DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter, a napirendi pont elõadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Negyed százada annak, hogy az egészség ügyének kérdéseit a magyar parlament átfogóan szabályozta. Az akkor elfogadott - és jórészt ma is hatályos - egészségügyi törvény rendelkezései megfeleltek az akkori magyar társadalom által támasztott követelményeknek. Idõközben megváltozott körülöttünk a világ, átalakult a gazdaság, a társadalom, kiteljesedõben van a demokrácia.
Ma más veszélyek fenyegetik egészségünket, mint negyedszázada. Az orvostudomány forradalma alig belátható jelentõségû új lehetõségeket teremtett a gyógyulásra. Megváltozott az egészségrõl és az egészségügyrõl való gondolkodás is. Ismereteink és jogaink bõvültével mind az egyén, mind a közösség mást és másként kíván tenni ma már saját egészségének és gyógyulásának érdekében. Tehát jogosan várunk többet és mást a gyógyító egészségügytõl, a megelõzõ egészségügytõl, mint 25 éve. A társadalmi, politikai, gazdasági, tudományos, etikai és jogi változások megnehezítették, sõt ma már számos esetben lehetetlenné teszik a hatályos törvényi rendelkezések alkalmazását. Ez szinte folyamatos jogszabály-módosításra késztette az elõzõ kormányokat és a jelenlegit is az egészségügy területén. A törvénymódosítások azonban csak távolról és nem összehangoltan követték az élet változásait.
A hatályos jogszabályok néhány olyan rendelkezést is tartalmaznak, amelyek alkotmányossági szempontból is aggályosak. Megkönnyíti csatlakozásunkat az Európai Unióhoz, ha az egészség ügyére vonatkozó jogszabályaink is összhangban vannak az európai szabályozással. Az új törvény megalkotásának szükségességét alkotmánybírósági határozatok, országgyûlési biztosi vizsgálatok és ajánlások, valamint nemzetközi szervezetek hazánkról készített jelentései is alátámasztják. Ezek mind-mind kiemelik a konkrét intézkedések mellett az állam jogalkotói felelõsségét és feladatait is.
Tisztelt Országgyûlés! Talán az elõzõekbõl is látható: megérett a helyzet arra, hogy új, átfogó törvény szülessen az egészség ügyérõl. Körülbelül másfél évi elõkészítõ munka, széles körû viták után most nyílik lehetõségünk arra, hogy az elkészült törvényjavaslatot vitára bocsássuk a tisztelt Ház elé, és kérjük ennek elfogadását.
Tisztelt Országgyûlés! Az egészség az egyik legértékesebb kincsünk, meghatározza az egyes emberek életét, de távolról sem csak az egyén ügye; az ország lakosságának egészsége legfontosabb közjavaink egyike. Akkor és csakis akkor remélhetjük, hogy a magunk elé kitûzött célokat - a gazdaság fejlõdését, a társadalom felemelkedését, a polgárosodást, emberi jogaink kiteljesedését - elérjük, ha ehhez a lakosság egészsége is fedezetet biztosít. Ma még távol vagyunk ettõl.
Közismert az a sajnálatos tény, hogy a magyar lakosság egészségi állapota európai összehasonlításban még mindig a legrosszabbak közé tartozik. Van néhány reményt keltõ eredményünk: 10 ezrelék alá csökkent a csecsemõhalandóság, és lassan-lassan javul néhány betegség halálozási vagy elõfordulási mutatója; sikerült megállítani a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás növekedését, az agyérbetegségben való elhalálozás csökken. De még ma sincs kézzelfogható javulás például a daganatos betegségek esetében. Látnunk kell azonban, hogy ez sem elháríthatatlan sorscsapás. Számos fejlett ország példája meggyõzõ: csupán azzal, ha megtennénk a rég tervezett lépéseket a dohányzás visszaszorítására és megváltoztatnánk táplálkozási szokásainkat, néhány év, esetleg egy-két évtized alatt több tízezer élet lenne megmenthetõ.
