POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kábítószer napjaink riasztó problémája, és ezekben a hónapokban vagy években vagyunk tanúi annak, hogy földcsuszamlásszerûen változott meg a magyarországi kábítószerhelyzet, nem úgy, ahogyan azt sokan gondolták, hogy az úgynevezett klasszikus, régi kábítószerek terjednek el, hanem - meglepõ fordulattal - egy gyökeresen új kábítószerfajta, az amfetamintabletták árasztották el a fiatalokat, a diszkókat, a szórakozóhelyeket. Gond ez mindig, de különös jelentõséget ad ennek a problémának az, hogy a nyári szünet beköszöntével a gyerekek, a fiatalok kikerülnek a megszokott, hétköznapi környezetükbõl, az iskolából, és a nyári vakáció szabadságát átélve sokkal többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy átéljék a kábítószerek, ajzószerek kínálta álszabadság érzését is.
Sokat beszélünk a kábítószerrõl, a veszély azonban alapvetõen a fiatalokra, köztük is az iskolásokra leselkedik. Ezt a veszélyt mindenkinek kellõen át kell éreznie, mert a drogfogyasztás, a kábítószer terjedésével szemben nem lehet csak hatósági úton fellépni.
(8.50)
Az idejében elkezdett felvilágosításon túl szükség lenne arra, hogy valamennyien: a családok, a társadalom, az ismerõsök, mindenki, akinek fiatalokhoz, gyerekekhez van köze, felismerje a saját felelõsségét, felismerje azt, hogy mit kell tennie adott esetben a gyerekekkel kapcsolatban.
Nem arra van szükség, hogy kriminalizáljuk, megbélyegezzük ezeket a fiatalokat, hanem a bizalomra, az együttmûködésre és a segítségnyújtásra kell felszólítanunk mindenkit, aki a nyári szünet alatt, de késõbb is ilyen megtévedt vagy csak a helyzetével, életével elégedetlen és menekülést keresõ fiatallal találkozik. Azt gondolom, hogy közös minden felnõtt felelõssége, mert bármikor, bármelyik pillanatban, bármelyikünk gyerekét megkínálhatják valahol nemcsak egy kupica pálinkával, nemcsak egy pohár borral, fröccsel vagy sörrel, hanem egy amfetamintablettával vagy bármi mással. Itt van a hétköznapokban, hozzá kell szoknunk, érzékelnünk kell ezt a veszélyt.
Minden szakember tudja, hogy a megelõzés ezerszer fontosabb; az erre költött pénzek persze jóval nagyobbak, de ezerszer fontosabbak, mint adott esetben a kései gyógyítás vagy a rehabilitáció. Nem annak a lebecsülésérõl van szó, hanem arról, hogy a megelõzés - vagy ahogy a szakemberek mondják: a prevenció - az, ami az igazi megoldást hozza. Abban sincs vita közöttünk, hogy ennek a helyszíne leginkább az iskola kell hogy legyen, hiszen itt a legolcsóbb, a legegyszerûbb elérni nagy tömegben a gyerekeket, a fiatalokat.
1991 óta létezik egy KTB-nek nevezett intézmény, kábítószer-ellenes tárcaközi bizottság, amit azért hozott létre az Antall-kormány, hogy koordinálja ezt a küzdelmet. Feladatainak megjelölésében elsõsorban az szerepel, hogy ez a KTB, ez a kábítószer-ellenes tárcaközi bizottság alkossa meg a nemzeti drogstratégiát, hogy hogyan fog küzdeni ez az ország számos ponton ez ellen.
Lassan hét év telt el azóta, hogy megalakult ez a bizottság, a nemzeti drogstratégiának pedig se híre, se hamva. Nem tudom, hány százezer forintot, hány millió forintot dobott ki az ablakon fölöslegesen ez a társaság, de még ma sincs a kezünkben ez a dokumentum.
Még egy riasztó jel: a mûvelõdési tárca szerepe meghatározó kellene hogy legyen ebben a bizottságban, és amikor beszámolt a KTB, azt tapasztaltuk, hogy feltehetõen nyomdahiba miatt a beszámolóban nem szerepelt az MKM a felsoroltak között. Rákérdeztünk, azt a magyarázatot kaptuk, hogy valami tévedés lehet, nyomdahiba. Illetve még egy megjegyzés: gyakorlatilag a kormányváltás idején felmentették a KTB-be delegált képviselõt, helyette egy fõosztályvezetõt delegáltak, aki ma elõzetes letartóztatásban van, és hetek vagy hónapok óta nincs érdemi képviselõje a mûvelõdési tárcának ebben a bizottságban.
Azt gondolom, hogy ez a helyzet nem jó, ezen mindenképpen változtatni kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)