DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elnézést kérek mindenkitõl, hogy megpróbálom megbontani ezt a konszenzust, ami eddig a Ház mindkét oldalán volt, és bár általában egyetértek Kutrucz Katalin véleményével, ebben az esetben nem értek egyet.
Azt gondolom, hogy bár 1990 óta ellenzéki képviselõként foglalok helyet a Házban, az ellenzéki szerepbõl fakadóan az lenne inkább a szerepem, hogy védjem ezt az intézményt, mert az ellenzéknek biztosít bizonyos lehetõségeket a mindenkori kormánytöbbséggel szemben. Itt azonban egy elvi kérdésrõl van szó: az elõzetes normakontroll elvi kérdésérõl.
Az alkotmánybíráskodásban történelmileg az utólagos normakontroll alakult ki. Az Egyesült Államokban és az amerikai államokban gyakorlatilag ma is ezeket a formákat alkalmazzák. De végül is Indiától Japánig csak az utólagos normakontroll intézménye létezik. Késõbb valóban az európai államokban alakult ki az alkotmánybíráskodásnak egy olyan formája, amely bevezette az elõzetes normakontroll intézményét, ahol külön alkotmánybíróságokat állítottak fel erre a feladatra, ahol ilyen szinteket is bevezettek.
Én azonban azt gondolom, hogy az elõzetes normakontroll durva beavatkozás a törvényhozás munkájába. Az elõzetes normakontroll a hatalmi ágak egymástól való elválasztásában egy olyan elem, ami nem fér össze a hatalmi ágak demokratikus és jogos elválasztásával -
mindenféle elõzetes normakontroll! Még a köztársasági elnök által gyakorolható elõzetes normakontrollt is így értem. De mivel az alkotmány tartalmazza a köztársasági elnök számára ezt a lehetõséget, éppen ezért e törvény keretében errõl természetesen nem is eshet szó, és az új alkotmány tárgyalása során a pártok akkor abban megegyeztek, hogy maradjon meg ez az egy kiskapu az elõzetes normakontrollra; bár az én személyes véleményem az, hogy semmilyen elõzetes normakontroll nem helyes. Mindenki végezze a maga munkáját! A törvényhozásban az erre felhatalmazást kapottak - jelenleg a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége - kormányozzanak, és alkossanak törvényeket, és aztán ha ezzel valami probléma adódik, akkor az Alkotmánybíróság majd ítélje meg, és a megfelelõ intézkedéseket tegye meg; ha úgy adódik, akkor semmisítse meg a törvényt, ha pedig alkotmányosnak ítéli, akkor hagyja meg azt hatályában. De hogy elõzetesen beavatkozzon, és ezzel állandóan befolyásolja a törvényhozás munkáját, ez nem kívánatos.
Ezt maga az Alkotmánybíróság sem tartotta kívánatosnak, erre helyesen utalt az igazságügy-miniszter úr. De ez a jelenlegi Alkotmánybíróság! Lehet olyan Alkotmánybíróságunk is, amely nem így ítéli meg ezt a helyzetet, és másképp fogja megítélni. Lehet olyan Alkotmánybíróság is, ahol olyan többség alakul ki - akár 6:5 arányú többség -, ahol állandóan bele akarnak avatkozni a törvényhozás munkájába, és a nép által megválasztott képviselõket ezzel teljesen más irányba terelhetik, ami szerintem helytelen megoldási út lenne, és nem kívánatosnak mutatkozik.
