DR. SZABÓ TAMÁS (MDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Az általános vita megkezdésekor, az általános vitában és a felszólalásomban hosszasan foglalkoztam azzal a helyzettel, hogy a nyugdíjtörvények nem támogatják a családot és a gyereknevelést. Valóban úgy látszik, hogy ebben a tekintetben elmozdulás fog történni, a parlament korrekciókat tud végrehajtani a törvényen, aminek nagyon örülök.
Három konkrét módosítást szeretnék megemlíteni és kifejteni. Mindegyik abból indul ki, hogy az embereknek jogos elvárása - megítélésem szerint -, hogy tudják, a befizetéseikért cserébe mit kapnak. Mindegyik olyan, hogy az emberek számára a kiszámíthatóságot, egyáltalán azt, hogy számítani tudnak arra, hogy mennyi nyugdíjat fognak kapni... - ezt a helyzetet erõsítené.
Az elsõ ügy a minimálnyugdíj kérdése. A törvényjavaslat 12. §-a foglalkozik azzal, hogy 2009-ig a minimálnyugdíj egy adott rendszer szerint, méghozzá a nyugdíjemelkedés általános rendszere szerint fog emelkedni. Igen, de mihez képest? A törvényjavaslat nagyon egyszerûen intézi ezt el. Azt mondja, hogy az 1998. évi minimálnyugdíj majd az 1997. évi alapján lesz megállapítva. Azt gondolom - és erre szeretném a figyelmüket felhívni -, hogy pontosabban kellene meghatároznunk, hogy ez mit is jelent. Meg kellene mondanunk, és a törvénynek meg kellene mondania, hogy kérem, a minimálnyugdíj ennyi és ennyi indulásként, és aztán majd változik azzal az elvvel, ahogy egyébként a nyugdíj is változik.
Konkrétan azt javasoltam, hogy mondjunk ki egy fix összeget most 1998-ra, mondjunk ki egyúttal egy mértéket, amelynél nem lehet kevesebb 2009-ig a minimálnyugdíj. Ezt a minimálbérhez szeretném kötni, erre vonatkozik a konkrét javaslatom. Azt javaslom, hogy a minimálbérhez kötve ne lehessen annak 66 százalékánál alacsonyabb a minimális nyugdíj.
Másodszor: ugyanilyen kiszámíthatósági kérdés az, hogy amikor az ember nyugdíjba készül, nyugdíjba megy, és megpróbálja kiszámítani, hogy mennyi is lesz az én nyugdíjam, akkor megfelelõen értékeli-e a törvény mindazt, amit akár a társadalombiztosítási rendszerbe, akár a magánnyugdíjrendszerbe az ember befizetett.
Ebbõl a szempontból azt szeretném kiemelni, hogy az induló átlagkereset megállapítása rendkívül fontos az egész nyugdíjidõszak nyugdíja szempontjából, hiszen amennyit életemben kerestem, annak valahány százalékát fogom nyugdíjként megkapni utána egész életemben. Ezért rendkívüli fontosságú az, hogy mi is az az átlagkereset, amit nekem számításba vesznek, amikor nyugdíjba megyek.
A mostani törvényjavaslat általános rendszerét - hogy 1988-tól egy életkeresetet fog megállapítani a törvény alapján a nyugdíjbiztosító - önmagában nem kifogásolom. Azt sem kifogásolom, hogy az 1988-tól számított életkeresetet a nyugdíjba menetel idõpontjára újra értékelik, mert közben sok idõ telt el, infláció volt és így tovább.
Egyetlenegyet viszont nagyon kifogásolok: azt, hogy ezt az Íjraértékelést - tehát az 1988. évi kereset nem azonos, mondjuk, vásárlóértékében a 2015. évi keresettel, amikor valaki nyugdíjba megy - nem teljes mértékben futtatja végig azon az életcikluson, ahogy az egyén eltöltötte a befizetéseit a társadalombiztosításban. A törvényjavaslat az utolsó három évet nem akarja figyelembe venni az újraértékelés szempontjából.
