DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Egy törvényjavaslatot lehet szeretni és lehet nem szeretni. Lehet bírálni és lehet dicsérni. De csak azt a törvényjavaslatot lehet, melyet korábban valaki megalkotott, a kormány a parlament elé terjesztett.
A korábbi egészségügyi törvényt 1972-ben szavazta meg az akkori Országgyûlés. A 25 év alatt többször módosított törvényt már a megalkotás pillanatában is sok kritika érte, de a mai napra már biztosan elavultnak mondható. A módosítások ellenére nem tükrözi a politikai rendszerváltás után kialakult hazai viszonyokat a magyar egészségügyben. Az MDF vezette kormány programjában, nem tudom, szerepelt-e egészségügyi törvény megalkotása, de minden esetre a korábbi kormány adós maradt ezzel a feladattal. 1994-ben a koalíciós kormányprogramban már szerepelt egészségbiztosítási és egészségügyi törvény megalkotása. Az egészségbiztosítási törvényt a nyár elõtt a parlament megszavazta. A jelenleg elõttünk fekvõ egészségügyi törvényt, ha nagy késéssel is, de a kormány megalkotta és a parlament elé terjesztette.
A törvényrõl általánosságban elmondható, hogy az egészségügy minden területét felöleli, kódexszerûen foglalkozik a hazai egészségüggyel, és paragrafusokban rögzíti az egészségügy különbözõ szintjeit.
A törvényjavaslat legjobban kidolgozott része és az egész törvény ékessége az a fejezet, amely a betegjogokkal foglalkozik. Korábban szó volt arról, hogy külön törvényt fogunk alkotni a betegjogokról és külön az egészségügyrõl. Megítélésem szerint ez a megoldás jobb lett volna, mint a jelenlegi beterjesztés, ahol az egészségügyi törvény e nagy fejezetét a betegjogok foglalják el. Ebben a részben deklarálásra kerül a beteg szabad orvosválasztáshoz való joga, valamint kórházválasztási joga is megjelenítésre kerül. Kár, hogy korábban az egészségbiztosítási törvényben már csökkentettük a beteg szabad orvosválasztásának lehetõségét.
Már az egészségbiztosítási törvényben megjelent a magyar egészségügyben egy szokatlan fogalom, amely most az egészségügyi törvényben is megjelenik, nevezetesen a várólista fogalma. Valójában törvényi deklaráció nélkül is mûködtek bizonyos várólisták a magyar egészségügyben, de ezek nem voltak ellenõrizhetõek, nyilvános szempontokat nem tartalmaztak, és hátrányos megkülönböztetésben részesítettek egyes betegeket. A várólista fogalmának bevezetése e két törvényben lehetõséget biztosít arra, hogy a beteg hátrányos megkülönböztetés nélkül, ellenõrizhetõ módon tájékozódhat a várólistára kerülés szempontjairól, valamint a betegjogi képviselõn keresztül ennek a várólsitának az ellenõrzésére is van lehetõsége.
Az emberi méltósághoz való joggal foglalkozó fejezetben kinyilvánításra kerül, hogy a beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni. Sajnos, a mai gyakorlat az, hogy a kezelésre vagy diagnózis felállítására berendelt beteget sokszor indokolatlanul, megmagyarázhatatlan okokból, feleslegesen órákig várakoztatják. Minden rendelõintézetnek és kórháznak lehetõsége van idõre berendelni a betegeket, hogy az ilyen oktalan várakoztatások elkerülhetõk legyenek.
Ugyanebben a paragrafusban kerül meghatározásra, hogy a beteg ruházatát csak szükséges idõre és indokolt mértékben szabad eltávolítani. Szörnyû látványt kelt és fokozza a beteg kiszolgáltatottságát, mikor a kezelõasztalra fektetett és ruháitól megszabadított beteget magára hagyják, vagy a betegtõl elfordulva konziliáriusi megbeszélést folytatnak az orvosok és a szakszemélyzet, nem figyelve a beteg emberi méltósághoz való jogára.
A kapcsolattartási jogot meghatározó paragrafusban nagyon helyesen és humánus szempontokat maximálisan figyelembe véve lehetõséget kap a súlyos állapotú beteg, hogy megjelölt személy mellette tartózkodhasson betegsége alatt.