Éppen ezért nagyon helyesnek tartom azt, hogy ez egyik legfontosabb elõzetesen benyújtott javaslat az, hogy helyes, hogy az ötven képviselõ és a bizottságoknak az Alkotmánybírósághoz való fordulása eltörlésre kerülne. Gondoljunk el egy olyan helyzetet - ami egyébként elõfordulhat -, hogy egy olyan szélsõséges párt kerül be a magyar parlamentbe, amely rendelkezik ötven képviselõvel, és majd megpróbálja megbénítani a törvényhozás munkáját. A magyar parlamentben az ellenzék eddig - sem az elõzõ, sem a jelenlegi ciklusban - nem próbált ilyen obstrukciós eszközökkel élni, hogy megbénítsa a törvényhozás munkáját. De ha az Alkotmánybíróságnál erre esetleg van fogadókészség, vagy ha nincs is fogadókészség, de azt mondom, hogy elkezdem bombázni: a kormány benyújtja az elsõ költségvetését, és elkezdem az 1. paragrafusnál, és akármilyen idõszakok vannak, a törvényhozás végéig nem fogja elfogadtatni a az elsõ költségvetését, ha van ötven aláírásunk - és ez kisebbségi jognak nyilvánul, mert az ellenzéknek olyan obstrukciós lehetõség van a kezében. Ezt nagyon nem támogatnám! A demokráciába tehát az fér bele, hogy a többség kormányoz, a kisebbség pedig felveti az ellenvéleményeit, az Alkotmánybíróság pedig utólag és nem elõrehozottan ítéli meg a dolgokat.
Éppen ezért azt gondolom, hogy az ötven képviselõ a dolognak rendkívül veszélyes pontja. Ha ezzel rendszeresen visszaélne az ötven képviselõ, természetesen elképzelhetõ lenne az a megoldás, hogy akkor a törvényhozás módosítaná ezt a Alkotmánybíróságról szóló törvényben, de nem biztos, hogy akkor a kormánytöbbségnek lesz kétharmados többsége a parlamentben, és nem biztos, hogy ez a lehetõsége meglenne, tudná így módosítani a törvényt; a kisebbség tehát tudná gyakorolni ezt az obstrukciós eljárását, ami teljesen elfogadhatatlan lenne.
A bizottságoknak ilyen szerepére... - ha egyszer abban is megegyeztünk az alkotmány elõzetes tárgyalása során, hogy a bizottságoknak nem lenne lehetõségük például törvényjavaslat benyújtására, akkor ezzel nagyon koherens ez a javaslat is, hogy ilyenféle formátummal, ilyen jogi lehetõséggel ne rendelkezzen. És azt gondolom, maga az Országgyûlés se rendelkezzen ezzel a lehetõséggel, ne rendelkezzen elõzetes normakontroll-kérési lehetõséggel.
Személy szerint, mondom, az a véleményem, hogy helytelen az a megoldás, hogy a köztársasági elnök az alkotmány szerint rendelkezik ilyen lehetõséggel - de ez még elmegy, vagy belefér a dologba -, de jobbnak találnám azt a rendszert is, ha teljesen csak utólag lehetne. Sõt, ha az Alkotmánybíróságról szóló törvényrõl tárgyalunk, azt gondolom, az Alkotmánybíróságot több dologban kötni kellene: például határidõkkel is kötni kellene, de több egyéb dologban is kötni kellene. Például ma az Alkotmánybíróság elvileg csak akkor tárgyalhat egy hozzá benyújtott törvényt, ha benyújtja valaki.
Mondjuk, véletlenül valamilyen jogi tanszék ottani dolgozója, ahol esetleg egy alkotmánybíró esetleg dolgozott vagy jelenleg is tanít, véletlenül onnan benyújt egy indítványt, és azt az indítványt az Alkotmánybíróság véletlenül hirtelen tárgyalni fogja, míg más, ugyanolyan jogos indítványokat az Alkotmánybíróság esetleg hosszú idõn keresztül pihentet. Számomra ez is olyan gyakorlat, ami az Alkotmánybíróság számára rendkívül nagy hatalmat és lehetõséget biztosít, ami nem feltétlenül biztos, hogy jó, hogy a demokráciában megadjuk ezeket a lehetõségeket. Tehát bizonyos keretek közé kellene szorítani azt is, hogy az Alkotmánybíróság milyen sorrendben kell hogy tárgyalja a hozzá beérkezett indítványokat, ami nem zárja ki azt, hogy bizonyos esetben a köztársasági elnök vagy a kormány egyéb lehetõségekkel sürgõsségi kérelmet intézhessen - természetesen utólagos normakontroll esetén.
