AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament négy héten át foglalkozott plenáris ülésén a nyugdíjreform általános kérdéseivel. A vita során világosan kikristályosodtak a különbözõ álláspontok, olyannyira, hogy az utóbbi ülésnapokon jórészt már az elhangzott érvek és ellenérvek ismétlõdõ elmondására került sor. Így tartalmi szempontból is megérett a helyzet az általános vita lezárására, és ezzel a részletekkel foglalkozó bizottsági munkák megkezdésére.
Az általános vita lezárásakor természetszerûleg korai lenne még az elhangzott konkrét módosító javaslatok értékelése, az azokkal kapcsolatos kormányálláspont kialakítása. Ezekkel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány nyitott lesz minden olyan, bármilyen irányból érkezõ módosító indítvány iránt, ami beleillik a reform koncepciójába s a beterjesztettnél jobb részmegoldásokat eredményez. A konkrét mérlegelésre azonban csak a bizottsági viták tapasztalatait figyelembe véve lesz majd mód. Mindezért a vitazáróban a módosításokkal csak annyiban foglalkozom, amennyiben érintik a javaslatok alapkérdéseit.
Tisztelt Ház! Az elhangzottak alapján úgy látom, hogy a vita során lényegében egyetértés volt nyolc nagyon fontos, egymással részben összefüggõ kérdésben.
1. A jelenlegi nyugdíjrendszer súlyos ellentmondásokkal küszködik, így a járulékbefizetések és a késõbbi nyugdíjak közötti kapcsolat gyenge, a szociális és biztosítási szempontok összekeveredtek, s ezért is tömeges a járulékelkerülés.
2. A nyugdíjrendszer nem egyszerûen korrekciós lépésekre, hanem átfogó reformra szorul.
3. A reform tartalmát tekintve az Országgyûlés 1991-es határozata az egyik kiindulási alap.
4. A felosztó-kirovó rendszer reformját az 1991-es országgyûlési döntésnek megfelelõen kell végrehajtani, és a tárgyalt kormányjavaslat egésze, lényegét tekintve, megfelel ennek a követelménynek.
5. A nyugdíjrendszeren belül az úgynevezett tõkefedezeti rendszernek növekvõ szerepet kell betölteni, és ennek érdekében az önkéntes pénztárak fokozott elterjedése kívánatos.
6. Sürgõsen meg kell oldani a munkáltatói és az egyéni járulékbefizetések pontos, naprakész és ellenõrizhetõ nyilvántartását.
7. A nyugdíjreform összefüggésrendszerében ugyan nem kezelhetõk, de nagyon fontosak olyan alapvetõ társadalomkritikai és gazdasági kérdések, mint a demográfiai folyamatok romló tendenciáinak mérséklése, a családok helyzetének javítása, a tartós és dinamikus gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a szociálpolitika nyugdíjreformhoz is igazodó átformálása.
8. A nyugdíjrendszer javasolt struktúrájában a kötelezõ járulékok tõkefedezeti rendszerbe való részleges átirányításáról szóló törvényi döntés alkotmányossági és politikai okokból visszafordíthatatlan elkötelezést jelent a késõbbi parlamentek számára is.
(20.00)
A valósághoz való hûség érdekében el kell mondanom, hogy a vitát elsõsorban nem az elõzõekben említett összekötõ gondolatok, hanem az alapkérdésekben való idõnként éles konfrontáció jellemezte. Ugyanakkor a hozzászóló ellenzéki képviselõk kritikája részben egymástól is eltérõ elemeket tartalmazott, sõt az ellenzéki pártok álláspontjai sem estek egybe egymással. A különbségek persze sokszor árnyalatokban, megközelítésekben jelentkeztek. A továbbiakban azonban nem az egyes pártok véleményeinek pontos elemzésére, hanem a vitában elhangzott legfontosabb ellenérvek felelevenítésére és értékelésére vállalkozom.
