BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Azért kértem csak most szót, mert nem akarok kétperces keretre szorítkozni. És azért nem akarok kétperces keretre szorítkozni, mert a részletes vita egy részében tulajdonképpen a magyar alkotmányos berendezkedésnek bizonyos alapkérdései kerültek szóba, és amikor az általános vita folyt, akkor még nem jutottunk el igazán ezekhez az alapkérdésekhez, de most nagyon alapvetõ kérdésekrõl van szó; és emellett az a sajátos helyzet, hogy két álláspont van, és mind a két álláspontot ellenzéki és kormánypárti képviselõk egyaránt képviselik, hála istennek, az adott esetben; és ezért egyik álláspont képviselõje sem vádolja meg most a másik álláspont képviselõjét a demokrácia sárba tiprásával és a alkotmányos diktatúra bevezetésével, ami az általános vitában még megtörtént - nem a jelenlevõk részérõl, de ugye, jól emlékszem, hogy az általános vitában ilyen vádak hangzottak el a kormány elõterjesztésével kapcsolatban, azt hiszem, nem tévedek.
Ezért végre a dolog érdemérõl lehet beszélni, és nagyon jó ez a vita, mert egy valóban megoldatlan kérdésrõl van szó, ami itt az elmúlt nyolc évben most már vagy kilenc évben kialakult. Azért alakult ki - és ebben Kónya Imrének teljesen igaza van -, mert egy új demokrácia új jogrendjének a kialakulásáról van szó, és ez egy nagyon sajátos helyzet. Azt gondolom, hogy mind a két álláspontnak, tehát a Trombitás Zoltán, Szájer József, Toller László által jegyzett álláspontnak is, meg a Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Vastagh Pál által jegyzett, meg a Lamperth Mónika által itt képviselt álláspontnak is alapjában véve igaza van, noha a két álláspont ellentétes egymással.
Mi a helyzet? Ugye a helyzet az, hogy van egy demokratikus parlamentünk, van egy demokratikus Alkotmánybíróságunk, mind a kettõ nagyszerû dolog, és amikor ezt létrehoztuk, akkor belevettük az alkotmányba az elõzetes normakontroll lehetõségét, és belevettük az alkotmánybírósági törvénybe azt, hogy ki mindenki kérhet elõzetes normakontrollt. Aztán még egy dolog van: hogy amióta ez a demokrácia elkezdõdött, azóta van egy - hol nyílt, hol burkolt - vita arról, hogy hol az Alkotmánybíróság és a parlament közötti határ.
Trombitás Zoltán utalt erre, emlékezzünk rá, az egyik elsõ fontos alkotmánybírósági döntés volt a halálbüntetéssel kapcsolatos. Ott volt az Alkotmánybíróságon belül is, meg a nyilvánosságon belül is az az álláspont, hogy helytelenül járt el az Alkotmánybíróság, mert olyasmiben döntött, amit a parlamentnek kellett volna átengednie - tehát egyfajta aktivista alkotmánybíráskodás és egy másik között már ott kialakult a vita. Én, aki egyetértek az Alkotmánybíróság döntésének a tartalmával, én akkor a Beszélõben elmondtam azt, hogy nem értek egyet azzal, hogy ezt a döntést õ hozta, és nem engedte át az Országgyûlésnek, és ha jól emlékszem, az Alkotmánybíróságon belül is volt egy különvélemény, azt hiszem, Schmidt Péter képviselte azt a véleményt, hogy nem helyes, egyetértett a döntéssel, de nem értett egyet azzal, hogy az Alkotmánybíróság meghozta.
Ez a vita azóta is tart. Azóta is vannak sokan - általában nem merik mondani, de jó néhányan vannak - azon az állásponton, hogy csak egy példát mondja, Bokros Lajos, aki - függetlenül attól, hogy hogyan ítéljük meg a gazdasági döntéseit - egy fontos személyisége a mai magyar demokráciának, azt mondta, hogy el kell dönteni, hogy az Alkotmánybíróság hozza a törvényeket, vagy a parlament hozza a törvényeket, mert úgy ítélte meg - és én egyébként elmondtam, meg leírtam azt, hogy szerintem bizonyos pontokban igaza volt Bokros Lajosnak -, hogy olyan mélyen ment bele a törvények átalakításába s felülbírálatába az Alkotmánybíróság, sokszor egyébként, ezzel az aktivista szemléletével, amivel ma az összes alkotmánybíró tudtommal egyetért, vagy de facto egyetért; ami már kérdésessé teszi azt a határt, amit Trombitás Zoltán szerintem itt fölvázolt.
