MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! (A képviselõ leejti a mikrofont.) Elnézést kérek. Kevesen tudják itt a Házban, hogy talán én vagyok az elsõ magyar állampolgár, aki követelte alkotmánybíróságnak a létrehozását. 1980-ban az ország összes akkori fõméltóságához levelet írtam, amelyben éppen az alkotmányellenesség és a törvények inkoherenciája miatt kértem vagy követeltem alkotmánybíróság létrehozását.
Az elõbb Trombitás Zoltán külön államhatalmi ágként aposztrofálta az Alkotmánybíróságot. Úgy gondolom, ez semmiképpen sem fogadható el. Valójában az akkori válaszok azt mondták nekem, azt sugallták, hogy nincs szükség alkotmánybíróságra, egyszerûen azért - írták -, mert minden egyes államhatalmi szerv érdekelt abban, hogy koherens törvényeket hozzon, hogy ne hozzon alkotmányellenes törvényeket, ergo az Elnöki Tanácstól az Országgyûlésig végig minden szerv önmaga igyekszik koherens törvényeket hozni.
(19.20)
Úgy is föl lehet fogni az Alkotmánybíróságot, mint hogy az Országgyûlés, amely érdekelt abban, hogy inkoherencia ne legyen - és ezt magasabb értelemben gondolom, tehát az értékekre vonatkozóan is -, kikülönít egy teljesen független grémiumot, amelynek az a feladata, hogy minden inkoherenciát megszüntessen, észlelje, fölhívja a figyelmet. Hogy ezt a szervet mikor és mennyire használja föl az Országgyûlés, tényleg megfontolás kérdése. Én nem látok ebben semmiféle szuverenitáscsorbítást, hiszen épp a mi munkánkat segíti ebben az esetben az Alkotmánybíróság, hogy inkoherens törvényeket ne hozzunk. Tehát én azt javaslom, hogy maradjon meg az elõzetes normakontroll azokban az esetekben, amikor az obstrukció esetleg kizárható; ilyen az, amikor az Országgyûlés maga fordul vagy az Országgyûlés bizottságai fordulnak az Alkotmánybírósághoz.
Köszönöm.