Mint ahogy az egyetértéssel találkozó kérdések felsorolásakor jeleztem, egyetértés van abban, hogy a nyugdíjrendszer szerkezetének átalakítására vonatkozó javasolt törvényi döntés visszafordíthatatlan elhatározást jelent. Ezért is érthetõ, hogy a vita során a kötelezõ magánpénztárak rendszerének kialakítása kapta a legnagyobb figyelmet. E kitüntetett figyelmet az is magyarázza, hogy noha hasonló, sõt szélsõségesebb javaslat a Kupa Mihály által vezetett Pénzügyminisztérium részérõl 1991-ben is megfogalmazódott, de végsõ soron nem épült be az akkori országgyûlési határozatba, így éppen ezen a ponton van komolyabb eltérés a '91-es elképzelésekhez képest. Szeretném megelégedéssel nyugtázni, hogy több ellenzéki képviselõ - így Szabó Tamás, az MDNP-frakció vezérszónoka - elvileg támogatta a javasolt vegyes rendszert, s ennek keretében a második pillért jelentõ kötelezõ magánnyugdíjpénztárak bevezetését. A vitában igen nagy számú, egyébként jórészt a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat érvanyagából kölcsönzött ellenérvet hallhattunk a javaslat e részével kapcsolatban. Ezekkel kapcsolatban engedjenek meg néhány reflexiót.
Szeretném ismételten kijelenteni, hogy a javaslat nem aggályos a költségvetési hiány átmeneti növekedése miatt. Egyrészt az átállási idõszakban jelentkezõ hiány évente a GDP 1 százaléka alatt maradt, éppen a kialakított járulékmegoszlási arányok mellett, így a hatás igen korlátozott.
Másrészt a kirovó-felosztó rendszerben a járulékok átirányításával ütött lyuk elvileg azonos nagyságú többletmegtakarítást hoz létre a nyugdíjpénztáraknál, így a hiány makrogazdasági szinten többletmegtakarítással finanszírozott, vagyis nem jár külsõ megtakarítások bevonásával, azaz a fizetési mérleg romlásával.
Harmadszor: az átállás terheit egyes években mérsékli 2010-ig a kirovó-felosztó rendszerben várható megtakarítás, aminek a felhasználása a tõkefedezeti rendszer bevezetése és az ott keletkezõ reálkamatok akkumulálása mellett hozzájárul a 2010 után a nyugdíjrendszerben demográfiai okokból különben várható finanszírozhatatlan válsághelyzet elkerüléséhez.
Mindehhez hozzáteszem, hogy a tõkefedezeti rendszer megtakarításainak itthon maradását jogi és közgazdasági védvonalak döntõ részben biztosítják. Megjegyzem, a nemzeti befektetések nagy aránya még a fejlett piacgazdasági pénztáraknál is jellemzõ.
A kötelezõ tõkefedezeti pillér gazdasági elõnytelenségeit, magas költségét, nagy kockázatát taglaló érveléseket nem lehet egészen komolyan venni, ha egyszer ugyanezen kritizálók a kevésbé szigorúan szabályozott önkéntes pénztárak elõnyeirõl és elterjesztésük szükségességérõl beszélnek. Mind az eddigi hazai gyakorlat, mind a nemzetközi tapasztalat az e pénztáraknál kezelt tõke jelentõsebb értékgyarapodását valószínûsíti. Természetesen támogathatók olyan új módosító javaslatok, ha születnek, amelyek még inkább meggyõzõvé teszik e pénztári befizetések üzleti biztonsági garanciáit.
Valóságos ideológiai vita bontakozott ki arról, hogy az eddigi kötelezõ járulékfizetés egy része kötelezõen átirányítható-e a befizetõ által választott és lényegében általa tulajdonolt pénztárakhoz. E kötelezõ átirányítás a pályakezdõket érintené, akik számára - megjegyzem - ez egyértelmûen elõnyös változtatást jelent.
Tudom persze, e kérdés megítélésénél nem elég az emberek érdekeire vagy arra a tényre hivatkozni, hogy a jelenlegi kötelezettséget száz emberbõl száz a fizetésébõl történõ kényszerû levonásként éli meg. Ezzel ellentétben kifejezett szabadságbõvülést jelent állampolgártársaink számára a nyugdíjpénztár kiválasztása és az annak ügyeibe való késõbbi beleszólás lehetõsége, illetve a pénztár változtatásának lehetõsége.