Ugyanígy a kiskorú betegnek is joga van arra, hogy kórházi ápolás alatt szülõje vele tartózkodhasson, valamint a szülõ nõnek is joga van, hogy újszülöttével egy helységben helyezzék el õket. Mint korábban gyakorló orvos azt tapasztaltam, hogy azok a gyermekek, akik mellett éjjel-nappal ott tartózkodhattak a szüleik, sokkal gyorsabban gyógyultak és kevesebb lelki traumát szenvedtek el a kórházi tartózkodás alatt. Ezért minden erõmmel azon voltam, hogy olyan helyzetet teremtsek az általam vezetett osztályon, hogy a szülõket is elhelyezhessük gyermekük mellé a kórházban tartózkodásuk idejére.
Az egészségügyi törvényben meghatározott kapcsolattartási jog deklarációja tehát nagyon fontos, de sok esetben a hazai viszonyokat figyelmen kívül hagyja. Hiszen nem minden kórházban van arra lehetõség, hogy súlyos állapotú beteg vagy gyermek mellett ott tartózkodjon hozzátartozója, valamint nem minden szülészet rendelkezik rooming-in szolgálattal. Ha ezt a törvényben a beteg jogaként meghatározzuk, ennek anyagi feltételeit is biztosítanunk kell a különbözõ magyarországi kórházakban, hiszen ha ezt nem tesszük, a beteg, ismerve a törvényben foglalt jogát, azzal élni kíván majd, és az ügyeletes orvosnál vagy a kezelõorvosnál fog reklamálni ezekért a jogaiért. Nem szabad a kórházban dolgozó orvosokat ilyen kínos helyzetbe hozni.
A törvény szerint a beteget a beavatkozások elõtt tájékoztatni kell betegsége feltételezett diagnózisáról a szükséges vizsgálatokról a javasolt ellátásokról a felmerülõ kockázatok jellegérõl, mértékérõl és mellékhatásairól a lehetséges alternatív eljárások, a vizsgálatok vagy beavatkozások céljáról várható eredményérõl és kockázatáról a tervezett ellátás idõtartamáról az elõrelátható fájdalmakról és arról, hogy az ellátást követõen állapotában milyen változás következik be. A beteget érthetõ módon, magyarul kell tájékoztatni, figyelemmel életkorára, iskolázottságára és lelkiállapotára. A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthetõ egy általános segédanyag átadásával.
A munkáját tisztességesen végzõ orvos eddig is szánt idõt arra, hogy a beteget részletesen tájékoztassa, de valóban vannak közöttünk olyan orvosok, akik e tájékoztatást gyakran elmulasztották, és a beteg csak azt nem tudta, hogy miért küldik kórházba, mennyi ideig kell ott lenni, milyen vizsgálatokat végeznek rajta, milyen mûtétet hajtanak végre rajta, és mikor fejezik be a gyógykezelést. Sokszor elkövetjük mi orvosok azt a hibát, hogy latinul emlegetjük a diagnózist és a vizsgálati módszereket, melybõl a betegek sok esetben egy szót sem értenek. Reméljük, hogy ha e törvény többletfeladatot is ró az orvosokra, könnyebben viselik el a tájékozott betegek a vizsgálatokat és gyógykezeléseket.
A törvény szerint a betegnek joga van eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, valamint joga van ahhoz, hogy a kivizsgálást és kezelést érintõ döntésekben részt vegyen. Természetesen az orvosnak kötelessége a beteget úgy felvilágosítani, hogy elfogadja az egészségügyi ellátást, és ne vonja vissza a beavatkozások elvégzéséhez való beleegyezését.
Külön fejezet foglalkozik a passzív eutanáziával, mely a törvényben az ellátás visszautasításának jogaként jelenik meg. Eszerint a beteg az életmentõ vagy életfenntartó beavatkozásokat visszautasíthatja, ha olyan súlyos betegségben szenved, mely feltehetõleg gyógyíthatatlan, és egy éven belül halálhoz vezet. A törvénytervezet szigorúan szabályozza a beavatkozás visszautasításának jogát úgy, hogy három orvosból álló bizottság két alkalommal gyõzõdik meg arról, hogy a beteg döntését annak következményeinek tudatában hozta meg. A törvénytervezet gondoskodik arról is, hogy teljes bizonyító erejû magánokiratban vagy két tanú együttes jelenlétében utasíthatja vissza az életmentõ beavatkozásokat a beteg.