Különösen magas a középkorú férfiak halandósága, és ha a körülményeken nem javítunk, a magyar újszülött még mindig 7-8 évvel rövidebb életre számíthat, mint a szomszédos Ausztriában. Halálozási mutatóink tehát súlyos helyzetet tükröznek. Ugyanilyen fontos azonban életünk minõsége. Egyre többen szenvedünk egy vagy több krónikus betegségben, válunk rokkanttá, egyre több idõs ember szorul ápolásra. Mindezeket az adatokat részletesen megismerhették képviselõtársaim, amikor az Országgyûlés - történetében elõször, ebben a ciklusban - külön vitanapot szentelt a lakosság egészségi állapotának.
A lakosság egészségi állapota jelenleg akadálya annak, hogy az állampolgárok - jogos igényeik szerint - minél teljesebb életet éljenek, és nem teszi lehetõvé azt sem, hogy a társadalom és a gazdaság megfelelõen hatékonyan mûködjön. Ebben a helyzetben célunk nem lehet más, mint a népesség egészségi állapotának javítása. Ennek a törvénytervezetnek és a megszületendõ törvénynek az a feladata, hogy biztosítsa ehhez a megfelelõ jogi kereteket, hátteret.
(13.20)
Tisztelt Ház! Mi az a terület, amit szabályoznia kell az új átfogó törvénynek? A lakosság egészségi állapotáért nem tehetõ egyedüli felelõssé az egészségügy. Ahogy mondani szokás, az egészség nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el. Nemcsak a tudományos tények bizonyítják, hanem magunk is egyre inkább felismerjük, hogy egészségünket döntõen a gazdaság fejlettsége, környezetünk állapota, a lakosság szociális helyzete, életmódja határozza meg. Nem tagadható azonban, hogy az egészségügyi ellátások hatékonysága sem megfelelõ, az elmúlt évtizedek során kialakult egészségügyi ellátórendszer már nem képes megfelelõen és hatékonyan kielégíteni azokat a szükségleteket, amelyek a lakosság egészségi állapotából ma következnek.
A törvény feladata tehát többszörös. Bár a gyógyítás szerepe nem alábecsülhetõ, az új törvény szándékunk szerint nemcsak a gyógyító egészségügy, hanem valóban az egészség ügyének törvénye lesz. A lehetõ legteljesebb mértékben kell biztosítania azt, hogy egészségünk megtartható, fejleszthetõ és ha megbetegszünk, helyreállítható legyen. Egyszerre, egy idõben és összehangoltan kell szabályoznia a megelõzés, a korai betegségfelismerés, a gyógyítás és a rehabilitáció teljes kérdéskörét, megszabni ezekben az egyes szereplõk feladatait, jogait, kötelességeit és a közöttük lévõ kapcsolatokat.
A legnagyobb szemléleti változás talán éppen ezen a területen tapasztalható a korábbi törvényekhez képest. Az elõzõ jogszabályok alapvetõen azt írták le, hogy hogyan kell mûködnie az egészségügynek, melyek az egészségügyben dolgozók jogai és kötelességei a betegek ellátása során.
Az önök elõtt fekvõ törvényjavaslat legfontosabb elve, hogy az állampolgár szempontjait, érdekeit tartja szem elõtt a rendelkezéseknél. Azt írja le, hogy a polgárnak egészségesként és betegként milyen lehetõségei, jogai vannak ahhoz, hogy egészségét megõrizze vagy visszanyerje, és hogyan élhet ezekkel a jogokkal. A magyar egészségügyben, de talán a társadalom számára is új ez a szemlélet. Amikor egészsége ügyében egyenrangú partnerré válhat az állampolgár, valóban megszûnik az állam korábbi gyámkodása, közvetlen irányító szerepe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állampolgár magára marad ezekben a kérdésekben; az államnak biztosítania kell az alapvetõ feltételeket és lehetõségeket a választáshoz.
Az állam felelõsségét a tervezet nem csökkenti, de annak tartalmát alaposan megváltoztatja. Kiemelt feladatai vannak az államnak abban, hogy biztosítsa az egészségmegõrzés feltételeit. Ez természetesen nem lehetséges csupán az egészségügyi törvényben, egyebek között az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra, a környezetvédelemre, a környezet-egészségügyre, a sugáregészségügyre, a munkavédelemre, a munka világának egészére vonatkozó Tsszehangolt jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy egészségünk megõrzésének valóban meglegyenek a jogi garanciái.
Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy az egészségügy megfelelõ legyen. Mit is jelent ez? Nagy vonalakban összefoglalva azt, hogy a lakosság valódi szükségleteinek megfelelõ terjedelmû legyen az ellátórendszer, hogy annak elhelyezkedése egyenletes legyen, minden szakterület olyan arányban jelenjen meg ebben, amit a megbetegedések valóban indokolnak. Olyan szabályozórendszert kell létrehoznia az államnak, amely biztosítja az egészségügyi ellátórendszer hatékony mûködését és fenntarthatóságát.
Az állam feladata egyebek között, hogy az ellátások biztonsága és minõsége érdekében meghatározza az egészségügyi szolgáltatások szakmai feltételrendszerét, ideértve a minõség ellenõrzését és biztosítását. A feltételrendszerhez az is hozzátartozik, hogy az egészségügyben dolgozók szakképzettsége megfelelõ legyen és hogy tudásukat folyamatosan megújítsák az egészségügyben dolgozók. Ugyanilyen fontos azonban azt biztosítani, hogy az egészségre vonatkozó tudásanyag a közoktatásnak is szerves része legyen.
Vannak az államnak olyan feladatai is, amelyeket nemcsak szabályozás útján, hanem saját intézményrendszerével, saját költségvetésébõl kell biztosítani. Állami feladat lesz a jövõben a mentésügy, a terhesgondozás vagy például a vérellátás megszervezése. A kiemelkedõ költségigényû vagy ma még nem általánosan bevezetett gyógymódok alkalmazásának szabályozásáról és finanszírozásáról is az államnak kell gondoskodnia, így az igénybevétel tervezhetõvé, átláthatóvá válik. Talán legfontosabb a mindennapjainkat is érintõ szabály, hogy a népegészségügy, valamint a közegészség- és járványügy feladatait szintén az állam látja el.
Sarkalatos pontja a törvénynek, hogy minden állampolgár egyenlõ eséllyel élhessen jogaival, minden állampolgárnak egyenlõ esélye legyen egészsége megõrzésére, hogy mindenki számára minél egyenlõbb eséllyel legyen biztosítható a szükségleteinek megfelelõ és megfelelõ minõségû ellátás. Talán nem kell mondanom, hogy itt egy célmodellrõl van szó, és ez a cél sem érhetõ el akkor, ha csupán a gyógyító egészségügy eszközeit vesszük számba. Már szóltam arról, hogy az egészség nem az egészségügy belügye. Minden szektornak, minden ágazatnak megvan a maga felelõssége abban, hogy ez a fajta esélyegyenlõség minél inkább biztosítható legyen.
Amikor az új törvény tervezetét képviselõtársaim elé terjesztem, arra teszek javaslatot, hogy ennek a szemléletnek a figyelembevételével határozzuk meg az egészségügy minden szereplõjének feladatait és jogait - az államtól az önkormányzatokig, az egyéntõl az egészségügyi ellátórendszerig.
Tisztelt Országgyûlés! Gyógyulásunkról továbbra is az egészségügyi ellátórendszer gondoskodik, amely talán a korábbiaknál is jobban a közfigyelem kereszttüzébe került. Százezrek ülnek a képernyõ elõtt, amikor az egészségüggyel, a gyógyítással foglalkozó sorozatokat vetítenek, és százezrek mérik össze a chicagói sürgõsségi osztály vagy a fekete-erdei klinika lehetõségeit, néha illúzióját személyes tapasztalataikkal.
Ennél is érthetõbb, hogy megyéket, néha az egész országot megmozgatja egy- egy új kórházi szárny megnyitása vagy éppen megszüntetése, a veseátültetés vasárnapi szakmai és etikai tévévitája vagy például az újraélesztés körüli kérdésekkel foglalkozó cikkek. Az egészségügy korszerûsítésének méltán kiemelt célja a betegségek megelõzése és korai felismerése. Ugyanilyen fontos azonban, hogy a jelenleginél jobban biztosítsuk a hatásos és hatékony diagnózis, a megfelelõ gyógykezelés, ápolás és rehabilitáció feltételeit, hogy csökkenjenek az ellátásban tapasztalható egyenlõtlenségek, végül, de nem utolsósorban az, hogy a jogi szabályozás megfeleljen a tudományos, technikai fejlõdés eredményeinek.