Tudom, az sem elég meggyõzõ, hogy a svájci, a svéd, az angol vagy a holland igencsak régi polgári demokráciák sem tekintik a polgári berendezkedéssel ellentétesnek a kötelezõ magánpénztári befizetések elõírását.
Természetesen tudom azt is, hogy az igazi reformok óhatatlanul korábbi dogmákat sértenek, sõt mint 1968 óta tapasztaljuk, jelentõs ellenerõkkel is számolhatunk. Így az ideológiai köntös mögött valóságos érdekkülönbségek lehetnek, amelyek nemcsak a politikai pártosodásból fakadnak. De gondolom, ezzel nem csak a parlamentben ülõ képviselõk vannak tisztában.
Természetesen az ideológiai felvetésekre ideológiai választ kell adni. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya kimondja, hogy az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Ugyanakkor az alkotmány azt is kimondja, hogy a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelõen a közterhekhez hozzájárulni.
A fenti alkotmányos alapelvekbõl következik az, hogy az új nyugdíjrendszerben a pályakezdõk számára kötelezõ a vegyes finanszírozású rendszer. A kötelezõvé tétel azért szükséges, mivel minden államnak kötelezettsége állampolgárai idõs korára megfelelõ jövedelmi biztonságról gondoskodni, és ez csak egy kötelezõ rendszer keretében biztosítható kellõ hatékonysággal.
Az új nyugdíjrendszerben a tõkefedezeti elem valósítja meg a valódi biztosítási elvû társadalombiztosítást, mivel itt már tényleges szerzõdés jön létre a biztosított és a magánpénztár között. Ebben a konstrukcióban a pénztár megválasztásával a magánpénztárba belépõ felelõs döntést hoz jövõjérõl. Természetesen ehhez a felelõs döntéshez az állampolgár számára megfelelõ segítséget kell biztosítani, amiben igen nagy szerepe lesz a hozzáértõ szakértõknek, de a sajtónak, a tömegkommunikációnak is.
Kétségtelen, hogy egy új finanszírozási rendszer esetén az elsõdleges megoldás az lehetne, hogy a kötelezõ nyugdíjrendszerben az új rendszer is mindenki számára egységesen kötelezõ legyen. A benyújtott javaslat szerint azonban mindazon személyek számára nem kötelezõ az új rendszer bevezetése, akik kellõ megtakarítási idõt már nem tudnak elérni, így számukra az új rendszer nem lenne kedvezõ. Ez a 47 év feletti korosztályt jelenti, akik a minimálisan szükséges 15 éves megtakarítási idõszakot már nem tudják teljesíteni. Ugyanakkor mindazok, akik már biztosítási idõvel rendelkeznek és 47 év alattiak, egyéni életpályájuk figyelembevételével választhatják a számukra kedvezõbb finanszírozási rendszert. Mindez azt jelenti, hogy az új nyugdíjrendszer rendkívül hosszú átmenettel kerül bevezetésre.
Az ellenérvek negatív csúcsát jelentette az az állítás, hogy a kötelezõ tõkefedezeti rendszer beépítése akadályozza az európai uniós csatlakozásunkat. A felvetéssel kapcsolatban megjegyzem, hogy az Európai Unió illetékes brüsszeli fõigazgatóságával közösen készített pénzügyminisztériumi tanulmány tartalmazza a tárgyalt nyugdíjreform elképzeléseit, amivel kapcsolatban a brüsszeli agytröszt képviselõi nem tettek ilyen megjegyzést, sõt a közös tanulmány kifejezetten üdvözli a javasolt nyugdíjreformot a hosszú távú, tõkepiacra gyakorolt kedvezõ hatás miatt. Emellett, mint említettem, jelenleg is több európai uniós tagország alkalmaz vegyes rendszert, és nagyon sok országban mérlegelik - különösen a konzervatív keresztény pártok - e vegyes rendszer bevezetését.
Végezetül nekünk nem a jelenlegi, hanem a következõ évezred elejére várható európai uniós feltételrendszerre kell felkészülnünk, már pedig a nyugdíjrendszerek átfogó reformja szinte mindenhol napirenden van, és ebben a demográfiai problémák kezelésének kézenfekvõ módja a vegyes rendszerek alkalmazása.