Ez az, amit Sólyom László úgy szokott megfogalmazni, hogy õk itten lépésrõl lépésre építenek egy átfogó alkotmányértelmezést, amit idõnként láthatatlan alkotmánynak szoktak nevezni, mások pedig úgy bírálják ezt, hogy ezt nem teszik helyesen, hanem át kéne engedniük a törvényalkotást a törvényhozásnak, és csak akkor alkotmánybíráskodni, amikor valami nagyon nyilvánvaló baj van a törvények alkotmányosságával.
Ugyanakkor van az elõzetes normakontroll elvi lehetõsége kezdettõl fogva, amibõl azonban gyakorlatilag csak a köztársasági elnök által kezdeményezett elõzetes normakontroll valósult meg. Mert az elsõ pillanatban, amikor egyébként SZDSZ-es képviselõk - én nem voltam akkor még köztük - kérték ezt a '91-ben a kárpótlási törvénnyel kapcsolatban, akkor az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy õk pedig nem, csak egy bizonyos esetben. Ez abszolúte nincs benne a törvényben, hogy joga volt-e ilyen alapon visszautasítani az Alkotmánybíróságnak - ez megint egy vitatható kérdés, de megtette, és mi mint törvényhozók tiszteletben kell tartsuk, el kell fogadnunk az õ döntéseit, függetlenül attól, hogy a sajtóban bírálhatjuk vagy nem bírálhatjuk, de tudomásul kell vennünk. Ezzel befagyasztotta ezt az intézményt az Alkotmánybíróság, egészen addig a másfél hónappal ezelõtti helyzetig, amikor kiolvasztotta a mélyhûtõbõl ezt a lehetõséget azzal, hogy az 52 szocialista képviselõ javaslatával kapcsolatban azt mondta, hogy alkotmányellenes volt az, hogy a Ház nem tette lehetõvé ennek az érvényesítését.
És ettõl kezdõdött a baj, pontosabban ettõl állt elõ az új probléma. Ennek az új problémának a kezelésében, én azt gondolom, hogy Trombitás Zoltánéknak is igazuk van, meg Kutrucz Katalinnak is igaza van, meg a Kutrucz Katalin-féle álláspontnak is igaza van.
Miért van igaza szerintem a Trombitás Zoltán-féle álláspontnak? Azért van szerintem igaza, mert nem volna baj akkor, hogyha azt mondanánk, hogy jó, legyen elõzetes normakontroll, mint ahogy a '91-es alkotmánybírósági döntésig, amikor visszautasították a mi kezdeményezésünket, addig tulajdonképpen ezt bárki megtehette volna, és a szabaddemokraták megtették ezt elõször. Én azt gondolom, hogy ez tulajdonképpen jó lenne, ha lenne, és ebben Kutrucz Katalinnak igaza van. Azért lenne jó, ha lenne, mert a jelenlegi állapot, ami '90 óta van - ha úgy tetszik, '89 óta, de igazán '90 óta, mióta elkezdõdött a demokratikus törvényalkotás -, az, hogy a parlament hoz egy évben ennyi meg ennyi döntést; nagyon sokat megtámadnak, hogy alkotmányellenes; az Alkotmánybíróság nagyon sok törvényre mondja azt, hogy kisebb-nagyobb mértékben alkotmányellenes, mert õ úgy ítéli meg, hogy az általa kitalált struktúra szerint ez alkotmányellenes, és a hivatkozásainak a túlnyomó többsége a saját korábbi döntéseire és nem az alkotmányra vonatkozik. Ez ugyan ritkán okoz olyan nagyon komoly problémát, mint amit Kutrucz Katalin mondott; olyan problémát, hogy akkor hatályba lépett valami, aminek nem lett volna szabad hatályba lépnie. Ez ritkán van. De állandó probléma az, hogy ez a helyzet aláássa a társadalomnak a törvényalkotásba és az alkotmányosságba vetett bizalmát.
Legutóbb az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy a tb-jogszabályokban valamik bizonyos pontokon nem jók. Ezek után az újságírók, a jó szándékú újságírók azt írják, hogy micsoda parlament az, amelyik, akárhányszor figyelmeztetik, újra meg újra alkotmányellenes törvényeket alkot. Mintha bármelyikünk elõre tudhatná azt, hogy az általunk hozott törvényt majd az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek fogja minõsíteni.
