CSIHA ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem vagyok jogász, de mint az ország állampolgára és vidéken, a keleti országrészben élõ állampolgára szólok hozzá ehhez a törvényjavaslathoz, annak a módosító indítványnak a kapcsán, amelyet több frakcióból mintegy huszonöt-huszonhatan írtunk alá.
Hack Péter képviselõ úr indokolta a törvényjavaslat szellemét néhány dologgal. Ezek között történelmi hagyományokra hivatkozott. Én is erre szeretnék többek között hivatkozni, egy 1917. október 1-jei állapotot tükrözõ, "Magyarország tiszti címtára" címû kiadványra. Ha megnézzük, hogy a mai Magyarország területén hol voltak '17. október 1- jén ítélõtáblák, akkor ezeknek az ítélõtábláknak a székhelyei megegyeznek a kormány által javasolt öt városéval. Ezért ebben a körben, mint ahogy Hack képviselõ úr említette, vita a javaslatot aláírók között és a kormány között nincsen. De szeretném megerõsíteni, hogy láttam olyan kiadványt a húszas évekbõl, amelyben szintén fel voltak sorolva az ítélõtáblák székhelyei. A Trianon utáni friss Magyarország ugyanezt az öt ítélõtáblai székhelyet hagyta meg, tehát ha úgy tetszik, folytatta a '17 elõtti állapotot, és a kormányjavaslat is valahol ezt a történelmi hagyományt veszi figyelembe.
A másik dolog, amire képviselõ úr hivatkozott, és én is szeretnék erre hivatkozni, a regionalitás elve; és ez már kapcsolódik ahhoz, hogy egy lépcsõben vagy két lépcsõben, vagy egyáltalán hogyan alakuljanak ki az ítélõtáblák.
Nagyon szerencsésnek tartom, hogy a módosító indítványt több megyébõl - nemcsak keleti, hanem nyugati megyékbõl is, de én most a keleti megyékre hivatkozom - írtuk alá, azokból a megyékbõl, amelyek az országban elsõként hozták létre a regionális területfejlesztési tanácsot. Tehát van valamiféle szándék és akarat arra, hogy az egymáshoz szorosan kapcsolódó, történelmileg, gazdaságilag szorosan összefüggõ területek együttmûködjenek és együvé tartozzanak. A mi javaslatunk ezt is kívánja szolgálni, a regionalitás elvét. Hiszen meg kell nézni az egész államigazgatási meg önkormányzati igazgatási rendszert, egyik intézet itt van lecsepegtetve, a másik amott van lecsepegtetve; az állampolgár a végén megbolondul - elnézést a kifejezésért -, hogy milyen papírért hova és kihez szaladjon. Én nem a régi járások visszaállítását kívánom különösebben, de az, hogy valamiféle tudatosság, átgondoltság kellene az állampolgárok ügyeinek az intézésében, ez azt hiszem, hogy elfogadható mindenki számára, és ennek szerves részét képezi az, hogy a bírói fórumok rendszere hogyan alakuljon ki. Ebben tehát a regionalitás elvét messzemenõen szem elõtt tartom mint állampolgár is meg mint képviselõ is.
Ellenben, ha megnézzük a kétlépcsõs felállást, mi történik? Kialakítunk három olyan régiót ideiglenesen - hozzáteszem: ideiglenesen -, amely az országot három, nem igazán körülhatárolható részre osztja, mert egyiknek sem alakul ki igazán végleges területe. De ha a budapesti ítélõtáblát veszem figyelembe, annak a hatásterülete, tehát mûködési területe Soprontól Záhonyig terjed: 650 kilométer! Ugyanakkor, mondjuk, Hajdú-Bihar megyét a szegedi ítélõtáblához javasolja csatolni a törvényjavaslat az átmeneti idõszakban, holott a szabolcsiak adott esetben Hajdú-Bihar megyén keresztül fognak a budapesti ítélõtábla elõtt megjelenni ügyeik rendezése céljából. Megmondom õszintén, számomra, számunkra - hisz beszéltünk jogászokkal, bírákkal, különféle szervezetek képviselõivel - ezek a megoldások így nem igazán fogadhatók el. És mi pontosan ezért tartjuk fontosnak az egyidejûséget, és szeretném aláhúzni többször is jó vastag, fekete ceruzával, hogy az egyidejûségre helyezzük a hangsúlyt. Számításaink szerint - ezek természetesen elég nagyvonalúak, hisz pontos adatok nem voltak a kezünkben - körülbelül plusz egymilliárd forint körüli összeggel a másik két vidéki ítélõtábla is beindítható, és ezzel nagyon sok kellemetlenséget, megjegyzést és minden mást elkerülhetne a jelenlegi és a következõ vezetés is, kormányzat is meg a parlament is.