Az elmondottak alapján a vegyes rendszer és ebben a tõkefedezeti második pillér javasolt bevezetését továbbra is a nyugdíjreform egyik kulcskérdésének tartjuk, ami a lehetséges és mérlegelt változatok közül a jelenlegi magyarországi viszonyokhoz legjobban illeszkedõ megoldást jelenti. E változat mellett szól, hogy nyugdíjrendszerként jól ötvözi a különbözõ kockázatokat, s az egyéni számlavezetés különösen világossá teszi a kötelezõ nyugdíjrendszerben való részvétel egyéni elõnyeit. Egy tõkehiányos, jelentõs növekedés elõtt álló gazdaságban, ahol gyenge a hosszú távú megtakarítások piaca, igen elõnyös lehet a magánpénztárak kiépülése és hosszú távú befektetõ tevékenysége. Ilyen rendszerrel jobban el lehet kerülni a társadalom elöregedésébõl fakadó, a fejlett országokban jellemzõen keletkezõ nyugdíj-finanszírozási válságot.
Tisztelt Ház! A vitában az elvi nézetkülönbségek mellett aggályok fogalmazódtak meg a reformjavaslatok kiérleltségével, illetve az 1998. január 1-jei indítás feltételeinek megteremthetõségével kapcsolatban. Köztudott, hogy a benyújtott javaslatok már sokszori átdolgozás utáni változatokat jelentenek. A bürokraták tapasztalata szerint az elõterjesztések az ismételt átdolgozások során egy darabig javulnak, majd romlani kezdenek. Attól tartok, hogy már jelenleg is túlvagyunk ezen az optimális ponton, ezért is a bizottsági munkánk keretében történõ átfésülést, illetve a vitáktól függõen lényeges részügyek tartalmi korrekcióját követõen most már dönteni kellene.
Komolyabbnak tartom azokat az aggályokat, amelyek a reform '98. január 1-jei technikai indításával kapcsolatosak. A technikai indítással kapcsolatosan - különösen ami a ma katasztrofális állapotban lévõ társadalombiztosítási nyilvántartások állapotát illeti - nekünk is vannak aggodalmaink, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat átmeneti szabályokat tartalmaz. Így a legérzékenyebb ponton, az egyszeri tagdíjak kiválasztott pénztárba való eljuttatása tekintetében '98. július 1-jétõl történik csak az átutalás havonkénti ütemezésben, s így ekkor kell az informatikai háttérnek minimális szinten mûködõképesnek lennie.
(20.10)
Az elsõ félévi befizetések is ekkor kerülnek egy összegben, kamattal növelve átutalásra. Ezzel az átmeneti szabályozással a bevezetés technikailag reálisnak ítélhetõ, hiszen azon nyilvántartás, amely a tõkefedezeti rendszer mûködéséhez szükséges, a pénztárak megalakulásának idõpontjára mindenképpen létrehozható.
Tisztelt Ház! A nyugdíjreform szükségességének elvi elismerése mellett több ellenzéki párt gyakorlatilag a magyar történelmet végigkísérõ egyik tradicionális gondolkodás folytatásaként az "Ej, ráérünk arra még!" Pató Pál-i álláspontra helyezkedik.
Szilárd meggyõzõdésem, hogy nem érünk rá. Nem értünk rá '95 elején sem, amikor a kényszerek talán nyilvánvalóbbak voltak. De ma sem érünk rá, hiszen az ország hosszú távú fejlõdési esélyeit ezeknek az éveknek a történései, a makrogazdasági stabilizációt követõen az átfogó reformok meggyorsítása és ezekkel a gazdasági és társadalmi rendszerváltás sikeres befejezése dönti el. Márpedig ez a nyugdíjreform mindenekelõtt a társadalomnak, de emellett a gazdaságnak is kedvezõbb rendszert hoz létre.
Mindezért kérem, a tisztelt Ház bocsássa részletes vitára a beterjesztett törvényjavaslatokat, s a további munkát úgy szervezze, hogy a törvénycsomag elfogadására a nyári szünet elõtt kerülhessen sor. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)