható meg, hogy a felosztó-kirovó rendszeren belül is ösztönözni, erõsíteni kívánja a járulékfizetési készséget, ami egyébként az egész nyugdíjrendszer mûködésének, másfelõl a közterhek mértéke alakulásának is egyik kulcskérdése, vagy ha úgy tetszik, ebbõl következõen a magyar gazdaságnak is egyik kulcskérdése.
Éppen a biztosítási elv elõzõekben is vázolt erõsödésével összhangban jelennek meg a rendszeren belül - vagy még inkább a rendszerhez kapcsolódóan - azok a szociálpolitikai elemek, amelyek a következetesebb biztosítási elvû nyugdíjrendszer miatt hátrányos helyzetbe kerülõk minimális szociális biztonságát, illetve bizonyos kiegészítõ szociális támogatást hivatottak megvalósítani. Idõ hiányában csak utalni szeretnék az idõskorúak járadékára, az özvegyi nyugdíj terén a választási lehetõségre, és így tovább, nem kívánom ezt részletezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztában vagyok azzal, hogy a közvélemény és az országgyûlési képviselõk többségének szemében a legnagyobb mértékû változást az úgynevezett tõkefedezeti pillér bevezetése jelenti. Magam is osztom ezt az álláspontot, de szeretném megjegyezni: a felosztó-kirovó rendszer jelenleg tervezett és fokozatosan megvalósuló változásainak fényében és e pillér súlyát tekintve nem kell mértéktelenül eltúlozni a tõkefedezeti pillér szerepét, jelentõségét sem. Ez legalább olyan hiba lenne, mintha alábecsülnénk ennek az új elemnek a megjelenését.
Mindezek elõrebocsátásával is a tõkefedezeti pillér tervezett formában történõ bevezetése nyilvánvalóan minõségi változást eredményez, mert a munkavállalók, az érintett állampolgárok nyugdíjjárulékuk egy részét a saját számlájukra fizetik, és így azt bizonyos szabályok és feltételek mellett képzõdõ hozamaival együtt magukénak tudhatják. Ez így rendben is van, és ez önmagában is meggyõzõ lehet.
Mindemellett kár lenne vitatni, hogy a tõkefedezeti elven mûködõ magánnyugdíjpillér tervezett bevezetésével kapcsolatos vitákat szakmai körökben és azon kívül is éppen a bevezetés egyes sajátosságai, vagy ha úgy tetszik, a nálunk tervezett bevezetés kompromisszumai váltották ki, nevezetesen az, hogy az állampolgárokat végül is háromféle minõségre tagolja: azokra, akik számára kötelezõ, azokra, akik számára választható, és azokra, akik nem vehetnek részt ebben a rendszerben.
Ez a körülmény nem valamilyen elvont jogi szempontból lényeges, hanem azért, mert a kötelezõ jelleg valamilyen mértékben bizonyosan ütközik a tisztán biztosítási elvû megoldásokkal. Ez azt jelenti, hogy ha valami kötelezõ, akkor megnõ a különféle garanciákkal kapcsolatos igény, ami viszont - most történetesen és konkrétan a beterjesztett törvénytervezetre gondolva - a tartalékképzés szabályain, de inkább a granciaalap szabályain, a férfi-nõ esetében azonos ellátás szabályain, a minimális járadék szabályain és sok máson keresztül kétségkívül valamilyen mértékû szolidaritást is visz a rendszerbe. Ez valamennyire logikus is a kötelezõ jelleg miatt, de mivel a nyugdíjpénztárban részt vevõk másik fele - méghozzá feltehetõen a nagyobbik hányada - önként választhatja ezt a formát, az õ esetükben is mûködnek olyan szabályok, amelyek alapvetõen a kötelezõ jelleggel összefüggésben kerültek szabályozásra, kialakításra.
Egyes vélemények szerint ez következetlenséget visz a rendszerbe, hiszen egyfelõl óvatosabban kerültek kialakításra a mértékek, másfelõl a pályakezdõk esetében alkalmazott kötelezõ jelleg erõteljesebbé teszi e pillér szerepét, valóságos súlya fölötti jelentõséget kölcsönöz neki. Ezért létezik olyan álláspont is, amely szerint lehet, hogy jobb megoldásnak bizonyult volna, ha a tervezettnél valamivel magasabb mértékû járulékkal egyszerûbb szabályok mellett is be lehetne kapcsolódni a tõkefedezeti pillérbe, a nyugdíjpénztárakba, de mindez mindenki számára megmaradna önkéntes alapon választható formának.
E vitában most részletekbe menõen természetesen nem akarok kitérni, és magam állást sem kívánok benne foglalni.
(11.10)
Annyiban igen, hogy a kormány által beterjesztett változatot én onnan közelítem meg, hogy éppenséggel a társadalmi igények, a garanciával kapcsolatos várakozások és sok minden más egybevetésébõl alakult ki az a kompromisszum, ami sajátos módon ezt a vegyes szabályozást alakította ki.