Azt hiszem, ezeket valahol mérlegelni kell. Mérlegelni kell azt, mi jó a kormánynak, hogy van-e elegendõ pénze - ez igaz. De mérlegelni kell a másik serpenyõben, hogy mi jó annak az állampolgárnak, aki valamilyen oknál fogva odakeveredik, hogy el kell neki menni valamelyik ítélõtábla elé; milyen kiadások járnak ezzel számára meg mindenki számára, ez milyen plusz terheket jelent.
És még egy harmadik dolog végül, ami egy feltételezés, de azt hiszem, mint lehetõséggel foglalkozni kell vele, hogy esetleg az állampolgárok egy kisebb csoportja adott esetben nem él azzal a lehetõséggel, amit az õ jogorvoslati rendszerében, mondjuk, az ítélõtábla kell hogy megadjon, mert egyszerûen nem bírja azokat a terheket, amelyeket neki biztosítania kellene egy ilyen országon és fél országon át történõ utazáshoz. Tudom, ezt lehet egyfajta demagógiának is tekinteni, már elnézést, de azt mondom, hogy próbáljunk a törvényhozásban ne csak a saját fejünkkel, pártérdekeinktõl vezérelve gondolkodni, hanem próbáljunk azoknak a fejével is gondolkozni, akik ezeken a fórumokon valamilyen okból meg kell hogy jelenjenek.
Az öt ítélõtábla ügyében, azt hiszem, azok a feltételek, amelyek egyébként a javaslat indokolásában megvannak - hogy régiók összefüggõ területet képezzenek, jogászutánpótlás és egyebek -, ebben a javaslatban benne vannak, és ezeknek alapvetõen a megjelölt települések megfelelnek.
Az egyidejûség mit jelenthet? Azt, hogy ha az öt ítélõtábla egy idõben kialakulna, akkor ez kisebb utazási költségekkel, kedvezõbb utazási feltételekkel járna mindenki számára, és nem kerülne sor esetleg arra, amire utaltam, hogy az érintettek gondolkodnak azon, éljenek-e jogorvoslattal vagy sem, tehát esetleg valahol abbahagyják azt a bizonyos jogi procedúrát.
(12.10)
Tudom, ez sarkos feltevés, de végül ezt sem lehet elvetni.
Egy következõ dolog: jelen pillanatban, adott esetben egyik megye sem tudja önállóan biztosítani az ítélõtáblához szükséges létszámot. Az én megítélésem szerint akkor gondolkodunk korrekten, ha egy egészséges bírói mozgást feltételezünk felülrõl is meg alulról is, hisz mind a két irányból elképzelhetõ mozgás; márpedig nem biztos, hogy adott esetben, mondjuk, egy nyíregyházi bíró nem vállalja azt szakmai presztízsbõl is, hogy 50 kilométert minden nap lekocsikázik, mert az neki végül elfogadható távolság. Tehát a munkához való utazás rövidsége, közelsége is, azt hiszem, a szakmai, személyi feltételeken sokat segíthet.
A költségkihatásról beszéltem - tehát az állampolgárok szemszögébõl; kétségtelen, hogy kormányzati részrõl 800 millió, 1 milliárd forint körüli összeg az, ami a plusz két vidéki ítélõtáblának a kialakítását jelentheti. Mindezen körülményeket figyelembe véve én személy szerint, és tulajdonképpen azok a képviselõtársaim is, akik a módosító javaslatot aláírták, az egyidejûség mellett vagyunk.
Bár nem vagyok rá felhatalmazva, de én személy szerint egy kompromisszumot el tudok képzelni, akár 2000. január 1-jétõl; a 2001., a 2002. meg a 2003. nem elfogadható, de egy 2000-es határidõvel álljon fel az öt ítélõtábla, és akkor két év van arra, hogy az ehhez szükséges tárgyi, technikai feltétel, épületek kialakítása, átalakítása megvalósuljon.
De szeretném hangsúlyozni, hogy az egyidejûséget mindenféle szempontból alapvetõnek és megfontolandónak tartom, és kérem képviselõtársaimat, hogy ezt az egyidejûséget támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)