DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, valamennyien emlékeznek arra a februári csütörtök délelõttre, amikor 9 óra és 9 óra 10 perc közötti idõben az országban, szinte minden nagyobb városban a Postabank fiókok elõtt hatalmas sorok keletkeztek egyik pillanatról a másikra. Az eredmény: kétnapos pánik, amely végül is igazából csak a következõ héten hétfõn csillapodott le; az eredmény: milliók - mondhatni talán így: kisemberek milliói - veszítették el kamataikat, illetve maga a Postabank helyzete is megrendült, hiszen milliárdokat vesztett ezen a csõdhelyzeten.
(8.20)
Azóta különbözõ nyilatkozatok láttak napvilágot. A Központi Bûnüldözési Igazgatóság vezetõje nyilatkozta, hogy az ügyben elindult a nyomozás, a feljelentések megtörténtek. Õ nyilatkozta, úgy emlékszem, azt is, hogy több mint 1800 embert fognak kihallgatni az üggyel kapcsolatosan. A Postabank megtette feljelentését, és ennek nyomán a vizsgálat elindult.
Egy alapvetõ kérdésrõl azonban eddig senki nem beszélt ebben az ügyben: Quo vadis? Kinek állt érdekében (Sic!) a pánik kirobbantása? Azt hiszem, ez az az alapkérdés, amely ebben az ügyben - és itt, azt hiszem eltekinthetünk a Postabanktól ebben az ügyben - a leglényegesebb kérdések egyike.
Mit lehetett tudni errõl a bankról? Korábbi sajtónyilatkozatok és egyéb, hivatalos helyen történt megfogalmazások szerint likviditása nem volt túl jó. Viszont ennek a banknak, ennek az egyébként döntõ részben még az utolsók közötti magyar tulajdonban lévõ banknak rendkívül elõnyös tulajdonságai, jellemzõi vannak. Egy bank életében, egy bank megítélésében igen fontos mutatóknak felelt meg, talán az országban leginkább. Így infrastruktúrája az, amely talán a magyar bankrendszerek között a legjobb. Ha szabad egy összehasonlító példát mondani: most karácsonykor az egész magyar bankrendszernél körülbelül 350 ezer banki mûvelet történt a bankkamatokon keresztül, most a Postabanknál a két, illetve két és fél nap alatt 400 ezer banki mûvelet volt. Azt hiszem, ez jelzi azt, hogy infrastruktúrája milyen erõs volt. Fiókhálózata az egész országban jelen volt. Ügyfélköre, különösen az egyszerû állampolgárok, illetõleg nagyobb cégek vonatkozásában is kiterjedt volt.
Ez a bank tehát nagy falat, vagy nagy falatnak ígérkezett valaki vagy valakik számára. Azt hiszem, önök sem gondolják komolyan azt, hogy megjelent James Bond Magyarországon, két nap alatt beszervezett állampolgárok tízezreit odaküldte a bankok elé, odaküldte a bankfiókok elé, hogy vegyék ki a pénzüket. Quo vadis? Kinek állt érdekében? Ez itt a kérdés, amelyre eddig a mai napig választ nem kaptunk. De másképp is mondhatom. Ki akarta, pestiesen szólva - latinul Quo vadis? - pestiesen: ki akarta lenyúlni a Postabankot, ki és milyen érdekek alapján?
Nagyon érdekes volt az a kormányzati intézkedéssorozat, amely ezt követõen történt. Érdekes kérdések merülnek fel újra és újra. Az már kiderült, illetõleg a Központi Bûnügyi Igazgatóság igazgatója is megerõsítette azt a tényt, hogy az APEH inzertjein jelent meg az a közlemény, az az információ, hogy a Postabank fizetésképtelen. De vajon megfelel-e a valóságnak az, hogy egy nem magyar tulajdonú biztosító társaság inzertjén is megjelent ugyanez az információ? Kik állnak, kik állhatnak, a dolog hátterében?
Én úgy gondolom, tisztelt Ház, hogy ezek olyan kérdések, amelyek mellett szó nélkül elmenni nem lehet. És nem azért, mert egy bank csõdközelbe került, nem azért, mert pánik tört ki az országban; hanem elsõsorban azért, mert lehet a Postabank megítélése bármilyen, lehet Princz Gábort szeretni, lehet nem szeretni, de egy dolgot tudomásul kell venni: a Postabank az a bank, amely döntõ részben még magyar tulajdonban áll, és az eseményeket elemezve úgy tûnik, hogy személyek, bizonyos csoportok e bank tönkretételére törekedtek azzal, hogy ezt követõen kedvezõtlen gazdasági helyzetét kihasználva akár meg is vásárolhassák. Ezek azok a kérdések, amelyekre választ várunk a kormányzattól. (Taps az FKGP padsoraiban.)