KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknõ! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Képviselõ Úr! Öntõl az imént egy jó szándékú, ám eredménnyel nem igazán kecsegtetõ kísérletet hallottunk a rendõrség finanszírozási problémáinak megoldására. Jó szándékúnak azért neveztem, mert vannak benne olyan elemek, amelyekkel magam is egyet tudok érteni, illetve vannak benne olyan elemek, amelyek papíron látszólag ugyan hoznának megtakarítást, valójában azonban ilyeneket nem eredményeznének.
Hogy kezdjem a legáltalánosabbal: a megyei fõkapitányságok megszüntetése látszólagos intézkedés lenne, hiszen azt jelentené, hogy megyében lévõ rendõri szervezeteket egy irányítás alá helyezem, ettõl azonban az emberek még ott dolgoznak, az épületre még szükség van, legföljebb nem kevesebb gépkocsira van szükség - mint ahogy ön mondta -, hanem többre, mert a koordinációs irányítási feladatok ellátása ezt majd igényelné.
Ugyanakkor viszont nincs igazolva az, hogy ezáltal például hatékonyabbá válna a munka, hiszen éppen ellentétes tendenciák érlelõdnek most. A településekrõl egyre inkább az az igény fogalmazódik meg, hogy a rendõri munkát, a rendõrség által nyújtott szolgáltatást vigyük közelebb a lakossághoz. Ez jelenti a körzeti megbízotti hálózat megerõsítését, jelenti új rendõrõrsök létrehozását, és jelenti természetesen e szervezet megfelelõen koordinált igazgatását is.
Természetesen az is lehetne egy modell, hogy kiemelem a kisebb kapitányságokat és közös irányítás alá vonom, ez azonban olyan mértékû megtakarításokat, amelyeket ön említett, nem hozna. És rögtön hozzáteszem, hogy ezzel viszont a rendõrség területi irányítása eltérne a központi közigazgatás területi szintjének felépítésétõl, ami aztán adott esetben további koordinációs zavarokat okozhatna.
Ugyanakkor viszont a létszámfejlesztés indoka a rendõrség reagálóképességének növelése, általában a közterületi rendõri jelenlét fokozása, illetve azokon a területeken, ahol az szükséges, új rendõri egységek, szervezetek létrehozása, éppen a bûnüldözési munka hatékonyságának fokozása érdekében.
Racionális a képviselõ úr felvetésében, hogy szerintem is kevesebb irányítóra és több végrehajtóra van szükség; az ennek megfelelõ átalakítások megtörténtek. 1997-ben pusztán ennek következményeként több száz rendõr került közterületi munkára, éppen a jelenlét fokozása érdekében, és ha ilyen lehetõségek a rendõrség szervezetén belül a továbbiakban is vannak, azokat természetesen ki fogjuk használni, azokkal élni fogunk.
A civilesítéssel megint csak egyetértek, bár hozzáteszem, hogy ez sem jár megtakarítással, hiszen ha nem a rendõr végzi el azt a munkát, amit egyébként én nem neveznék kevésbé fontosnak, hiszen általában az igazgatás, a rendészeti igazgatás feladatai is megfelelõen felkészült szakembert igényelnek, de ha ezt nem rendõr végzi, akkor civil közhivatalnok végzi. Az esetek döntõ többségében egyébként ez megoldás - csak az õ ellátásuk is pénzt igényel, természetesen az is pénzbe kerül. Megtakarítások keletkeznek itt az egyenruhánál, a fegyverzetnél, egyebeknél, de azt is látni kell, hogy ez az áttérés nagyon nehéz. Nagyon nehéz, és ez addig így is lesz, amíg a közalkalmazottak, köztisztviselõk és a hivatásosok anyagi elismerési rendszere nem közelít egymáshoz oly mértékben, hogy ezt a szempontot ki lehet venni a mérlegelési szempontok közül, és akkor ott marad a ténylegesen elvégzendõ feladat, ahol valóban eldönthetõ, hogy azt civil lássa-e el vagy hivatásos (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.), illetve eldönthetõ, hogy ezen munkák közül mennyit végezzen a civil közigazgatás.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)