JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Olyan szép az élet! Teljesen nyilvánvaló, Orbán Viktornak igaza van abban, hogy az európai szemlélet szerint a termõföld egy sajátos tulajdon, rengeteg politikai és szociális preferenciát kell benne érvényesíteni. Ezeknek a preferenciáknak nagyjából van egy általános elve: úgy kell a termõföldtulajdont, a bérletet, a birtokalapítást és minden egyebet szabályozni, hogy a termelõk minél nagyobb biztonságban legyenek. Magyarországon ezt valaha olyan primitíven fogalmazták meg, hogy legyen a föld azé, aki megmûveli - ez valóban durva és nem jogállami megfogalmazás volt -, de azt az elvet, hogy úgy kell a tulajdont szabályoznunk, hogy a mûvelõnek elõnye legyen, vagy legalábbis ne legyen hátránya a tulajdonhoz való jutásban, ebben mindenki egyetértett.
Mégis, mióta kirobbant a mi rendszerváltásunk, a földtulajdonnal kapcsolatos szabályozásunk általában fütyül a mûvelõ szempontjaira, sõt a mûvelés szempontjaira is. Amikor '93-ban nagyon sokan úgy fogalmaztak, hogy a rendszerváltás áldozata már megint a falu és a mezõgazdaság, ez igaz volt; amikor ma is sokan úgy fogalmaznak, hogy a politikai rögeszmék miatt nem lehet elég gyorsan újrarendezni az agrárviszonyokat, ez is igaz; mert mindig sikerül elõszednünk egy-egy olyan politikai rögeszmét, amelyik majorálja, elébe megy, mintegy földbe döngöli a mezõgazdasági szempontokat, földbe döngöli a falu érdekeit.
1991-ben sikerült uralomra juttatni azt az elvet, hogy a magántulajdon szentsége miatt nem az az érdekes, hogy ki él a faluban, nem az az érdekes, hogy ki él a mezõgazdaságból, hanem az az érdekes, hogy kinek a szüleinek volt valaha földtulajdona, így aztán a mezõgazdasági termelõktõl elindult messzire a földtulajdon. 1993-ban már nem lehetett elkerülni, hogy a földtulajdonszerzést mindenféleképpen szabályozza az állam, és akkor a kormány - mind az Antall-, mind a Boross-kormány - egy olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amely tudomásul vette azt a kettéválást - amely bekövetkezett vagy bekövetkezõben volt már akkor a tulajdonosztás miatt -, hogy mások lettek a tulajdonosok és mások élnek a mezõgazdaságból.
Nagyon jól tudjuk, hogy éppen amiatt, mert a kárpótlási törvényben a kisgazda elvek érvényesültek és a volt tulajdonosok leszármazottai kapták a földet, jelentõsrészt megmaradtak a szövetkezetek, és éppen emiatt azok, akik komolyan gazdálkodni akartak, kénytelenek voltak társaságokat létrehozni és bérletekkel alapozni meg a maguk gazdaságait. Ezért van az, hogy ma a tíz hektár fölött gazdálkodók 80 százalékban bérletre utalódnak. Természetes volt, hogy azok a törvényjavaslatok, amelyeket akár az Antall-, akár a Boross-kormány elõkészített, tisztelték ezt a tényt, és eszükben sem volt különbséget tenni földtulajdon-szerzési jog szerint a társasági vagy szövetkezeti formában és az egyénileg, családilag mûködõk között, hiszen ez azt jelentette volna, hogy a mûvelõk 60 százaléka a saját természete szerint nem szerezhet földtulajdont.
Az is természetes, hogy amikor a szakadár kisgazda csoport által javasolt módosítások megindultak 1993-94-ben a földtörvényhez, akkor egy ideig még a kormánypártok komolyabb tagjai is ellenálltak ennek, és az akkori ellenzéki pártok - köztük a Fidesz - teljes természetességgel szembe mentek azzal, hogy maga a földtörvény teremtse meg azt az egyedülálló igazságtalanságot, hogy a föld 60 százalékát mûvelõk nem vehetnek tulajdont.
Ma ez a törvénymódosítás mit mond? Annyit mond, hogy azok, akik már több éve földet mûvelnek, igen korlátozott mértékben akkor is vehetnek földet, ha társasági formában mûködtetik azt.
Miért vált ez ki ekkora ricsajt? Azért, mert most sikerült egy másik rögeszmét elõszednünk. Ahelyett, hogy azt néznénk, mi jó a falunak és a mezõgazdaságnak, kitaláltunk egy másik rögeszmét, hogy magyar-é avagy külföldi a tulajdonos. Nem azt nézzük, hogy ki a spekuláns és ki a mûvelõ, nem azt, hogy kinek a tulajdonszerzése segít stabilizálni a magyar földbirtokokat és teszi lehetõvé bennük a beruházások növekedését és a hosszú távú berendezkedést, nem azt, amit minden európai jogi norma néz, hanem helyette találtunk egy újabb rögeszmét.
Ráadásul ez az újabb rögeszme - hogy vajh külföldi-é vagy vajh magyar - azért irtó veszedelmes, mert nagyon jól tudjuk, hogy a spekulációs célú földszerzés tõkeforrásait nem lehet ellenõrizni. Csak a tisztességes, nyílt befektetõt lehet! Valójában azt mondom, hogy bárki nyugodtan spekulálhat a földdel, annak azonban, aki gazdálkodik, nem lehet világos és nyílt tõkéstársa. Baromság az egész! (Derültség és taps. - Közbeszólások.)
