SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A törvénytervezet elolvasása után mi azt javasoljuk, hogy kísérleti jelleggel vezessük be az állami vezetõkre ezt a törvényt, és nézzük meg, hogy kivitelezhetõ-e a törvény, és mik a hatások, mik a tanulságok. (Derültség az MSZP padsoraiban.)
Tisztelt Miniszter Úr! Finoman szólva, eléggé ellentmondásos fogadtatásban részesült ez a javaslat. Voltak, akik hevesen ellenezték, voltak, akik büszkén üdvözölték ezt a javaslatot. A két tábor igen érdekes megoldást mutatott. Az ellenzõk között az orvos szakma szinte minden képviselõje megtalálható volt az üdvözlõk között pedig a Népjóléti Minisztérium tisztviselõi.
Sajnos, a javaslat benyújtása elõtti vita kellõen rövid volt ahhoz, hogy a betegek véleményét, akik érdekében állítólag ez a törvény születik, megismerhessük. Így az õ nevükben beszélni nem tudunk. A minisztérium büszkén emlegeti, emlegette most is, hány hozzászólás érkezett ehhez a tervezethez. Ám arról mélyen hallgat, hogy hány hozzászólás lett átvezetve, beépítve ebbe a törvényjavaslatba. Ahogy elnézzük a szakma tiltakozása alapján, nem sok.
Az új egészségügyi törvényre, illetve új egészségügyi törvényre szükség van, ezzel mi is egyetértünk. A '72-ben alkotott egészségügyi törvény felett oly mértékben eljárt az idõ, hogy a mai egészségügyi viszonyokra szinte alkalmazhatatlan: az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit az egészségügyi viszonyokra teljesen használhatatlan közalkalmazotti törvény szabályozza, az orvos-beteg jogviszonyt pedig vita esetén a polgári törvénykönyv megbízásról szóló cikkelyei alapján próbálják eldönteni a bíróságok. Ahhoz, hogy ez az egykori, paternalista orvos-beteg viszony egy jól mûködõ partneri viszonnyá alakuljon valóban szükség lenne az egészségügy specialitásait figyelembe vevõ törvény megalkotására.
Az egészségügyi törvényt a szakmában az egészségügy alkotmányaként emlegetik, és azt az elvárást fûzik megalkotásához, hogy olyan törvény szülessen, amely évtizedekig, változtatás nélkül képes szabályozni. Megítélésünk szerint ez az elvárás túlzó, bár érzelmileg meg tudjuk érteni. Egy akkora mértékû átalakulás közepette, mint amilyenben az egészségügy van, illetve ami vár rá, lehetetlen olyan jó törvényt alkotni, amely képes lenne akárcsak egy évtizedig jól szabályozni az egészségügy mûködését. Mi a magunk részérõl ezért sokkal kevesebbel is beérnénk: már akkor elégedettek lennénk, ha olyan törvény születne, amely legalább a megalkotásakor nem tartalmazna betarthatatlan rendelkezéseket, és nem rontaná tovább az egészségügyben dolgozók helyzetét.
Ez a törvényjavaslat, sajnos, nem ilyen. Ismét azzal a problémával találjuk szemközt magunkat, amivel a tárca által beterjesztett szinte összes törvényjavaslatnál: akinek nincs koncepciója, az nem tudja, hogy mit és miért akar szabályozni. Így aztán a kormány ebben a javaslatban össze-vissza szabályoz mindent, ami valami különös ok folytán a figyelmébe került, viszont elfelejt olyan kérdéseket szabályozni, amelyeket már csak a formál logika alapján is meg kellene tenni. Így sikerült olyan egészségügyi törvénytervezetet alkotni, amelybõl hiányzik az egészség definíciója - talán túl kínos lett volna, ha a definíció fényében kiderül, hogy a kormány szinte minden tevékenységével ez ellen dolgozott - illetve e törvénybõl nem tudjuk meg, hogy ki a beteg - hogy csak a törvény lényegébõl fakadó két legfõbb fogalmat említsem.
A korrekt definíciók hiányolása részünkrõl nem pusztán holmi jogi szõrszálhasogatás. A beteg státuszából messzemenõ jogok és kötelezettségek következnek. Ennek ellenére nem lehet eldönteni például az alábbi esetekbõl melyik személy beteg a törvény szerint: aki betegnek érzi magát, és az orvosi vizsgálat is betegnek találta aki betegnek érzi magát, de az orvosi vizsgálat szerint nem az vagy pedig az, aki egészségesnek érzi magát, de az orvosi vizsgálat szerint beteg.