A szabaddemokraták frakciója támogatja az ellátás visszautasításának jogát, de a kérdés súlyosságára és fontosságára való tekintettel célszerûnek tartottuk volna, ha komoly társadalmi vita elõzte volna meg e törvényjavaslatot, hiszen a passzív eutanáziáról minden országban komoly vita zajlik a különbözõ szervezetekben és az állampolgárok különbözõ csoportjai között.
A törvénytervezet szerint a beteg jogosult az egészségügyi dokumentáció adatait megismerni, betekinthet az egészségügyi dokumentációba, valamint saját költségére másolatot is kaphat. Ez a passzus óvatosságra kell hogy intse az orvosokat, hogy milyen megjegyzéseket fûznek az egészségügyi dokumentációhoz.
A törvénytervezet szerint a betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akik részt vesznek ellátásában. Szörnyû kiszolgáltatott helyzetben van az a beteg, akinek vizsgálata közben a szobában tartózkodik, mondjuk, egy gépírónõ, aki a zárójelentéseket írja, megjelenik vödörrel és felmosófával a takarítónõ, és többször bekukkantanak a vizsgálóba orvosok, mûtõsnõk és mûtõsfiúk.
(14.00)
A törvénytervezet egy új személyiséget jelenít meg az egészségügyi szolgálatban, nevezetesen a betegjogi képviselõt. A betegjogi képviselõ segít a beteg panaszainak megfogalmazásában, segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, és rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a beteg jogaira vonatkozó szabályokról.
A betegjogi képviselõ természetesen nem a kórházzal van munkaviszonyban, hanem az ÁNTSZ alkalmazásában dolgozik a kórházban. Az egészségügyi szolgálat vezetõje 10 napon belül, fenntartója 30 napon belül köteles megvizsgálni a betegjogi képviselõk észrevételeit. Hazánkban is kezdenek elszaporodni a különbözõ ügyvédi megkeresések következtében kórházak és kórházban dolgozók elleni bírósági perek. Több ügyvédi iroda már specializálódott is ezekre az orvosimûhiba-perekre, sok esetben tisztességtelen módon reklámozzák is magukat.
A betegjogi képviselõ jelenléte a kórházban egy olyan levezetõ csatorna lehet, mellyel megakadályozhatók lehetnek az orvosi bírósági perek. Annak ellenére, hogy az orvosokra többletfeladatot ró a betegjogokat deklaráló egészségügyi törvénytervezet, mégis az egészségügyi törvénytervezet legkidolgozottabb és legjobb részének tartjuk. Remélem, hogy a betegjogokkal kapcsolatos rész nemcsak az orvosokra vonatkozik, hanem mindenki másra is, aki betegek vizsgálatával és gyógykezelésével foglalkozik. Gondolok itt elsõsorban a szép számmal megjelenõ természetgyógyászokra is.
Hosszú fejezet foglalkozik a népegészségüggyel, melyen belül a család- és nõvédelmi gondozás, ifjúsági egészségügyi gondozás, sportegészségügy, munkaegészségügy, járványügy, védõoltások és szûrõvizsgálatok rendszere, fertõzõ- és járványügyi ellenõrzés, valamint a fertõtlenítés elveit és jelenlegi hazai gyakorlatát kódexszerûen rögzíti a törvényjavaslat.
Az egészségügyi ellátás rendszerén belül deklarálásra kerül, hogy a beteg megtilthatja a beutaló orvos, illetve háziorvos értesítését abban az esetben, ha a beteg kórházi ellátásban vagy járóbeteg-szakellátásban részesül. Úgy gondolom, ez az a betegjog, amely biztosan tévesen került be a törvényjavaslatba, hiszen a beteg szabadon választhatja meg háziorvosát. Ha nincs vele megelégedve, választhat más orvost is, de egyet nem tehet: hogy a választott háziorvos ne legyen tájékoztatva a beteg állapotáról, esetleg gyógykezelésérõl.
Ugyanebben a fejezetben lehetõséget biztosít a törvénytervezet arra, hogy ha a beteg magasabb szintû egészségügyi szolgáltatónál kívánja az ellátást igénybe venni, akkor az igénybevételt korlátozhatja, illetve feltételhez kötheti.