Én azt hiszem, hogy akár a '90-94-es parlament törvényeirõl, akár ennek a parlamentnek a törvényeirõl van szó, volt néhány olyan eset, amikor elõre lehetett tudni, hogy ezt az Alkotmánybíróság vissza fogja dobni. Ilyen eset volt például, hogy mind a két oldalról mondjak valamit, a Zétényi-Takács-törvényrõl biztosan lehetett tudni, hogy az Alkotmánybíróság ezt abban a formában vissza fogja utasítani, és vissza is utasította. Ez, legalábbis nekem úgy tûnik, nyilvánvaló volt. De mondok egy másik példát is, hogy ne legyek egyoldalú.
(19.30)
Amikor ez a kormány a Bokros-csomag elsõ lépésekor a televízió létszámát meg az egyetemek létszámát akarta kormánydöntéssel csökkenteni, mindnyájan tudhattuk, hogy ezt az Alkotmánybíróság vissza fogja utasítani, mert durván sértette a Televízió, illetve az egyetemek autonómiáját. De azért a törvények nagy többségénél...! Nem véletlenül mondta Kónya Imre, amikor a kárpótlási törvényre vonatkozó döntését hozta az Alkotmánybíróság, hogy az MDF-frakció sajnálja, hogy az Alkotmánybíróság egy olyan alkotmányos értelmezést választott, amilyent választott - valami ilyesmit mondott Kónya Imre akkor, ezt én a rádióban hallottam. És joggal mondta, mert nem volt egy jogtudó képviselõ vagy egy jogtudó kormány számára magától értetõdõ, hogy az a törvény alkotmányos vagy sem. Mint ahogy a Fidesz számára sem volt magától értetõdõ, mert az meg azt mondta, hogy semmi kárpótlás nem kell - egyébként akkor én is ezzel értettem egyet, és nem az akkori SZDSZ-állásponttal -, és a másik oldalon is voltak ilyenek.
Tehát nem magától értetõdõ egy jogtudó ember számára, hogy mi az alkotmányos. És ez abból is következik, hogy gondoljuk csak végig: magán az Alkotmánybíróságon belül is sok esetben van különvélemény, sok esetben van nagyon jól megalapozott különvélemény, sok esetben nem egyhangú a szavazás. Egy okos, egy gyakorlott alkotmánybíró másképp ítéli meg, mint a többi gyakorlott alkotmánybíró - akkor miért ne ítélhetné meg a parlamentben a kormány is másképp, mint az alkotmánybírók többsége?!
Azt gondolom tehát, különösen, ha egy ilyen aktivista Alkotmánybíróságunk van - és ezt most nem kritikailag, hanem ténymegállapításként mondom -, akkor bizony jó lenne, ha az Országgyûlésnek módja lenne arra, hogy elõre megkérdezze az Alkotmánybíróságot, hogy ez vajon szerinted hogy néz ki. Az Alkotmánybíróság pedig azt mondja, hogy nem, nekem az a dolgom, hogy utólag ítéljem meg; nektek tessék jó törvényt hozni, és mi majd utólag megítéljük, hogy jó-e. Ez az, amit Trombitás Zoltán is támogat; és ismétlem: egy német alkotmánybíróság esetén ez egy képviselhetõ álláspont lenne - egy kialakult demokratikus berendezkedésben!
A mi esetünkben ennek minden elõnye és logikus megfontolása mellett van egy nagyon nagy hátránya: aláássa a demokratikus közjogi berendezkedés fontos elemeinek tekintélyét. És ez egy nagyon nagy baj; nagyobb baj, mint az, hogy az egyik vagy másik törvényt hatálybalépése után vissza kell csinálni, mint legutóbb, mondjuk, tavaly egy adótörvényt vagy idén egy tb-törvényt. Ezért gondolom tehát azt, hogy a Kutrucz Katalin- és Vastagh Pál-féle álláspontnak igaza van.
A másik álláspontnak is igaza van azonban szerintem, mégpedig a következõ miatt. Ha fenntartom az elõzetes normakontroll intézményét úgy, ahogy az jelenleg van - mert az lenne az igazi, mert jelenleg is így van a törvényben -, az nem volna baj akkor, ha a mi Országgyûlésünkben és a mi politikai életünkben a kemény szabályok - mint a Házszabály és más törvények - mellett mûködne valamiféle, a nyilvánosság kontrollja által, a nyilvánosság ellenõrzése, a nyilvánosság dicsérete és bírálata által kikényszerített önkontroll. Mert akkor azt mondhatnánk, hogy hát csak nem lesz bolond egy ellenzéki párt obstrukciós célból fölhasználni ezt a lehetõséget, hiszen akkor leszerepel a közvélemény elõtt, ugye?! Hát így mûködik egy normális politikai rendszer; nemcsak írott szabályok vannak, hanem van önkontroll, és vannak illemszabályai is a politikának; és ha a politika illemszabályai korlátoznák az elõzetes normakontrollal való visszaélés lehetõségét, akkor nyugodtan meghagyhatnánk úgy, ahogy most van.