Az az igazság, hogy amikor a falu és a mezõgazdaság szempontjait teljesen mellõzi a földtulajdonnal kapcsolatos törvényhozás, akkor rendkívül veszedelmes, ha egy újabb külsõdleges szempontot hozunk be ahelyett, hogy a falu és a mezõgazdaság szempontjai szerinti dolgokat gondolnánk végig.
Nézzük innen a dolgot! Annak, hogy a mûvelõnek elõnye legyen a földtulajdonszerzésben, hogy tudjon földet venni, természetesen nem elsõsorban jogi, hanem pénzügyi feltételei vannak.
/Boros-Póda/
(11.20)
De nyilvánvalóan ha a jogban mûvelõ hátrányban van a spekulánssal szemben, akkor az a furcsa helyzet adódik, mivel rengeteg az olyan tulajdonos, aki kénytelen, vagy akarja eladni a földjét, hogy azok fognak könnyebben földet szerezni, akik nem gazdálkodnak, akik nem abból a célból veszik, hogy segítsék a gazdaság berendezkedését, hanem csak azért, amiért mások képeket vesznek, mert bíznak benne, hogy idõvel drágább lesz. Ma azon a 60 százalékon, amit kft.-k, rt.-k és szövetkezetek mûvelnek - azon a 60 százalékon - két társadalmi csoport veszi a földet. Az egyik társadalmi csoport a kocsmárosok, kereskedõk és ügyvédek csoportja... (Derültség a bal oldalon. Közbeszólás ugyanonnan: Így van!), akik még akár tõkés társaságokat és befektetõ társaságokat is toboroznak emögé - ez az angol hirdetés is egy ilyen ügyvédi cégnek a hirdetése volt, amit itt Torgyán úr idézett nekünk -, hiszen õk a saját magyar alkalmazottaik nevében akármennyi földet fölvásárolhatnak, és mivel akik mûvelik, nem vehetik meg, szépen megveszik õk.
A másik kör, amely ezen a területen földet vásárol, az ezen társaságoknak a jobb menõ tisztségviselõi. Most õk magánszemélyként vehetnek földet, vesznek is, és aztán bérbe adják a saját gazdaságuknak. Ez azért a legotrombább módja annak, hogy hogyan lehet néhány magánszemélynek - még ha nem is akarja, ha nem is akart esetleg zsarolni - megzsarolnia az egész társaságot vagy szövetkezetet. Hiszen ha én nem tudok fontos ember maradni köztetek, akkor ti nem tudtok tovább mûködni, mert elviszem azt a földet, ami nélkül nincs a tehenészetnek takarmánya, ami nélkül nem lehet növényforgót és kertészetet csinálni. (Közbeszólás a bal oldalon: Így van!) Így van! A szövetkezeti tagok egyik része kiszúr így a másik részével, mert a törvény azt kényszeríti rájuk, hogy kiszúrjon az egyik rész a másik részével. Sajnos, ezek a törvények ezért különösen ostoba törvények, mert rákényszerítik a spekulációra azt is, aki nem akarna spekuláns lenni, mert másképp a saját és a társasága biztonságát nem tudja folytatni.
Miért van szükség többé-kevésbé koncentrált tõkebefektetésekre a magyar mezõgazdaságba? Éppen azért, mert a magyar mezõgazdaság nagyon megosztott, valóban nagyon kicsi gazdaságokból és nagyon komoly gazdaságokból áll. Ez részben történelmi hagyomány, részben a szocializmus alatt alakult így. Ezt a megosztottságot a kifejezetten most szerzõdött magánrésze is õrzi, az is nagyvállalkozásokra és törpevállalkozásokra bomlik, tehát nem egyszerûen ott igaz ez, ahol fönnmaradtak a régi nagyüzemek valamilyen átalakult formában, hanem a többi térben is így szervezõdik a gazdaság. Miért? Azért, mert a kicsik jelentõs része akkor tud az árutermelésben jelentõs maradni, ha együttmûködik nagyokkal. Ennek történeti példái is vannak, tehát a középparaszti kultúra és a kertészeti kultúra már régen és nagyon sok vidéken az országban úgy épült egymásba, hogy a dohánytermelõ, a dinnyetermelõ, a bolgár, a zöldségtermelõ vállalkozása, vagy a makói hagymás vállalkozása benne forgott a gabonagazdaságban. Ez a hagyomány megerõsödött a nagyüzem idejében (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.), tehát ma egymásra utaltak. Ha a vezérgazdaságok nem tudják stabilizálni magukat, nem tõkehiány miatt, hanem mert nincs biztos földjük egyáltalán (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idõ leteltét.), hogy merjenek egyáltalán hitelt fölvenni, akkor magukkal rántják a kicsiket is. Aki tehát a birtokok stabilizálódását gátolja, az kicsit, nagyot egyaránt bánt. S mindehhez milyen jó duma, hogy õ nemzetet véd! - nemzetet véd és falut áldoz föl. (Derültség, hosszan tartó taps a bal oldalon.)