DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum nevében köszöntöm a madridi csúcs döntését, amely lehetõvé tette, hogy Magyarország meghívást kapjon a NATO tagállamai sorába.
Külön köszöntöm azt a belpolitikai helyzetet, amely mára kialakult, hogy rövid távú és nagyon jelentõs politikai, szellemi és érzelmi metamorfózisok után ott tartunk, hogy ebben a parlamentben hét olyan párt foglal helyet, amely egyaránt helyesli, hogy Magyarország a NATO tagja legyen.
Eléggé ismert közhely, hogy a történelem az élet tanítómestere. Egy ilyen jelentõs alkalommal célszerû emlékeztetnünk legalább közelmúltunkra. Arra a közelmúltra, amikor kívánságunk és érdekeink ellenére a kényszer arra késztetett és kényszerített bennünket, hogy csatlakozzunk szövetségekhez, amelyek nem magyar célokat és magyar érdekeket szolgáltak. Hadd utaljak a háromhatalmi egyezményre, hadd utaljak a Berlin-Róma tengelyre, mely Japánnal kiegészülve végül is Magyarországot csatlakozásra késztette, azt a magyar vezetést akkoriban, amelyik nem jó szívvel csatlakozott ehhez, de a kényszerek hatására. És hadd utaljak egy másikra, a közelrõl mindnyájunk által ismertre, az itt már szót kapottra, a Varsói Szerzõdésre, amely, úgy hiszem, történelmünknek egy nagyon sötét és valóban minden érdekünkkel ellentétes folyamatát jelentette, és valóban kizárólag egy nagyon szûk politikai kamarilla kényszerítette bele ebbe az országot, legalábbis itthonról.
Nagyhatalmi túlsúly a szövetségek jellemzõje, olybá tûnik legalábbis a XX. században. És most eljutottunk egy olyan szövetségi rendszerhez, amelyhez Magyarország szuverén döntése alapján csatlakozik; olyan szövetségi rendszerhez, amelyben jól felfogott érdekei és más országokkal, már tagországokkal közös európai értékrendje dönti el, hogy tag kíván lenni vagy pedig nem. Úgy hiszem, valóban igazuk van azoknak, akik történelmi jelentõséget tulajdonítanak ezeknek az idõknek, történelmi jelentõséget, egy súlyt, hogy országunk ebben a viharvert közép-európai régióban maga dönti el, saját maga határozza el, érdekeit figyelembe véve határozza el, hogy tagja kíván lenni egy védelmi szövetségnek; olyan szövetségnek, mely garantálja a tagországok szuverenitását. Úgy hiszem, nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni a múltbéli keserû példák után.
(A jegyzõi széket dr. Kávássy Sándor foglalja el.)
Valóban elhangzott már itt a semlegesség, a sokak által félreismert, sokak által mégis vágyott vagy hirdetett semlegességi igény.
Tisztelt Ház! Itt is van történelmi analógia. Emlékezzünk csak Belgium két világháború alatti semlegességére, hogy amikor az erõ, a támadó erõ, a nagyobb erõ érdeke azt igényelte, hogy azt éppen ne tisztelje, akkor nem is tisztelte.
(10.30)
A semlegesség afféle fügefalevél lett; a történelem erre tanít bennünket, amelynek eseményei, ha nem is precedensként, de tanulságként kell hogy szolgáljanak. És nem véletlen, hogy a szomszédunkban egy semlegesnek minõsülõ ország épp most fontolgatja - jelentõs politikai erõk fontolgatják -, hogy ehelyett a csatlakozás talán számukra is célszerû lenne - hadd tegyem hozzá: számunkra is, a határviszonyok átrendezése folytán.
Úgy hiszem, ebben a történelmi idõszakban választásunk sem lehet és nem is lehetett más. Azt, hogy európaiak vagyunk, nagyon sokszor elmondtuk. Azt, hogy értékrendben azonosak vagyunk, sokszor elmondtuk. De nyers érdekeinket talán ritkábban emlegetjük, pedig nyers érdekeink is annak szolgálatában állnak, hogy tagok legyünk.
Minek a tagjai kívánunk lenni? Amihez csatlakozni szeretnénk, valóban politikai szövetség is. Politikai szövetség, politikai követelményekkel, sajátos követelményrendszerrel, olyan igénnyel minden ország iránt, hogy belpolitikájában is feleljen meg azoknak a követelményeknek, amelyeknek a többi ország megfelel; afféle mérce, hogy mindez sikerüljön. Ne felejtsük el ennek jelentõségét!
De ha nem közvetlenül, közvetve gazdasági tömörülés is - mert hatásában az! Mert egy biztonságosabb ország életében a gazdasági fejlõdés feltételei mindig nagyobbak és mindig jelentõsebbek. Egy ország stabilitása szempontjából eme szövetségi garancia a gazdasági élet serkentõje is - és katonai is... Nincs idõ részletezni. Katona szövetség, persze, sõt, hangsúlyosan az.
Mi a mi tennivalónk ezzel kapcsolatban? Hadsereg kell! Öntudatos, az európai értékeket és a nemzeti érdekeket egyaránt tisztelõ tisztikar; megfelelõ személyi körülmények között mûködõ tiszti- és tiszthelyettesi kar; fegyelmezett, odaadó, másoknak is példát mutató, a magyar katonai hagyományok nemes erényeit felmutatni tudó, szellemében olyan katonaság, amelyre büszkék lehetünk. Ennyi évtized után kell, hogy büszkék lehessünk, hogy méltóan és rangosan legyünk tagja eme valóban katonai szövetségnek. Úgy hiszem, nagyon sok még a tennivaló.
És amit nagy hangsúllyal kérek, és kérem miniszterelnök urat is arra: politikailag kényes idõszak következik. Nyilatkozatok és mondatok hangzanak el majd, sajnos kontra is, de remélhetõleg fõleg pro. Most az okos, megfontolt, lojális és igaz beszéd ideje következett el. A hevenyészett, felületes, improvizált nyilatkozatok többet árthatnak presztízsünknek, országunk komolyságának és hitelének, mint egy másik idõszakban. Olyan férfiaknak és nõknek kell részt venniük a közvetlen tárgyalások lebonyolításánál, akik felkészültség, emberi karakter, az érvelés mûvelt gazdagsága szempontjából megfelelnek annak az igénynek, amelyet joggal támasztunk a tárgyalókkal szemben, és amely nagymértékben hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy ne csak tagok, hanem rangos tagok legyünk a NATO-ban.
Úgy hiszem, most, amikor elérkeztünk egy történelmileg valóban szerencsés idõszakba, ugye megengedik nekem, ha egy szóval megemlékezem Magyarország elsõ választott miniszterelnökérõl, Antall Józsefrõl, aki a kormánypolitika rangjára emelte a NATO-hoz való csatlakozásunkat, és egyidejûleg köszönetet mondok mindazoknak - az utánunk következõket is beleértve -, akik lehetõvé tették, hogy Magyarország e három ország egyikeként részt vegyen azon a csúcson, ahol meghívólevelet kapott. Legyünk méltók önmagunkhoz ebben a tárgyalási folyamatban!
Köszönöm. (Taps minden oldalon.)