DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! Jámbor ember vagyok, így halvány kísérletet sem mernék tenni arra, hogy Trombitás Zoltán veretes szavait szét kívánjam zúzni. Viszont az igaz, hogy a két és fél éve húzódó alkotmányozás, a választójogi törvény és népszavazással kapcsolatos törvény vitájában hatpárti tárgyalásokon, a Belügyminisztériumban folytatott vitákon gyakorlatilag nagyon sok kérdésben nagy véleménykülönbség volt, részben a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, de részben az ellenzéki pártok egymás közötti vitája is rányomta a bélyegét ezekre a tárgyalásokra.
Mirõl szóltak ezek a tárgyalások? Ez talán egy kicsit magyarázatot ad arra, hogy miért csak most került az Országgyûlés elé az alkotmánymódosítás, a választójogi törvény módosítása, a választási eljárási törvény módosítása és a népszavazásról szóló törvény újjáalkotása.
Elsõsorban azért, mert a kormánykoalíció úgy gondolta, hogy hat, majd késõbb hét, majd ismét hat parlamenti párt együttmûködésében létrehozható egy olyan alkotmányos és az alkotmánnyal koherens választójogi rendszer, amely alapjaiban nem módosítja a demokratikus vívmányokat, ugyanakkor jobban igazodik a kialakult és beállt magyar parlamenti demokrácia rendszerébe, jobban követheti a választók akaratát, áttekinthetõvé teszi a választási rendszert, annak eljárási szabályait, és így tovább.
Ez a szándékunk több szempontból nem valósulhatott meg. Egyrészt alapvetõ vita volt azon, hogyan értelmezzük a kisebb létszámú parlamentet. Ezt a Szocialista Párt 1994-ben ugyanúgy a zászlajára tûzte, és a kormányprogramban, de magában a pártprogramban is szerepel ez a kitétel. Igen messze állt a mienktõl a Fidesz 200 fõs javaslata, amely más választási rendszert tételezett volna fel, egy tiszta listás választási rendszert. A mi javaslatunk az arányosítást elsõsorban a területi arányosításban jelölte meg, és Trombitás Zoltánnal egyetértünk, ma is elfogadhatatlan az, hogy gyakorlatilag egy-egy állampolgár szavazata kétszer annyit ér, mint esetleg egy másiké; mondjuk egy csepeli választópolgár a 30 ezres választókerületben és esetleg egy hajdúsági állampolgár a 60-70 ezres választókerületben világos, hogy nem egyenlõ szavazattal bír.
De a létszámcsökkentés mértéke mellett - ahol egy 10 százalékos normát viszonylag nehéz elfogadni, mert akkor miért nem 12, miért nem 8, miért nem 20 százalékkal csökkentjük a parlament létszámát - viszonylag elfogadhatatlan volt erre a kérdésre adandó válasz körében az is, vagyis vita volt abban is, hogy a választójogi rendszerben feltételezett mozgások felrúghatják-e az 1989- 90-ben a pártok által kialakított konszenzust. Hisz emlékszünk rá, hogy Tölgyessy Péter 152 egyéni választókerülettel számolt az EKÁ-nál, ebben majdnem konszenzus volt, és gyakorlatilag a megyékben az akkor ismert politikai térképek alapján történtek olyan megállapodások a választókerületek kialakításáról, amelyeket a pártok követtek a konszenzus kialakításánál, és így nõtt meg mintegy 20-szal a választókerületek létszáma: Pesten kicsit apróztunk, vidéken kicsit nagyoltunk - magam is részese voltam ennek a tárgyalássorozatnak. Érdekesen alakult, és az már egy másik kérdés, hogy aztán máshogy alakult az ország politikai térképe 1994-ben.
Ugyanígy alapvetõ problémát vetett fel az arányosítás területén - és ez a kormánykoalíció belsõ problémája volt - , amikor az elé a dilemma elé néztünk, hogy az ország kormányozhatósága vagy a feltétlen arányosítás milyen viszonyban áll egymással. Ebben az ellenzéki pártok véleménye is, azt hiszem, a toplistákon elfoglalt helyük függvényében folyamatosan változott az arányosítás mértékét, terjedelmét tekintve. Ebben, el kell ismernem, a Fidesz volt a legkövetkezetesebb, gyakorlatilag mellszélességgel támogatta Szigethy István javaslatát, amellyel kapcsolatban - mondom - a kormánykoalíción belüli dilemma a kormányozhatóság és az arányosság viszonya volt.