A probléma csak az, hogy ebben az Országgyûlésben az illemszabályok, az önkontroll az elmúlt három év tanúsága szerint nem nagyon mûködnek. Az elõzõ ciklusban sokkal inkább mûködtek; szerintem akkor a mostaninál sokkal jobb viszony volt mindennek dacára kormánykoalíció és ellenzék között, sok okból, amibe most nem megyek bele... (Mécs Imre: Az ellenzék...!) - nem akartam ebbe belemenni, mert ennek a vitának most nem ilyen a légköre, tehát hadd ne menjek ebbe bele -, és emiatt nem volt ilyen veszély. De most a napirend elõtti felszólalások példája azt mutatja, ahol a szabályozás szerintem ma is jó, de azáltal, hogy azzal a lehetõséggel, amit a Házszabály megad, úgy élt elõször az egyik ellenzéki párt - amelyet most nem nevezek meg, mert távol van -, és utána az õ példáján sorban az összes többi ellenzéki párt is, hogy nem halaszthatatlan, rendkívüli s a többi ügyekben, hanem minden héten minden párt egy ügyben kér egy napirend elõtti fölszólalást, és ezzel elmegy minden parlamenti ülésbõl az elsõ másfél óra. Ez nagyon sokat árt a parlamentnek idõbeosztás szempontjából meg egyébként is. Nem mûködnek tehát illemszabályok ebben az Országgyûlésben, nem mûködik az önkontroll - muszáj mindent szabályoznunk. Félünk. Trombitás Zoltán is fél attól, hogy ha meghagyjuk jelenlegi formájában, akkor azzal vissza fognak élni - és ezért van neki igaza.
Persze a harmadik lehetõség az, hogy akkor szûnjön meg az, hogy bárki kérheti, ötven képviselõ kérheti, és hagyjuk meg ezt a lehetõséget bizottságnak meg az Országgyûlésnek vagy csak az Országgyûlés egészének. Ennek meg van egy másik baja: hogy akkor a többség kezében van ez a lehetõség, és joggal kifogásolják sokan, hogy nem helyes egy ilyen kisebbségi jogot a többség kezébe adni. Én ennek ellenére is azt mondanám, hogy ez is egy elfogadható megoldás, de csak akkor, ha ennek széles támogatottsága van az Országgyûlésben. Amíg ezt csak a kormánykoalíció, a kormány meg a kormánypártok támogatják, ezt elmondtam, amikor az alkotmánymódosításról beszéltem, hogy miután ez egy tipikusan a kormány és ellenzék viszonyát érintõ kérdés, én személy szerint nem tartanám helyesnek, ha csak a kormánypártok szavaznának meg egy olyan módosítást a Házszabályban vagy az alkotmánybírósági törvényben, vagy az alkotmányban, amely kifejezetten kormány és ellenzék viszonyára irányul.
Egy igazi csapdában vagyunk, amelyre szerintem nincs jó megoldás. Mert az alkotmányos berendezkedés szempontjából számomra az is elfogadható megoldás erre a helyzetre, amit az alkotmányunk, a törvényünk meg az Alkotmánybíróság teremtett a számunkra meg mi magunk; az is egy jó megoldás, elfogadható megoldás számomra, amit a kormány és az MDNP - Kutrucz Katalin, Kónya Imre - támogat -, ha van mellette egy viszonylag széles, tehát a kormánypártok mellett legalább néhány ellenzéki pártnyi támogatás; az is egy elfogadható megoldás számomra, amit, ha jól értem, az alkotmányügyi bizottság javasolt, és amit fideszes, szocialista és szabaddemokrata képviselõk támogatnak, ez is egy jó megoldás - ha van mellett egy jelentõs támogatás; a jelenlegi állapot is jó megoldás lenne, ha biztosak lehetnénk benne, hogy senki sem fog vele visszaélni - de ebben nem lehetünk biztosak ennek a három évnek a tapasztalatai alapján. És ezért azt mondom, hogy tulajdonképpen olyan helyzetben vagyunk, amely így, ahogy van, megoldhatatlan. Jó megoldást lehet rá találni akkor, ha valamelyik megoldás mellé egy nem teljes körû - mert arról ne is álmodjunk! -, de egy viszonylag széles támogatottságot lehet fölsorakoztatni.
Köszönöm szépen.