A törvényjavaslat meghatározza, hogy melyek az alapvetõ követelmények az egészségügyi ellátás egyes elemeivel és szintjeivel szemben. Ilyen alapvetõ követelmények a betegek jogainak és méltóságának védelme, az esélyegyenlõség és a méltányosság, a prevenció és a rehabilitáció elõtérbe helyezése, az alapellátás és a folyamatos gondozás szerepének erõsítése. Mint mondottam, a szabályozás biztosítani hivatott, hogy a gyógyítás megfeleljen az egységes feltételeknek, ami a felszereltséget, a személyi állományt vagy például a dokumentációs kötelezettséget írja elõ.
Rendkívül fontos új elem, hogy a tudomány mindenkori állásának megfelelõen bizonyítottan hatékony módszereket kell alkalmazni a gyógyítás során. Azt azonban még ennél is fontosabbnak tartom, hogy a javaslat rendszerbe foglaltan írja elõ a személyzet - és nemcsak az orvosok - képzésére és folyamatos továbbképzésére vonatkozó kötelezettségeket. Fontosnak tartom azért, mert itt is kimûvelt emberfõk sokasága szükséges a megújításhoz, ahhoz, hogy a jövõ század elejének egészségügyét megszabó új törvény valóban érvényesülhessen.
A szabályozás szektorsemleges, biztosítja, hogy az egészségügyi ellátórendszer szereplõi egyenlõ esélyekkel és egyenlõ feltételekkel vehessenek részt a szolgáltatások nyújtásában, függetlenül tulajdonformájuktól.
A törvényjavaslat - bár kódexjelleggel - csaknem lefedi a teljes egészségügyet, de számos területet, így például a minõségbiztosítást keretjelleggel szabályozza. Ez teszi lehetõvé, hogy a változó környezet követelményeinek késõbb is rugalmasan megfeleljen, hogy a társadalmi-gazdasági környezetben, valamint a tudomány és a technika területén idõközben óhatatlanul bekövetkezõ változások megfelelõ módon beépülhessenek a jogrendszerbe.
(13.30)
Engedjék meg, hogy kiemeljek egy másik, sok társadalmi vitát kiváltó területet, ez pedig a tudomány fejlõdésének legújabb eredményével kapcsolatos szabályozás. Ezek közös jellemzõje, hogy a velük kapcsolatos társadalmi viták még a nemzetközi irodalomban sem befejezettek, és igen komoly etikai vonzataik vannak. Éppen ez utóbbi miatt igényelnek szigorú szabályozást. Kiragadott példaként hadd említsem meg csupán a szerv- és szövetátültetések, az újraélesztés, a mesterséges megtermékenyítés vagy a géntechnológia, a klónozás kérdéseit. A kérdések egy jelentõs részében megosztott a hazai közvélemény, a szükséges vitákat azonban kezdeményeztük és lefolytattuk.
Összefoglalóan elmondhatom, hogy ezekben a kérdésekben a javaslat a társadalom, a szakma jelenlegi ismereti szintjét és elvárásait tükrözi, így legjobb meggyõzõdésemmel ajánlom elfogadásra.
Az egész világot gondolkodásra késztette az elsõ klónozott élõlény elõállítása. Nem kell azonban tartania attól senkinek, hogy Magyarországon akár csak kísérletek is folyhatnának emberek klónozására. A törvényjavaslat a nemzetközi állásfoglalásokkal összhangban szigorúan tilt minden olyan beavatkozást, ami az emberi genetikai állományt befolyásolhatja.
Mélységesen megrázza a világ közvéleményét, ha idõrõl idõre napvilágra kerül, hogy emberen végeznek kísérleteket tudtuk és beleegyezésük nélkül. Megnyugtató, hogy ezt nálunk már a mai szabályozás sem tenné lehetõvé, de a világszerte tapasztalható ellentmondásos események arra késztettek bennünket, hogy összehangoltan és törvényben szabályozzuk az emberen végzett orvostudományi kutatások teljes körét. A lefolytatott széles körû társadalmi viták után a tudományos testületek, így a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya, nyújtottak felbecsülhetetlen segítséget a törvény e fejezetének kidolgozásához.