(14.40)
Hogy egy példát említsek: mi van például egy tünetmentes szalmonellafertõzöttel, õ minek számít? A törvény alapján nem dönthetõ tehát el, hogy az általam felsorolt három esetbõl melyik tekinthetõ betegnek. Ráadásul - és ez egy nagyon fontos probléma, amire fel szeretném hívni a figyelmet - ez a javaslat nem felel meg a jogszabállyal szemben támasztott alapvetõ elvárásoknak sem, miszerint: a rendelkezéseknek felismerhetõ címzettjei kell hogy legyenek, valamint világos és egyértelmû normatartalommal kell bírniuk, és ennek nem fogalmazói hanyagság az oka.
Ha elolvassuk a törvényhez mellékelt háttér-információkat, akkor megtudhatjuk, hogy a Népjóléti Minisztérium úgy gondolja: a legújabb nemzetközi kutatások - megjegyzem, példát azért nem hoz rá, csak általánosságban említi - azt bizonyítják, hogy a jogszabályokkal szemben nincs szükség ilyen rigorózus követelményekre, ráadásul az indoklás vagy a háttéranyag szerint a népegészségügyi szemlélet sem teszi lehetõvé a világos normatartalommal bíró rendelkezések megfogalmazását. Én reménykedem abban, hogy a tárcaközi egyeztetésen nem került az Igazságügyi Minisztérium elé ez a háttér-információ, mert ez alapvetõen új eljárásokat vezetne be a magyar jogban. Az viszont nyilvánvaló, hogy a Népjóléti Minisztériumban nemigen olvassák az alkotmánybírósági határozatokat.
Hadd hozzak fel egy-két példát! Az Alkotmánybíróság a 26/1992. számú határozatában elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthetõ és megfelelõen értelmezhetõ normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhetõ normatartalmat hordozzon, a jogbiztonság pedig - szintén az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelmûek és a norma címzettjei számára is értelmezhetõek és követhetõek legyenek. A jogbiztonság e szempontjainak a súlyos megsértése egyben az alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti, úgyhogy ezt ajánlom a Népjóléti Minisztérium tisztségviselõinek figyelmébe.
A fentiek alapján az olyan rendelkezések, mint például a 35. § (2) bekezdésében találhatók - idézem: "A népegészségügyi tevékenység körében meg kell határozni az egészség tudományosan megalapozott biológiai és természeti- társadalmi, környezeti feltételeit, az egészség megõrzésének, a betegségek megelõzésének hatékony, hozzáférhetõ és a lakosság által elfogadható módszereit, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer sajátosságait." -, ezek elfogadhatóak, mondjuk, a Népjóléti Minisztérium gyõzelmi jelentésében vagy egy miniszter írói munkásságának részeként, de jogszabályként sajnos nem fogadhatóak el. Ez a példa, amit önöknek felolvastam, nem egyedi, körülbelül a beterjesztett tervezet egyharmadában ilyen szabályok olvashatóak. Tisztelt miniszter úr, ezzel az erõvel azt is lehetett volna kodifikálni, hogy a betegek általában bizalommal keresik fel az orvosokat, noha a várakozási idõ néha hosszú.
Azzal sem sokkal jobb a helyzet, amit a törvényjavaslat viszont konkrétan próbál meg szabályozni. Vegyük például a betegek jogait mint a második fõ, nagy területet! Szükséges rendezni az orvos-beteg kapcsolat jogi környezetét, éppen azért, hogy világos és egyértelmû helyzet alakuljon ki. A bizonytalan jogi helyzet sem az orvosnak, sem a betegnek nem érdeke, nem származik belõle elõnye. Nem valószínû, hogy akár orvos, akár beteg úgy gondolja: az esetleges jogi vitákat majd a polgári törvénykönyv megbízásos jogviszonyra vonatkozó része alapján lenne célszerû rendezni - idáig sem mûködött ez a megoldás. Az a sokat hangoztatott álláspont, hogy az orvos-beteg kapcsolat alapvetõen bizalmi viszony, véleményünk szerint nem ellenérve a jogi rendezésnek.
A betegjogok szabályozásának tekintetében két szélsõséges vagy szélsõ álláspont ismeretes. Az egyik szerint a szabályozásnak csak roppant szûk körben kell mozognia, a másik szerint - a minisztérium szemmel láthatóan ezt választotta - a lehetõ legrészletesebb szabályozásra kell törekedni. A problémát ott látjuk, hogy a minisztérium szabályozása alapvetõen rossz irányt vett. A betegek jogainak jó részét eljárásjogilag ugyanis nem a beteg jogaként fogalmazták meg, hanem az orvos kötelességeként, akinek viszont - érthetõ módon - ebben az esetben nincs mérlegelési jogköre, tehát mindig, minden esetben, minden körülmények között fel kell világosítania a beteget mindenrõl. Hogy egy közérthetõ példával éljek: nem az a kérdés, hogy nekem - mondjuk, mint utasnak - jogom van-e tudni, hogy a vonatnak, amellyel utazni szándékozom, hol és mikor, merre van csatlakozása, hanem az, hogy muszáj-e ezt nekem minden esetben, minden jegyváltásnál kötelezõen végighallgatni. Szerintünk tehát egy kicsit megfordult a dolog.
