DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõ Asszony! Mindenekelõtt szeretném azt mondani, hogy nem lehet az egészségügyi intézmények általános eladósodásáról beszélni. Valóban 7 kiemelt szállítónál egy 2 milliárdos adósságállomány van. Tessék összevetni, hogy mennyi az aktív kórházak évi költségvetése, tessék megnézni azt, hogy hány egészségügyi intézmény van az országban! - és állítom, hogy ezek többsége nehéz körülmények között, de rendkívül tisztességesen gazdálkodik, és ha nem is könnyen, de alkalmazkodik a körülményekhez. És még egyszer mondom: ez a többség.
Ami képviselõ asszony konkrét kérdését illeti: valóban folynak vizsgálatok, és folynak tárgyalások. Egy biztos: az eladósodás nem kapcsolható egyetlen olyan mutatóhoz - legyen szó finanszírozási helyzetrõl, legyen szó szakmai csoportról, kórházméretrõl - sem, amelyet egyértelmûen okként lehetne megnevezni. Tehát ebbõl az következik, hogy nincs egységes recept, és nem lehet azonos módon a problémát kezelni.
Azt gondolom, hogy ezért az 1996. év végéhez hasonló általános, központi egységes hitelnyújtást nem célszerû vállalni. Ezt egyébként az érdekképviseletek sem támogatják; pontosan a jól gazdálkodó, jól alkalmazkodó intézmények érdekében õket nem lehet megbüntetni.
Azt azonban szeretnénk kialakítani, hogy legyen egy olyan egységes feltételrendszer, amelynek alapján ezeket a pénzügyi problémákat kezeljük, együtt a tulajdonosokkal, együtt a finanszírozóval. Ezen túl meg fogjuk vizsgálni az önkormányzatok adósságkezelési eljárásáról szóló törvény alkalmazhatóságát... (Dr. Pusztai Erzsébet: Micsoda!?), és egy (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) egységes eljárási rendet igyekszünk kialakítani, de külön-külön kell kezelni minden likviditási gonddal küszködõ intézményt.
Köszönöm.