DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A beterjesztett törvényjavaslat vitája kapcsán épp Szász Domokos képviselõtársam felvetette a minimumfeltételek kérdését, és a törvényjavaslat vitája során mi is gondolkodtunk a LXIII. törvény további sorsáról, ami a a kapacitásszûkítést volt hivatott szabályozni.
A LXIII. törvény minimumfeltétel-rendszer meghatározásában és a megyei egyeztetõ fórumok létrehozásában jó és ígéretes törvény, de ami a kapacitások további szûkítését jelenti, az a képlet, ami automatikusan mûködik, azt hiszem, hogy ezt a részét a törvénynek szükséges lenne leállítani, hiszen jelenleg már nincs szükség további ágyszámcsökkentésre az egészségügyben, hanem azokat az eljárásrendeket és azokat az ellátási csomagokat kell meghatározni, amit ez a törvény is hivatott, illetve ez a törvény is szeretett volna meghatározni. Ez a törvény arra vállalkozott, hogy egyrészt rendszerbe foglalja a jelenleg mûködõt, másrészt pedig a választhatóság szabadsága és a rendelkezésre álló források között valami egyensúlyt teremtsen, és egy eljárási renddel meghatározza azt a minimum ellátási csomagot, ami mindenkinek jár minden esetben.
Itt kihangsúlyozódott és nagyon sok esetben vita tárgyát képezte a háziorvos úgynevezett kapuõrszerepe, amit mindenütt a világon elismernek, hiszen mindenütt a világon, ahol az egészségügy finanszírozási kérdései sorra kerültek, és mindenütt ezzel küszködnek, a háziorvos az a kulcsfigura, aki meghatározza, hogy mi jár a betegnek, hiszen ha õ beutalja valahová, és azt indokoltnak tartja, akkor a biztosító mindenütt a világon meg is finanszírozza. Tehát mi elindultunk az egészségügy reformja kapcsán a háziorvosi szolgálat megteremtésével, reformjával... (Közbeszólásra reagálva:) Igen, az elõzõ kormányzat idején, és ezt a kapuõr szerepet most kell kiemelni, hangsúlyozni, és ennek szerepet kell adni.
Szó esett arról, hogy alapvetõ jogokat kellene meghatározni, és ezek alapvetõ emberi jogok. Elmondtam már, hogy nagyon sajnálatos az, hogy az új alkotmány beterjesztésére nem került sor ebben a ciklusban, hiszen ott meghatározásra kerültek volna mindazok az alapvetõ jogok, amelyek alapján lehetett vagy kellett volna finanszírozni az egészségügyi ellátást, tehát ott meghatározták volna azt, hogy mi az, ami alapvetõen jár mindenkinek, és mi az, ami nem jár. Ez a törvény csupán a jelenleg mûködõ egészségügyi rendet kívánta új formába önteni, és a most már képviselõk által ismert egészségügyi törvény, ami mindenkinél ott van, szintén szabályoz alapvetõ jogokat, és meghatározza a hozzáférés, az elérhetés jogait, meghatározza azokat a feltételeket, hogy mikor, milyen körülmények között kinek milyen egészségügyi szolgáltatás jár.
Elhangzott egy kanadai példa kapcsán a protokollok kérdése. Amit Szász Domokos említett, az nem szakmai protokoll, az finanszírozási protokoll kérdése. Kétségtelen, hogy adós a szakma a szakmai protokollok kidolgozásával, a biztosító pedig a finanszírozási protokollokkal. Bedõ Tibor is említette hozzászólásában, hogy ha lenne olyan protokoll, akkor abban meg lehet határozni azt, hogy mi mibe került, és mi volt az õ aznapi teljesítménye. Ez lenne a finanszírozási protokoll, másik pedig a szakmai protokoll. Mindkettõvel adós a szakma, hiszen ha tisztán akarunk látni, és el akarunk indulni a minõségi ellátás irányába, akkor nemcsak a szakmai protokollokat, hanem a finanszírozási protokollokat is egymás mellé téve kellene elindulni ezen a reformügyön.
(13.30)
Én azt hiszem, hogy ha az egészségügyi törvény beterjesztésre kerül és megindul az egészségügyi törvény vitája, akkor ez a most tárgyalandó törvény és az egészségügyi törvény a késõbbiek során, a törvényben hiányzó kormányrendeletek megléte után valamilyen módon egy egységes egészet fog alkotni, és tisztább, áttekinthetõbb és jobb kép alakul ki az egészségügy mûködésében.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)