Szeretnék utalni arra, hogy Csehák Judit képviselõ asszony elmondta a fölszólalásában: igenis mérlegelés tárgya volt a szocialista frakción belül egyebek mellett az is, hogy argentin mintára a kvázi kötelezõ jelleget mint lehetõséget is vizsgáljuk. Ennek az a lényege, hogy ha egy pályakezdõ nem nyilatkozik arra nézve, hogy nem kíván belépni a tõkefedezeti jellegû nyugdíjpénztárba, akkor a részvétele kvázi kötelezõvé válik. Még egyszer mondom, nem azért hozom szóba, mert úgy gondolom, e tekintetben újabb vitát kellene indítani. Jelezni szerettem volna példával is, hogy általában a képviselõk körében, de a szakma körében is nem a tõkefedezeti pillér elutasítása a domináló vélemény, sokkal inkább a bevezetés kisebb-nagyobb finom részletszabályai körül alakultak ki viták.
Hasonlóképpen lehetett találkozni olyan álláspontokkal is, amelyek a tervezett lépések makrogazdasági hatásaival kapcsolatban fogalmaztak meg aggályokat. Mások azt hangsúlyozták, hogy az átmenet szabályai által érintett kör számára nem lehet hátrányos a reform. Ismét mások kifejezetten a megvalósíthatóság oldaláról fogalmaztak meg kételyeket. Mindezt tehát azért hozom szóba, mert a Szocialista Párt képviselõcsoportján belül is folyamatos viták zajlottak, zajlanak a nyugdíjreform fontos részleteirõl, miközben én magam azt gondolom - és azt hiszem, többségében ezt gondoljuk -, helyes lépés volt az, hogy a kormány elszánta magát a tervezet benyújtására.
A beterjesztett törvénytervezet-csomag alapvetõen támogatható, de minden egyes részkérdésre újra és újra vissza lehet térni, vissza kell térni mindaddig, amíg nem szavazunk, nem döntünk róluk. Ezek mind vizsgálandó kérdések, mert nem akármilyen jelentõségû ügyrõl van szó. Éppen ezért sokan úgy gondolják, hogy lehet és kell támogatni a tervezett nyugdíjreformot, de meg kell fogalmazni saját magunk számára is bizonyos követelményeket. Ilyen például az, hogy egyértelmû szakmai és politikai felelõsséget kell vállalnunk azért, hogy a tervezett lépések makrogazdasági hatásait a lehetõ legjobb tudásunk szerint, a rendelkezésre álló minden információ és mértéktartó elõrejelzés figyelembevételével ítéltük meg.
Kötelezettséget kell vállalnunk arra, hogy a nyugdíjreform miatt a felosztó-kirovó rendszer által a már jelenleg nyugdíjasoknak nyújtott ellátások nem sérülnek, azaz nem õk fizetik meg az átalakulás bizonyos költségeit. Kötelezettséget és szakmai felelõsséget kell vállalnunk azért, hogy az egyébként önmagában is meglehetõsen bonyolult társadalombiztosítási, nyugdíj-biztosítási jogszabályok átalakítása nem vet fel olyan kodifikációs problémákat, mint egyes esetekben az esetleges túlszabályozottság vagy a törvényi lyukak kérdése, a túlzottan magas számú felhatalmazottság kiegészítõ jogszabályok kiadására és így tovább. Szakmai és politikai felelõsséget kell vállalnunk azért is, hogy a megvalósuló nyugdíjreform technikai, technológiai szempontból, azaz mindenekelõtt a rendszer mûködését garantáló informatikai és ügyviteli háttér tekintetében megbízhatónak ígérkezik.
Végül csak megjegyzem - ha nem is nagyon közvetlenül, de - valamiféle kapcsolatot érzek a tervezett lépés és valamiképpen még az általunk folytatott privatizációs politikával kapcsolatban is. Ha igaz az, hogy a nyugdíjpénztárakat jelentõs befektetõnek számítjuk a jövõben, akkor erre is tekintettel kell lenni, amikor a jelenlegi jelentõs, nagy értékû vállalkozói vagyon privatizációjával foglalkozunk, mert azt gondolom, hogy ezeket a vonzó befektetési lehetõségeket legalábbis részben meg kell hagyni a nyugdíjpénztáraknak is, azaz tudni kell a bal kéznek, hogy mit csinál a jobb.
Úgy gondolom, hogy mindezek figyelembevételével a nyugdíjreformot érdemes megcsinálni. Érdemes, ha elõsegíti a járulékfizetési készség javulását, ha erõsíti a befizetett járulék és az igénybe vett szolgáltatások közötti kapcsolatot, ha növeli az idõskorú állampolgárok szociális biztonságát, ha világosabbá teszi az állam és a járulékfizetésen alapuló biztosítás szerepét és kötelezettségvállalását, s ha még ráadásul makrogazdasági szempontból is ígérkeznek elõnyei.
Ezen az alapon és ebbõl következõen - az ilyen irányú módosítások lehetõségére is gondolva - a magam részérõl támogatom a beterjesztett javaslatot, és itt jegyzem meg, talán nemcsak megjegyzem, inkább indítványozom: vegyük tekintetbe, hogy nagy számban gondolkodnak képviselõk módosító indítványok benyújtásán, és információim szerint úgy tûnik, hogy az eredetileg ma délig gondolt határidõ nehéz helyzetbe hozza sokukat.
Ezért azt indítványozom, hogy ma estig legyen lehetõség módosító indítványok benyújtására. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)