Még talán annyiban szeretnék két felhozott példára reagálni - amit Kutrucz Katalin képviselõ asszony hozott fel az elõzetes normakontrollra Franciaország és Portugália példáját tekintve -: 1958- ban, az 1958-as francia alkotmány határozta meg a francia alkotmánytanácsot. Ez a kilenc tagú szerv arra született, hogy a negyedik köztársaságot... - amelyben a negyedik köztársaság parlamentje, annak is elsõsorban a képviselõháza, amely rendkívül labilisan mûködõ szervezet volt sok ok miatt, amit most nem kívánok felsorolni, elég labilisan mûködõ parlament volt, és fennállásának mintegy tizenegy-két éve alatt elég sok kormányt fogyasztott el. Az akkori francia alkotmányozókban - természetesen elsõsorban De Gaulle- ékban - azok az érvek munkálkodtak, hogy ennek a képviselõháznak minden egyes jogosítványát a lehetõ legszigorúbb keretek közé szorítsák.
(19.10)
Nem hiszem, hogy nekünk egy olyan példát kellene követni, amely a képviselõház ilyen visszaszorítását szolgálja. Mutatja ezt egyébként, hogy Franciaországban nem alkotmánybíróság van, hanem alkotmánytanács mûködik, amely szerintem inkább felfogható politikai intézményként, hisz az alkotmánytanács tagjaira vonatkozóan az alkotmány nem határoz meg szigorú szabályokat, mint ahogy Magyarországon azért elég szigorú szabályokkal lehet valaki alkotmánybíró: egyszerûen az alkotmánytanács tagjaiból hármat a köztársasági elnök, hármat a szenátus elnöke és hármat a képviselõház elnöke nevez ki, és elvileg tagjai a volt köztársasági elnökök. Tehát ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az alkotmánytanácsban a valóságban döntõ többségben általában kormánypárti többség volt 1958-tól nagyon hosszú idõn keresztül. Tehát a kormánytöbbséggel szemben nem volt várható igazán kemény fellépés, hiszen ezt már maga a kinevezés módja biztosította.
A portugál példára hivatkozva pedig annyit tudok mondani, ez valóban késõbb jelent meg Portugáliában, ahogy képviselõ asszony is említette, de elõtte volt már ennek egy megfelelõje, amikor a szegfûs forradalom - ha jól emlékszem még gyermekkori emlékeimre - 1974 táján gyõzött Portugáliában. Akkor az utána megszületett elsõ alkotmány - azt hiszem, ez 1975-ben volt - egy jelentõs baloldali kommunista befolyás alatt született alkotmány volt, amely alkotmányban egy legfelsõbb katonai tanács is létezett, amelynek véletlenül 21 tagja volt, és ennek a 21 tagú legfelsõbb katonai tanácsnak voltak ilyen hasonló jogosítványai az egykamarás portugál törvényhozással szemben. Ennek elnöke a portugál köztársasági elnök volt. Ezeket a szabályokat aztán 1980 után kiiktatták az alkotmányból, és aztán késõbb valóban újra visszahozták. Csak azt mondom, hogy a teljes kerettörténethez hozzátartozik, hogy volt egy elõzetes része is ennek a sztorinak.
Összefoglalva azt tudnám mondani, hogy a magam részérõl támogatom azt, hogy az elõzetes normakontroll nagyon szigorú keretek közé kerüljön. Amit az alkotmányban a köztársasági elnök úr számára biztosít jelenleg az alkotmány, maximum annyi, elõzetes normakontroll lehetõség legyen.
Köszönöm szépen.