A tervezet megteremti az emberen végezhetõ beavatkozásokat, módszereket vagy a gyakorlatban ki nem próbált eljárásokat alkalmazó kutatás szükséges szakmai és jogi garanciáit. A szabályozás kizárja a kutatás öncélúságát, biztosítja az érintett személy rendelkezési jogát és érdekeinek elsõbbségét a tudományos tevékenység szabadságához képest.
Tisztelt Országgyûlés! Egy átfogó és alapjában kódexjellegû törvényjavaslat ismertetésekor természetesen nem elemezhetõ minden fontos kérdés, de egy kérdésre még hadd térjek vissza. Mint hangsúlyoztam, az új törvényben az egészségügy legfontosabb szereplõje, központja maga az állampolgár, aki saját maga és környezete érdekében köteles minél többet tenni egészsége megõrzéséért azonban joga van arra, hogy ehhez minél több ismeretet megkapjon módja van arra, hogy igénybe vehesse a közegészségügy intézményeit, a megelõzés eszközeit vagy például részt vehessen olyan szûrõvizsgálatokon, amelyek valóban hatékonyak joga van gyógykezelése során, hogy maga döntsön arról, milyen vizsgálatokat, kezeléseket fogad el gyógyulása érdekében joga van ahhoz, hogy döntéséhez minden olyan információt megkapjon, amire igényt tart tájékoztatást kaphasson az egyes eljárások várható hasznáról, esetleges szövõdményeirõl, kockázatairól és azok elhárításának lehetõségeirõl joga van arra is, hogy ezeknek az ismereteknek a birtokában úgy döntsön: visszautasítja a felajánlott kezelést. Sok vitát váltott ki a javaslatnak ez a része. El kell mondanom, hogy fejlett demokráciákban általános és természetes, hogy a betegnek ezt a jogát meghatározott feltételek esetén a törvény biztosítja, s ez a szabályozás összhangban van más állampolgári jogainkkal is.
A kezelések során nem sérülhetnek a beteg személyiségi jogai. Mint arról a tisztelt Országgyûlés már korábban döntött, a beteg szabadon betekinthet az egészségére, gyógykezelésére vonatkozó adatokba, és maga rendelkezhet arról, hogy ki és hogyan használhatja fel azokat. Külön megköszönöm az állampolgári jogok országgyûlési biztosának segítségét abban, hogy ráirányította a közfigyelmet a pszichiátriai betegek helyzetére, azok jogainak rendezetlenségére. A jelenlegi tervezet értelmében a pszichiátriai betegeket - más betegekhez képest - bizonyos többletjogok illetik meg. Ezek közül a legfontosabb az, hogy bírói döntéshez kötött a kötelezõ intézeti gyógykezelés, valamint hogy rendszeresen bíró ellenõrzi a kezelés törvényességét és indokoltságát is. A javaslat tartalmazza mindazokat az eljárási szabályokat, amelyek alapján a bíróság a beteg érdekeinek is megfelelõ és megalapozott döntést hozhat a pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelésérõl. A beteg jogainak védelme és érdekérvényesítési lehetõsége az egész eljárás folyamán megfelelõen biztosított.
Az állampolgári és betegjogok érvényesülését a javaslatban két új jogintézmény, a betegjogi képviselõ és az úgynevezett közvetítõi tanács szolgálja. A betegjogi képviselõ feladata a jogérvényesítés elõsegítésén túl az, hogy az egészségügyi dolgozók és a betegek közötti konfliktusokat megelõzzék és közremûködjenek ezek feloldásában. A közvetítõi tanács felállításával a vitás esetek jelentõs részében remény van arra, hogy elkerülhetõ lesz a bírósági eljárás. Ez a javaslat összhangban van az Európában szokásos megoldásokkal, ugyanis rendeltetése nem a közhatalmi alapon nyugvó döntés, hanem a felek közti közvetítés, a jogvita elsimítása, a mindkét fél számára elfogadható kompromisszum kialakítása.