Természetesen értem ennek a szempontjait, értem azt a szempontot, hogy hogyan kell óvni a társadalombiztosítás kiadásait, de nem tudom akceptálni ezt a szempontot, mert minden egyes nyugdíjba menõtõl az utolsó két év áremelkedését - leegyszerûsítve a kérdést - tulajdonképpen elveszi a törvény.
(17.00)
Éppen ezért azt gondolom, hogy teljesen jogos elvárás lenne az, ha teljesítenénk azt az egyébként a vitákban is, még az általános vitában is szóba került kívánságot, hogy legyen teljes mértékben értékelve az egyének keresete abból a szempontból is, hogy, mondjuk, az utolsó három évben volt vagy nem volt infláció.
Hadd érzékeltessem ezt egy példával! Ha ilyen rendszer van, és valamikor a 2014 és 2019 közötti idõszakban Magyarországon egy nagyon erõteljes stabilizációs programot kell megvalósítani, az biztosan egy erõs inflációval fog együtt járni. Miért pont azok az emberek fizessék meg, akik abban az idõben mennek nyugdíjba? Azt gondolom, hogy jogos elvárás, sõt a megszerzett joggal összefüggõ alkotmányos elv az, hogy az egyének befizetései alapján az átlagkeresetet úgy lehessen és úgy kelljen megállapítani, ami a nyugdíjba menetel idõpontjára állapítja meg, hogy mennyi is volt az átlagkeresetük.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés
alelnöke foglalja el.)
A harmadik téma megint ilyen arányosságkérdés: mennyit fizetek be és mennyit kapok. Ez összefügg azzal, aminek témájában többször felszólaltam a mai napon. Ez pedig az, hogy azok az egyének, akik a társadalombiztosítási rendszerben eltöltöttek néhány évet, majd úgy látják jónak, hogy átlépjenek a magánnyugdíjrendszerbe, egy elvesztett jogot dobnak el, egy szerzett jogot vesztenek el, pontosabban. Egy olyan szerzett jogot, amit egyébként elismer nekik a társadalombiztosítás rendszere. Azt gondolom, és erre utaltam az elõzõ felszólalásomban, hogy lehet találni egy olyan józan mértéket, ami ezt az alkotmányos aggályt oszlatni fogja. Egy józan mértéket lehet találni annak érdekében, hogy aki bizonyos idõt eltöltve a társadalombiztosításban lép át magánnyugdíjrendszerbe pályakezdés és 47 éves kora között, az ne érezze úgy, hogy õ feleslegesen teljesített befizetéseket.
A most tárgyalásban lévõ törvényszakaszok között konkrét megoldásra tettem javaslatot ez ügyben. Ez a konkrét megoldás pedig úgy szólna, hogy ha a pályakezdés és a 47 év között lehet egyáltalán az egyéneknek dönteni a magánnyugdíj lehetõségeinek és esélyeinek igénybevételérõl, akkor arányosan ezt a körülbelül 30 évet lehet meghatározni, hogy mennyit is jelent egy-egy év, amit a társadalombiztosításban befizetõként eltöltött, és amit jogosan vár szolgáltatásként a társadalombiztosítástól. Azt javaslom képviselõtársaimnak, hogy a konkrét mértékeket is áttekintve és a konkrét mértékeket természetesen módosítva, magát az elvet ne dobjuk ki egyszerûen a mai napon; teremtsünk egy lehetõséget arra, hogy azt a súlyos alkotmányos aggályunkat, amelyik a szerzett jog elvesztésével kapcsolatos, valamilyen módon korrigálja az Országgyûlés.
Itt szeretném elmondani, és semmiféleképpen nem azzal a szándékkal, hogy ezzel bármilyen ösztökélést mutassak ennek megoldására, hogy a Néppárt keresni fogja az alkotmányos megoldás lehetõségét akár úgy is, hogy alkotmánybírósági elõterjesztést kíván készíteni, ha ezt a szerzett jog elvesztése problémát az Országgyûlés nem oldja meg a mostani törvények megalkotása során.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)