DEMETER ERVIN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum a könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény zárószavazásakor tartózkodott.
Tartózkodtunk azért, mert meglátásunk szerint a törvény a semminél jobb, azonban a vitában elhangzott és a nem csak az ellenzéki képviselõk által felvetett problémákra nemcsak hogy nem talált megoldást, érdemben nem is foglalkozott velük.
Mind az általános, mind a részletes vitában három kérdéskört vetettünk fel. Nevezetesen: a kamara törvényességi felügyeletét javasoltuk az európai gyakorlatnak megfelelõen megoldani, és érvekkel próbáltuk alátámasztani, hogy az Igazságügyi Minisztériumhoz kerüljön. Felszólaltunk annak érdekében, hogy a könyvvizsgálók függetlenségének meglegyenek a komoly intézményi és jogi tartópillérei - valamint a külföldi könyvvizsgálói társaságok státusáról is.
Ezeket a javaslatokat nemcsak hogy nem vették figyelembe, hanem érdemi vita sem folyt róluk. A miniszter, illetve a helyettes államtitkár úrnak a záróvitában elhangzott érvelése egy percet sem vett igénybe, egyetlen érvünkre nem válaszolt. Ezeket a felvetett kérdéseket válaszában még arra sem méltatta, hogy megindokolja, miért foglalkozik, vagy miért nem foglalkozik vele a kormány. Úgy gondolom, az a helyzet, hogy egy törvényjavaslat záróvitájában egy perc alatt elintézi az államtitkár, méltatlan a magyar parlamenthez, és úgy gondolom, a magyar könyvvizsgálókhoz is méltatlan, ezért ezúton is rosszallásunkat fejezzük ki.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)