Ezzel a paragrafussal gyakorlatilag megtiltjuk a betegnek, hogy a korábban deklarált szabad orvosválasztás értelmében annál az orvosnál jelentkezhessen, akit magának kiválaszt. Tehát ha valaki például Nyíregyházáról a budapesti egyetemi klinikára kíván befeküdni, akkor ezt csak bizonyos feltételekkel teheti meg.
A szûrõvizsgálatokkal foglalkozó rész a törvénytervezetben nem tesz kötelezõvé semmilyen szûrõvizsgálatot, de a szûrõvizsgálaton való részvétel elmulasztása bizonyos kedvezmények megvonását vonja maga után.
A mentéssel foglalkozó fejezetben megfogalmazásra került, hogy a mentés kezdeményezésére bárki jogosult. Ez a gyakorlat különbözik sok más európai ország gyakorlatától, ahol csak orvos hívhat ki mentõt a beteg állapotának függvényében. Úgy gondolom, hogy a magyar gyakorlat és az azt megerõsítõ, elõttünk fekvõ jogszabály jobban szolgálja a beteg érdekét, amikor bárki, aki a mentést kezdeményezni kívánja, megteheti azt orvos közbeiktatása nélkül is.
Fontos kitétele a jogszabálynak, hogy a mentés igénybevételéhez való jog mindenkit megillet, független állampolgárságtól és az egészségbiztosítási jogviszonytól. Így kerül deklarációra az is, hogy a mentés állami feladat, ezért finanszírozásáért nem az Országos Egészbiztosítási Pénztár felelõs.
A haldokló beteg gondozásának fejezetében megjelenik a törvénytervezetben a hostess-ellátás, amely az utóbbi egy-két évben a magyarországi egészségügyben megjelent, és a biztosítópénztár finanszírozza is ezt.
Az egészségügyi törvénytervezet egyáltalán nem foglalkozik a gyógyszerellátás kérdésével, mert ezt külön törvényben kívánja a kormány meghatározni.
Valószínûleg tévesen kerülhetett a törvénytervezetbe az a passzus, amely a nem konvencionális gyógyító eljárásokat a konvencionális gyógyító eljárások helyettesítésére is alkalmassá teszi.
Elõször foglalkozik az egészségügyi törvény azzal, hogy mûködési engedély csak olyan szolgáltatóknak adható ki, amelyek felelõsségbiztosítással rendelkeznek. A korábban már említett orvosimûhiba-perek elszaporodása miatt erre a felelõsségbiztosításra feltétlenül szükség van.
Ugyanakkor felesleges, hogy azt az alapnyilvántartást, amely a szakképesítést közhitelesen tanúsítja, a Népjóléti Minisztérium vezesse. A világon mindenhol, ahol orvosi kamara létezik, az adatnyilvántartás vezetését az orvosi kamarákra bízzák. Célszerû volna, ha e törvényjavaslat is a Magyar Orvosi Kamarára bízná az alapnyilvántartás vezetését.
A törvénytervezetben elõször jelenik meg Magyarországon a megfelelõségtanúsítás fogalomköre, amely a szolgáltatások és ellátások minõségének felülvizsgálatára és elismerésére szolgál.
Fontos része a törvényjavaslatnak, amikor azzal foglalkozik, hogy a kezelõorvos joga, hogy vizsgálati és terápiás módszereket szabadon választhatja meg. Kissé ellentétesnek tûnik ez a deklaráció az egészségbiztosítási törvényben meghatározott vizsgálati és gyógyítási eljárási trendek meghatározásával.
A törvényjavaslatban elõször jelenik meg a kormányprogramban már elõre jelzett nemzeti egészségügyi tanács fogalma. E nemzeti egészségügyi tanács olyan javaslattevõ, véleményezõ, tanácsadó szervezet, mely a kormányzati egészségpolitika kialakítását segíti úgy, hogy tagjai közé integrálja a szakmai kamarákat, országos érdekvédelmi szervezeteket, betegek képviselõit, helyi önkormányzatok képviselõit.
A helyi önkormányzatok feladatainál, felsorolásánál valószínûleg figyelmetlenség következtében (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) kimaradt a home-care, az otthoni ápolásszolgálat megjelenítése. (Az elnök ismét jelzi az idõkeret leteltét.)
Összefoglalva elmondható, hogy a beterjesztett törvényjavaslat az egészségügy alkotmányaként kezelendõ, kisebb módosításokkal a szabaddemokrata frakció a törvényjavaslat elfogadását javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)