Ez a szabályozás nem jelenti az orvosok, az egészségügyben dolgozók szerepének megkisebbítését, jogaik csorbítását. Ellenkezõleg, régi orvosi ismeret, hogy mennyire fontos a beteg együttmûködése, a jó, bizalmi orvos- beteg kapcsolat. A betegét partnernek tekintõ orvos ma is többet tesz annak érdekében, jobb eredményt ér el, mint aki pusztán megjavítatandó munkadarabként kezeli. Tekintetbe vettük azt is, hogy hazánk átmeneti társadalmában milyen garanciák mellett valósítható meg a betegek és az egészségügyben dolgozók jogérvényesítése és jogvédelme úgy, hogy a jog ne emlékeztessen egy tortára, amelybõl a bárkinek adott szelet a többiek részét csorbítja.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a törvény nem egy kormányzati ciklusra készül. Ez arra kötelez bennünket, hogy alaposan vitassuk meg, de kötelez arra is, hogy a hosszú távú, mûködõképes szabályozás érdekében még a választások elõtti évben se engedjünk annak a kísértésnek, hogy a törvény pártpolitikai viták áldozata legyen. Bizonyos és természetes, hogy egyes kérdésekben eltérõ a különbözõ társadalmi csoportok, szakmai szervezetek érdeke. Nem kell külön mondanom, hogy ebben az esetben is az a feladatunk, hogy megtaláljuk az optimális egyensúlyt. Ehhez kérem segítségüket, együttmûködésüket.
Kedves Képviselõtársaim! Minden törvény - még a legjobb szándékú, legjobban elõkészített is - csupán annyit ér, amennyi abból megvalósul. Nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy a törvény elfogadása után egy csapásra megjavul a lakosság egészsége, problémamentessé válik a gyógyítás, pusztán ettõl jobban finanszírozhatóvá válik az egészségügy. A törvényalkotó kötelessége, hogy mérlegelje a realitásokat. Ez volt az oka annak, hogy több száz szakértõt vontunk be a törvény elõkészítésébe, hogy soha nem tapasztalt széles körû vitákat folytattunk le, nem is elsõsorban az egészségügy, hanem a társadalom más szerepelõivel: betegegyesületekkel, jogi képviseletekkel és más civil szervezetekkel. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, hiszen bár egyes szakmai csoportok, köztestületek többet tudnak tenni közvetlenül az egyén egészségéért, azonban szerepük távolról sem lehet kizárólagos.
Természetes és igen fontos, hogy a lakosság egészségi állapotának javulását csak társadalmi egyetértésre alapozott, összehangolt program alapján remélhetjük. A konszenzusok kialakítását a tervezet értelmében egy új jogintézmény is elõsegíti, a Nemzeti Egészségügyi Tanács. A szakmai köztestületeknek - a törvényben megállapított feladatai mellett - ezen belül meghatározó szerepe lehet.
Bár az egészségügyi finanszírozásáról és az egészségbiztosításról külön törvények rendelkeznek, hatástanulmányokkal tisztáztuk, hogy a tervezett változtatásoknak milyen hatásaik vannak, lehetnek az egyénre, a társadalomra, a gazdaságra, a finanszírozásra vagy az egészségügy rendszerére.
(13.40)
Amikor befejezésül türelmüket megköszönöm, ennek tükrében engedjék meg kedves képviselõtársaim, hogy idézzek egy több mint egy évszázada e falak között elhangzott beszédbõl. Ez a beszéd a Magyarországon született elsõ, az egészség ügyérõl szóló törvény általános vitájában Tisza Kálmán akkori miniszterelnök és belügyminiszter részérõl hangzott el: "Én részemrõl, midõn e törvényjavaslatot benyújtottam, magam is éreztem és érzem, hogy ez nem fog megfelelni a leghelyesebb teória minden igényeinek, ez nem rendel meg mindent, ami, hogy meglegyen, óhajtandó volna, de én azt gondolom, hogy számot kell vetni a gyakorlati élet lehetõségével, és nem kell éppen azáltal, hogy egyszerre többet akarunk, mint amennyi lehet, az elérhetõnek elérését is veszélyeztetni. Nem fárasztván tovább türelmüket, ismétlem, hogy ezen törvényt, mint olyant, ajánljam a tisztelt Háznak általánosságban és részleteiben is, mely a tökéletesebbre igenis, de meggyõzõdésem szerint a kivihetetlenre nem törekedett egyszerre, de amely feladatául azt tûzte ki, hogy a kivihetõség határai közt egészségügyünket minden irányban elõrébb vigye."
Magam is, tisztelt elnök úr, ezzel a szándékkal ajánlom vitára és elfogadásra az új egészségügyi törvény javaslatát a mai Országgyûlésnek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)