Mindez, amit most elmondtam öt percben, valójában oda vezetett, hogy ma már a választójogi rendszert alapjaiban megváltoztatni nem tudtuk, ezért a legszükségesebb változtatásokat tudtuk csak az Országgyûlés elé terjeszteni. Ebben viszont elég széles konszenzus volt - még ha a parlamentben ez nem is így hallatszik - az ellenzéki pártok és a kormánykoalíció pártjai között.
Melyek ezek a leglényegesebb módosítások, amelyekrõl szó volt, és amelyeket a belügyminiszter úr expozéjában kifejtett? Úgy gondolom, a választójogi törvény módosításában nagyon lényeges elem, hogy végre sikerült rögzíteni a választások idõpontját, illetve az alkotmányban a parlament mandátumának kérdését tisztázni tudtuk.
A Szocialista Párt mindig is a májusi választás mellett volt, és nemcsak május 1-je okán, hanem ez az a hónap az év elsõ felében, amely ünnepektõl viszonylag mentes, és ez az a hónap, amely még lehetõvé teszi azt, hogy idõben alakuljon meg az új parlament, idõben alakuljon meg az új kormány, és ez a hónap, amelyben történt választások után az új kormányzat még a következõ évi költségvetés gazdája tud lenni. Szûk egy kicsit az idõ, de az államháztartási törvényben és a költségvetési törvényben megfogalmazott határidõk egy új kormány alakításánál is, ha ez kellõen flottul megy, akkor tarthatók.
Kevés szó esett az önkormányzati választások idõpontjáról. Mi azt az álláspontot foglaltuk el végül is - és nem kis belsõ viták után, azt is el kell árulnom tisztelt képviselõtársaim -, hogy az októberi választás idõpontja az, amely a májusi választáshoz képest még jól követhetõen lehetõvé teszi a választások lebonyolítását, a másik oldalról az októberi választás eredményeként az új önkormányzat is a következõ költségvetés gazdája tud lenni.
Ezek voltak azok az érveink, amelyek kevesebb politikai, inkább több szakmai tartalommal próbálták a májusi és az októberi választások idõpontját meghatározni. De minthogy vita volt az idõpontokban, ezért javasoltuk azt, hogy ne az alkotmányban, hanem külön törvényben, a választójogi törvényben szabályozzuk ezeket a kérdéseket.
Sok szó esett itt a közös és kapcsolt listák szabályairól. Én meglehetõsen nagy politikai blöffnek tartottam azt, amit Torgyán képviselõ itt állított, hogy õ - ereje tudatában - kis pártokat maga alá toborozva mindenkit bejuttat egy olyan parlamentbe, ahol csupa egyszázalékos pártból fog állni az Országgyûlés. Ennek, azon kívül, hogy mai ismereteink szerint a valószínûsége kevés, van egy bizonyos politikai öngól jellege is. Mert tegyük fel azt ennek a színre szín elvnek az alkalmazásával, hogy a Kisgazdapárt a maga alá tömörített pártokkal együtt 9 százalékot ér el, amit ma senki nem vár, maga a Kisgazdapárt sem. Ez esetben, ha nincsen egyezség a pártok között, akkor ahány párt, annyifelé oszlik ez a mandátum; 9 százaléknál két párt esetén parlamenten kívüli párt lesz mind a kettõ, három párt esetében a három párt lesz parlamenten kívüli párt. Errõl szól a törvény, amelyik tiszta, jól látható, és számtanilag, matematikailag is ilyen eredményt hozhat, holott a három párt együtt a választók akaratának a 9 százalékát képviseli.
Tehát azt hiszem, inkább politikai öngólokat lehet egy ilyen közös és kapcsolt lista állításával elkövetni, semmint a kormánykoalíciót vagy akár a magyar társadalmat felidegesíteni e kérdésben.
Még egy dolgot szabadjon említenem e rövid idõben, és talán a részletes vitában több idõ lesz a szakmai kérdések kibontására: azt, hogy valójában költségvetési szempontú lehet-e egy választási rendszer. Lehet ilyen volt, nem is olyan régen, viszont nem célszerû. Tudniillik semmiféle politikai hozadéka nincs. És akkor, amikor Trombitás képviselõ úr azt állította, hogy ez a költségvetés kampányízû, akkor nagy szeretettel várjuk a Fidesznek a javaslatait, hogy mely társadalmi rétegektõl vonjunk el összegeket annak érdekében, hogy a választásokat sikerrel vívjuk meg.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.20)