A beteget tehát mindig, mindenrõl fel kell világosítani, ha akarja, ha nem, ha hallotta már a múlt héten, ha nem. Mindezt a felvilágosítást pedig olyan mélységben kell megejteni, hogy... - mi végeztünk egy szakértõi tesztelést, amelynek eredménye az volt, hogy a legbanálisabb eset, betegség esetén sem sikerült 30 percnél rövidebb idõ alatt megoldani a felvilágosítást, és akkor még a beteg nem kérdezett, mindent elsõre megértett, és csak ez után jön esetleg az adminisztráció és a vizsgálat. Képzeljék el, tisztelt képviselõtársaim, hogy mi történik majd egy háziorvosi rendelõben egy influenzajárvány ideje alatt, ha tényleg megpróbálják betartani ezt a törvényt! Ha kicsit morbid akarnék lenni, akkor azt mondanám, rájöttünk a megoldásra: feltehetõleg az lesz a megoldás, hogy majd alkalmazzák a törvényjavaslat egy másik rendelkezését, amely szerint meg kell kérdezni a beteget, miszerint amennyiben az orvosi beavatkozás közben meghalna, kívánja- e, hogy felboncolják - feltehetõ, hogy ha az orvos kiosztja ezt a nyilatkozatot a váróteremben, akkor drasztikusan csökkenni fog a várakozók létszáma. Remélem, hogy a költségvetés egyensúlyát nem ezzel a megoldással szeretnék visszaállítani vagy helyreállítani - szóval, talán a betegek sem ilyen jogokra vágytak.
Mint már korábban kifejtettem, a Fidesz részérõl támogatjuk azt a törekvést, hogy pontosan körvonalazzuk az orvos-beteg jogviszonyt. Mint láttuk, ez a beteg oldaláról nem sikerült valami szerencsésen. A jogviszony többi szereplõjének, az egészségügyi dolgozóknak a jogai viszont egyszerûen nem lettek nevesítve. Arra számítottunk, hogy az egészségügyi dolgozók jogai legalább alanyi jogon lesznek deklarálva - nem ez történt. A törvénybõl azt sem tudjuk meg, ki is az egészségügyi dolgozó, legalábbis a törvény szerint csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezõ személy az. Innentõl kezdve nem lehet tudni, mi a státuszuk a segédápolóknak, a mûtõssegédeknek - hogy csak a betegellátásban közvetlenül részt vevõket említsük. Ugyanígy tisztázatlan annak a sok embernek a státusza, akik nem egészségügyi szakképesítéssel dolgoznak az ágazatban, mondok egy-két példát: vegyészek, fizikusok, mûszaki dolgozók; sõt, ez a törvényjavaslat a gyógyszerészekrõl sem ejt egyetlen szót sem.
Nem mintha bõkezû jogoktól fosztaná meg a kihagyottakat a törvény, a törvény szerint ugyanis az egészségügyi dolgozónak egyetlen joga van: joga van tanulni, mint minden állampolgárnak. Ez a joga abban különbözik a többi állampolgárétól, hogy ez neki egyben kötelessége is. Valószínûleg ez az oka annak, az orvosok ezért értékelték a tervezetet az arculcsapásukként, az ellenük megnyilvánuló bizalmatlanság jeleként. A jogviszony rendezésétõl a saját, évtizedek óta rendezetlen helyzetük megoldását várták, ebbõl semmit sem kaptak. A törvény mintha csak a beteg oldaláról látná, hogy az egészségügy veszélyes üzem, és fel sem merül orvosolni azt a problémát: az orvos mind a mai napig arra kényszeríthetõ, hogy akár 36 órát töltsön folyamatosan betegellátással. A gépjármûvezetõket jogszabály kötelezi bizonyos munkaidõ után a pihenésre, az orvosnál errõl szó sincs. Ráadásul nemhogy nem rendezi a helyzetüket, hanem a beteg alanyi jogaira hivatkozva olyan procedúrákat kíván meg tõlük, amelyek betartása hivatásukat, magát a betegellátást teszi lehetetlenné.
Összefoglalva a kritikai észrevételeket: tisztelt képviselõtársaim, a törvényjavaslatot módosítani kell, mert nem teljesíti a jogszabállyal szembeni alkotmányos követelményeket; mert a beteg jogait betarthatatlan eljárási szabályokkal ruházza fel, és ezzel veszélyezteti a beteg érdekét és a jogbiztonságot; mert az egészségügyi dolgozók helyzetén nem javít, hanem olyan megalázó körülményeket teremt a számukra, amelyek lehetetlenné teszik a folyamatos betegellátást.
(14.50)
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és csak újra azt tudom javasolni, hogy kísérleti jelleggel próbáljuk meg az állami vezetõk ellátásánál ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)